A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-09-27 / 39. szám

Egri

Viktor

A kor, amelybe Bartók Béla 1881. március 25-én az erdélyi Nagyszentmiklóson beleszületett, látszólag nyugalmas volt, valójában azonban teli ellentmondásokkal és feszültséggel, nagy válságok és változások terhes előjeleivel. A Habsburg-ház monarchiájában egyre élesebben mutatkoztak meg a nemzeti és társadalmi ellentétek. A Kánaánnak hirdetett magyar rónákon súlyosodott a parasztság helyzete, a városokban szervezkedni kezdett a munkásság, és megkezdődött a nagyhatalmak marakodása a piacokért. A nyugodtnak, békésnek vélt felszín alatt egyre izzóbbá vált a láva, hogy ezerkilencszáztizennégy nyarán tűzhányóként kitörjön, elborítsa egész Európát, és tizenhét októberében meghozza az új élet hajnalhasadását.

Ismerni kell ezt a kort, ha meg akarjuk érteni Bartók jellemét, új formanyelven megszólaló forradalmi zeneköltészetét. Szabolcsi Bencének megemlékezésünk mottójául vett sorai nem tűnnek akkor túlzásnak, hanem találóan jellemzőnek egy nagy művész életére, akinek emberségét ez a kor erős tűzpróba alá vette, keserű megpróbáltatásokkal minden salakot, gyarlóságot kiégetett belőle, hogy valóban eszményi példája legyen a küzdő, teremtő embernek.

Komoly és csendes, sokat betegeskedő gyermek volt, későn kezdett járni és beszélni, de annál korábban mutatkozott zenei tehetsége. Hároméves korában elbűvöli a cigányzene, és amikor a nagyszentmiklósí nagyvendéglőben először hall egy nagyobb zenekart, nem érti, hogyan tudnak az emberek étkezui zene közben.

Mindössze hátesztendös, amikor elveszíti édesapját. Nagyszőllősre költöznek, ahol az anya a szűkös tanítói keresetből neveli őt és testvérét. Tízéves korában — csodagyermek. Varázsos hanghatásokat tud kihozni a zongorából. Haydn- és Mozart-szonátákat játszik bámulatos technikával; merész billentés, a futamok és trillák gyöngyöző pergetése jellemzik játékát, de tomboló hevület is párosul ízléses és tartózkodó stílusában, ég ez a kettősség, a démonikus erőtől fűtött hevület és az aszkétikus önmérséklet kíséri további életútján, és válik egye érettebbé s teljesebbé varázsos játékában.

Egy nagyszőllősi jótékonycélú hangversenyen lép először nyilvánosság elé, 1892 tavaszán. Beethoven egyik szonátájának allegróját játssza, és előadja első szerzeményét, A Duna folyását is. A hangverseny sikere Bartóknét arra ösztönkéli, hogy fia olyan környezetbe jusson, ahol magasabbrendű zenei képzésben részesülhet. így kerül Bartók Beszterce, Nagyvárad után Pozsonyba, ahol Erkel László, a nagy Erkel Ferenc fia személy,ében nagytudású nevelőt kap.

„Én igazán csak Pozsonyban kezdtem élni, valódi életem ott kezdődött“ — mondta később Bartók nem egyszer bizalmas baráti körben.

Pozsonyban mestere utasítására a nagy zeneköltők stílusában kezd komponálni; csillogóan szépek, kitűnőek ezek az első opuszai, de csak utánzatok, és Bartók harmarosan maga is megérzi, hogy a mások árnyékában való kullogás nem lehet a kenyere. Tizenhat éves mindössze, amikor megkezdődik birkózása az új zenei nyelvért, hogy ezen a népdaloktól ihletett nyelven megszólaltassa korának új mondanivalóját, megmutassa zenéjével e korszak új érzelmi világát.

Viktor:

Bartók Béla

1881

1945

élete és embersége

„Ha a jövő emberei meg akarják majd tudni, hogyan küzdött és szenvedett a mi korunk embere, s hogyan találta meg végül felszabadulása útját, a harmóniát és a békét, a felemelő hitét önmagában és az életben: Bartók Béla ze néjét kell meghallgatniok, s újra meg újra visszatalálniok e nagy magyar mester példa adásához."

Szabolcsi Bence

Adyval és Móricz Zsigmonddal rokon eszményeit a magyar szabadságharc, Petőfi lángolása, Kossuth függetlenségi gondolatai hatották át. 1905-ben barátja, Kodály Zoltán társaságában elindul első népdalgyűjtő útjára, s már ekkor felismeri, hogy, a társadalomnak nemcsak a Habsburg főhercegek a rákfenéi, hanem az egész úri rendszer, maga a polgárság is, amelyből származott. További útjain felismeri azt is, hogy nem csupán a magyar népért kell csatasorba állnia, hanem a szlovák, a román, a kárpátorosz, a délszláv, a bolgár nép vágyai és érzései tolmácsolójának kell lennie.

Csodálatosak a harmincéves művész lelkében érlelődő gondolatok: az elnyomott népeknek testvéri megbékéléssel össze kell fogniuk a zenében, hogy aztán együtt, közös erővel szállhassanak harcba elnyomóik ellen.

Minden művészet alapja a népi művészet, vallja, amikor kimutatja a rokonságot, a magyar, román, szlovák, szerb, sőt még a török és arab népzene között. Művészete így utal a nemzetek összetartozóságára, így mondja ki a muzsika nyelvén, hogy a művészet a legteljesebb humánum, az a híd, amely összeköti a föld népeit, s hogy á művészet célja: a dolgozó emberek testvériessége mellett tanúságot és hitet tenni. A néppel való legbensőbb kapcsolata óvta meg, hogy a pesszimizmus ne váljon úrrá rajta, amikor nem érezte maga mögött a hallgatóság tömegeit, és harcolnia kellett a Horthyi-rendszer művészetellenes tendenciái ellen.

Ekkor, 1929-ben kerül először erősen előtérbe nemes emberi magatartása, minden sovinizmustól mentes embersége. - Döntő esemény életében: a Szovjetunió meghívja hangversenykőrútra. Bartók az első magyar művész, akit a szovjet föld vendégül fogad.-Moszkvában, Leningrádban, Kijevben, Ogyesszában és Harkovban játszik, és meglátja, hogy a munkahelyükről hangversenyeire siető dolgozók az igazi hordozói az új kultúrának.

„Boldog voltam, hogy munkásoknak játszhattam, és még hozzá ilyen munkásoknak" — mondja hazatérve szokott szűkszavúságával.

Otthon gáncs fogadta. A hazafiatlanság vádjával illetik korunk egyik legnagyobb zenei géniuszát, a modern zene úttörőjét, a nagy tudóst és humanistát, akinek egész életműve a népek barátságának jegyében állt, és aki minden művével a népek boldog jövőjének megteremtését szolgálta.

„Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és a magyar haza javát'.“ — írja fiatal fejjel, huszonkét éves korában, és három évtizeddel később így bővül a fogadalom:

„Az én igazi vezéreszmém ... a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré-válásé minden viszály és háborúság ellenére."

Kimondja ezzel a legnagyobbat, hogy a művész csak akkor válik igazi művésszé, ha a nép javát szolgálja, és csak akkor szabad, ha népéhez tartozik, ahogy a „nép is csak akkor szabad, ha testvére'tud lenni a többi népnek".

Ez a nagy hite óvta meg attól, hogy mint a művészi igazság keresője nem jutott sok kortársa sorsára, nem tört meg a megpróbáltatások súlya alatt. Szonátáinak, versenyműveinek halált és gyászt jelző színeiben, gyötrelmet és haragot kifejező vízióiban felsejlik az új emberben való hite, a győzelmes jövő bizonyossága. Operájában, A kékszakállú herceg várában még győznek a sötétség erői, de A fából faragott királyfi című táncjátékában a mese hőse kerekedik felül. Egyik legnagyobb művében, a Cantata profanában szinte sűrítve kapjuk minden eszményét: harcát az emberi méltóságért, útkeresését eszmény.e, a Ijeethoveni világosság felé. „Ki a sötétből, fel az alvilágból, fel a

fényre!" — ez a beethoveni jelszó ihleti és ösztönzi, hogy szembenézzen a sötéttel és kijusson a napfényre, mint a legnagyobbak, akiket tanítóinak tartott: Bach, Beethoven és Liszt.

Műveiben valóban mérföldes léptekkel siet a fény felé, ám életében egyre több a sötétség. A „hazátlan bitang“ és a „hazaáruló" művei lekerülnek a hangversenytermek műsoráról, üldözik és gáncsolják, mert „barbár paraszti és nemzetiségi dallamokkal“ neveli az ifjúságot, mert a Szovjetunióban járt. Visszavonul a tanítástól, 1940-ben nyugdíjaztatja magát, de már jóval korábban barátai körében, hívei és tisztelői előtt az emigrálás gondolatát veti fel. Tisztán látja a fasiszta veszélyt, mely minden művészi eszménye megcsúfolását jelenti. „Az a közvetlen veszély forog fenn, hogy Magyarország is megadja magát ennek a rabló és gyilkos rendszernek" — írja már 1938-ban és két esztendő múlva, 1940 tavaszán kihajózik Amerikába, hogy ott „tájékozódjék“, ugyanez év őszén pedig végleg búcsút mond hazájának.

Amerikában kemény próbatétel vár rá, hangversenyei nem hozzák meg a várt sikert, és noha a Columbia Egyetem megérkezése után ünnepélyes külsőségek közt doktorrá avatja, tudományos kutató munkája nem kapja meg az érdeméhez méltó elismerést. Megesik vele is, mint annyi szabadságot áhító igaz művésszel, hogy nem tud megbarátkozni Amerika rideg kalmárszellemévol, a már ott is eluralkodó faji gyűlölettel. Nem volt már ebben az időben egészséges, izületi és idegbántalmak gyötörték, de lelkileg is szenvedett, a Broadway embertelen törtetése, az egész amerikai világ profithajhászó nyüzsgése súlyos depressziókba sodorta.

Élete két utolsó évében valamelyest javul a helyzete, anyagi gondjai megszűnnek, s mint zeneszerzőt is újra „felfedezik.“ A muzsika, amit életének ebben az utolsó szakaszában ír, tele van emberszeretettel, részvéttel és ugyanakkor dallamos és közérthető. Boldogságot árasztó, átszellemült kompozíciók kerülnek ki kezéből, melyekből megbékítő harmónia árad. Yehudi Menuhin, a világhírű hegedűművész New Yorkban bemutatja hegedűszonátáját és Szergej Kusszevickij, Amerika egyik legünnepeltebb karmestere Bostonban sikerre viszi egyik legutolsó szerzeményét, a Concertót. Brácsaversen vvs, amelyben a népek eljövendő testvéri világát, a béke győzelmét akarta muzsikával megénekelni, csonka maradt. Az a kívánsága, amelyet utolsó levelében hangoztatott: „szeretnék hazamenni, de végleg ...“ már nem teljesülhetett; a háborút és a német fasizmust lerázott hazáját nem láthatta viszont. S egyik legfőbb fájdalma lehetett, amit orvosának mondott utolsó napjaiban: „csak azt sajnálom, hogy tele poggyásszal kell elmennem“. Tele volt tervekkel, vágyakkal, el nem készült művekkel, amelyeket belefojtott a korai halál.“ (Szabolcsi Bence: Bartók Béla élete.)

A hazatérés gondolata megfordul a fejében, de nem a fasizmus hazájába vágyik, amelvi kiiildözte és zsenijét nem értékelte.

Idegenben, a New York i West Side Hospitalban hunyta le örökre a szemét 1945. szeptember 25-én, mielőtt 64. életévét betöltötte volna. Tíz esztendővel halála után a Béke Világtanács nemzetközi Békedíjjal tüntette ki halhatatlan emlékét. Ma, halála 25. évfordulóján az egész kulturális világ megemlékezik róla, és zsenije előtt a muzsikájában gyönyörködök milliói tisztelegnek, akik hatalmas drámai erővel megszólaló muzsikájában a jobb, a szabadabb világ után vágyódó alkotó lélek szárnyalását érzik, azt a mérhetetlenül gazdag érzés- és gondolatvilágot, amely a népek békés együttélésének eszményét, a szabadságért és haladásért vívott harc igazságát hirdeti.14