A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-18 / 42. szám
Y á r J a k a poharak megteltek várakozással a kancsók fulladoztak a magánytól mire megérkezel felbuzog torkomból az ÉJSZAKA Knrucz Sándor felvétele Kovács Klára versei A teremieš' iináléfá zeneszerző: kiszáradt torkú kürtök kitört fogú zongorák behorpadt hegedűk között megkomponálom a világot mielőtt összerogynának kezeim költő: lépett hajamba szél csavarodik torkomba szorultak a szavak teleimet szétküldöztem — előttem kínlódik megnevezetlenül az anyug termékenységemen osztozik a főid festő: sülyosodik lompos ecsetem tikkadt ujjaimban vonszolom foltos palettám földön hever suhog az éj rátelepedett kezemre — A TEREMTÉS LEZÁRULT MÖGÖTTEM — fiú: én vagyok nőé tengerek szunnyadnak karjaimban negyvennapos esőben hánykolódott * bárkám bőrömön lerakódott az idő torkomból kitörő szelek , felhörpintik a vizeket szemmel elmondom neked hogyan kérnek enni az őzek bárányok szarvasok tízágú béke sarjadzik kezeimen érints meg engem leány: én vagyok boci feloldalak az időből karomból fonok koszorút fejedre bárkád várja langyos öblöm mellemből zöld ágak fakadnak szememmel megsimogatlak számmal csendesítem el a szád Nagy László Endre Egy ember élete 2. Bátyám Júniusban hazajött a katonaságtól. Katonaviselt ember volt, most már nem parancsolhatott neki senki: ivott, mulatott, kártyázott. Otthon meg csak gorombáskodott velünk. Szinte kinézte szánkból a kenyeret. Nézegette a lányokat, szeretett szépen öltözködni, kellett neki a pénz. Itthon hiába dolgozott, hát inkább idegen gazdáknál vállalt munkát. Szőlőt regált. Istentelen nehéz munka volt ez, de szerencsére sok volt a cserebogár álca és regálás közben naponta 500 vagy ezer darabot is összegyűjtöttek. Ezeket meg darabonként megfizette a gazda. De farsang előtt minden pénz kevés volt ám. Hogyan segített magán a legény? Hát letarolták az erdőt! Harminc-negyven legény éjszaka idején átment a menyhelyi erdőbe és vágták a fát inuk szakadtáig. Ilyenkor az erdész inkább másfelé járt. Másnap aztán összevágták a fát, fölrakták a padlásra. Ott egy nap egy éjszaka füstölődött a lopott fa és úgy nézett ki, mintha száraz lett volna. Azután fogadtak egy szamaras fogatot és a városban nyíltan árusították a lopott fát: két-három csomót két krajcárért. Ez igazi férfimunka volt és a szegények egyáltalán nem is tartották lopásnak. Viszont elég gyakran előfordult, hogy a csendőrök elcsíptek valakit, s ilyenkor úgy, megverték, hogy fájdalmában nem csillagokat látott maga előtt, hanem „három cigányt muzsikálni". Utána még öt-hat napra be Is csukták. De ez mind csak amolyan legényes virtusnak számított. Akkoriban nem szaladgáltak a fiatalok mindjárt a „betegsegédlőbe“, ha egy kissé megtapogatták őket. Azután meg jött a tavasz, a májusfa állítás. Amikor egy csöppet szürkölődött az este, két-három legény összeállt és mentek az erdőbe. májusfát vágni. Senkifiától nem kértek rá engedélyt. Éjszaka azután fel is állították a lány háza elé és elénekelték az ablaka alatt, hogy Hallottátok-e már hírét Vencel Pista legénységét? Fűrésszel vágja a májfát, Hogy ne hallják kopogását... Fölveszi a jobb vállára, Viszi Rózsi udvarába: Kelj fel, Rózsi, itt a májjá. Jó éjszakát, vigyázz rája! Igazán nem lenne leány, ha ilyenkor aludni tudna. Dobogó szívvel lesi, hogy ki állít neki májusfút, és ha az, akit várt, akkor: Fölkel Rózsi az ágyából, Siskát vesz ki a ládából: Nesze Pista, itt a siska, Mert szeretőd a Rózsikat Hát igen, az erdő mindig jó barátja volt a szegény legénynek. Éppen úgy, mint a madaraknak Is. De nem sokáig tartott bátyám legényélete, őszre már meg is nősült. Az új asszony civakodós volt és nem nagyon ijedt meg a bátyámtól. Pista elmondhatta magáról, hogy „feleségem tejbe-vajba fürösztget, hasábfával keneget“. Ilyenkor aztán búnak eresztette a fejét, „kiváltotta a nyúlpasszust", elment a szomszéd falu kocsmájába és egész éjjel hűzatta: „Feleségem a kis piszok, haragszik, hogy mindig iszokl" Kezdtem magam nagykőn rosszul érezni otthon. Deres volt már a határ és én mezétláb jártam a marha után. Végre azután a vásárban vett a bátyám egy pár stiblit. — Vigyázz rá, csak akkor vedd fel, ha nagy a hideg. Nemcsak rád kell a pénz, kölök! A stibli pedig csak amolyan ócska csizmaféleség volt és az első alkalommal szétázott. A kezemben vittem haza. Volt is otthon nemulass. A bátyám olyan rumlit csapott, mintha a földjét kártyáztam volna el. Szegény anyám meg csak hallgatott a békesség kedvéért. Ekkor határoztam el, hogy búcsút mondok a kapufélfának: itthagyom a falum. Ezt mindjárt meg is mondtam a bátyámnak: — Ha egész nyári munkámért nem érdemiek meg egy pár csizmát, akkor inkább hagyom a parasztéletet. — Menj csak, te taknyos! Azt hiszed, hogy a városban majd ingyen zabáltat valaki?! — ordította. Láttam, hogy anyám a szemét törülgeti és ezért nem válaszoltam a bátyámnak. Csak nyeltem egy nagyot és vacsora nélkül kapaszkodtam fel a szénapadlásra. Kiszorultam ide, mióta a bátyám > Mrd"’" ' *mzunkba hozta. Nyakig a jó meleg szénában, a padlásajtón keresztül bámultam a csillagokat sziporkázó eget. Arról álmodoztam, hogy tanulni fogok, hogy nagyon okos és nagyon gazdag leszek. Majd akkor hatlovas hintóval jösrtk el az .Édesért. Pár nap múlva egy ismerős beszerzett a nyitrai apácákhoz templomszolgának. Csengett-bongott a harang. Szólt az orgona. Tömjénfüst illata áradt a templom boltívei alatt. Csilingelt a pénzszedő persely csengetytyűje. A pap ünnepélyes latin szavai. A gyertyák táncoló lángja. Az ablakok színes üvegmozaikja. Az ünneplőbe öltözött tömeg. A szentek örőkmosolyú szobrai és képei. S mindehhez a titokzatos félhomály. Csoda, hogy hatalmába kerített a templom? Nem, ma sem tartom annak, pedig azóta csaknem hetven év telt el.