A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-20 / 51. szám

BECSÜLET = JÓ MUNKA

Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy túljutottunk már a nehezén. De sok, nagyon sok még a tennivaló, súlyos problémákat kell megoldanunk a saját erőnkből, mert csodákra hiába várunk. Viszont tudjuk már azt, hogy mi a jó és mi a rossz, van józan ítélőképességünk, tehetségünk és erőnk, hogy a szocializmus építésén munkálkodjunk. S ha ezen túlmenően lesz bennünk elegendő felelősségérzet is, a siker biztos.

De akkor éppen a felelősség jegyében nyíltan, bátran, egyenesen

mutassunk rá ezután még fokozottabban a hibákra és a mulasztásokra. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha mindenki nagyobb szerepet igényel magának, nagyobb részt a munkából, több beleszólást a jelenünkbe és a jövőnkbe.

í

így gondolom és így is érzem.

A gépek, a modern technika vívmányai ma már beleszólnak életünkbe, új, egyre gyorsuló ritmust,

ütemet diktálnak a munkában. S ennek a ténynek csak látszólag mond ellent, hogy a lusta, nemtörődöm munkás mellett még a legmodernebb, a legnagyobb teljesítményű gép is ellustul.

Az emberiség egyré inkább birtokolja azokat az eszközöket, amelyekkel elérheti azt, amit akar - ez igaz. De tudnunk kell azt, hogy mit is akarunk tulajdonképpen.

Munkát és a munkáért járó fizetést?

Vaqy csupán fizetést, de munka nélkül?

Hazánk csaknem minden üzemében, vállalatánál nyolcórás a munkaidő. És nyolc óra alatt a becsületes és jól irányított munkás nagyon sok munkát végezhet el, a lelkiismeretlen és rosszul ellenőrzött egyén viszont rengeteget lóghat. Igaz ez? Általában igen. Csakhogy az utóbbiak szájából gyakran hallhatjuk: - Ne hajtson bennünketl Nem vagyunk mi gépek.

Nem, az ember valóban nem gép, ezt senki nem gondolja. Viszont bizonyos fizetésért a munkaadó, a mi esetünkben az állam, bizonyos menynyiségű és minőségű munkát követel meg. így volt ez mindig, így van most és így lesz a jövőben is. Az államnak nem célja — és nem is lehet célja -, hogy a dolgozókat a munkahelyen halálra dolgoztassa és éppen ezért a munkaerejüknek csak bizonyos hányadát igényli. Ha valaki nyolc órán keresztül becsületesen dolgozik (a több erőt igénylő munkahelyeken csak hatórás a munkaidő), akkor még mindig marad anynyi fölös energiája, hogy utána sportolhasson, szórakozhasson vagy tanulhasson.

A munkásosztály hatalmára alapozott szocialista rendszer azonban bármilyen emberséges is a dolgozók, mint egyének iránt, nem engedheti meg azt, hogy valaki a munkahelyén pihenje ki fáradalmait, mondja el a kalandjait, olvassa el az újságokat, mert ezzel lelassítaná a fejlődést, s közben pedig ellentétbe kerülne saját lényegével, alapeszméivel, a szocializmussal, a munkásosztály öntudatával.

De nézzük csak, mit mondott fezzel kapcsolatban Strougal elvtárs ostravai beszédében: „Minden egyes dolgozónak a munkáját nem aszerint akarjuk és fogjuk elbírálni azután, hogy ő mit gondol róla, hanem kizárólag csak abból a szemponbtól, hogy mivel és milyen mértékben járul hozzá társadalmunk céljainak és feladatainak a megvalósításához I"

Rövid és velős mondat, nem lehet csűrni-csavaini, mert világos és egyértelmű. S a bökkenő éppen ott van, hogy nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb dolgozók között is akadnak szép számmal olyanok, akiket a fizetésen kívül semmi más nem érdekel. Ez űzi, hajtja őket egyik munkahelyről agnósikra. Megvonják a vállukat és „Utánam a vízözön I“ jelszóval odébbállnak. E|rrrrj2

mennek oda, ahol kevesebb munkáért nagyobb fizetést kaphatnak.

Jártunkban-keltünkben elég sokszor halljuk közvetve vagy közvetlenül, amint az igazgató a beosztottjaival azon vitatkozik, hogy ki a hibás a tervek nem teljesítéséért. Hivatkoznak arra, hogy rosszul szervezte meg valaki a munkát, rossz az együttműködés a műszaki káderek és a munkások között, rossz az anyagellátás, s mindez gyakran igaz is. És amikor az igazgatót megkérdezik, miért nem próbálja kiküszöbölni ezeket a fogyatékosságokat, elég gyakran az a felelet, hogy ő sajnos, nem rendelkezik olyan eszközökkel, amelyek segítségével rábírhatná a munkásokat arra, hogy kevesebbet cigarettázzanak, támaszszák a lapátnyelet és többet dolgozzanak. Az ilyen felelet rossz bizonyítvány, mert tehetetlenséget és tanácstalanságot árul el. Azt jelenti, hogy az illető igazgató méltatlan arra az állásra, amelyet betölt.

Ez nem egyedi eset, nagyon sok munkahelyen, nagyon sok üzemben lejátszódott már, s éppen ezért nincs is rá szükség, hogy neveket említsünk. Azt viszont már meg kell mondanunk, hogy az ilyen és hasonló jelenségeknek a közös nevezői a lelkiismeretlenség, a nemtörődömség és nem utolsó sorban azoknak a hiányosságoknak a kihasználása bizonyos „nem szocialista célok” érdekében, melyek a különféle politikai spekulánsok „jóvoltából” gazdasági téren felhalmozódtak, melyek fölött „jóakaratáén” szemet hunytak egyesek. Az emberi arculatú szocializmus leple alatt ásták hangyaszorgalommal népünk szabadságának és demokráciánknak a sírját, szándékoson rosszul tájolták be népgazdaságunkat, mert az árucikkek hiánya ést a lassan, de biztosan elhatalmasodó infláció az ő malmukra hajtotta a vizet.

Nevetséges helyzetbe kerül az az igazgotó, aki beosztottjainak hozzá nem értéséből, hanyagságából vagy felelőtlenségéből kifolyólag már nem talál rá módot, hogy felszámolja a naplopást, a szocialista tulajdon felelőtlen kezelését, aki nem követelheti meg minden egyes koronáért oz érte járó munkát.

Az ilyen esetekben már csak — jelképes értelemben — a sebészi beavatkozás segíthet. S ennek a nagyon is kényes munkának az oroszlánrésze éppen a kommunistákra hárul. Az ő feladatuk és kötelességük elsősorban, hogy gazdasági vonalon is megtalálják a közös cél felé vezető legjobb utat. S most ismét Ľubomír Strougal elvtárs szavait idézem: .......sok olyan dolgozónk van, oki rámutat a hibákra, fogyotosságokra, arra, hogy milyen rossz a munkaerkölcs, s közben pedig ők maguk vakon mennek el sokhiba, hiányosság mellett, esetleg maguk is előidézői ezeknek. így és ebből a szemszögből nézzünk szél minden műhelyben, minden irodában I"

N. LÁSZLÓ ENDRE APN felvétel