A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-28 / 26. szám
A kulturális forradalom lenini elveiről Felvetődik a kérdés, vajon nem csupán történelmi jelentőségű-e manapság már mindaz, amit Lenin élete utolsó heteiben mondott a kulturális forradalomról. Hiszen a szövetkezetekbe tömörítést a Szovjetunióban is hamarabb kellett napirendre tűzni, mint Lenin 1923-ban gondolta; a nem orosz területeken vagy a mai ázsiai szocialista országokban bizonyos értelemben még „hamarabb“: a Lenin elgondolta kulturális forradalomnak mondhatni a legelején. Másfelől a második világháború után létrejött kelet- és közép-európai szocialista országok egy részében mintegy „készen állt“ a parasztságnak az a kulturális színvonala, amelyet Lenin fő feltételnek jelölt meg. Ráadásul a Szovjetunió tömegkultúrájának mai, világraszóló eredményei azt mutatják, hogy a Lenin elgondolta kulturális forradalom sikeresen lezajlott. Mi hát a lenini gondolatok aktualitása? Megértjük, ha szemügyre vesszük gondolatainak „végső formáját“, sajnos utolsó megfogialmazását igazi „végrendeletében“, áz Inkább kevesebbet, de jobban című cikkében. Azt olvassuk: „Államapparátusunk megjavításának kérdésében a Munkás-Paraszt Felügyeletnek néze tem szerint nem szabad a mennyiséget hajhásznia és nem szabad sietnie. Eddig oly kevéssé értünk rá, hogy államapparátusunk minőségével törődjünk és megjavítására gondoljunk, hogy helyénvaló lesz, ha különösen nagy gonddal készülünk fel rá, ha gondoskodunk arról, hogy a Munkás-Paraszt Felügyeletben a mai igényeknek valóban megfelelő minőségű emberanyagot összpontosítsunk, vagyis olyant, amely a legjobb nyugat-európai mintákkal is felveheti a versenyt. Szocialista köztársaság számára ez természetesen túlságosan szerény feltétel. De hát az első öt év bizony alaposan tfeletömte a fejünket bizalmatlansággal és szkepticizmussal, önkéntelenül is hajiunk rá, hogy ilyen érzéseket tápláljunk azokkal szemben, akik túlságosan sokat és túlságosan könynyedén szavalnak például a »proletár kultúráról«; kezdetnek elég volna nekünk igazi burzsoá kultúra is, kezdetnek az is jő lenne, ha megszabadulnánk a burzsoá rendszert megelőző kultúrák különösen rothadt típusaitól, vagyis a hivatalnoki vagy feudális stb. kultúrától. Mi sem ártalmasabb kulturális kérdésekben, mint a sietség és a hebehurgyaság.“ Híven az eddigiekhez, Lenin számára az olyan nagy kérdés, mint az államapparátus megjavítása, nem elsősorban adminisztratív, hanem kulturális kérdés. „Az államapparátus elszomorító állapota — folytatja Lenin — természetesen a múltban gyökerezik, amelyet felforgatunk ugyan, de még nem küzdöttünk le, s amely még nem tekinthető a messzi múltba vesző, letűnt kultúrkorszaknak. Éppen a kultúra kérdését vetem most fel, mert ezek ben a dolgokban csak azt szabad elértnek tekintenünk, ami gyökeret eresztett a kultúrában, a mindenapi életben, ami szokássá vált. Nálunk pedig, mondhatnám, ami jó van társadalmi berendezésünkben, azt nem gondoltuk végig, nem értettük meg, nem éreztük át, csak úgy sebtében ragadtuk meg, nem ellenőriztük nem próbáltuk ki, tapasztalatilag még nem igazoltuk, nem rögzítettük stb. Forradalmi korszakban és ilyen szédítően gyors fejlődés közepette, amely öt év alatt a cárizmustól a szovjet rendszerbe hozott el minket, természetesen nem is lehetett ez másképp.“ E mondatokból nagyon világos, hogy Lenin éppen nem látványos újjászervezéseket értett kulturális forradalmon, hanem ellenkezőleg, a jól megfontolt aprómunkát: nem a megrázkódtatásokat, hanem a nyugodt reformpolitikán nyugvó békés nevelőmunkát, amely egyedül képes az új társadalom elemeit megszilárdítani, bevinni a mindennapokba és szokássá, valóban a tömegkultúra részévé tenni. Ez már olyan kultúra-, kulturális forradalom elmélet alapgondolata, amely az oroszországi állapotoktól függellen érvényű, s igazsága sohasem volt világosabb, mint ma, amikor a szocializmus intézményes kereteinek megteremtése után annak kritériumait kutatjuk, lehet-e nálunk a szocializmus elemeit megszilárdultaknak, szokássá váltaknak tekinteni vagy sem. Ez az úgynevezett szocialista tudat kérdése, amelyet sokat emlegetünk, de többnyire kétbalkezesen közelítünk meg. Nyilvánvaló, hogy a lenini értelemben volt kulturáltság minden viszonylagos elmaradottsága, hiányossága vag\i strukturális deformáltsága, „itt és most“ korszerűtlensége minden időben alapvető gátja az intézményes lehetőségek valósággá változtásának is, az intézmények továbbfejlesztéséről nem is szólva. Az „inkább kevesebbet, de jobban" gondolatmenetét Lenin azzal folytatja, hogy rámutat: az államapparátus megújításának Oroszországban csak két eleme van, a szocialista munkások, akik azonban nem elég műveltek, és a népműveltség, az oktatás elemei, amelyek azonban viszonylag szintén csekélyek. Ilyenformán a fő politikai feladat: tanulni, tanulni és tanulni, aztán a tanultakat a mindennapi élet alkotórészévé változtatni, beideg zettséggé szilárdítani. Ezzel a kulturális forradalom eredeti gondolata, amely mindenekelőtt a paraszti tömegek müveletlenségének felszámolási terve volt, kétségtelenül kiszélesedik a szocialista kultúra, sőt a szocializmus-építés elméletévé. Módszertanilag is nagyon érdekes, hogyan fejleszt ki Lenin ezen a ponton is a konkrét oroszországi tapasztalatokból történelem- és társadalomfilozófiai általánosítást, anélkül azonban, hogy ezáltal „orosz modellt“ erőszakolna rá az egyedi esetekre. Azt mondja: „A társadalmi, gazdasági és politikai viszonyok minden terén »szörnyen« forradalmiak vagyunk. A rangtisztelet terén, valamint az ügyvezetés formái és szertartásai terén ellenben »forradalmiságunkat« lépten-nyomon a legmegrögzöttebb maradiság váltja fel. Nemegyszer figyelhetjük meg itt azt a rendkívül érdekes jelenséget, hogy a társadalmi életben megtett óriási ugrás együtt jár az egészen kis változásokkal szemben tanúsított hietetlen bátortalansággal.“ Lenin szemügyre veszi az orosz életnek ezt a jelenségét, s a következőkkel magyarázza: „Ez érthető is, mert a legmerészebb lépéseket olyan területen tettük, amely régóta az elmélet tárgya volt, olyan területen, amelylyel főleg, sőt csaknem kizárólag elméletileg Waclaw Kowalik Lenin-emlékplakettje foglalkoztunk. Az orosz ember az undorító, bürokratikus valóság mellett odahaza rendkívül merész elméleti tervezgetéssel könnyített a lelkén, és éppen ezért ez a rendkívül merész elméleti tervezgetés nálunk rendkívül egyoldalúvá vált. Általános terveink elméleti merészsége és a bármiféle jelentéktelen irodai reformmal szemben tanúsított elképesztő bátortalanság szépen megfért egymással. A leg nagyobb szabású, világraszóló agrárforrada lom tervét más országokban példátlan merészséggel dolgozzuk ki, ugyanakkor valamiféle tizedrendű irodai reformra már nem tellett a fantáziánkból; arra már nem volt elég fantáziánk vagy türelmünk, hogy erre a reformra is ugyanazokat az általános tételeket alkalmazzuk, amelyek olyan »ragyogó« eredményekkel jártak, amikor az általános problémákra alkalmaztuk őket. — Mai életünk ezért meglepő mértékben egyesíti magában a vakmerőségig menő merészséget és a legcsekélyebb változásokkal szemben tanúsított bátortalanságot.“ Végül a lenini általánosítás: „Azt hiszem, hogy nem is volt ez másképp egyetlen valóban nagy forradalomban sem, mert az igazán nagy forradalmak azokból az ellentmondásokból születnek, amelyek egyfelől a régi, másfelől a régi átdolgozására irányuló törekvés ős az új felé irányuló egészen elvont törekvés között állnak fenn; s ennek már annyira újnak kell lennie, hogy a múltnak még a nyoma se legyen meg benne. — És minél élesebb fordulatot tett ez a fórra dalom, annál tovább fog húzódni az az időszak, amelynek folyamán az ilyen ellentmondások egész sora még tartja magát.“ Az idézettek alapján Lenin kulturális forradalom gondolatáról — jóformán csak találomra — megállapíthatjuk a következőket: maga a fogalom Leninnél eredetileg a paraszti tömegek elemi fokú iskoláztatását jelentette, mindenekelőtt az analfabetizmus felszámolását. Ez, a szó legszűkebb értelmében vett kulturális forradalom teremt Lenin felfogásában széles és biztos alapot egyrészt a parasztság szövetkezetekbe tömörítéséhez, másrészt a továbbtanuláshoz, a tágabb értelemben vett kulturális forradalomhoz, amelynek során a munkások és parasztok elsajátítják és alkalmazzák mindazt az értéket, amit az emberiség megelőző kultúrája felhalmozott. A gondolat az avantgardizmussal való polémiában jött létre, a „proletár kultúra“ elméletének tagadásaképpen, de természetesen megtartva belőle annyit, hogy a burzsoá kultúra elsajátítása kritikai legyen, a megtanultak egy új, szocialista kultúra alkotóelemei legyenek E tágabban értelmezett kulturális forradalom a gazdasági, sőt bizonyos határon túl a politikai továbbfejlődésnek is feltétele; felöleli a szocia lizmusba való átmenet egész történelmi korszakát. A konkrét körülményektől függően ölthet szakaszos jelleget is, időről időre új lendülete válhat szükségessé, lehetnek teljesen kampányjellegű feladatai is, ám alapjellege szerint ép pen nem a társadalmi-politikai robbanások és felfordulások formájában, hanem a sietség nélküli, nyugodt reform és evolúció formájában érhet el igazi eredményeket. TÖKEI FERENC
