A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-09 / 32. szám
Szereti Picasso t? A válasz — csakúgy, mint Bartók eseté ben — sokféle, nemegyszer ellentmondó. Néhányon rajonganak érte, sokan csak szeretik, még többen elfogadják, mert így illő, a többség azonban elutasítja. Rajongókkal és ellenzőkkel egyaránt nehéz vitatkozni. Picasso, problémáktól terhes évszázadunk problematikus művésze, százféle arcot mutat. Gondoljunk csak a kék-korszak Harlekln-családjára, vagy az 1905-ös keltezésű Háremre, A Salamra, vagy a Reggeli toalettre. Merész torzulások, ma így mondanák: „a természet átfogalmazása", de azért Mű és Valóság szoros kapcsolata kétségtelen. A rajz oly, egyszerű, és nemes: bármelyik klasszikus mester elfogadhatta sajátjaként. Ez hát az egyik Picasso. A másik, aki az Afrikából hozott totemek, bálványok, fafaragások tanítványaként lép elénk, olyannyira, hogy egy egy mestermüve (Az avtgnont kisasszonyok/ valósággal áttöri az ábrázolás európai határait. Nos, me lytket szereti ezek közül a Picasso rajongó? Mert ha nem tud gyorsan válaszolni, máris egy harmadik Picassót mutatunk be, aki u létező, látható világot mértani alapformákra bontja fel, de már itt van mesterünk egy negyedik megnyilvánulása Is: a valóság ele melt szétbontja, majd egy játékos gyermek szilaj fantáziájával rakja össze, nem sokat törődve az eredeti modell fotograftkus ábrázolásával. Aztán főnnek újabb és újabb kísérletek: tárgyak, amiket a művész egyszer re lát felülről, oldalról, s egy másik oldalról; zenei nyelven szólva: a látás többszólamúsága, ez, mely gazdagítja ugyan az él ményt, de meg Is zavarja az olyan nézőt, akt, gyakorlatlanul, bízvást mondhatjuk így: gyámoltalanul áll a vászon előtt, Félreértés ne essék: ezek a korszakok nemcsak követik egymást, hanem el is vegyülnek, olyan furcsaságokat hozva létre, mint a csodálatos Olasz nő 11919/ és a Pierrot és Harlekin (1919/: egyik a legteljesebb természetelvüséget, másik a teljesen felbontott, szélsőséges modernizmust képviselt. De hát Picasso a szobrász Is, aki biciklikormányból, valami fantasztikus varázslattal, öklelő bikát csinál, mint ahogy ő a brillláns színpadtervező, illusztrátor, grafikus, és Ö az alkotója a század egyik legmegrendítőbb müvének az 1937-ben keletkezett Cuernlcanak, Ez a remekmű szerzett neki legtöbb hívet — de ezt ts ellenzik a legtöbben. A rémület, az iszonyat, a megsemmisülés, a barbár erőszak, a tehetetlen gyengeség félelmetes víziója ez. Es most újra feltesszük a kérdést: melyik Picassót szereti, vagy melyik Picassót veti el kedves Olvasó?! Ml úgy hisszük, hogy aki közelebb akar kerülni a század egyik óriásához, az keresse meg először ennek a végtelen gazdag művészetnek azt a fejezetét, szektorát, ami az 6 számára legjobban megközelíthető. Aztán próbáljon átrándulni a picassót életmű más fejezetébe is. Ha a felfedező út sikeres, végül Is meghódíthat la magának az életmű teljességét. Persze felmerül a kérdés: érdemes-e? Vajon a művészet nem arra való é, hogy él vezzük? Ha így van, miért törnénk rajta a fejünket? Fejtörésről Itt szó sincs. Csak en ged/ük át magunkat a müvek vonzásának, varázsának. Brdemes. Századunkat csak akkor érthetjük teljesen, ha a természettudomány, a technika csodáin túl megismerkedünk a művésszel, akt korunkat a legsokoldalúbban tükrözi. Picasso vallomása egyetemesen embert. Nem a spanyol művész szól hozzánk, nem a francta állampolgár — hanem egy Ember, akt végigjárja, küzdi — olykor megtántorogva, elbukva és álra fölemelkedve — századunk valamennyi Útfát, keresve a nagy titkot: gépek elektromos hullámok, végtelenbe vetülő sugarak és rádtóüzenetek, a szellem példátlan virágzása és a szellem példátlan bukásai között hogyan mutatkozik meg az, akt mindezt teremtette — a század embere. GÁL GYÖRGY SÁNDOR képekben A Kúria, kvaterka, kultúra, c. kötet címlapja Az 1964 ben megjelent Kúria, kvaterka, kultúra c. kötetben Fábry Zoltán újra kritikusként jelentkezett, aki mint író és publicista már ott bábáskodott a csehszlovákiai magyar irodalom bölcsőjénél. Ezért misem volt természetesebb, minthogy régebbi és újabb kritikáit agy újabb kötetbe foglalta: Adalékként a csehszlovákiai magyar kultúra első fejezetében (1918—-1938), amint ezt a könyv alcímében is közli. A kötet tehát szinte nélkülözhetetlen írásokat tartalmaz a csehszlovákiai magyar irodalom történetének a megrajzolásához, s amint az utószóban olvashatjuk: „Ezzel az úttörő jelentőségű kötettel Fábry már részben teljesíti azt, amit olyan gyakran kívántunk tőle: a polgár! Csehszlovák Köztársaság magyar irodalma történetének megírását.“ kiíriUifM! Móra A fotelben Fábry lakásának egyik nagyon jellegzetes bútordarabja az a fotel, amelyben az író életének jelentős részét töltötte. Benne olvasott és ott pihent meg egy-egy rosszullét után, vagy éppen ebben fogadta vendégeit. De nemcsak ezl A fotelben töltött órák és napok sok nagyszerű és mély gondolatnak voltak a szülői a termékeny csendben és magányban, ömaga egyik utolsó nyilatkozatában, melyet a rádiónak adott, többek között ezeket mondta: „Itt a fekvőszékben (amely azonos lehetett a képen láthatóval — TL) kezdtem látni! Ahogy lekoptak a katonamundér darabjai, úgy öltöttem fel Adyt..Azt az Adyt, akinek sorai Fábryval együtt éltek és hatottak, tanítottak és tanúsítottak a Tegnapról hív tanúként. A Valóságirodalom c. kötet címlapja Amint arról már a korábbiakban is szó esett, Fábry Zoltán 1926 és 1939 között a Korunk szlovenszkól szerkesztője volt, s ebben az Időben írásainak Nagyrésze ts ott jelent meg. Mint szlovenszkól társszerkesztő, különösen a szlovenszkól magyar irodalmat és a szlovenszkóí vox humánét közvetítette Erdély felé. Nem lehettek tehát érdektelenek a mai olvasó számára sem Fábrynak ezek az Írásai, amelyeket gyűjteményesen éppen a Valóságirodalom c. kötet tartalmaz. Tartalmáról ő maga a könyv bevezetőjében ezt vallotta: „Az olvasó e kötet lapjait forgatva, a magyar vonatkozások viszonylagos elégtelenségére döbben. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a Korunk világhorizontot fogott be, és irodalmilag a mai Nagyvilág szerepét töltötte be. Közvetítők voltunk, ablakot tártunk, a világ felé, huzatot csináltunk: az áporodott magyar légkört kellett múlttá avatni...“ És egy korabeli visszhang a kötetről: „Űj és új szellemi izgalmat tartogatnak számunkra Fábry Zoltán cikkgyűjteményei.“ Az íróasztal mellett Fábry élettere, az ahol élt, ami őt körülvette, az utóbbi években, sőt mondhatjuk évtizedekben állandó betegeskedései miatt teljesen leszűkült. Élete főleg stószl othonára és kórházi szobákra korlátozódott. De amikor otthon is volt, szobájából gyakran napokig nem mozdult, nem mozdulhatott ki, s I gy nem maradt más, mint az olvasás és Írás, s az ágy, a fotel és az íróasztal társasága. (Befejezés következik) TANKÖ LÁSZLÓ összeállítása
