A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-20 / 51. szám
Júlia mosolygós arcán egy kis fáradtság látszik. Azoknak a fáradtsága, akik életükben tárcufSz nélkül állva csak a kötelességteljesitést ismerték. nellett ván. Ezzel az igazolással és egy csomó kiollózott, a halál körülményeit leíró újságcikkel, melyek szerint zászlósként szolgáló férjemet Juhász Rezső szakaszvezetővel együtt fegyveres nyilasok lőtték agyon, fel is mentem Budapestre. Itt a XII. kerületi tanács segítségével több mint egy év után felásatták nyilas rabokkal a Vérmezőt, tízméteres körzetben, négy méter mélyen. Fogsoráról Ismertem rá Lalira. Atvitettem a Farkasréti temetőbe, ahol díszsírhelyet kapott. Utána lettem lelkibeteg, és apátiámból csak az rázott fel, mikor a két gyermekem egészsége tönkrement. A nedves szoba megtette a magáét. Eleinte a szokatlanul erős éjjeli izzadásokra figyeltem fel. Akkor már annyi ágyneműm sem volt, hogy váltani tudtam volna. Vizes mellhártya-gyulladás, kórházakba járás, míg végül is tüdőbajjal a két gyerek a Tátrában kötött ki. — Az • a gondolat öntött újra valamennyi erőt belém, hogy őket is elveszthetem. Két évig semmiféle segélyt nem kaptam. Apósomék is csak olyan formában támogathattak, hogy egy-egy kosár szőlőt adtak, amit a piacon értékesőthettem, meg a gyerekeknek vettek itt-ott ruhát, cipőt, néhány nélkülözhetetlen holmi. Utána kellett járnom már a nyugdíjnak. Nyolc éves lett a két kicsi, mire az aggodalomtól megszabadultam, mert az orvos kimondta a megváltó szavakat: teljesen kigyógyultak. Hétszáz koronából — négyszáz korona özvegyi nyugdíjból és háromszáz korona árvasági segélyből — kellett előteremtenem mindent, amire szükségünk volt az élethez, ahhoz hogy a gyermekek ■egészségesen fejlődjenek. Mindenről le kellett mondanom, de ők is olyan szerények voltak... Jól tudták, hogy nekünk semmi fölöslegesre sem telik. Sosem kellett őket erőszakkal elhúznom az édességvagy a játékbolt kirakata elől. Ogy fájt a szívem ilyenkor. Néha vettem ■ogy doboz cukorkát és ebéd után kiosztottam köztük egy-egy szemet. — Hosszú évek alatt annyira véremmé vált a takarékosság, hogy most, mikor már többet engedhetek meg magamnak, nem tudok leszokni róla. Itt van például a szekrényemben ez a fekete ruha. Finom anyag, egyszerű szabás, az ilyesmi sosem megy ki teljesen a divatból. Az esküvőmön viseltem. Ebben temettem első kislányunkat is. Ebben álltam az uram sírjánál, a fiam mérnökké avatásán, a kislányom promócióján és esküvőjén. Ezt viseltem egy alkalommal Pozsonyban a magyar iskola farsangi bálján. Most már azt akarom, hogy temetni is ebben temessenek el. Látom, hogy a szekrényben csinos pulóverek, szép ruhaanyagok fekszenek gondosan egymásra rakva. — Igen, — néz végig rajtuk szeretettel —, ezek a gyerekek ajándékai. Most már nem panaszkodhatom a ruhatáramra. A gyerekek felnőttek, diplomát szereztek, s az, aki nem próbálta, soha, de soha nem tudja megérteni, hogyan képes egy anya minyzt megadni havi hétszáz koronából, meg alkalmi munkákkal olykor szerzett néhány fillérből. — Az oroszkai cukorgyárban dolgoztam kampányban, a nyári szezonban pedig a Turista utazási irodánál. Ezzel tettem szebbé a gyerekek karácsonyát és nyári vakációját. — És e hosszú évek alatt nem jelentkezett senki, aki segített volna a gondokat megosztani? — Nem lennék őszinte, ha azt állítanám, hegy nem. Fiatalon maradtam egyedül, s hogy mindvégig egyedül maradtam, annak két oka is volt. Féltem az életemet, az életünket hozzákötni valakihez. Akit a sors úgy, megsebzett, mint en gém, az sokkal érzékenyebb és nehezebben heverne ki egy csaló dást. Egy új bánat felszakította volna a már hegedő sebeket. A másik ok pedig az én kis, most már nagy fiam féltékenysége. Ákos, aki megszólalásig hasonlít apjához, úgy őrzött engem, mint egy vad kis Cerberus. Barátságos kézfogásnál vagy kedvesebb mosolynál, amit férfival cseréltem, már veszélyt szimatolt. A nagy gondokon túljutott Júlia, a fia jói kereső mérnök Tolmácson, Ági, a lánya, aki rövid házasság után elvált, tanárnő, és továbbra Is együtt élnek ők hárman. Azaz négyen, nehogy kifelejtsem a család legfontosabb személyét, Ági kisfiát, Ivánkát. Most őt neveli, gondozza a nagy,mama. A kis család, amely most az Ákossy nagyszülőktől örökölt kedves családi házban él, egyelőre elképzelni sem tudja az életet másképpen, csak Így együtt. Hiszen Ákos, aki először Bratislavában kapott állást, inkább elcserélte a helyét mással, csakhogy anyja közelében élhessen, erkölcsi és anyagi támasza lehessen. Tudja, érzi, hogy ennyivel tartozik a hosszú évekig tartó önfeláldozásért. Az évek azonban szállnak, és könnyen- sor kerülhet majd rá, hogy a fiatalokban feltámad a vágy a külön családalapításra. Hogy fordul majd akkor Júlia sorsa? Erre egyelőre még nem gondolnak. Csak Júlia sóhajt: — Az évek meghozzák a magukét, és múlik az élet, akár boldog az ember, akár boldogtalan. Ez benne a jó talán. A munka gyarapodik, az ember elfárad. Többet gondolok a pihenésre ... fi> kályhában lobog a tűz, az első osztályos Iván buzgalommal írja leckéjét. A vacsora készen áll. Igen, az ember elfárad. Mégis, ha visszanéz a magányos helytállás nehéz huszonöt esztendejére, érzi, mindez nem volt hiába, teljes élet az övé. OKDÔOY KATALIN - Mi nem. De több mint valószínű, hogy a bralislcivai Magyar Vendéglőben, a brünni Grand Hotelban és Trencsenben szintén lesz olyan vendéglő, ahol csak a mi söieinket mérik. De Besztercebányán és Zsolnán is van ilyen irányú érdeklődés. — Dél-Szlovákioban melyik járásokat látják el?- A komáromit, a lévait, a galántait és részben a duriaszerdahelyit. — Készülnek még a jelenlegi sörökön kívül más fajtat is gyártani?- Valamit elárulhatok. Mi fogjuk elsőként az országban nem palackba, hanem pléhdobozba tölteni a sört. A barátságos igazgató Szabó István gondjaira bízott, vele tekintettük meg az üzemet. Bent az üzem első részében sárga tengerként csírázik, erjed az árpa, A mellette lévő helyiségben katonásan sorakoznak az egymásra helyezett tartályok. — Valami borféle szagot érzet - szólok a kísérőmnek.-- Sajnos - hangzott o kissé bosszús válasz. — A környéken sok szőlőt teleoítettek, de bortároiót nem építettek. így aztán kénytelenek vagyunk kisegíteni a borfeldolgozó üzemeket. Járunk, nézelődünk az üzemben, de embert nem igen látunk. Kisérőnk elmondta, hogy az 510 alkalmazott közül 100 sofőr, 50 karbantartó, 70 műszaki dolgozó, a többi adminisztratív munkaerő, takarítónő stb Végre a hatalmas rézkatlanok között emberekre leltünk. Harman teltek-vettek a rézóriások mellett. A beszélgetés során kiderült, hogy Nagy József kőműves, Bencsik Zoltán kovács, Kürthy Imre pedig villanyszerelő volt még néhány évvel ezelőtt. A sörfőzés mesterségét Nagytapolcsányban tanulták, s most már az elismert szokemberek közé tartoznak. Asszonyokkal a palackozóban találkoztunk, ahol a sörtöltő szállító automaták munkáját ellenőrizték. A hatalmas helyiség előtt mór ott álltak a teherautók, rakodtak és egymás után indultak a szélrózsa minden irányába. Öt évvel ezelőtt ott kezdtek gyárat építeni, ahol a sör alapanyaga tetem. Eltelt egy fél évtized, és már 20 országba szállítják a malátát, és o Csallóközben, Mótyusföldön, Magyarországon százezrek élvezik a szomjot oltó, kitűnő ízű sört. TÓTH DEZSŐ
