A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-27 / 52. szám
Midi és maxi ünnepi alkalmakra ä Vidám SZILVESZTERT! Sokan vannak, akik a Szilvesztert a nyilvános szórakozóhelyek zsúfoltsága miatt szívesebben töltik otthon, meghitt barátok, kedves ismerősök társaságában. A hangulatot ilyenkor nagyon vidámmá teheti egynéhány társasjáték, amellyel vendégeinknek kedveskedhetünk. Ezekből ismertetünk most néhányat. Próbálják ki, kedves olvasóink, biztosan kitűnő időtöltésnek találják majd. Mindenekelőtt kezdjük a játékot azzal, hogy vendégeinket (rendszerint annyi a nő, mint a férfi) összepárosítjuk. Erre a célra vegyünk két vázát. Mindegyikben legyen annyi virág és anynyi féle, ahány nő vendégünk van. A másik vázában is ugyanannyi és ugyanolyan virág legyen (lehetnek művirágok is). A férfiakat és nőket egymásnak háttal sorba állítjuk, és mindkét csoport agjai saját vázájukból választanak egy szál virágot (1. kép). Az a nő és az o férfi, aki egyforma virágot választott, azon az estén egymás mellett ül az asztalnál, egymással táncolják az első táncot. A partnerválasztásnak van egy másik módja is: a háziasszony néhány kb. 60 cm hosszú színes zsinórt (pamutszálat) húz át a kulcslyukon úgy, hogy fele hossza az ajtó innenső, fele hossza a túlsó oldalára jusson. Annyi legyen a pamutszál, ahány nő vendégünk van (a legjobb persze az, ha ugyanannyi a férfiak száma is). A nők a csukott ajtó egyik oldalára állnak, a férfiak a másikra, és mindannyian megfognak egy-egy színes szálat. A háziasszony ollóval (2. kép) elvágja a szálakat. Akiknek a kezében ugyanolyan színű szál marad, azok egymás partnerei maradnak ezen az estén. Első játék: Színes luftballonokat adunk vendégeinknek. A megadott jelre egyszerre kezdik felfújni. Akié a leg ha maróbb elpukkad, az nyeri el a kitűzött díjat (csokoládéfigura, kölni, egy doboz cigaretta, a nyertes kiválaszt valakit és megcsókolja stb. - 3. kép). Második játék: Palackokat állítunk egymástól 20-30 cm távolságra. Mindegyiknek nyakára csinosan csomagolt apró ajándéktárgyát erősítünk. (4. kép), vendégeink egy karikát próbálnak dobni arra a palackra, amelyiknek a nyakam erősített ajándékot el szeretnék nyerni. A karikának más palackot érintenie nem szabad. Harmadik játék: Mintegy 8-10 üres palackot rakunk egymás mellé o földre (5. kép). A sorral párhuzamosan, kb.' 60 cm távolságban további 8-10 palackot állítunk fel. A táncoló pároknak a közöttük hagyott ösvényen úgy kall keresztül táneolnlok, hogy egyetlen palackot se döntsenek fél. Az ösvényt minden tánc után egyre szűkítjük, mindaddig, amíg a párok palackfelborílás migtt sorra ki nem esnek. Az utpisó versenyben maradt pár lesz a győztes, Negyedik játék: Annyi újságot helyezünk a földre, ahány táncospárunk van. Két percig csak az újságon szabad táncolniuk. Aki tánc közben lelép az újságról, az kiesik a versenyből (6. kép). A megmaradt párok pedig újságjukat a felére hajtják, és így folyik a verseny mindig kisebbre összehajtogatott újságon, míg végül csak egy pár marad, ez lesz a győztes. A dijakat a háziak adhatják, de a vendégek is hozhatják, megegyezés szerint. A dijak érték# anyagi lehetőségeinkhez igazodik. JÔ SZÓRAKOZÁST, VIDÁM SZILVESZTERT, IS BOLDOG ÚJEVET.