A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-13 / 50. szám

NATO támaszponthoz tartozó épü­letek is a közelben. Csakhamar magam is meggyőződ­hettem NATO-egységek jelenlétéről a szigeten. Amikor néhány nappal később éppen az ebédemet fogyasz­tottam a Mare Monte szálló tera­szán, egy angol helikopter körözött a partvonal fölött.- Mit röpül itt folyton ez a ma­sina? - kérdeztem a pincértől.- Nem messze innen, Karavasban van a NATO három radarállomásá­nak egyike - válaszolta suttogva a pincér, visszaadta a kijáró aprót és elcsoszogott. A MEGOSZTOTT SZIGET Görögök és törökök évszázadokon át békésen éltek és dolgoztak egy­más mellett a szigeten. Görög lá­nyok török legényekhez mentek fe­leségül és megfordítva. A mindkét néphez tartozó parasztok együtt mű­velték a silány földeket, s aztán az est leszálltával békésen üldögéltek egymás mellett a ciprusi falvak pit­­toreszk főterének apró kávéházaí előtt. Ciprus szigete 1960-ban nyerte el függetlenségét. S aztán már nem sokáig tartott a békés együttélés. Az Athénből és Ankarából támoga­tott szélsőséges görög, illetve török nacionalisták kezdték egymás ellen uszítani a sziget lakosságát. Az ese­mények további lefolyása közismert: véres összetűzések robbantak ki a szigeten a görög és a török lakos­ság között, s a helyzet olykor már annyira kiéleződött, hogy a két NATO-partner: Görögország és Tö­rökország fegyveres beavatkozásá­nak veszélye fenyegetett. Hosszas huzavona után végülis a Biztonsági Tanács határozata értelmében ENSZ rendfenntartó alakulatokat küldtek ki a szigetre, A ciprusi határozat meghozatala után a ciprusi kormány hatékony intézkedéseket hozott a rend helyre­állítására. Igyekezett ellenőrzése alá vonni a különböző szélsőséges, fel­fegyverzett görög csoportokat. Fel­szólította a török lakosságot, hogy ral öblítettem le. Éppen aznap volt ez, amikor kitört a testvérgyilkos harc Jordániában Husszein király csapatai és a palesztínai gerillák között. A szálló teraszán szólt a ze­ne, de ezt minduntalan túlharsogta a közeli Akrotiri támaszponton fel­es leszálló helikopterek, bombázók és szállítógépek motorjának düocr­­gése. Az öböl egyébként csendes vizét a Royal Navy hadihajói baráz­dálták. A lebukó nap fényében a fi­gyelmesebb szemlélő megkülönoöz­­tethette a dél, vagyis Szuez felé irányuló rakéták csillogó fejét. RADARÁLLOMÁSOK Amikor egy este visszatérőben voltam Famagustából Nikosiába egy gépkocsin, amit Louis P. Loisoutól, a legnagyobb ciprusi utazási iioda tulajdonosa kölcsönzött oda, az or­­szágúttól nem messze drótsövénnyel körülvett épületcsoportra lettem fi­gyelmes. — Micsoda katonai objektumok ezek? - kérdeztem kísérőmtől.- Semmilyenek, hanem a Voice of America (Amerika Hangja) köz­vetítő állomása. Vannak azonban a lérjen vissza otthonába az interná­lótáborokból. A rend helyreállítására kifejtett: igyekezet nem volt könnyű sem a ciprusi kormány, sem az ENSZ rend­­fenntartó alakulatok számára. A gö­rög és török szélsőséges csoportok nem engedelmeskedtek a kormány felszólításának, további támadásokat hajtottak végre, olykor egész falva­kat felégettek. Milyen az élet a szigeten ma?- Sötétedés után ne lépd át a Green Line-t - figyelmeztetett a csehszlovák követség egyik tagja. S éppen ez a figyelmeztetés ösz­tökélt arra, hogy átlépjem a Green Line-t, a főváros görög és török la­kosságú részét elválasztó „zöld öve­zetet". Nem kellett messzire mennem. Néhány száz méternyire a szállo­dámtól a főváros Leóra Street nevű főutcáján egy kék-fehér csíkozású őrbódéra lettem figyelmes. Előtte állig felfegyverzett „anyaországi*' görög katona, feje felett a kék me­zőbén fehér keresztet ábrázoló gö­rög zászlóval. Látta rajtam, hogy idegen vagyok, s így átengedett a másik oldalra. Pár lépés után a sen­ki földjén ismét katonák. Homokzsá­kok mögött néhány kéksisakos ENSZ- katona, fölöttük az ENSZ kék zász­lóját lobogtatta a szél.- Ajánlom, hogy ne sokat mász­káljon erre, ha kedves az élete - figyelmeztetett egy szőkehajú svéd fiú. Ha már idáig eljutottam, tovább megyek, gondoltam, s további húsz­harminc méter után betonakadályok­hoz jutottam: itt már a félholddal és csillaggal ékes vörös török zászló lo­bogott. Megkerültem egy tüskésdrót­­köteget és a török katonával folyta­tott rövid tárgyalás után beléptem a főváros törökök lakta negyedébe. Most találkoztam először igazán a ciprusi problémával . .. RICHARD KIRÁLY CSODÁLKOZNÉK Másodszor egy verőfényes nyári napon találkoztam a ciprusi kompli­kált nemzetiségi kérdéssel, amikor elhatároztuk, hogy kimegyünk Kyre­­niába s megfürdünk a tengerben. Mercedesünk , kerekei álmosítóan surrogtak a Drakeos Avenue kitűnő aszfaltján, amikor hirtelen szöges­­dróttal megerősített betonfal állta az utunkat. A piros-fehér őrbódéból török katona jött elő. Amikor meg­látta a diplomáciai testület jelzését a kocsinkon, tisztelgett és tovább en­gedett minket. Ismét a sziget török részén jár­tunk ,.. A kimondottan keleti jellegű fal­vak házginok országút felőli falain és mindenféle táblákon még ma is ilyen feliratok olvashatók: „Törökök vagyunk és azok is maradunk!" „Mi törökök szabadságot akarunk!" „Nem adjuk a földünket senkinek!“ Azonkívül sok helyen ott a figyelmez­tető tábla: „Vasak böige", vagyis tiltott terület. Itt vannak a jól fel­fegyverzett török katonák táborai. Kocsink szerpentineken kapaszkodik felfelé, egyre magasabbra jutva a partot a sziget belsejétől elválasztó hegyekben. Az egyik hegytetőn ott látjuk Hilariont, a keresztesek egyko­ri várát, ahol Oroszlánszívű Richárd angol király is táborozott a Jeruzsá­lem felszabadítására indult hadai­val. A várnak ma csak egy része áll a látogatók rendelkezésére, a másik részében a török katonáknak van megfigyelő pontjuk. Negyedórái utazás utón ismét visz­­szajutunk az ENSZ-csapatok ellen­őrizte zónába, ahol ezúttal egy fia­tal finn katona üdvözöl minket, Né­hány száz méter után egy görög bunker mellett hajtunk el, s festői tengerparti táj bontakozik ki előt­tünk. Az utat szétlőtt házak és gaz­daságok szegélyezik. Aztán ismét visszatérünk Nikosiá­­ba. Ezúttal azt az utat választjuk, amely a lusignani időkből származó, legnagyobb épségben megmaradt kolostor - Belapais mellett visz el. A kolostor körül épült faluban is a néhány évvel ezelőtt itt dühöngött harcok nyomaira bukkanunk. Kilőtt ablakok, félig vagy egészen lerom­bolt házak. S mivel már késő van, ezúttal kénytelenek vagyunk a leg­rövidebb utat választani a főváros felé. Utunk a brit főkormányzó volt nyári palotája mellett visz el, ahol „a változatosság kedvéért" görög zászló lobog. S itt várt rám egy további meg­lepetés ... Előttünk megszámlálhatatlan mennyiségű személy- és tehergépko­csi kígyózott.- Hát ez meg micsoda „tengeri kígyó"? — kérdeztem a kísérőmtől. — Ez egy görög kocsikból álló kon­voj, amit ENSZ-katonák kísérnek. Ilyen konvojok közlekednek napon­ként kétszer Nikosiából Kyreniába és vísszo - hangzott a válasz. (Mint­ha rendőri kísérettel kellene, mond­juk, a pozsonyiaknak Nyitrára jár­mok, .hogy útközben a szerediek meg ne támadják őket.) A derék Oroszlánszívű Richárd biztosan csodálkozna rajta, ha élne, hogy mi folyik manapság az ő büsz­ke várónak közvetlen közelében. Szöveg: Jlftl SAMO Képek: CAMERA PRESS, London Oszlopsor, az an­tik hellén kultúra emléke Salamis­­ban 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom