A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-06 / 49. szám
Lakosainak száma azóta legalább megkétszereződött. Harlem azonban kiterjedésére nézv< nem lett nagyobb, az épületeket nem tatarozták. A huszas években épült pompás házak lerongyolódtak, túlnépesedtek. Csak ha az ember betekint a szűk kis udvarokba, vagy bemegy a házakba, látja, érzékeli a sok patkányt, a piszkot az általános leromlást, a túlzsúfolt lakások bűzét s azt az egész környezetet, amelyben az emberek élnek s amely akarva-akaratlan formálja őket. A környezetet, mely annyira eltérő a fehér amerikaiak negyedeitől. Ezért nem szeretik itt a fehér embert. De nemcsak a faji gyűlölet az oka mindennek, amely olykor erőszakos cselekedetekben tör felszínre. Mert hiszen Harlemnak is megvannak a maga szociális problémái, laknak itt gazdag négerek és szegény négerek, kialakult a néger polgárság és a néger proletariátus. De a fehér világ által kifejtett külső nyomás és az itteni valóság hozzájárul, hogy kialakuljon a szolidaritás érzése, ' kialakuljanak az együvétartozás béklyói. Egyre inkább megnyilvánul ez abban, hogy Harlem lakói büszkék bőrük színére, büszkék afrikai őseikre. így született meg a jelszó: Black is beautiful - szép feketének lenni. Míg nemrég még akármelyik fekete amerikai szégyellte őseit, ma büszke rájuk. Régen mindenben igyekezett utánozni fehér urait, ma különbözni akar tőlük. Ezért ma már aligha érvényes James Baldwin néger író megállapítása, hogy Harlemban sokkal több olajat használnak a négerek, hogy egyenes szálúvá tegyék a hajukat, és sokkal több krémet, hogy kifehérítsék a bőrüket, mint bárhol másutt az Államokban. Ellenkezőleg, ma egyre jobban divatba jön a tipikus afrikai hajviselet és a tipikus afrikai öltözék - az „afro" divat, és az évszázadokkal ezelőtt behurcolt fekete rabszolgák leszármazottai közül egyre többen tanulják az egyik legelterjedtebb afrikai nyelvet, a szuahélit. A mai Harlem más, mint az elmúlt évtizedek Harlemé volt. Gyorsabb tempóban él, több a gyűlölet és a feszültség. Ezért találnak itt termékenyebb talajra a szélsőséges politikai szervezetek, mint másutt. A mai Harlem - vulkán, mely akármelyik pillanaban kitörhet. S e vulkánon feketék élnek - amerikaiak, akikről így írt Langston Hughes évekkel ezelőtt, látnoki szavakkal: Testvér vagyok, fekete, ha a konyhába küldenek, mikor vendégeket hívnak, nevetek, nem bánom, tovább növök. Holnap ott ülök majd az asztalnál, ha társaságot hívnak, és senki se meri mondani: Mars a konyhába, nem. S aztán, ha látják szépségem, majd szégyenkeznek -én is egy darabja vagyok Amerikának. J. M. Felvételek: PARIS MATCH külföldi képszolgá'ata Egy anya vádol: fél évvel ezelőtt életvidám teremtés volt a lányom. Ma egy idegszanatórium lakója. Az ok: Az átkozott kábítószer MUnchun Schwabing negyedének szu er beat-klubjában, a „Blow Up“-ban, leeszi a dizk-jockey a legújabb hitet a unezjétszö tányérjáról: „Egy kis figyeltet kárekt — kiált be a mikrofonba. — Igyeleml Itt van Baumann asazony, meélni akar nektek valamit.“ A fényszóró egy alacsony, molett asszonyra vei! a fényét. Pér perccel előbb laga is megrettent saját merészségétől, e most kezébe veszi s mikrofont, és 00 wattos erősítéssel beszélni kezd: „Egy édesanya vagyok Schwablngből!“ „Ha-ha-hal" „Még sohasem voltam egy beat-klubanl" „Ha-ha-hal" „Nem jövők semmiféle párttól, semmi Sie egyháztól, s nőm az tldrhadsereg JU“ „Még csak az hiányozna.“ „jópofái“ „Hoztam nektek mutatni valamtt!“ Az asazony magasra omell leányának letnagyzágőnél nagyobb fényképét. Telis reflektorfényben mutatja körül egy egyogó, csinos lány képét a feje fölött. „Ez a lányom." „jó bőrt“ „Kiástál“ „Ilyen volt még egy fél évvel ezelőtt, la zárt Intéseiben fekszik." Csönd. „A hasis tette tönkre meg egy kis LSD." Most mér toljes a csönd. „Azért jöttom, hogy figyelmeztesselek lennateket. Ne vogyetek kábítószert a cezetakbe. Ne kísérletezzetek az egészlégiekkel. A kíváncsiság veszélyes. Heiles lehet.“ Fél évvel ezolőtt életvidám teremtés Pillanatok múlva kialszik a raflakta'. Újra megszőlal a zene. Az anya elhagyja a helyiséget. Éjszakáról éjszakára járja Elisabeth Baumann |47) városi alkalmazott Schwablngot, München szórakozó negyedét. Bemegy a csapszékekbe és a hasis-lokálokba. Magányos harcol folytat 3 kábítószerek ellen. Es minden oka megvan hozzá. „Meg akarok óvni másokat altfii a szörnyűségtől, ami a lányomat érte“ — mondja, fiz könnyek csillognak a sza mában. Lánya a múlt évben került a lejtőre. Maria-Ellsabeth („Mókuska“) húsz éves volt és egy fogorvosnál dolgozott mint asszisztens. A páciensek véleménye: „Tulajdonképpen túl csinos ahhoz, hogy az előszobában üljön és betegeket Jelentsen be." Mókuska átnyergelt. Fotomodell let . Az első megbízások sokatmondók voltak. Kapott kisebb fllmszerepeket és — jött a pénz. A kis Maria-Elisabethnek egyszerre szép és érdekes lelt az élete. Az első adag kőbltőszerl, amit adtak neki, nagyszerűnek találta. S ami utána ma egy l.deggyógylntézot lakója jött — könnyű lebegés. A boldogságnak eddig ismeretlen érzete, no csak órákra. Es Mékuska szerette volna »leghosszabbíanl ezi a boldogságot. Nem tartott sokáig, s a karcsú, hosszú hajú lány már nem dolgozott többi a karrierjén — csak várt rá. Egy napon Mókuska édesanyjának valamilyen műtét miatt be kelleti feküdnie e kórházba, ahol három hetet töltött. Amikor agy reggel nyolc órakor kiangadték a kórházból ós megérkezett a müncheni Wllhelmstrassón levő lakására, nem h'tt a szemének. Mint később elmazélte: „Úgy nézett ki a lakét, mint egy istálló. Clgarottacsutkák hevertek x padlón, ez asztalon égési foltok. Valamiféle átlátszó folyadékot tartalmazó, felirat nélküli kis ampullák hevertek a szekrényen szerteszét.“ Még napokkal később Is lerongyolódott Makók álltak kora hajnalban az ajtó előtt és azt mondták: „Kérünk valamit reggelire.“ Mókuska viszont egyre r'tkáb ban járt haza. Anyja szemrehányásokat tett neki. Két nappal tavaly karácsony előtt Ma rla-Elisabeth Baumann 21 éves lelt, vagyis nagykorú. „Elköltözöm“ — mondta. Ea meg Is tette. Bérelt egy kétszobás lakást Pasingban. Az anya adott neki bútort, ágyneműt, konyhaedényt, evőeszközt és egy varrögépet. Három hónappal később Múkuska lakása üres volt. Eltűnt minden, az egész berendezés. A lény, aki mintegy álomban élt, egy a mást elzálogosított, a többit elvitték a „barátét". Egyetlen ruha vagy kabát sem maradt a lakásban. Csak egy gyapjútakaró. Ezzel és egy utazútáskéval táborozott Múkuska az Angol Parkban, a csavargók gyülekezőhelyén, a Manopteroszban. De még az ottani caavargók sem törődtek vele. Azt mondták: „Ez a lény telo van pumpálva kábítószerrel. Mér nem tudja, mit csinál.“ Közben az édesanyja hivatalból hivatalba járt: „Segítsenek a lányomon, különben teljesen tönkremegy!“ A válási mindig ugyanaz volt: „Az ön lánya nagykoiú, önkéntesen kell hogy alávesse magát egy elvonókúrának. Vagy pedig helyeztesse a lányát gondnokság alá.“ A gondnoksági bíróságon azt mondták neki: „Csak nem gondulja, hegy elkövetjük az emberi szabadság korlátozásának vétségét!" Es az egészségügyi hatúságnál: „Ha a lánya öngyilkosságot kísérel meg s ez túléli, akkor védő őrizetbe vehetjük.“ Ezt azonban Múkuska nem tette meg. Az egyetlen, ami a labilis Idegzetű lányban mág ólt, az nz utazási vágy volt. „Szeretném már egyszer végre látni a tengert" — mondta a barátainak. 1P7J. június 2E-én Maria Elisabeth vett egy menetjegyet a München—Barcelona között közlekedő Eurúpabuszra. Még ma sem tudja senki, honnan volt rá pénze. július l én a Barcelona legpompásabb utcáján, a Paseo de Grácián levő egyik ,,drugstore“-ban egy ájult lányra lettek figyelmesek. IS órát ült mozdulatlanul egy széken. Ugyanaz nap telefonáltak az NSZK fókonxulátuséra a San juan de la Sate Ideggyúgyintézetböl: „Egy német szavakat motyogó zavarodott lányt szállítottak be hozzfiok. Állítólag Marla-Ellsabeth Baumann-nak hívják. A lánynak szchlzotrán rohamai vannak. Időnként teljesen kihagy až emlékezőtehetsége." A konzulátus értesítette Baumannét Münchenben. De az asszonynak nem volt pénze, hogy hazahozza a lányát. Augusztus 4-án Quick-rtpnrterek repültek Barcelonába, hogy hazaszállítsák a lányt. MAkuska teljesen apatlkusan feküdt egy 33 ágyas, rácsos ablakű szobában. Amikor hallotta, hogy hazaviszik Münchenbe, nevetett. Közben nem volt neki könnyű a búcsú: „<tt mindenki olyan jú volt hozzám." Kát órával később a repülőgépből látta először a tengeríS De Marla-El iaabeth Baumann nem fogta fel, hogy mit lét. Hallgat. Nem tudja, ml történik vele ás körülötte. Nem tudja, hogy otthon is csak ax ideggyögyintözet várja. Azt sem tudja, hogy anyja éjjelről éjjelre végigjárja Schwabing mulatóit, hogy megmentsen másokat ettől a sorstól. QUICK, MÜNCHEN
