A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-09-20 / 38. szám
pen Ödön barátom volt nálam látogatóban, amikor valaki becsöngetett. A postás érkezett, ajánlott levelet hozott. Amint megláttam a borítékon a televízió fejlécét, éreztem, hogy a vérem a fejembe tódul. Remegő kézzel nyitottam fel a borítékot. Heuréka! — ordítottam fel görögül, miután átfutottam a sorokat. Ödön barátom kíváncsian ugrott fel a fotelból, amelyben ült. — Ha te görögül üvöltözöl, akkor valami nagy öröm ért — kapta ki a levelet a kezemből, s miután ő is elolvasta, pózba vágta mayát és a kezét nyújtotta: — Gratulálok, szerkesztő úr, ez igen! A levélben ugyanis a televízió illetékesei tudatták velem, hogy múltkori személyes bemutatkozásomat pozitívan értékelték és a pályázat kiírásával meghirdetett szerkesztői állást velem, mint u posztra legalkalmasabbal kívánják betölteni, fövő hó elsején tehát lépjek szolgálatba. getések közvetítésekor mindenki aludjon! Igaz, hogy itt lesz egy kis jótékony csalás, mert hát ugye, a gyanútlan tévé-néző leül a készülék elé, hogy a munka után egy kicsit szórakozik, mi meg szépen elaltatjuk üt. Mondd, hát nem fantasztikus elképzelés, hogy míg a Tudományos Akadémia kilenc levelező tagja, hat műbútorasztalos, tizenhárom nekrológ-író, egy fél gyalogezred, három vízilabdacsapat és két tűzoltózenekar tagjai arról vitáznak, hogy diófából sej-haj, diófából sejhaj miért nem csinálnak koporsót és a bakának sej-haj, a bakának miért nem írnak búcsúztatót, addig az összes néző, ki hangosan horkolva, ki csak félig összecsücsörített szájjal nagyokat fújva, ki teljesen hangtalanul az igazak álmát aluszsza, és így az általam szerkesztett tévé műsor százezrek számára teszi lehetővé a fáradt agysejtek és idegpályák, no meg az egész szervezet regenerációját. t Sági Tóth Tibor (Szatíra az „Álmaim“ ciklusból) Tévé-szerkesztő lettem Mikola Anikó Nyárutó Ostorok szikrája pattog a szél veszett pásztora tereli vissza medrükbe re fény kiáradt hullámait A későn ébredők feje fölött az égen a nyár legendái búznak el Augiasz istállójából elszabadul a viharok csordája hanyattdőlnek a rend tornyai s az egyenesre húzott partok elrágják kötőfékeiket Érett gyümölccsel karjaikban menekülnek a fák az utánuk nyújtott kezek elől — Ez igen! — lelkendezett tovább Ödön. Tévészerkesztő leszel. Az egyik legfontosabb tömegtájékoztató eszközünk hiénája! Megsértődtem. — Miért éppen hiéna? — kérdeztem janyulog-VII. — Csak úgy, izé ... — pirult el kissé Ödön —, mer! az olyan jól hangzik. A tévé hiénája, he-hehe. Nézd, egy hiénától mindenki fél, he-he-he... — Ne vigyorogj ilyen hülyén — intettem le Ödönt nem a legbarátságosabb stílusban. — Bn semmiféle hiéna nem akarok lenni, én nem akarom, hogy tőlem féljenek. Nem is félni fognak tőlem, hanem áldani fognak engem ... Hatást várón elhallgattam. — Valóban — fogta komolyra a szót Ödön ~, minek köszönheted ezt az óriási megtiszteltetést, hogy annyi rengeteg jelentkező közül téged vettek fel? Csak nem valami protekció? — Protekció? — kacagtam egy nagyot. — Hát nem tudod, hogy Ady is rólam írta azt, hogy „sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek"? Nem, szó sincs protekcióról. Egyszerűen folytattam szerénykedve — előadtam korszakalkotó elképzeléseimet a tévéműsorok szerkesztését illetően. — Például? — nógatott Ödön. — Hát például megígértem, hogy amenyiben szerződtetnek, én továbbfejlesztem, mindennapossá teszem a kerekasztal-beszélgetéseket, sőt, nekem nem is elég a kerek asztal, nekem négyzetalakban összerakott hosszú asztalok kellenek, mint amilyenéi: például az ENSZ különbizottságaiban vannak, mert én minél több kiválóságot akarok bevonni a beszélgetésekbe — mondtam belehevülten. — De hiszen te nem vagy normális — méltatlankodott Ödön. — Hiszen már így is az ember idegeire megy a sok beszéd . .. — Várj — folytattam. — Engedd, hogy befejezzem. Asztalok nélkül nem kezdek munkához, jelentettem ki személyes bemutatkozásom alkalmával. A televíziónak ugyanis, szerény elképzelésem szerint, nem csupán mint szórakoztató és tömegtájékoztató, hanem mint tömegpihentető eszköznek is korszakalkotó jelentősége van. Pillanatnyilag azonban a tévé ezt a tömegpihentető küldetését nem teljesíti kielégítően. Hiszen a beszélgetések rövidek és nem elég unalmasak. Bn két-három órás beszélgetéseket fogok bevezetni, csupa közérdekű témákról, mint például Vízibolhatenyésztésünk perspektívái a kibernetika fejlődésének tükrében, vagy Mézesmadzagtermelésünk technológiai újításai, különös tekintettel a mézeshetek specifikumainak tudományos felmérésére ésatöbbi, ésatöbbi. Nekem ezekhez a beszélgetésekhez asztalok kellenek, asztalok! Kis asztal és nagy asztal, kerek asztal és szögletes asztal, mahagóni- és diófaasztal, faasztal és fonott asztal, műanyagasztal és mit tudom én milyen asztal, de asztal, érted? Ödön idegesen pislogott. — De, de... — nyögte kétségbeesetten. — Semmi de — folytattam nekilndülve. — Most jön az én elképzelésem humánus jellemzője. A tapasztalatok ugyanis azt mulatják, hogy pillanatnyilag csupán minden második tévé-néző alszik a kerekasztal-beszélgetések közvetítése alatt. En el akarom érni, hogy az általam szerkesztett beszélődön a fogát szívta kínjában. ■— De megbocsáss, a, a ... — kezdte a mondanivalóját, de torkára fojtottam a szót. — Tudom, mit akarsz mondani. Hogy ez még mindig kevés ahhoz, hogy a tévét a tömegpihentetés eszközévé fejlesszem. Ne félj, pajtás — mondtam vigasztalón —, gondoltam én más típusú műsorokra is. Például a manapság egyre divatosabbá váló vetélkedő-sorozatokra, a valóságos maratoni vetélkedőkre. Eddig a leghosszabb ilyen vetélkedő alig két esztendeig tartott. En elindítok egy tízéves sorozatot, adok neki egy hangzatos címet, mondjuk „Eszed, nem eszed, nem kapsz mást!" Aztán kérek félmillió borítékot, 500 gépírókisasszonyt, ezer kötetnyi lexikont és száz munkatársat. Ekkora felszereléssel és apparátussal kigépelünk a félmillió borítékba félmillió kérdést a lexikonok adataiból, mondjuk efféléket: Véleménye szerint mi a numenius arquatus (nagypóling): a lilealakúak rendjébe tartozó, szürkésbarna, de hosszúlábú, hosszú, lehajló csőrű réti madár, vagy — mint azt egy, a magyar iskolák számára kiadott szlovák tankönyv állítja —■ hegyvidéken élő rágcsáló, avagy muzulmán szerencsejáték, mely a 14. században keletkezett? Ezt a hasznos vetélkedőt, mondjuk 100 csapat között, minden hét péntekjén fogjuk közvetíteni. A játékvezető az egész tíz éven keresztül ugyanaz a személy lesz (ha csak közben, ne adj isten, meg nem halj, úgyhogy amikor megjelenik az ábrázata a képernyőn, a nagyapák már tapsikolva fogják kiabálni: Nagyszerű, ma már megint ez a pasas fogja egész este nyitogatni a borítékokat, nem kell hát bevennem Dormiralt, anélkül is kitűnően fogok aludni. Es valóban, vetélkedő-sorozatommal el fogom érni, hogy a tévé-nézők, minden péntek este jól kialusszáic magukat a képernyő előtt kerek tíz éven keresztül. Egy kis problémát okoznak még a vetélkedő csapatok, mert közülük hetente keltő, sajnos, nem alhat. Nekik lexikonokban, ismeretterjesztő kiadványokban való lapozgatással, telefon- és VRH-hívásokkal igyekezniük kell a borítékokból előhalászott kérdésekre a választ megtalálni. — No de, no de... — kezdte volna Ödön, én azonban folytattam: — Tudom, tudom, azt akarod mondani, hogy azért mindig nem kell a nézőket elaltatni. Százszázalékosan igazad van. Az alvás ellenszereként bevetjük a krimit! — Az ég szerelmére! — jajdult fel Ödön, de természetesen most sem hagytam beszélni. — De nem akármilyen krimit — mondtam vigasztalón. — Egy grandiózus krimi-sorozatot tervezek, és hogy mindenki megtalálja a kedvére való izgalmat, a filmekben szerepeltetni fogom Maigret felügyelőt, Angyalt, McGilt, Robin Hoodot, Teli Vilmost, Robinsont, gróf Monte Christót, Belfegort, a Tenkes kapitányát, Zorrót, Kloss kapitányt, Foxi Maxit, és az eddig bemutatott krimik meg kalandfilm-sorozatok valamennyi kiválóságát, körülbelül 150 folytatásban. Ödönt a rosszullét kerülgette. — Ember — hörögte kétségbeesetten -—, valami igazán jó műsort eszed ágában sincs szerkeszteni? Válaszolni akartam. Odaléptem hozza. Gúnyosan végignéztem. Aztán felébredtem ... Szabadulni Szabadulni a fény bűvöletéből a küllők sebző kései közül Feltérképezetlen homályos zugokba bújni a halálratipró paták elől partravetett bárkák csendjébe a másféle hallgatás elöl Reszeli Ferenc Parabola lábfejek sétálnak kemény kalapban s lelkeddel hiába integetsz hiába tudod: a híd csak arra jó hog’y igazolja: vízből a folyó anekdotákat visz ä viz de te csak játszol már ragad a kezed nézed a narancs belsejét semmi több csupán érdekes könnyű neked se cipőd se kalapod már álladíg ér á vfz mire kiköpnéd eloltja szádban a tűzet
