A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-11 / 41. szám
Szép magyar komédia 4 22. 19. — Megint csak a magyarokról. — szólt Bólint. Anna is segített az öltözködésben, és körbe járva tekergette fel a deréksálát, miközben tovább beszélt: — Béke varil Nem férnek « bőrükbe... — s mielőtt még Bálint válaszolhatott volna, a szavába vágott: — A török ellen szent a harci Ez a nóta?! — Pogány, itt terpeszkedik ... — És akkor szent a harc — s Anna egész közel kerülve Bálinthoz, begyűrte a sál végét és végigsimított a ruhán: — Bécsből van?... Ügyeljen! — Aggódsz értem?l Anna befejezte az öltöztetést és szárazon válaszolt: — Magának mindig szerencséje van e hadakozásban. 20. Bálint sértetten kötötte fel a kardját és kereste a választ: — Az uradnak is az udvarban. — Azért horvát bán, s nem rabolni Jár — nézett a szemébe hidegen Anna. — Éheznek a katonák — érvelt dühösen Bálint — Télen megint elmaradt a zsold. — S magának? — kérdezte kíméletlenül Anna. — Ennyit tud mondani, mikor... —- ... Egy malomnál gyülekeznek... Bálint dühösen menekült e szavak hallatára és nagy erővel bevágta maga mögött az ajtót. 21. Erdővel körülvett völgykatlanban lovasok vágtattak lefelé, s egynéhányukon zsákmányolt török kaftán lebegett. Utánuk megrakott ponyvás- és társszekerek zörögtek, s közöttük ösz^ szekötözött török rabok kullogtak. A menet köt zepén Bálint lovagolt, mogorva hallgatásban, tudomást sem véve a körülötte zajgó fiatalokról. Mellette s mögötte az ismerős emberei kopogtak. Egy fiatal ürít lovagolt Bálint mellé és megszólította: — Bálint, megállhatnánk, azt .mondjál! a.,, — Nem lehet, úrfll — vágott közbe Hartyónyi. — Utólőrhet még a török 1 — Nem mer az utánunk Jönni — válaszolta a kis Dóczl. 22. Dóczl mögött ott sündörgött Süli Tóth, aki mór észrevette Bálint hallgatását, s a következőket inkább már neki adresszálta: A várban már a kincstár sápolja a zsákmányt. — Te fogd a pofád! Nem állhatunk meg — förmedt rá Hartyányl. — Úgyis nehezen mozgunk ezekkel a szekerekkel — szólt Babarith. — Majd nem kapunk semmit... — vitázott Sült — Ezért verekedtünk, vórez... — Te aztán sokat! — szakította meg Babarith. — Ürfl, ezt ml Jobban Ismerjük! — szólt Hartyányl. — Nem állunk meg! — Pihenő! — kiáltotta Bálint dühtől nakedten, akiben már az egész vita alatt fortyogott az indulat. A társaság leheveredett. 23. Némelyek féltek a pihenőtől. -- Baj lesz! Szóljon már... — sopánkodott Őszinte rémülettel Bory. — Pribék!... Hunyadi! Felmentek a kopasz hegyig. Csak ott Jöhetne ... M-enjetekl — rendelkezett Hartyányl, majd Boryhoz fordult: — Jobb, ha várunk, most rajta van az ördög .., — intett Bálint felé. Pribék kelletlenül megfordult és irigykedve nézett a nyüzsgő beregiekre, akikről feltételezte, hogy megtalálják a két hordó bort, s ő ebből a lakomából kimarad. Azonban csakhamar felpattant lovára, és Hunyadival együtt elvágtattak. 24. A völgyben káosz uralkodott. A végvári kóbor katonák mellett — akik megszokták, hogy csak a maradék az övék, vagy amit „megszereznek“ — az elszegődött nemes és „nemtelen“ gyakorlott katonák, valamint a „vitézi oskoián“ gyakorló, tapasztalatlan apródok kurjantásal vegyültek a lármába. Csakhamar előkerültek a rejtett hordók Is, ezeket azonnal meglékelték, majd tüzet raktak és birkát sütöttek. Ettek, Ittak és jókedvűkben táncra kerekedtek. Bálintot megnyugtatta e szertelenség, hízelgett hiúságának a fiatalok rajongása és tetszett a kóbor katonák gátlástalan vadsága.
