A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-08 / 45. szám
A DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG az alig elképzelhető szociális és taji ellentétek, a fehér urak és a szlnesbörß páriák országa, ahol a faji megkülönböztetés Ideológiája és gyakorlata olyan problémákat szül, amilyenekre nincs példa a világon a fasiszta Német Birodalom bukása óta. FEHEREK ES FEKETÉK A dél-afrikai viszonyokat nem lehet összehasonlítani a kontinens többi részén uralkodó viszonyokkal, éppen, mert Itt viszonylag nagy a fehér lakosság számaránya: hárommillió európai él Itt tizenkétmillió feketével és más színesbőrüvel (hinduval, kevertfa Jávái) szemben. Ha nem tekintjük a szomszédos Rhodesiát, melynek fehér telepes lakossága a Dél-afrikai Köztársaságban látja a követendő példát, a dél-afrikai helyzet, az „európaiak—bennszülöttek“ arányának tekintetében, valamelyest egyedül a forradalom előtti Algériában kialakult helyzetre emlékeztet. A legnagyobb különbség az, hogy a franciáknak volt hova mennlök, amikor távozniok kellett a független Algériából. A dél-afrikai fehéreknek nemcsak, hogy nincs hova menniük, de ez a legkevésbé sem áll szándékukban, már csak azért sem, mert többségük már ott született. Illetőségi jogukat egyébként az afrikai nacionalista mozgalmak legharcosabb képviselői sem vitatják. Vita tárgya viszont az, ahogyan ezt az illetőségi jogot a gyakorlatban alkalmazzák. A fehérek évtizedek óta mint fajilag felsőbbrendü emberek uralkodnak. A dél-afrikai rendszer különleges vonása, hogy egyáltalán nem titkolja s mégcsak titkolni sem próbálja antidemokratikus, antihumánus Jellegét. A Dél-afrikai Köztársaság (Rhodesián kívül) az egyetlen állam a világon, ahol a szigorú faji elkülönítés, a totális fehér uralom egyéb módszereit nyilvánosan hirdetik, ezek szilárdan gyökereznek az . állami ideológiában, törvényekben és a gyakorlati politikában. Senkinek sem szabad egy pillanatra sem megfeledkeznie róla, hogy melyik faji csoporthoz tartozik. A fehér lakosság hatalmi monopóliuma száz százalékos a közélet minden területén, s jelentős mértékben eltünteti az összes többi kapitalista országra jellemző szociális ellentétük«!. '• BELSŐ GYARMATOSÍTÁS A faji megkülönböztetés azonban önmagában nem cél, soha és sehol sem volt az. A Dél-afrikai Köztársaságban is csak eszköz a fehér telepesek gazdasági és társadalmi kiváltságainak megőrzésére, mesés életszínvonaluk fenntartására. A társadalmi osztályok közötti választóvonal gyakorlatilag azonos a fajok közötti választóvonallal. Talán sehol sem olyan szembeötlő ez, mint Déi-Afrikában. A fehérek már ma földi paradicsomban élnek. S egyelőre elég erővel rendelkeznek ahhoz, hogy megvédjék kiváltságos helyzetüket, mit sem törődve az olyan tekintélyekkel sem, amilyen az ENSZ, rrmiB emely az utóbbi húsz év folyamán az apartheid politikát elítélő mér több mint hetven legkülönbözőbb határozatot hozott. Ha azt mondjuk, hogy az Itteni fehérek „védekeznek“, az egyszersmind azt jelenti, hogy veszélyben vannak a kiváltságaik. Veszélyben elsősorban az elproletarizálódott afrikai lakosság részéről. A Dél-afrikai Köztársaság ma az egyetlen valóban fejlett Ipari állam a fekete kontinensen. Termé. szetesen lehetetlen, hogy ez ne mutatkozzék meg az afrikai lakosság általános életszínvonalán Is, amely határozottan magasabb, mint bármely más afrikai országban és emelkedik ugyanolyan logikával, mint ahogy történelmileg emelkedett a munkásság életszínvonala minden más Ipari államban. De nem ugyanolyan ütemben, mert a Dél-afrikai Köztársaságra jellemző valami, amit „belső gyarmatosításának lehetne nevezni. Ennek megfelelően az afrikaiak életszínvonala tízszer alacsonyabb, mint a fehér lakosságé, ami önmagéban a hatalmas és egyre növekvő szociális és faji ellentétek tor. í'ésa. Emellett a rendszer leggyengébb pontja az, hogy a dél-afrikai gazdaság gyakorlatilag nem tud meglenni fekete munkaerő nélkül (sőt — paradoxként hat, de Így van — fekete vendégmunkásokat foglalkoztat a szomszédos országokból, ahol ezeknek a-négereknek semmiféle munkaalkalmuk sincs), s ha nyílt összetűzésekre kerül sor, a rendszer éppen erről az oldalról lesz a legsebezhetőbb. EXPANZIÓ Az említett okokból a dél-afrikal fajvédő rendszer már ma védekezésre szorul. Kifelé ezek a védelmi, konszolidációs törekvések politikai és területi expanzióban nyilvánulnak meg. Ez a legjellemzőbb vonása az utóbbi tíz esztendőben lejátszódott fejlődésnek, amikor a Zambezi folyótól délre eső terület, a Dél-afrikai Köztársaságra támaszkodva, az összes konzervatív és reakciós erők kiterjedő integrációjának színhelyévé lett. Példákban nincs hiány. Rhodesia függetlenségének egyodalü kikiáltása lényegében csak elfordulás a távoli protektortól és közeledés az Ideológiailag közeli szomszédhoz; a Dél-afrikai Köztársaság természetes bázist nyújt az Angolában és Mogamblque-ban állomásozó 100 000 portugál katonának; ennek az expanziónak a keretében a Dél-afrikai Köztársaság bekebelezte Nambiát — Délnyugat-Afrikát, bütetlenül és öntudatosan, mivel tudja, hogy az ENSZ bár számos határozatot hozott, amelyekkel megvonja Pretoriától a Délnyugat- Afrlka fölötti gyámságot, de nincs módja a határozatok végrehajtását kierőszakolni; a Vorster-rezslmnek a Fekete Afrika földrajzilag közel fekvő államaival szembeni lágy magatartás keretében sikerült jelentős diplomáciai sikert is elérnie, amikor a Banda elnök vezette Malawi Köztársaság (a volt Nyaszszaföld engedelmes) csatlósává lett, s végül a „kemény magatartás“ keretében a Dél-afrikai Köztársaság egyre erősebb nyomást gyakorol Zambiára és Tanzániára, amely államok természetes bázist
