A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-09 / 32. szám

falatokra épülő csehszlovák szocializmus. E né­zetek nyílt nacionalizmusban és szovjetellenes­­ségben csúcsosodtak ki. A „sztálinizmus“ elleni harc leple alatt tá­madás indult a leninizmus ellen. Egyes cikkek­ben ez szinte szemmelláthatóvá vált. Többen bírálni kezdték a „szocializmus lenini—sztálini elméletét“. Ennek kapcsán az autentikus mar­xizmus szülőanyjának tekintett nyugati civili­zációt szembe állították az orosz és a keleti kultúrhagyományokkal, majd arra a következ­tetésekre jutottak, hogy a marxizmus a nyu­gat-európai civilizáció által teremtett érték­rendtől távol álló kuitúrkörnyezetbe kerülve „minőségileg új rendszerré alakul át“. Ez pe­dig szükségessé teszi „a szocialista program reneszánszát“ ami a szocializmus eddigi mo­delljét meghatározó lényeges alkotóelemek újakkal való helyettesítésével és a szocializ­mus teljesen új modelljének kialakításával jár. Ezzel kapcsolatban azt olvashattuk, hogy „a szocializmus új modelljének kialakítására irá­nyuló csehszlovák törekvés oly közel kerülhet az eredeti marxizmushoz, hogy arra nincs pél­da a világban.“ Nálunk erre állítólag azért van­nak meg az előfeltételek, hangoztatták, mert Marx szocializmus elméletéhez azok a nem­zetek állnak legközelebb, melyek képesek egyesíteni a szocializmust a világkultúra csúcs­teljesítményeivel. E nézetek terjesztésében nem egy köziró és teoretikus jeleskedett. Módot láttak ezzel ar­ra, hogy elméletileg bizonyítsák, mennyire nem érvényesülhet hazánkban a leninizmus, s ez­zel elősegítsék a CSKP eszmei lefegyverzését. Ezzel összefüggésben két problémára kell utal­nunk. Elsősorban azt kell kihangsúlyoznunk, hogy dolgozó népünk dicső múltra tekinthet vissza, büszke lehet a nyugati, de éppenúgy a keleti civilizációhoz fűződő kapcsolatainkra is. Tisztázni kell azonban azt, hogy mely nyu­gati áramlatok gyakoroltak hatást nemzete­ink progresszív fejlődésére illetve fordítva. Hisz nyugatot nem tekinthetjük egységes egésznek. Nyugatot a múltban is és ma is osz­tályellentétek, a progresszív és konzervatív erők harca jellemezte és jellemzi. Másodsorban a leninizmus nemzetközi érvé­nyével a hazánkban való alkalmazásával ösz­­szefüggő kérdések kívánnak közelebbi meg­világítást. Azt a felfogást el kell utasítani, hogy a leninizmus az elmaradott Oroszország sajátos viszonyai között (sajátos orosz feltéte­lek és keleti kultúrhagyományok eredménye­ként} e viszonyoknak megfelelően alakult ki. A leninizmus az imperializmus és a szocializ­mus feltételei között s e feltételeknek megfele­lően jött létre. Leninnek ezzel kapcsolatos alapvető műveihez — Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka, A proletár forradalom és a renegát Kautsky, Baloldaliság mint a kommunizmus gyermekbetegsége, Ál­lam és forradalom — nemcsak a sajátos orosz viszonyok szolgáltattak alapot. Lenin sokkal szélesebb körű tapasztalatokból és összefüggé­sekből Indult ki, általánosította azokat és kö­vetkeztetéseket vont le belőlük. E munkák az akkori korszakban nemcsak Oroszország viszonyai között játszottak óriási, szerepet, minden ország és valamennyi kom­munista párt számára megvolt a jelentőségük. Lenin elméleti és gyakorlati tevékenységében nemcsak az oroszországi, hanem az egész nem­zetközi munkásmozgalom tapasztalatai nyertek általánosítást és váltak hatóerővé. Ezért a le­ninizmus, a leninizmus elméletének és takti­kájának elvei korunkban valamennyi kommu­nista párt számára érvényesek. A leninizmus tehát nemcsak orosz, hanem az egész nemzet­közi fejlődésben gyökerező, nemzetközi érvé­nyű jelenség. A 20. század marxizmusa. Ford.: kj Megjelent a Nová Mysl júliusi számában MIKOLA ANIKÓ Az utolsó párbeszéd — Kerestél? — Kerestelek. Tíz éve kereslek. — És megtaláltál? — Sosem találtalak. Most megtalál­talak és mégsem találtalak. — Itt vagyok. — Itt vagy, de nem talállak. — Én vagyok. — Tudom. Te vagy és mégsem te vagy. Még mindig kereslek. — Már nem találsz meg. — Lehet, hogy megtalállak. — Itt vagyok, de már nem találsz meg. Nem lesz rá időd. — Nekem elég egy hónap, hogy meg­találjalak. — Akkor sosem találsz meg. — Tíz napot adj és megtalállak. — Nincs tíz napom. — Csak hármat adj. — Három napom sincs. — Mid van hát? — Egy homokórám. Egy fehér ho­mokórám. — Emlékszel még a virágaimra? — Emlékszem. Tíz évvel ezelőtt ők kísértek ki az állomásra. — Tovább nem kísértek? — Tovább nem. A sárga virágok nem kísérik tovább az embert. Csak az ál­lomásig. — Egyedül mentél el? — Egyedül. Virágok nélkül, búcsú nélkül, integetők, könnyek és mosolyok nélkül. Tíz évet vittem el magammal, s csak ezt a délutánt hoztam haza. — Mit kezdjek vele? — Semmit. Nem kezdeni kell, csak folytatni szabad. — Az én tíz évem belefér ebbe a dél­utánba. Az én tíz évem a sárga virá­gaim a nyírfák, tölgyek, szomorúfűzek alatt, de a tiéd a legnagyobb fehér ho­mokórában, tízezer sárga délutánban sem férne el. — Hagyjuk a tíz éveinket, inkább azt mondd el, hol kerestél. — A diófák alatt kerestelek a régi kertben. — Rossz helyen kerestél. — Apánk szemében kerestelek, a kedves, barna éjszakák között, melyek­re úgy nőttél rá, mint kéregre a kín fagyöngyei. — Rossz helyen kerestél. — Anyánk tenyerében kerestelek. — Rossz helyen kerestél. — Öcsénk növekvő lépteiben keres­telek, szilaj hajában, sudár karjának erejében. — Rossz helyen kerestél. — A szobánkban is kerestelek, a kályha mögötti zugban, a festmény vág­tató ménesében, a csillár szomorú tör­ténetében, a kések rejtekhelyén, az át­meszelt falakon, szekrény alá söpört titkainkban. — Rossz helyen kerestél. — Kinőtt ruháidban, dalainkban, imádságainkban, könyveinkben, együtt álmodott álmainkban ' kerestelek. — Rossz helyen kerestél. — Tudom. Az én álmom maradt csak' álom. Erőm erőtlen volt álmom álom maradt. A te álmod tízezer sárga dél­után lett. — Ez az utolsó. A tízezredik. — Csendes halottjaink között keres­telek. — Rossz helyen kerestél. „... te, ki meghalni hazámba jöttél, bárcsak tovább szánhatna bü§£ke szárnyad j végső babokon, a halál habjain túl...“ (Pablo Neruda) — Csendes halottjaink között... ta­vaszonként, mikor kizöldült a fű. Min­den tavasszal új síron zöldült ki a fű. Minden tavaszon új sírhant nyitott sár­ga virágokat. A temető most tele van alvó sárga virággal. — Az én halottjaim pálmák csendjé­ben pihennek, nem ismerik a te sárga virágaid álmát, nem ismerik fűszálaid magányát. Örökké éber, tűzpiros virá­gok virrasztanak fölöttük. — Halottjaim városa fekete márvány. Titkuk arany pecséttel van lezárva. — Az én halottjaim szemét senki se fogta le. Az én halottjaim nem értek meg tízezer sárga délutánt. — Amikor már nem tudtam a sze­mekbe nézni, amikor ébren már nem tudtam kimondani a neved, otthagytam a szobát, a házat, a régi kertet, a fakér­gek kínját és a forrást. — Tovább kellett volna menned. — Mentem. Elindultam az ér mentén. Földiszeder tüskés indái kísértek. — Tovább kellett volna menned. — Patakparti fűzesekben vándorol­tam. — Tovább kellett volna menned. — Tovább mentem a folyó nyárfái között. Szigetek úsztak elém és az alá­mosott partok leszakadtak mögöttem. — Tovább kellett volna menned. — Tovább mentem és elértem a Leg­nagyobb Folyóhoz. Félve köszöntöttem őt és megkérdeztem, nem látott-e té­ged? De a Legnagyobb Folyó nem értett az én nyelvemen, némán hordozta ha­jóit. Egy hidat és egy várost tartott a vállán. — Tovább kellett volna menned. — Nem mentem tovább. Az út véget ért. — Az utak sehol sem érnek véget. — Elveszett a falak labirintusában. — Rossz helyen kerested az utat. £e megtaláltam. Az én halottjaimnak nem voltak útjaik. Fehér csontjuk fölött ke­selyűk virrasztanak és parázsló bun­dájú pumák. Fehér üszők testében jár­ják éjszakánként a szomjas legelőket. — Falak között kerestelek. — Tengeren kerestél volna! — Utcákon kószáltam körbe-körbe. — Partok fövenyén kerestél volna! — Sötét sikátorok üldöztek s a híd levetett magáról. — Ottalan utakon kerestél volna! — Tovahömpölygő szürke áradatban kerestelek. — Felperzselt legelőkön kerestél vol­na! — Hajnalban, délben, alkonyaikor ke­restelek, szempillantásnyi éjszakákban. — Egyetlen kezdet és vég nélküli délutánban kerestél volna! — Harmatban, ködben, zúzmarában kerestelek. — Izzó homokban kerestél volna! — Hófelhők alatt, jégben, fagyban ... — Láhgralobbanó szélben kerestél volna! — Szelíd síkságok delelőjén'... — Őserdők párás éjszakáiban keres­tél volna! — Ormok örök haván kerestelek. — Dél felé úszó szigeten kerestél volna! — Két szó között kerestelek. — Egy szóban megtaláltál volna ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom