A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-02 / 31. szám

Válasz egy cikkünkre A Hét 27. számában megjelent Kompozíció 70 fiatal (kép­zőművészek) szlovákiai magyar képzőművészek kiállítása Losoncon címmel Sz. Haltenberg Kinga írása nyomán. Mivel nem csak bírálatról, hanem vádolásról van szó, téves és valótlan információk alapján úgy érzem ezt tisztáznom kell, mint a terem kölcsönzőjének, mert úgy látszik ez tetszik valakinek, hogy ismét Ferencz Jóskát vádolja jogtalanul. Határozottan és egyértelműen kijelentem, hogy a kiállítást éppen a kezdeményező Varga Ervin elvtárssal közösen szed­tük széjjel két nappal hamarább az ő kérésére, mivel neki el kellett utaznia. A kiállítás anyagáért viszont ő személyesen volt felelős. Tehát az világos és érthető. De honnét akkor mégis ez a vád? Ami pedig a látogatottságot illeti igen gyér, mert ha az is­kolák meg nem jelentek volna szinte érdeklődésen aluli lett volna. Ügy gondolom a szervezőknek és vádaskodóknak több gondot kellett volna fordítani a felnőtt lakosság, a magyar dolgozók megszervezésére, hogy a rendelkezésre álló idő alatt a kiállításhoz méltó látogatottság lett volna. Talán majd leg­közelebb. Elnézést a zavarásért én csupán az igazságot írtam meg és bárki is írjon cikket legyen az meggyőző mindkét oldalról, necsak egyoldalú és valótlan. Sajnos ez elég gyakori eset. Mind ezt azért tudom ilyen pontosan, mert birtokosa vagyok több éves bekötött Hét képes hetilapnak, melyet szeretek. FERENCZ JÓZSEF Családi házat épít? . t__ _________•___> _ ■ **___________■____«I Kísérleti termelésből származó, nem standard ki­vitelű tetőfedő és szigetelő lemezeket, 65 százalé­kig terjedő árkedvezménnyel vásárolhat a PÁRKÁNYI CELLULÓZ- ÉS PAPÍRGYÁR Šverma utcai raktárában.. Nagyobb mennyiségű kátránypapír szervezett vásárlásánál a szállítást biztosítjuk. Édeklődni lehet telefonon: Párkány 20-01, 282-es mellék. Ne szalassza el ezt a rend­kívüli alkalmat! JUHOSLOVENSKÉ CELULÓZKY A PAPIERNE n. p., ŠTÚROVO Augusztus 3 augusztus Kossuth Rádió HÉTFŐ: 8.50 Régi magyar dalok és téncok'. 10.05 Két szimfónia. Beethoven- II., Brahms: I. 12.40 Tánczenei koktél. 14.20 Sándor Judit énekel. 16.05 Az élő népdal. 18.00 A Huszas stúdió Zalamegyében. 19.25 Népzenei Magazin. 20.05 Három király. Krúdy Gyula regényét rádióra alkalmazta és rendezte’ Túrién György. 21.00 Ablak ... Egy óra Koós Jánossal. 22.20 A Győri Filharmo­nikus zenekar kamarazenekarának hangversenye a fertödi Eszterházv kas­télyban. KEDD: 8.20 Verbunkosok, népdalok. 11.33 Hatosok operákból. 12,30 Melódia­koktél. 14.07 Mai témák — mai dalok. 16.43 Tolnai László nótáiból. 18.08 Könnyűzenei Olimpia. 19.25 A Szabó-család. 19.55 A Suisse Romande zenekar hangversenye a genii Victoria Hallban. 21.21 Népdalcsokor. 22.20 Az Éjsza­kai Kádiószitiház bemutatója. Óvóhely. Raimond Kaugver rádiójátéka. SZERDa: 8.20 Kedvelt régi melódiák. 10.05 Zenekari muzsika. 12.30 Tánczenei koktél. 15.09 Huszas stúdió. 16.05 Muzsikáról — fiataloknak. 17.20 Új felvé­teleinkből. 19.25 Paul Robensonnal . . . Irta és elmondja Ipper Pál. 20.15 Hall­gassuk együtt! 21.05 Gondolat. 21.44 Üj jazzfelvételeinkből. 22.20 Filmzene. CSÜTÖRTÖK: 8.20 A Nyugat lánya. Részletek Puccini operájából. 10.40 Zene­kari muzsika. 12.30 Melódiakoktél. 14.20 Balladák operákból. 17.15 Űj felvé­teleinkből. 13.00 Könnyűzenei olimpia. 18.42 Egressy dalok Vécsey Jenő hang­­szerelésében. 19.35 Beethoven: Ftdelio. Kétfeivonásos opera. 20.45 Láttuk, hal­lottuk. 21.11 Az operaközvetítés folytatása. 22.20 Népdatcsokor. PÉNTEK: 8.20 Fúvós indulók. 10.33 Fiatalok Stúdiója. 12.30 Tánczenei koktél. 13.45 Arcok munka közben. 15.19 Könnyű hangszerszólők. 16.05 Disznóképű és társai . . . Szalirikus műsor Nagy Lajos novelláiból. 18.Ö1 Hangfelvevő. 18.16 Könnyűzenei olimpia. 13.30 Három király. Krúdy Gyula regényét rá­dióra alkalmazta és rendezte Túrién György. 20.25 Páholyból. 22.20 Meditá­ció. SZOMBAT: 8.20 Lányok asszonyok. 10.Ü5 Rádiószínház. Művirág. Rádiójáték. 12.30 Melódiákoktól. 14.25 Üj Zenei Újság. 15.20 Csak fiataloknak! 16.37 Szom­bat délután . . . 19.25 Minden héten Szilveszteri 22.20 Minden héten Szilvesz­ter c. műsor folytatása. 23.48 Hárfamuzsika. VASÁRNAP: 8.10 Édes anyanyelvűnk. 10.03 Szólistaparádé. 11.00 Kapcsoljuk a salzburgi Mozarteum nagytermét. A Camerata Academíca Mozart-matinéja a Salzburgi Ünnepi Játékokon. 14.00 Művészlemezek. 15.08 Made In Hungary. Könnyűzene, tánczene, jazz. 17.05 Nótakedvelőkpek. 19.10 A Rádiószínház be­mutatója. Kérők. Kisfaludy Károly vígjátékának rádiőváltozata. 20.25 Töltsön egy órát kedvenceivel. Harangozó Teréz és Herb Alpert együttese. 21.40 Le­mezmúzeum. 23.11 Esti hangulatban. Petőfi Rádió HÉTFŐ: 8.05 Operarészletek. 12.15 Romantikus muzsika. 14.OU Kettőtől — hat­ig. 20.25 Üj könyvek. 20.52 Bemutatjuk a Múzsa Hanglemezgyár Chopin össz­kiadását. 22.20 Ritmusturmix. KEDD: 8.05 Mikrobi és a holnaplátók. Fantasztikus rádiójáték. 12.00 Bellini és Donizetti operáiból. 14.00 Tánczenei koktél. 20.25 Új könyvek. 20.28 Népi muzsika. 21.49 Hajdú Mihály: Kádár Kata. Kétfeivonásos opera. SZERDA: 8.05 Mikrobi és a holnaplátók. Fantasztikus rádiójáték. VI. rész. 13.40 Orvosi tanácsok. 14.22 Mai témák — mai dalok. 17.00 ötórai tea. 20.25 A Rádió Dalszínháza. Ránki: Pánik. Zenés játék két részben. 23.15 Verbunko­sok, nóták. CSÜTÖRTÖK: 8.05 Mikrobi és a holnaplátók. Fantasztikus rádiójáték VII. rész. 10.00 Zenés műsor üdülőknek. 12.15 Barokk muzsika. 15.33 Csak fiataloknak! 20.28 Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Egy utas lemarad. Rádiójáték. 23.15 Tánczene. PÉNTEK: 8.05 Verbunkosok, nóták. 10.00 Zenés műsor üdülőknek. 12.00 Zene­kari muzsika. 14.50 Üzenetek. 17.00 Ötórai tea. 20.25 Űj könyvek. 22.20 Eszt­­rádparádé. 23.15 Régi magyar operettekből. SZOMBAT: 8.05 Mikrobi és a holnaplátók. Fantasztikus rádiójáték. 10.00 Ze­nés műsor üdülőknek. 12.10 Bécsi klasszikus muzsika. 16.05 Kíváncsiak klub­ja. 19.08 Korunk hőse. Rádiójáték. II rész. 21.23 Alkotóműhelyben. 22.00 Tán­coljunk! VASÁRNAP: 8.05 Miska bácsi íemezesládája. 10.36 Vasárnapi koktél. 14.00 Tás­karádió. 18.05 Szimfonikus könnyűzene. 19.01 A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 21.24 Színes népi muzsika. 22.10 Vilégslágerek e dixielandben —* dixieland világslágerek. Bratislava ÍL Magyar adás HÉTFŐ: 5.33 Hírek. 6.00 Hírek. 6.05 Reggeli zene. 6.55 Hírek. 12.00 Hírek': 12.10 Szülők iskolája. 12.30 Rövid zenés műsor. 17.00 Tánczene. 17.30 Hírek: Hangos híradó. 21.40 Hírek: KEDD: 5.33 Hírek. 6.00 Hírek. 6.05 Reggeli zene. 6.55 Hírek. 12.00 Hírek'. 12.10 Látóhatár. 12.30 Rövid zenés műsor. 17.00 Mezőgazdasági aktualitások. 17.15 Népi muzsika. 17.30 Hírek. Hangos híradó. 21.40 Hírek: SZERDA: 5.33 Hírek. 6.00 Hírek. 6.05 Reggeli zene. 6.55 Hírek. 12.00 Hírek: 12.10 Barangolás zeneországban. 17.00 Fényszóró. 17.30 Hírek. Hangos híradó. CSÜTÖRTÖK: 5.33 Hírek. 6.00 Hírek. 6.05 Reggeli zene. 6.55 Hírek 12.W1 Hí­rek. 12.10 Rádióegyetem. 12.25 Rövid zenés műsor. 17.00 Nyári gyermekfélóra. 17.30 Hírek. Hangos híradó. 21.40 Hírek. PÉNTEK: 5.33 Hírek. 6.00 Hírek. 6.05 Reggeli zene. 6.55 Hírek. 12.00 Hírek: 12.10 Tudomány és technika. 12.30 Rövid zenés műsor. 17.00 Szórakoztató ze­ne. 17.30 Hírek. Hangos híradó. 21.40 Hírek. SZOMBAT: 5.33 Hírek 6.00 Hírek. 6.05 Reggeli zene. 6.55 Hírek. 10.00 Hírek: 10.05 Alexander Albrecht — a szlovák zene nesztora. 11.00 Carrar asszony, puskái. Rádiójáték. (ísm). 12.00 Hírek. 12.10 A hét eseményei. 12.20 Táncze­nei koktél. 13.00 Aktuális belpolitikai kérdések. 13.10 A zeneirodalom gyöngy­szemei. 14.00 Egy hazában. 14.20 Magyar népdalcsokor. 15.00 Utat az újnak. 15.30 Hírek. Hangos híradó. 21.40 Hírek: VASÁRNAP: 7.00 Hírek. 7.15 Faluról falura. 8.00 Barangolás zeneországban. 8.30 Vonósegyüttesek játszanak. 8.45 Mese. 9.00 Ismerd meg hazádat! 9.20 Szórakoztató žene. 10.00 Rádiómozaik. 10.15 Operettzene 10.50 Tíz perc iroda­lom. 11.00 Fiataloktól fiataloknak. 12.00 Hírek. 12.05 Magyar népdalcsokor. 13.00 Szórakoztató zenés összeállítás. 14.30 Szórakoztató zene. 21.45 Hírek. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom