A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-29 / 48. szám
A lévai járás és a népszámlálás Holnap, holnapután hozzá, hozzád és hozzám is bekopognak a népszámláló biztosok. Érdemes lesz hát ismét beszélni néhány szóval erről az akcióról, amely tartalmában, terjedelmében, politikailag és az államérdeket tekintve egyaránt olyan rendkívül nagy jelentőségű. De ne beszéljünk most általánosságokban, vegyünk nagyító alá egyetlen járást. Nézzük meg, mi történik ott és mi történt már eddig is a népszámlálás sikeres, zavartalan lefolyásának érdekében. A Lévai Járási nemzeti bizottságon felkerestem Jálius Sokol titkár elvtársat és megkértem, tájékoztasson róla, mint készültek elő ők, voltak-e az előkészületek folyamán esetleges nehézségei, van-e valamilyen sajátos feladatuk az akcióval kapcsolatban. Július Sokol készségesen ad felvilágosítást. — A népszámlálás által nyert információk karakterét és további felhasználását tekintve szükségesnek mutatkozott, hogy a közigazgatás valamennyi szerve, valamint a tömegszervezetek is belekapcsolódjanak az előkészületekbe és hatáskörükön belül megteremtsék az egységes módszer szerint lezajló népszámlálás alapfeltételeit. — Mégis, a szervezés első lépéseit mikor tették meg? — A tavasszal. Hogy egészen pontos legyek, április 30-án állítottuk össze a bizottságot, melynek én vagyok az elnöke, alelnüke pedig Földy Endre, a Szlovák Statisztikai Hivatal járási kirendeltségének igazgatója. Rajtunk kívül a bizottságnak további kilenc tagja van. Június 24-én tartottuk meg a bizottság első ülését. Kiosztottuk a feladatukat, hogy valamennyi községben állítsák össze a helyi népszámláló bizottságot, amely a községek nagyságától függően 6—9 tagból áll. Ennek a feladatnak az előírt időpontig eleget is tettek. Május 30-ig mindenütt rendeztük a házak számozását és a telekkönyvi számokat. A járási közbiztonsági szervek a helyi hangszórók segítségével felhívták a lakosságot, hogy mindenki rendezze állandó lakhelyének bejelentését. Azóta is minden hónapban egyszer öszszcülünk, hogy a közben felvetődő problémákat letárgyaljuk, a további feladatok teljesítését biztosítsuk. — Hány számláló körzet van a lévai járásban? — Háromszázhuszonkiienc. A jnb tanácsa ugyanakkor 329 népszámláló biztost nevezett ki, 139 pótbiztost és 78 ellenőrt. Összesen 546 személyt. 400—500 lakos alkot egy-egy számláló körzetet. Az ellenőrök hatáskörébe mintegy 4—5 számláló körzet tartozik. — Eleget tudnak tenni munkájuk mellett a biztosok még ennek a külön feladatnak is? — Igen, mert a kormányrendelet értelmében minden munkaadó köteles alkalmazottját szabaddá tenni arra az időre, míg az előkészületi munkákkal és magával a népszámlálással van elfoglalva, anélkül, hogy ez bérezésének hátrányára válnék. — Olyan munkaadók nem akadtak, akik al kalmazottaikat erre az időre sem tudják nélkülözni? — De igen, az Állami Erdőgazdaság zsarnócai üzeme például és a Priemstav elutasított minket azzal az indokkal, hogy a munkakiesést semmiképpen sem tudná pótolni. — Milyen az összetétele a járásban a népszámlálóknak ? — Az 546 személyből 241-en a CSKP tagjai, 173 a tanító és az iskolai dolgozó, 130 nemzeti bizottsági funkcionárius, 88 üzemi és vállalati alkalmazott, 61 efsz-tag, 56-an pedig nyugdíjasok, háziasszonyok stb. Részükre egynapos külön iskolázást is tartottunk Léván, Ipolyságon, Zselizen és Pukanecon. — Tekintve, hogy a lévai járásnak vegyes a lakossága, rendelkeznek-e elegendő magyar nyelvű nyomtatvánnyal? — Hogyne. Elegendő nyomtatványunk van, ennek harminc százaléka magyar nyelvű. Tartalékról is gondoskodtunk, úgyhogy mindenkit kielégíthetünk, aki magyar nyelvű nyomtatványra tart igényt. A magyar nemzetiségű polgárok semmiképpen sem lesznek hátrányban, mert népszámláló biztosaink is mindenkivel a saját anyanyelvén tudják megbeszélni az ívek kitöltésénél felmerülő esetleges problémákat, anyanyelvűn adják meg a kért felvilágosításokat stb. Ezen a kérdőíven külön tüntetik fel az állampolgárságon kivül nemcsak a nemzetiségi, hanem az anyanyelvi adatukra vonatkozó kérdéseket is. Lehetséges, hogy némelyek ezt zavarbaejtőnek találják majd, pedig az anyanyelv és a nemzetiség nem minden esetben azonos. — Még talán azt említeném meg — mondja Sokol elvtárs —, hogy az aprólékos és bonyolult kérdéseket tekintetbe véve mérlegeléseink folytán arra a következtetésre jutottunk, hogy járásunk lakosságának mintegy 60—65 százaléka lesz képes önállóan, minden segítség nélkül kitölteni az íveket. Ezért senki se habozzék, ha úgy érzi, igénybe kell vennie a biztosok segítségét. Hangsúlyozottan kérjük a lakosságot, hogy könnyítsék meg munkánkat számláló biztosaink szíves fogadásával és a fenntartás nélkül közölt tényekkel, megfelelő, pontos adatokkal. — Köszönöm szépen, Sokol elvtárs, a részletes tájékoztatást. Ilyen alapos felkészülés, azt hiszem, biztosítja a jó eredményt. — A mi járásunkban — hogy ezt se hallgassam el — egyedi vonása is van a népszámlálásnak. Ügy gazdálkodtunk, hogy tízezer koronával jutalmazhatjuk azokat a községeinket, ahol minőségileg és időbelileg a legjobban bonyolítják le az akciót. Első, második és harmadik díjat osztuuk majd ki közöttük. Ez is biztosítja, hogy járásunkban jő munkát végezzenek. ORDÖDY KATALIN Nyelvi és nyelvhasználati gondjainkról Ötéves pozsonyi működése alatt dr. Deme László számos cikket írt a szlovákiai magyar nyelvhasználatról. Ezek a cikkek — kiegészítve a funkcionális stílusesztetíka gyakorlati alkalmazásáról írt tanulmányokkal — kerek egésszé álltak össze. A nemzetiségi magyar nyelvhasználat alakulásának köréből ilyen szintű gyűjtemény még nem jelent meg. Ügy hisszük, kiadásával nemcsak a csehszlovákiai magyarok anyanyelve ügyének teszünk jó szolgálatot, hanem az egész magyar nyelvterület is hasznát látja a könyvnek. Szalatnai Rezső: Kisebbségben és igazságban Haladó irodalmi örökségünk egyik érdekes és fontos részét kapja itt kézhez az olvasó. Gyűjteményt közlünk itt Szalatnai Rezső irodalmi rangú publicisztikájából, melyet történelmi korszakban írt, az 1938—48 közötti években. Ezeknek az írásműveknek minden szava él és lüktet ma is. Fábry Zoltán a Stószi délelőttökben Szalatnai Rezső életútja legszebb szakaszaként értékeli ezt a tíz évet, s ezekről az írásművekről ezt mondja: „Egyszer össze kellene szedni ez írásokat, könyvbe gyűjteni, és velük és általuk bizonyítani, hogy a mi szlovákiai vox humanánk nem papiros, de élő és éltető erő, megfogható valóság és ellenőrizhető, perdöBtő tanúság és tanulság. Magatartás, mely mindenkor és minden körülmények között szót kér, amikor a földet és történelmet elöntéssel fenyegeti az embertelenség hulláma.“ Közel száz írásmű ez, melyeket kisebbségben és igazságban írt az akkor Pozsonyban élt író. Szabó Béla: Párizsi ceruzajegyzetek A tiltakozás hulláma söpör végig Franciaországon. Tízmillió munkás sztrájkol. A nagyvilági, elegáns Párizs utcáin bűz terjeng, mert hetek óta nincs, aki a szemetet elszállítaná. A sírásók nem temetik el a halottakat. A Sorbonne épületén vörös és fekete lobogók, a baloldali és az anarchista főiskolások zászlói. Vad diáktüntetések, véres összetűzések. A falakon plakátok: „A burzsoázia fél!“ — „Munkások, diákok, fogjunk össze!“ A vasúti és a légi forgalom teljesen szünetel. Ilyen körülmények között, háromheti késéssel repülhet végre Prágából Párizsba Szabó Béla. Mit látott ott? Hogyan hatott rá__ a nyugati világ? Tarka fejezetekben számol be Szajna-parti sétáiról, a Rodin-, a Balzac-, a Victor Hugo-múzeumban tett látogatásáról, a viharos vitaestékről, a zsidó-arab viszonyról, a francia munkásokról. Járt persze a Louvre-ban, a Montmartre-on, perbe szállt az emigránsokkal, megcsodálta az impresszionisták remekműveit, és Deauville-ben először látott életében tengert, a haragos Atlanti-óceánt... Párizs, a világváros, mégis mintha csak kulisszaként szerepelne Szabó Béla ceruzajegyzeteiben. Líraian naiv realizmusa önmagát tükrözi. Önarckép rajzolódik ki a sorok mögött, s a napló élesebben jellemzi Íróját, mint a' tájat, amelyet felvázol. A rokon cseléd (Elbeszélések) Egy irodalmi self-made man jelentkezik itt gyűjteményével. A kötet meggyőz bennünket, hogy Ardamicával — akit eddig csak az időszaki sajtóban napvilágot látott írásaiból ismer az olvasó — egy kétségkívül tehetséges elbeszélő gyarapítja a csehszlovákiai magyar prózaírók gyér sorait. A kötet írásai frissek, dinamikusak, tárgyuk személyes élményben gyökerezik, vagy a jelen, illetve a közelmúlt sokszínű életének elemeiből áll össze. A fiatal Ardamica kezdő író, de — egyéb erényei mellett — anynyit már ma elárul magáról, hogy a cselekményszövésben ösztönösen érzi, mi módon kell elválasztani a fontosat a jelentéktelentől, a kiemelnivalót az elhanyagolhatótöl. Ebben van a titka írásai plaszticltásának. Az 1918-as államfordulatot követő /évek sodrában lepereg előttünk egy szlovákiai magyar egyetemi hallgató emberré érlelő, izgalmakkal teljes, változatos életszakasza. A főhős, Bodák Iván, aki két nő, két szerelem közt hányódik, a még forrongó idők szeszélyétől űzetve hol Budapesten, hol Szlovákiában tűnik fel, s ezzel párhuzamosan mutatja be láttatón az író mind a magyarországi, mind a szlovákiai viszonyokat. Társadalmi regény a javából, de mint ilyen, történelmi regény is, és a történelmi háttér talán még a főhős életútjánál is izgalmasabb. Itt pedig nem feledkezhetünk meg a Tamás Mihály könyvéből kicsendülő fontos tanulságról: a haza a szülőföld, s akkor élünk igaz emberül, ha ragaszkodunk szülőföldünkhöz. Tamás Mihály: Két part közt fut a víz Ardamica Ferenc:
