A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-15 / 46. szám
Lakodalom van a mi utcánkban ... \ Ha lúd, legyen kövér! - tartja a közmondás. Valószínűleg ez a közmondás sugallta (bár más is közrejátszhatott) Vágfarkasdon a Pásztor és a Csizmadia családnak az ötletet: Ha lakodalom, hát legyen lakodalom I Lett is, hetedhét országra szóló, száznegyven vendéges. Bezzeg rá is fizetett az ötletre egy száznyolcvan kilós hízott disznó, ötven tyúk, negyven csirke (hogy csak a kioltott életekről szóljak), nem beszélve a rengeteg tojásról, vajról, burgonyáról, káposztáról, no, meg a kedvderítő italokról: borról, pálinkáról, sörről, kofoláról, szódáról, s az esetleges álmosságot elűzű illatos feketéről ... Bocsájtassék meg nekem, hogy én is hátulról kezdem elmesélni az eszem-iszom, nótától hangos, hejehujás családi ünnepélyt, mint az a bizonyos egyszeri bácsi a rémes történetét. Valahol ott kellett volna kezdenem, hogy vagy négy évvel ezelőtt összetalálkozott két fiatal: Pásztor György és Csizmadia Violka, s egymásra csodálkozott. Akkor még nem sejtették, hogy abban a csodálkozásban benne rejtezett ez a mai nap minden ízével és hangulatával, mint ahogy a parki pádon üldögélő idős bácsi sem sejtette néhány évtizeddel ezelőtt - pedig százszor elfutott a színesre mázolt pad előtt -, hogy számára a sors azt jelölte ki, hogy azon fogja eltölteni élete alkonyának békés napjait. Egymásra csodálkoztak, egymásba szerettek, s nagy elszánással határozták el magukat „tettük elkövetésére", pontosabban arra, hogy „örök hűséget" esküsznek egymásnak ... no, nem az Ürasztala, hanem a nemzeti bizottság esketőtermében az anyakönyvvezető előtt. Úgy vélem, s azt nem kell különösebben kihangsúlyoznom, hogy vőlegény és menyasszony nélkül aligha valósulhatott volna meg a lakodalom.- Áldassék az esze annak az embernek, aki kitalálta, hogy a lakodalmat a kultúrházban is meg lehet csinálni — mondja az örömanya látás-futás közben megállva egy pillanatra. - Eggyel kevesebb a gond, és a lakodalom végén, ha fáradtan hazamegyünk, mintha találnánk a rendet és a tisztaságot... — Szalad is tovább, mert az örömanya gondja ilyenkor nem kevés. Valóban ésszerű dolog a kultúrházas megoldás. Gyülekezik a násznép. Vontszémű zenekarának szívet-lelket gyönyörködtető muzsikája fogadja és köszönti őket, s bátorítja asztalhoz pohár és étel mellé. A korábban érkezett vendégekben már kezd munkálkodni az ital. Próbálgatják a nótát, de ez még csak egymás bátorítása, bár egy-egy jobbhangú ember már nekiveselkedik és szabadjára ereszti szépen ívelő hangját, amit körülsír a hegedű, aláfest a százhúrú cimbalom, s elismerőn rábrummog a nagybőgő. Jön a menyasszony talpig fehérben, talán kissé sópadtabban a megszokottnál. Nyilván a belső izgalom és a rejtett boldogság teszi rá bélyegét a hamvas arcára. Petőfi szép verse jut eszembe. „Reszket a bokor...“ Az ő szíve is megremeg: a szerelem énekes madara szállott rá . .. S áll vele szemben a vőlegény délcegen, mégis komolyan. Nézi a menyasszonyt, mintha tükörbe nézne, szinte felissza a szemével, mint napfény a harmatot. Közben a nagy terem egyre szűkül, duzzad a vendégkoszorú. A jókedv és a vigadalom hullámverése is egyre erősödik. Érdekes módon megfér itt együtt a múlt és a jelen, a hagyományos és az új: a mini, midi, maxi... a „Kék nefelejcs..." és a „Nem vagyok teljesen őrült..." És abban a nagy, tarka áradatban csendet kér a násznagy, rigmusa néhány pillanatra visszalopja s felidézi a múltat: „Ez ünnepi alkalomból összejöttünk e helyen, Istennek áldása legyen e színes gyülekezeten . .." kifacsarodnak a szívek, itt-ott könnyes szemhez emelődnek a zsebkendők. Most azonban nem a fájdalom könnyei csillognak a szemekben, hanem a meghatottságé. A fiatalok arra gondolnak, talán Aki ebből eszik, annak édes lesi a szája nemsokára őket is így búcsúztatják, az idősebbek meg emlékeznek: hej, amikor még őket búcsúztatták hasonlóképpen! Talán azért van olyan foghatatlan és utolérhetetlen varázsa, megrendítő szépsége az egész aktusnak, azért mindig újszerű a százszor hallott rigmus, mert új párt bocsát az „élet útjára“. A kedves és hangulatos esketőteremben stílszerű orgonamuzsika várja az ifjú párt és a násznépet. Nagy o zsúfoltság, tű sem férne mór el, s nem lehetne szebb, felemelőbb, ünnepélyesebb a legfényesebben megrendezett templomi esküvő sem. Minden elismerésem a polgári ügyeket intéző bizottság tagjaié, akik szocialista valóságunkhoz méltón, hozzáértéssel végzik kötelességüket! Kinn az utcán, az októberi verőfényben nyüzsög a nép. Valóságos hangyaboly. Mindegy, hogy kíváncsiságból vagy tiszteletből jöttek el az esküvőre, eljöttek, s az ifjú pár nyilván megérezte, hogy egy nagy közösséghez tartoznak, hogy a faluban A hajnali csillag ,Sosem illett jobban)' Ai utcán hét 6
