A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-19 / 16. szám
tanóra a libákkal. Laci morgott, méltatlankodott, szégyelite, megalázónak találta a Tibapásztorkodást. Dacos haraggal hajtotta a libacsapatot végig a íalu utcáján, ostorával nagyokat vágott a ludak közé. Csak úgy széllr a tollúk. A faluból kifelé vezető szoroskában utolérte Kocsis Jolit, aki szintén a tarlóra igyekezett a ludakkal. — Tudok jő tarlót, velem jössz? — kérdezte a lányocska. — Mehetek. A két csapat liba néha összemarakodott, cibálták egymás tollát, s keresték a kalászt, kipergett szemet, Laciék meg leültek és beszélgettek. Mindenféléről. Joli csodálkozva hallgatta a fiú okos beszédét. — Mondják a lányok, hogy te leszel a falu legszebb legénye, isten bizony mondják. Nem hiszed, Laci? . .. Pedig elhiheted, mért hazudnék, igazán elhiheted — mondta Joli. — Te sem vagy csúnya, Jolika. — Bizony az vagyok, tudom én, hogy az vagyok, csúnya .. . — Bolondokat beszélsz, magad sem hiszed el — mondta Laci. — Ha nem lennél az unokatestvérem, megcsókolnálak. Hiába nézel úgy rám... — Hirtelen mozdulattal csak úgy ültében elkapta a lányt és csókolgatni kezdte. Joli nevetett, szégyenkezve védekezett. — Olyan bolondos vagy, Laci, ne vacakolj, no, látod milyen vagy . . ne, ne izélj mái, igazán én... — Aztán elernyedt, nem védekezett többé. Arca kipirult, lehúnyta a szemét, nagyon jól érezte magát Laci ölében. Aztán durcás-haragosan felugrott és elszaladt a fiú közeléből. Hazafelé menet azonban már újra egymás mellett lépkedtek és beszélgettek. Ezerkilencszázharminchétben Margit helyben és a környező falvakban pénzt gyűjtött a spanyol hazafiaknak. Neki küldte ki a párt a gyűjtőívet, őt bízta meg a gyűjtéssel, ő pedig eleget tett a megbíztatásnak. Néhány nap múlva a jársról két csendőr jött ki, bekíséiték a járási főnökhöz. Két hétre lecsukták. Kocsis István szégyelite az esetet, magában káromkodott. Mikor hazajött, István nekiesett. Szót szó követett, összevesztek. — A párttal pedig fölhagyunk — mondta István. — Parasztok lettünk, semmi értelme tovább csinálni, ellenkezik az érdekeinkkel. Megértetted!? —‘ Magad sem tudod, hogy ki vagy, mi vagy — mondta Margit. —■ Nem vagy te sem paraszt, semmi... Olyan vagy te, István, mint a küszöb: se kint, se bent... Nagyra vagy a hat hold földeddel. Mi az? Semmi. Éhen nem halhatsz, de meg sem gazdagodhatsz belőle. Akkor meg mit akarsz, mit dölyfösködsz, mint az ötven holdas?... Jobb, ha befogod a szád. Néhány évvel ezelőtt István még az ilyen szóéit megverte volna Margitot, most nem bántotta. Ogy vélte, némi igazság azért van Margit szavaiban. Este, lefekvés után az ágyban tovább folytatták a beszélgetést. — Tudom, a hat hold föld nem sok, Margit, de ha szerzünk hozzá még tízet, tizenötöt, az már valami lesz — mondta István egy kicsit álmodozón. Mert Kocsis István nem csak dolgozni, álmodozni is tudott. Szerencséjére vagy szerencsétlenségére, ki tudja. —■ Veszünk majd hintót is, parádés szerszámot, néha elmegyünk a fürdőbe, vásároki a, eszünk-iszunk a sátrak alatt. Aztán Laciról sem feledkezz meg. Olyan legény lesz belőle, hogy a nap is megáll fölötte. Jól beházasítjuk. Kap ő gazdag lányt, mindén ujjúra akár tízet is, meglátod. Gazdasszony leszel, Margit, nagyasszony, különb, több mint Deákné .. . — Világéletedben bolondos voltál, meg az Is maradsz, István — mondta Margit. — Olyan vagy te, hallod, mint egy nagy kamasz gyerek, mint egy megszállott, aki csak ül és néz maga elé, álmodozik, tervezget... közben meg csak gürcöl, nyomorog... Nyomorúságos gürcölésből áll az egész életünk, István ... Ne bízz te a csodákban, mert nincsenek... Nem akarok én nagyasszony, lenni, István, nem akarok én már semmi mást, csak egy kicsit megnyugodni, békességben élni, meg hogy a fiam vigye valamire, többre, mint mink. Harmincnyolc őszén szokatlanul száraz és napsütéses volt az időjárás. Október derekán, a búcsú napján, korán felszállt a leggeli köd, s a derült, kék égről estig ragyogott a napsugár. Nagy búcsú ígérkezett, volt is. Kocsis Péterné Ötven koronát nyomott Laci markába. — Ne a kocsma küszöbén ácsorogj, igyál, mulass, fiam — mondta száraz hangon, majd valamivel kedvesebben megtoldotta. — Aztán Jolánkát is táncoltasd ám meg! Hadd szokjék a tánchoz, hiszen lassan eladó sorba lép. Kocsis Jolánka valóban szép lány volt, mint a jól táplált, szépen fejlett süldő. Többsoros aranylánc csillogott a nyakában, suhogó selyemruhája alatt szinte ropogott a kikeményített, csupacsipke, hófehér alsószoknyák garmada. Büszke tartással táncolt a másfél fejjel magasabb Lacival. Fel-felnézett rá, ragyogott a szeme, s alig észrevehetően el-elmosolyodott. — Búcsúfiát veszel-e nekem? — Mit vegyek? — Azt nem szokták megkérdezni... Amit akarsz. — Jó, majd veszek, ha nem előz meg valaki. — Menj már .. . kicsoda? — Azt neked jobban kell tudnok, Jolika. A sátrak között forrt a nép. A körhinta ülőkéi szálltak, szálltak körbe a cifraruhás lányokkal. Mintha óriásra nőtt, tarka pillangók karikáztak volna a levegőégben ... Laci a nagy tarkabarka, ezerhangú forgatagban megpillantott egy lányt, a volt uradalmi major egyik telepesének — Koháry Jánosnak —, Marika nevű lányát. Attól a pillanattól nem vette le róla a szemét. Addig-addig sündörgött, míg melléje keveredett, s végül összeismerkedtek. Beszélgetve sétáltak a sátrak között, a lövöldénél Laci gumin ugráló majmot nyert. Nagyot kacagva vette ót a lány a fura ajándékot, s ugráltatta játékosan. Aztán sokat táncoltak. A telepes legények le-lekérték a lányt, de Laci mindig visszakérte, s csak vele táncolt. Szinte felitta a szemével. Egészen belepistult a lány megkapó szépségébe, szinte elhódította ruhájának gyöngyvilág illata. / — Van már udvarlód, Marika? — Nincs. — Nem hiszem... Biztosan nincs? — Nincs, ha mondom... Fiatal vagyok még, minek az? — Jó, ha van — mondta Laci —, jó ha van valakije az embernek, akire éjjel-nappal gondolhat. Pörgött, kacagott a lány, Laci szorította a derekát. — Hazakísérhetlek. Marika? — Nem tudom ... — Pedig azt tudnod kellene. / — Igazán? — nevetett fel újra a lány. — Hát... hazakísérhetsz, lm akarsz. Be azt tudod, hogy messzi lakom? — Tudom. — Nemsokáia mennem kell. Sötétedés előtt. — Akár azonnal is mehetünk — örvendezett Laci. Ereszkedett az alkonyat Kissé lehűlt a levegő. Kéz a kézben ballagtak a májpr felé vezető úton." Gyerekes és komoly dolgokról beszélgettek. Szó esett a szerelemről, boldogságról is, és Laci minden áron meg akarta csókolni a lányt, de az nem hagyta magát. Laci duzzogott magában, s kissé lehűlt. Mikor á major melletti kis erdő széléhez éltek, a lány megállt, s szembe fordult Lacival. Hogy tudott nézni a fekete szemével! — Ne gyere tovább — mondta kedvesen. — Nem akarom, hogy meglássanak ... tudod... nem akarom — mondta tétovázva, majd hirtelen átölelte Lacit, megcsókolta, aztán elsietett a major felé. Laci meg csak állt az út közepén, mint a sóbálvány, örült is meg szomorú is volt egyszerre. Aztán lassan elindult hazafelé. A hirtelen rászakadt boldogság dalolni kezdett a szívében, legalábbis ő úgy érezte, hogy dalol benne és körülötte az egész világ. Olyan felemelő érzések járták át meg át, amilyeneket azelőtt soha nem érzett még. Négy öt telepes fiúval találkozott össze. Azok belekötöttek és csúnyán összeverekedtek. Egyenként mind az öttel elbánt volna Kocsis Laci, de a túlerővel szemben nem sokáig bírta szusszal. Nagyon megverték. Tépetten, véresen támolygott haza. Elkeseredett, tehetetlen haragjában sírni szeretett volna. ' Mikor Kocsis István megtudta, hogy mi történt, ment volna ki a majorba, hogy embert öljön, de Margit hosszas könyörgése és rimánkodása ’ lecsillapította. Nem ment. — Nem baj, fiam, majd egyszer sói kerül rájuk. Egyenként minddel elbánhatsz az én segítségem nélkül is. Nem féltlek én téged — mondta Kocsis István csendesen és tőle szokatlan melegséggel, ami igen-igen jól esett Lacinak. A napsugaras októbert lucskos, ködös november követte. A határmenti betonerődökben összepakoltak a csehszlovák katonák, aztán megkezdték tervszerű visszhúzódásukat a határmenti övezetből. Napokig vonultak át a falun rendezetten, minden különösebb baj és összetűzés nélkül. Nyomukban jött a Horthy-hadsereg. A falu végén — Kocsis István házához közel — díszkaput emeltek, illetve emeltetett a község bírája. Kései őszi virágokkal díszítették a csupasz oszlopokat, mint csendes temetők fejfáit. Ott tolongott a falu apiaja-nagyja, s várták a bevonulókat. Előbb csak az elővédek jöttek fűzöld ruhájukban, aztán néhány merevarcú, szálfatermetű kakastoilas lépkedett büszkén, dölyfösen, aztán jöttek a bakák fáradtan, de énekszóval, utánuk az ütött-kopott, lőcsös trénszekerek. Kocsis István a tornácon állt, onnan nézte a nyüzsgést és a bevonu: lókat. Vegyes érzések hullámoztak benne, nem érzett sem haragot, sem örömöt, egyre csak az járt az eszében, ki tudja, mit hoz a holnap? Ki tudja? Akkot még sem más, sem ő nem tudhatta, hogy az előtte álló díszkapun át elindult valami, ami semmibe szórja az álmait, s talán egy rettenetes forgószélnek az előszele jön, ami nemcsak Európát, hanem az egész világot felkavarja. IVége az első résznekI A könyv kopogtat ! A KÖNYV, a kultúra fénye, a gondolat igaza kopogtat ilyen szerény formában az olvasó ablakán. Az egy éve önállósult pozsonyi Madách Könyv- és Lapkiadó a csehszlovákiai magyar művek népszerűsítése érdé kében az idén megrendelőlapokat bocsátott ki. Az a szándék vezérli, hogy a csehszlovákiai magyar könyv terjesztési lehetőségeit bővítve minden házhoz, minden (érdeklődőhöz eljusson azok szava, akik rólunk, hétköznapjainkról, gondjainkról írnak. A kezdeményezést köszöntve s azt a könyv barátainak figyelmébe ajánlva a csehszlovákiai magyar sajtó is hozzá akar járulni — íehetőségei szerint — a könyvterjesztésnek ehhez az új formájához, s közli a kiadó által javasolt megrendelőlapot. A megrendelőlapon egyes művek éppúgy megrendelhetők, mint az 1970. évi magyar könyvtermés egésze, esetleg több példányban is. (Ebben az esetben a példányszám-rovatot keresztül írva jelölték meg, milyen mennyiségben kívánják megrendelni a feltűntetett 16 könyvet.) Ez utóbbi főleg a népkönyvtárak, iskolák, népművelési otthonok, szövetkezetek és szövetkezeti klubok esetében feltételezhető. Bízunk az akció sikerében, s abban, olvasóink megértéssel és szeretettel fogadják az 1970-ben megjelenő csehszlovákiai magyar műveket. Megrendelőlap Az 1970-ben megjelenő művek közül megrendelem az alábbiakat: 1. Fábry Zoltán: Fegyver a vitéz ellen pld 2. Rákos Péter: Tények és kérdőjelek .............................«; • . • pld 3. Tőzsér Árpád: Az irodalom valósága pld 4. Szalatnay Rezső: Kisebbségben és igazságban . . . . . o . pld 5. Deme László: Nyelvi és nyelvhasználati gondjainkról ..... pld 6. A kassai Batsányi-kör évkönyve................................................... pld 7. Kisebbségtől a nemzetiségig (tanulmányok)............................ pld 8. Egyszemű éjszaka (Kilenc fiatal költő versei) . pld 9. Egri Viktor: Eszter, Bella és a többiek pld 10. Gál Sándor: Múmia a fűben............................ pld 11. Tamás Mihály: Két part közt fut a víz............................. • . . . pld 12. Ardamica Ferenc: A rokon cseléd pld 13. Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen........................................«... pld 14. Szabó Béla: Párizsi ceruzajegyzetek.................................. pld 15. Ilku Pál: Zendiil az osztály (Regény) .............................................. pld 16. Tóth Tibor: Pozsonyi nyár (Ifjúsági regény) pld
