A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-09 / 32. szám

KoÖoNoYoVoEoSoPoOoL°C

Korai évek kenyere

Heinrich Böll három kisregénye

Vajon miért siklott télre Fred Bogner élete, miért roppant ketté olyan reménytelenül, hogy nem bízunk talpraállásának lehetőségében? A nagynémet dicsőség délibábos ábrándja, az életteret követelő hitleri háború tette volna, amely a német férfiak zömét északon Narvikig, nyugaton a spanyol határig, délen El Alámentig. keleten pedig a Kaukázusig űzte, hogy aztán évek talmi dicsősége után megéljék a tökéletes vereség, a teljes összeomlás keserűségét?

Lehet-e Fred Bogner kilátástalan sorsáért és nyomoráért egyedül a hat esztendeig tartó háborút okolni? Bogner is kénytelen volt magára ölteni a német hadsereg egyenruháját, s bár a véletlenek jóvoltából tiszta maradt a keze, szinte jelképesen — mások vétkeiért — ártatlanul neki kell megszenvednie a vesztett háborút. A romvárosban, ahol egy egyházi hivatalban telefonkezelőként alkalmazást talál, mindenbe belefásulva, feleségével és három gyermekével egy albérleti odúban tengődik, és otthagyva családját az utcára menekül, vasúti podgyászmegörzökben, bódékban, romos házak pincéiben alszik, hogy ne jusson kísértésbe keservében megverni gyermekeit, s így megmentse maradék emberségét.

És még egy kérdés vár feleletre? Vajon példázat-e Heinrich Böll És száját nem nyitotta szóra biblikus című kisregénye arról a közönyről és ridegségről, amellyel az amerikai tőke segélyével lassan feltápászkodó, a romok között „gazdasági csodát“ varázsolni kezdő nyugatnémet polgári társadalom az ilyen gyökértelen, helyüket nem lelő kispolgári Bognereket könyörtelenül félrelökte? Nos, Böll kisregénye valóban a példázat a vereséget követő idők áldozatairól, akikben nem volt elég erő a törtetéshez, a könyöklőshez, s az élet peremére szorulva belerokkantak kilátástalan sorsukba.

Az első világháborút követő inflációs években a Bognerfélék egy részének a szocialista pártok próbáltak gerinces tartást adni, másik részük a barnaingesek táborába sodródott, s Hitler szekértolója lett. A német irodalomban bőven akadt mind a fasizálódási folyamatnak, mint az ellenállásnak elemzője; Arnold Zweig, Heinrich Mann, Lion Feuchtwanger, Anna Seghefs regényei, Bert Brecht vagy Ernst Toller drámái sokoldalúan világították meg ennek az ellentmondásos kornak embereit és társadalmi hátterét.

A második világháborút követő összeomlásnak és a lelki inflációnak Heinrich Böll talán a legmesteribb elemzője; Fred Bognert, kisregényének hősét képzettsége és tudása jobb sorsra predesztinálná, de ebben a törtető társadalomban képtelen kiharcolni emberibb helyét. A vallásban keres vigaszt — ezt teszi a felesége is — ám hiába gyónnak és áldoznak, sérült lelkiségük a hitben sem talál vigaszt, akár a svéd Ingmar Bergmannak aránylag jólétben élő, anyagilag független polgárai. Ideig-óráig a szesz ad enyhülést, hogy kijózanodva még árvultabban érezzék otthon ialanságuk keserveit és életük kilátástalanságat. De nem mentjük fel Bognert: élete zűrzavaraiért és züllöttségéért nem csupán a társadalom, hanem ő maga is felős, a megoldhatatlannak látszó problémák elől túlságosan könnyen menekül az italhoz, ahhoz az életstílushoz, amely apránként minden nemesebb emberi eszményt megöl benne. Bognerék nemtörődömségét a világ problémáival szemben megértjük, a szegénységük ecsetelését már kevésbé, hiszen az asszony tésztát tud sütni gyermekeinek és telik tejszínhabra és arra, is hogy éjszakai távolléte idejére tizenöt márkáért gondozót fogadjon a gyerekek mellé.

(Nexő bornholmi parasztjainak vacsorája jut az eszembe; az író sajnálkozása, hogy szegénységükben nem tellik többre, mint heringre és vajra a kenyér mellé. Vajon ott a bőséges dán és német világban ismerik-e Móricz parasztjainak szegénységét, tudnak-e a zsellérről, aki életében egyszer akart jóllakni hússal, és abba belehalt.)

Böll humanizmusa a pálinkát kedvelő, jólelkű Rödernéban, a kis bódéjában kávét főző, fánkot sütő szőke lányban és főleg Serge prelátus melegen megrajzolt alakjában kap hangot, de elesettségéből még a humánus Serge sem tudja kimenteni az életbe belefásult, részeges Bognert. Több kellene, mint néhány emberies, sajnálkozó sző és kisebb pénzbeli segély, hogy Bogner partra juthasson és családja sorsa jobbra forduljon. Az antiklerikalizmusig eljutó, antifasiszta Böll ezt a többet a helyzetkép reális felvázolásával, a jóléti társadalom merész bírálatával érezteti, s ennyiben ez a kisregény eléri legsikerültebb könyve, a Billiard féltízkor művészi rangját.

A kötet címadó kisregénye — Korai évek kenyere — két esztendővel később, 1955-ben került először kiadásra Kölnben. Böll remek szerkesztési módszerei ebben a művében egyszerűbb — itt egy keserves inaséveket, rengeteg éhezést átszenvedett fiatal műszerész beszéli el eseményekben nem éppen gazdag mindennapjait. Foglalkozását utálja, de mert pénzt keres vele, és kárpótlást ad ifjúsága koplalásaiért, a német munkás alaposságával javítgatja a háztartási gépeket. Pénzt hajszoló és józanul takarékoskodó, bankbetéttel rendelkező tisztes polgárrá válna, ha a tanítónőnek készülő Hedvig nem keresztezné útját. Beleszeret a lányba, és- ez a váratlan szerelem véget vet eddigi életének: a mohó pénzkeresés vágya nem sarkallja többé, végre felismeri, hogy az

embernek magasabb célja is lehet, mint az a meddő kispolgári törtetés és pénzhajsza, melynek rabja volt.

Böll társadalombírálata ebben az elbeszélésben is mély rétegeket érint, és első fejezeteiben — ha nem is éri él az És száját nem nyitotta szóra helyenkénti költőiségét — lebilincseli az olvasót; a továbbiakban expressziv, szürrealista vonások keverödnek a mű kifejezetten realista alaphangjába, és bár célzatossága nem válik homályossá, kárára van életes realizmusának.

Az El a csapattól című harmadik kisregény mint szatirikust mutatja be Böllt. Antifasizmusa és háborúellenessége itt ragyogó szellemességével párosul. Az új német szép prózában alig van mű, amely oly maró gúnnyal leplezné te a fasizmust, a hitleri háború értelmetlenségét és csődjét, mint ez az alig ötven oldalas szatíra. Története nem a háborúban játszódik le, mégis a háborúról, a „kényszerközösségnek“ elnevezett nácihadsereg embertelenségéről szól. Az én formában elbeszélt írásban Böll humorának gazdag fegyvertárával támad a hitleri ideálok ellen, és nem pacifista antimilitarizmus, hanem őszinte emberféltés sugallja iróniáját:

„Nyomatékos tanács: Mindenkit rábeszélek, hogy távolodjék el a csapattól. A szökésre és a dezertálásra inkább rá-, mint lebeszélek, hiszen mondtam már: akadnak hülyék, akik nemcsak céloznak, hanem találnak is, és mindenkinek tudnia kell, mit kockáztat. A lőfegyverek teljesen humortalan eszközök ..

Rövid utószavában találóan írja Szabó Ede, hogy „a született antikatona mulatságos, sziporkázó ötletekkel teli önéletrajza a háború értelmetlenségének, embertelenségének nevettető, de épp ezért gyilkos leleplezése — leszámolás a múlttal, és figyelmeztetés a jelennek.“

A három kisregény nyilvánvaló értékei indokolttá teszik, hogy az Európa Könyvkiadó A Világirodalom remekei sorozatában jelentette meg őket. Beck Erzsébet, Gergely Erzsébet és Jávor Ottó fordításai igen ötletesen adják vissza Böll szatirikus és lírai ihletésű viliózó irőniájú prózáját.

EGRI VIKTOR