A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-07-19 / 29. szám

Őrségváltás tó — egyiptomi múmiáktól a leg­modernebb műalkotásokig. S ez a galéria, az alapitó végrendelete szerint, megkapta a sörgyár egész Jövedelmét, a gyűjtemények továb­bi bővítésére. Talán éppen ezért egyedül Koppenhágában fordul­hat elő, hogy az ember vesz egy palack sört, s a címkén a gyár márkája helyett valamely híres művész portréját találja, alatta rö­vid életrajzával és műveinek fe­­sorolásával. A Tivoli, Koppenhága vidám parkja, igazi eldorádója a szóra­kozni vágyó hazaiaknak és kül­földi turistáknak, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Van itt minden: sok-sok színes fény és virág, szökőkutak, kínai pagodák, játékautomaták, éttermek, kávőhá­­zak, tánctermek, de kitűnő panto­mim színház, bábszínházak és nem utolsó sorban egy hatalmas hang­­versenyterem Is, ahol már a ko­moly és a könnyű zene valamennyi világhírű sztárja fellépett. A Ti­volit naponta 50 000 ember láto­gatja, a világ minden részéből — igazi újkori Bábel. Elhagyva a Tivolit, mindjárt egy autószalont találunk, ahol bárkit kis utasszállító repülőgépet is vá­sárolhat magának — ha van rá pénze. A koppenhágaiak azonban a mindenfajta vízijárműveket ré­szesítik előnyben, mert a várost keresztül-kasul szabdalja a sok csatorna, csak úgy korlát nélkül, az utcák kellős közepén haladva. A Koppenhágába látogató turis­ták közül egy sem szalasztja el az alkalmat, hogy végignézze a királyi palota előtti őrségváltást. A piroskabátos, meüvebőrkucsmás katonák feszes diszlépésben hajt­ják végre az őrségváltást, harsog a katonazenekar, kattognak a fény­képezőgépek, mindenki meg akiar­ja örökíteni ezt az operettbe illő jelenetet. Egyébként a gárdista-bá­­bú a legkeresettebb dániai emlék­tárgy. Van azonban olyan szuvenír is, ami ma már vetekszik a gárdista­­bábuval: a pornográfia, amiről laz utóbbi években híres és hírhedt lett Koppenhága. Mióta a dán par­lament 1968-ban felfüggesztette a korábban érvényben volt porno­­törvényt, egész külön iparággá fej­lődött a pornográf fényképek, fil­mek előállítása. Lépten-nyomon ta­lálkozni kioszkokkal, üzletekkel, ahol pornográf lapokat, képeket árusítanak, mozikkal, ahol porno­gráf filmeket vetítenek. Porno klu­bok működnek, ahol kendőzés nélkül mindent megmutatnak, ami csak a szexuális élettel összefügg. S a legújabb attrakció ebből a „műfajból“: a Club Tabu kibérelt egy személyszállító hajót, az At­­lantist, amely minden este 19 óra 30 perckor kifut a koppenhágai ki­kötőből s kalandvágyó férfikőzön­­ségének olyasmit mutat, amit „még nem mutattak sehol soha“. A hajón semmi sem tabu: nők sze­relmeskednek nőkkel, férfiak fér­fiakkal és meglepetésre még nők is férfiakkal, sőt közben állatok is kivehetik részüket a játékból. Az egész porno-hullám hidegen hagyja a dánokat, az érdeklődők csaknem kizárólag külföldi turis­ták, elsősorban nyugat-németek és angolok. Hamlet és Andersen vá­rosában ... Sajnos, Koppenhágában semmi nyomát sem találni Hamlet dán királyfinak. S a vár, ahol állítólag élt? Igen, ez hozzáférhető a tu­risták számára, de Itt sincs semmi nyom, ami Hamletra emlékeztetne. Hippik Vitorlások és gépkocsik — megszokott kép Koppenhágában Akármennyire furcsa is, ez a dá­nokat semmiképpen sem bántja Végül is, ha már semmit sem ta­láltunk, ami Hamletre emlékeztet­ne, közvetlenül a várkastély mel­lett kitűnő fagylaltot lehet kapni. S ez némiképp kárpótol a hosz­­szú, felesleges ütért. Koppenhága nemcsak a turisták és a tengerészek városa. Aki fel akarja fedezni, annak ott kell hagynia a zajos városközpontot, el kell látogatnia az elővárosok­ba, ahol rengeteg csinos családi házat találni, gyönyörű kertekkel, üdezöld pázsittal, sok-sok illatos virággal, tarka lampionokkal, ke­rítés nélkül, csak élősövónnyel körülvéve. Itt, ezekben a színes burkolatú házakban élik nyugodt, békés életüket a dánok, akik sze­retik a családjukat, s akiknek a családi élet mindennél előbbre való a világon. A dán főváros nem észak Pá­rizsa, de Koppenhágának megvan az egyéni varázsa. Plroskabátos postásaival, a sok-sok tengerésszel és turistával, a virsli tipikus illa­tával, élénk forgalmú csatornáival, rajtuk két csapóhtddai, szép öreg házaival, de a modern architektú­rával és forgalmas kikötőjével is. Az Andersen-mesék romantikájá­nak és a modern nagyváros lüktető életének sajátságos ötvözete — ez Koppenhága. — la —

Next

/
Oldalképek
Tartalom