A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-13 / 50. szám
Az első magyar nyelvű útleírás Az utóbbi években erősen megnövekedett az utazási kedv, az idegenforgalom. Ezrek és ezrek kerekednek fel és mennek más országot, idegen tájakat, városokat látni, más emberek életével megismerkedni. A megnövekedett turistaforgalmat szolgálják az útikönyvek, idegenvezetők. Ebben a nagy- utazási lázban álljunk meg egy pillanatra s emlékezzünk arra az emberre, aki több mint háromszázötven évvel ez?alőtt szintén külföldön utazgatott, s utazásának, bolyongásának meglett az eredménye: hazajött és megírta az első magyar nyelvű útleírást, mert nagyon hiányolta, hogy nekünk, magyaroknak nincs ilyen tárgyú művünk. Ki volt ez az ember? Szepsi Csombor Márton. Szepsi mezővárosban született 1595-ben, s műve, az első magyar nyelvű útleírás: az Europica varietas (A változatos Európa) Kassán jelent meg 1620-ban. Szenczi Molnár Albert után a polgári késő humanista irodalom legérdekesebb, legszínesebb alakja Csombor Márton. Nagybányán és Göncön végezte iskoláit, majd külföldi tanulmányútra indult. Rendszeres tanulmányokat azonban csak rövid ideig folytatott, igazi úticélja „idegen helyeknek látása“ volt. Több, mint két éven keresztül járta, többnyire gyalogszerrel, Európa különböző országait és városait. Lengyelországba utazott, onnan Hollandiába hajózott, majd miután megcsodálta annak városait, Angliába kelt át, ahonnan aztán Párizsba utazott. Gyalog folytatta útját Strassburgba, Heidelbergbe, itt meglátogatta a városban tanuló magyar diákokat, majd Nürnbergen, Csehországon, Szilézián és Krakkón keresztül tért haza két és fél évi bolyongásából. Nagy európai körútjáról hazakerülve előbb Kassán tanárkodon, majd a Nyári család református prédikátora lett a Zemplén megyei Varannón. Itt halt meg 1622-beu. Valamilyen járvány áldozata lett. Űtinaplóját könyvalakban is kiadta. E kiadást az előszóban azzal indokolja, hogy tágítani kívánta honfitársai látókörét. A sikerült útleírásnak csak a címe latin. Szepsi Csombor Márton a szegény deák szemével látja a világot, s a látottakat keresetlenül, jóízű humorral adja elő. Csaknem mindig gyalog ment, a szegény emberek pártfogását élvezve. Élénk érdeklődéssel figyelte meg a polgári nyugat mozgalmas kereskedő-iparos városainak életét. Művében minden meglátogatott országnak külön fejezetet szentel. Ezek bevezetésében nagy vonásokban áttekintést ad az adott ország földrajzáról, gazdasági életéről, népeinek életmódjáról, történelmi múltjáról. Legjobban a városok érdeklik. Azokról a városokról, amelyeket felkeresett, lehetőleg minden adatot igyekszik megtudni, földrajzi fekvését, lakói számát, környékének főbb termékeit, a város közigazgatási rendszerét, a jellegzetes népszokásokat. Rendkívül érdeklik az épületek, erődítmények, emlékművek s a műszaki alkotások is. Az egyetemeket, főiskolákat mindenütt felkeresi, s ha lehet, meghallgat valamilyen előadást. Az általánosabb érdekű ismeretek mellett elmondja saját apróbb-nagyobb kalandjait; hol szállt meg, a fogadóban kapott étel-ital mennyibe került. Jellemzi alkalmj útítársait, útközben szerzett ismerőseit, akik többnyire egyszerű szegény emberek. Müvének egyik iegrokonszenvesebb vonása a hazájához való ragaszkodása. Mindig örömmel említi, ha valahol magyarral vagy Magyarországon járt emberrel találkozott. Strassburggal kapcsolatban nem mulasztja el megjegyezni, hogy ott tanult „az mi Molnár Albertünk, kit Isten sokáig hazánknak javára éltessen“. Részletesen elmondja, ha a meglátogatott helyeknek valamilyen magyar történelmi vonatkozása tudomására jut. Az ókori Catalaunumnál például Attila csatáját említi. Általában minduntalan hazai vonatkozások vegyülnek előadásába. Legnagyobb élményei közé tartozott Hollandia, London és Párizs. Csodálja az áruk, a nép hőségét, az öntudattal párosult polgári fegyelmet, a gazdaságot. Megcsodálja a fejlett országokat és a nagyvárosokat, de helyenként bíráló megjegyzéseket is tesz. Hollandia, a kor polgári mintaállama; London, melynek nagysága felülmúlja az addig látott városokét. Legnagyobb elragadtatással Párizsról ír {ez Párizs igézetének első híradása irodalmunkban). Valósággal a város szerelmesévé válik. „Ki nem kívánkozik ilyen szép dolgokat látni? Valahová eltekint az ember, mindenütt az elmének csudáit láthatja.“ Így ír Párizsról útleírásában, majd folytatja: „Bizony az egész ezideig való bujdosásomat és annak terhét ez egy város elfelejtette vala velem, oly igen, hogy mint szinte szerelmes hazámból kellett viszontag innen kijőnöm.“ Szepsi Csombor Márton azok közé a szerzők közé tartozik, akik a mai olvasó számára is élvezetes olvasmányt nyújtanak. Jó lenne, ha most, műve megjelenésének 350. évfordulóján, a modern kiadás a kezünkbe kerülne. Megérdemelné, hisz e műfajban úttörő munkát végzett. PAZDERÁK BERTALAN A színjátszás fellendítése érdekében A Csemadok losonci járási elnök sége október végén megtartott ülésén értékelte a magyar öntevékeny színjátszás helyzetét a járásban. Megállapította., hogy az elmúlt időszakban csökkent a csoportok aktivitása. A 27 helyi csoport közül mindössze a losonci, füleki, galsai, csákányházai, ragyolci és bolgári tevékenykedett ezen a téren. A járást a Jókai-napokon a füleki színjátszó csoport képviselte a „Fehér kór“ című darabbal, a losonciak pedig most is járják a járás és a szomszédos járás falvait a Potyautassal. Az elnökség megállapította, hogy ez a ténykedés — az elmúlt évekhez viszonyítva — nem kielégítő. Az öntevékeny színjátszás fellendítése érdekében úgy határozott, hogy az 1970/71-es évben, a CSKP megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére megrendezi a magyar színjátszók járási fesztiválját. A fesztiválra benevezhet minden magyar színjátszó csoport függetlenül attól, hogy milyen tömegszervezet keretében működik. Jelentkezési határidő 1970, december 31. A fesztivál célja: életre kelteni a színjátszást azokban a községekben, ahol megvannak a hagyományai, rendszeressé tenni a munkájukat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a járási és az országos rendezvényeken. A Csemadok járási elnöksége mindent megtesz a járási fesztivál sikeres megrendezésének érdekében. Nemcsak megszervezi és megrendezi a fesztivált, hanem jutalmazza is a csoportokat, rendezőket, szereplőket — teljesítményük arányában. A fesztivál 1971 február első felében kerül megrendezésre. Külön kategóriában szerepelnek a felnőtt és a gyermekcsoportok. Elbírálásuk is külön történik. CSÁK ISTVÁN, Losonc Sonkoly Tibor neve nem ismeretien a szőgyéni ifjúság körében, hiszen ő az Orpheusz tánczenekar vezetője. Megalakulásuk óta sokat szerepeltek itthon és külföldön is, főleg Magyarországon. Egyik fellépésük szünetében megkértem Sonkoly Tibort, beszéljen a zenekarról. — A zenekar megalakításának gondolata 1965 februárjában vetődött fel — kezdte visszaemlékezését Sonkoly Tibor. — Szinte a semmiből küzdöttük fel magunkat idáig. Ha visszagondolok az elmúlt öt évre, sokszor eszembe jutnak az álmatlan éjszakák, mert bizony a zenekar megalakítása körül akadt probléma éppen elég. Öten kezdtük. Ma már ott tartunk, hogy két tehetséges énekesünk is van. Bár jó a hírünk a környéken, mégis van egy fájó pont: a támogatás hiánya. Olyak vagyunk, mint a mostohagyerekek. Névlegesen a Csemadok helyi szervezetéhez tartozunk, de ha anyagiakról van szó, senkihez. Nemrégiben vásároltunk egy erősítőt nyolcezer koronáért, a saját zsebünkből, hogy a többi apróságról ne is beszéljek. Többször szerepeltünk Magyarországon, ami sikernek könyvelhető el. Felléptünk Nádudvaron, Budapesten s tucatnyi más városban. Vannak további nehézségeink is. A zenekar tagjai főiskolások, s a külföldi utakkal rengeteg időt veszítenek, amit pótolni kell, mert a zene nem mehet a tanulás rovására. Munkánk van bőven, hiszen a szövetkezet tánccsoportjának is vállaltuk a zenekari kíséretét. Egyébként szeretünk játszani és nagyon örülünk* ha sikerül egy-egy kellemes estét szereznünk a közönségnek. POLÁK ISTVÁN AZ ORPHEUSZ-ZENEKAR G ú t a i L í r a 70 November végén a gútai egységes földmű vessző vetkezet nagytermében, -mintegy ötszáz néző előtt rendezték meg a „III. Gútai Lírá“-t, az amatőr táncdalénekesek vetélkedőjét. A sikeres est Holubek' Lászlónak, a gútai Népművelődési Otthon vezetőjének, áldozatkész munkájának köszönhető. A döntőbe jutott tizenhat énekest a naszvadi Melódia, az érsekújvári Sol Man és a gútai Stár zenekar kísérte. Majdnem ötórás nemes vetélkedőn dőlt el a versenyzők sorrendje. Az első díjat Farkas Marika (Bratislava) kapta, második helyen Szulcsányi Lajos (Guta) végzett, a harmadik helyezett pedig Koiš František (Bratislava) lett. A közönség és a zsürt különdíját — közfelkiáltással — kivételesen Nagy Johanna tizenegyéves pozsonyi kislány kapta, aki versenyen kívül lépett fel. Kellemes hangjával és előadőtehetségével rögtön megnyerte a közönség elismerését, tetszését. Legtöbbet neki tapsoltak. Az értékes díjakat — Reicher jános népművész munkái — Ján Jány vnbelnök adta át a nyerteseknek (képünkön). MOROVICS LAJOS
