A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-19 / 29. szám
J tri Wolker *9ľ bogárhoz, melyet a kedvestől kapott csokorban leltein Kicsiny bogárka, ki boldogan bolyongsz a cseresznyevirág-csokorban, melyet kedvesem teher keze kötött s illatát emlékeink érintésétől nyerte, bogárka, ő, nem tudom, tni a neved, engedd meg, hogy elkereszteljelek Víg Hírnöknek, Tenyerembe veszlek. Puha tekintettel cirógatom szárnyad. Hisz oly magasra tud repíteni, hogy röptödön az isten is elámnit amikor megteremtett. Gyere, ne télj tőlem! Hogyan is bánthatnálak, örömet hozó követ, ki azt mondod, hogy a karom még ölelni is tog tudni? Gyere, leviszlek a tavaszi éjben pihego kertbe, visszaviszlek mécsvírágus, holdas birodalmadba álmodj ma te i« csodákról De valamire megkérlek (az ember szeret felrikoltani örömében): hívd össze társaidat, a virágok kis cimboráit, kik nevetve keresik a föld jó illatát s szüntelenül ittasak tőle, mert mindig könnyen megtalálják a drága kincset a fehér kelyhek melyén Hívd össze őket s meséld el nekik, hogy egyikük ma emberré változott, eleven emberré — találkoztál vele: oly boldog volt, oly rettentően s alázatosan boldog, amilyenek ok, a barátaid, a tavaszban s a virágokban bujdosó bogárkák. Veres János Jorríításo Nagy József: Tusrajz — Nem, nem, hagyjál engem. Nem akarom, nem lehet. — Szulamit... te akarod, akarod... Szép húgom, én szerelmesem, jöjj hozzám! Léptek hallatszanak lent az úton a királyi szőlő falánál, de Salamon kezénél fogva visszatartja a megijedt leánykát. — Mondd meg gyorsan, hol lakói? Ma éjszaka eljövök hozzád — súgja gyorsan. — Nem, nem, nem lehet... Nem mondom meg. Eressz engem. Nem mondom meg. — Nem eresztelek el addig, Szulamit, míg meg nem mondod... Kívánlak téged! — Jól van, megmondom... De előbb ígérd meg, hogy nem jössz el ma éjszaka... És nem jössz el a következő éjjel sem... sem pedig az azután következőn . .. Esküdj a vadkecskékre s a mezei liliomokra, hogy nem háborítod szerelmesedet, míg ő nem akarja! — Jól van, megígérem . . . Hol van hát a házatok, Szulamit? — Ha a városba vezető úton átkelsz Kedronon, a Sziloam feletti hídon, a forrás mellett megpillantod a házunkat. Ott nincsen más ház. — És hol van az ablakod, Szulamit? — Minek ezt tudni, kedvesem? Ó, ne nézz így rám! Pillantásod megbűvöl ... Ne csókolj engem ... Kedvesem! Csókolj még ... — Ho! van az ablakod, egyetlenem? — A déli oldalon. Ő, nem kellett volna megmondanom. Kicsiny, magas ablak, ráccsal. — És a rács beleié nyílik? , — Nem, vakablak. De a sarkon túl ott az ajtó. Egyenesen abba a szobába nyílik, ahol én alszom a húgommal. De hiszen megígérted! ... A húgom nagyon éberen alszik. Ó, milyen gyönyörű vagy, én szerelmem. De ugye megígérted, igaz? Salamon lágyan simogatja a lányka haját és arcát. — Még ma éjjel eljövök hozzád. Éjfélkor jövök. így lesz, így kell lennie. így akarom. — Kedvesem! — Várni fogsz engem. Csak ne félj és bízzál bennem. Nem okozok neked szomorúságot. Olyan örömet ajándékozok neked, amelyhez képest eltörpül minden ezen a földön. Most Isten veled. Hallom, jönnek utánam. — isten veled, szerelmem ... Ö, ne menj még! Mondd meg a neved, hiszen még nem is tudom. Egy pillanatra, mintha haboznék, leereszti pilláit a király, de nyomban újra felveti. — Ugyanúgy hívnak, mint a királyt. A nevem Salamon. Isten veled. Szeretlek. 5. Ragyogó és örvendező volt Salamon ezen a napon, mikor a libanoni palota nagytermében trónusán ült és igazságot szolgáltatott az eléje járuló népnek. Negyven oszlop, minden sorban négy-négy, tartotta a törvényház mennyezetét, és valamennyit cédrus burkolta és liliom alakú oszlopfőkben végződtek; a padló cédrusdeszkákból volt összeillesztve, a falakon sehol sem bukkant ki a kő a cédrusfa-burkolat mögül, amelyet arany fa_ ragások ékesítettek, pálmákat, ananászokat és kerubokat ábrázolva. • 3 a három .emelet magas terem mélyén hat lépcsőfok emelkedett a trón felé es mindegyiken két bronzoroszlán állott, egy jobbról és egy balról. Maga a trón elefántcsontból készült arany berakásokkal és arany könyöklőkkel, amelyek fekvő oroszlán alakúak voltak. A trónszék magas támlája arany korongban végződött. Ibolya- és bíborszín kárpitok lógtak alá a mennyezetről a padlóig a bejáratnál, elválasztva az1 előcsarnokot, ahol az öt oszlop közepette tolongott a panaszosok, kérelmezők és tanúk tömege, valamint vádlottak és bűnösök is, szigorú őrizet alatt. A királyon piros palást volt, fején egyszerű, keskeny korona, hatvan aranyba foglalt bérűiből. Jobb keze felől anyja, Bethsaba trónja állott, aki azonban hajlott kora miatt az utóbbi időben csak ritkán mutatkozott a városban. A szigorú, fekete szakállal keretezett arcú asszír vendégek a falmenti, jásplssal kirakott padokon ültek; világos, olajszínű köntöst viseltek, melynek szegélyén piros és fehér díszítések voltak hímezve. Még odahaza, Asszíriában, annyit hallottak Salamon igazságszolgáltatásáról, hogy most igyekeztek egyetlen szót sem mulasztani, hogy azután elbeszélhessék, miként ítél Izrael királya. Közöttük ültek Salamon vezérei, miniszterei, a tartományok kormányzói és az udvaroncok. Olt volt Benaja, egykor királyi hóhér, Joab, Adoina és Se ma ja gyilkosa, most pedig a hadsereg főparancsnoka, zömök, testes öregember, hoszszú, gyér ősz szakállal; fakó kékes színű szeme, melyet piros, majdnem kifordult szemhéj keretezett, öregesen, tompán meredt előre; szája nyitva volt és nedves, húsos, vörös alsóajka petyhüdten csüngött lefelé; feje mindig lehanyatlott és kissé reszketett. Ott volt Azaría is, Náthán fia, epés, magas ember, száraz, beteges arccal és sötét karikákkal szeme alatt, a jólelkű, szórakozott Jozafát történetíró, Alehár, Salamon udvarmestere, Zavut, aki a „király barátja“ magas címet viselte, Ben-Abinodáb, Salamon idősebbik leányának, Tófátnak férje és Ben- Geber, a Bazanban fekvő Argob tartomány feje, kinek hatvan, kőfallal övezett és érczáras kapukkal megerősített város volt a hatalma alatt, Bahana, Húsai fia, aki egykor arról volt híres, hogy kopjáját harminc singre tudta vetni, és még sokan mások. Hatvan, csillogó, aranyozott sisakú és pajzsú harcos sorakozott fel u trón két oldalán; parancsnokuk a mai napon a fekete fürtös, szép Eliava volt, Ahilud fia. Salamon elé elsőitek bizonyos Ahior járult panaszával, foglalkozását tekintve drágakőcsiszoló. A föníciai Bélben dolgozva, egy ízben drágakövet talált, megmunkálta és megkérte Zakariást, Jeruzsálembe induló barátját, hogy adja át a követ feleségének. Csakhamar ő maga is hazatért. Mikor meglátta feleségét, első kérdése a kő volt. Az asszony azonban elcsodálkozott a férj kérdésén és esküvel erősítette, hogy semmiféle követ nem kapott. Akkor Ahior elment magyarázatért barátjához, Zakariáshoz; ez azonban szintén esküvel bizonygatta, hogy megérkezése után nyomban átadta a követ a megbízás szerint. Még két tanút is hozott magával, akik igazolták, hogy ők látták, amint Zakariás átadta a követ Ahior feleségének. És most mind a négyen — Ahior, Zakariás és a két tanú — ott állottak Izrael királyának trónja előtt. Salamon sorjában a szemébe nézett mindegyiknek, majd szólt az őröknek: — Vezessétek őket más-más terembe és zárjátok be külön-külön. /FolytatjukJ
