A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-21 / 25. szám

Egy kiváló pedagógus jubileuma Ezekben a napokban — pontosan június 16- án — ünnepelték meg a budapesti Eötvös Ló­­ránd Tudományegyetem német tanszékén egy rendkívül szerény embernek, dr. Krammer Jenő professzornak hetvenedik születésnapját. Az ünneplésből bizonyára részt kérnek maguk­nak a Budapestre s Magyarországra szakadt csehszlovákiai magyar kultűremberek, de eb­ből az alkalomból a Dunán innen is száz és száz tanítvány és tisztelő gondol szeretettel a jubilánsra. Krammer Jenő, aki Bratislavában nevelkedett és egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlin­ben és Prágában folytatta, a húszas és harmin­cas évek folyamán egyik legrokonszenvesebb tagja volt a csehszlovákiai magyar szellemi életnek. Többször is megírták róla, hogy a gyakorlati és elméleti pedagógiai munkáért, melyben nagyszerű eredményeket ért el, ígé­retes szépirodalmi ambíciókat áldozott fel. Tu­dományos és publicisztikai tevékenysége a pe­dagógián és pszichológián kívül főképp a mo­dern francia és német irodalomra terjedt ki. Könyvalakban is kiadott munkáin (A szloven­­szkói magyar serdülők lelkivilága, A serdülő­kor problémái stb. | kívül számos irasa, tanul­mánya, cikke jelent meg a haladó lapokban és folyóiratokban: A Mi Lapunkban, a Korunkban, a Magyar Napban, a Magyar Figyelőben, Bar­­ta Lajos Oj Szójában, E. B. Lukáč Slovenské Smeryjében stb. Középiskolai tanári működésének nagyrészét (1928—1946) az érsekújvári reálgimnázium magvar párhuzamos osztályain töltötte el, de nevelői hatása az egész csehszlovákiai magyar ifjúságra kiterjedt. Lelkes szervezője és mun­katársa volt az ifjúsági sajtónak (A Mi Lapunk, Indulás stb.) a korszerű európai nevelési el­veket és az idegen nyelvek tanulásának fon­tosságát népszerűsítette a magyar diákság előtt, ő írta a Sarló nagyszerű ifjúsági moz­galmáról az első tudománvos elemzést |A szlo­­venszkói magyar serdülők lelkivilága, 1935). Krammernak, mint embernek és emberek fej­lődéséért felelősséget érző nevelőnek és toll­­forgatónak egyik példaképe a nagy francia író és békeharcos: Romain Rolland volt. Nagy értékű levelezést folytatott vele, és fáradhatat­lanul közvetítette eszméit a magyar fiatalság és közönség felé. Érdekes és megható, hogy nagy eszményképéhez hasonlóan ő is a nacio­nalizmus és militarizmus forrófejű ifjonti hí­véből lett a humánum és a béke eszményítőjé­­vé, elkötelezettjévé. Azzal a kézzel írt, majd sokszorosított formában kiadott lapocskában, melyet a pozsonyi magyar gimnázium V. osz­tályának tanulói 1919-ben Turul címen jelen­tettek meg, és amelyben Krammer első zsengéi is közlésre kerültek, többek között egy olyan költeményt is publikálta melyben „Doberdői Jó­zsef főherceg“ háborúsftetteit dicsőítette ... Krammer munkássága az ötvenes és hatva­nas években két területre koncentrálódott: a német irodalomra és az idegen nyelvek tanítá­sának módszertani problémáira. A német iro­dalom terén folytatott kutatómunkásságának legkiemelkedőbb eredménye az a monográfia, melyet a magyar származású antimilitarista íróról: Ödön von Horváthról írt; az 1969-ben német nyelven Bécsben megjelent munkát a közeljövőben a Magyar Tudományos Akadémia is kiadja. A csehszlovákiai magyar pedagógusok fia­talabb nemzedékei Krammer nevét az Irodalmi Szemlében közölt írásain kívül azokból a ta­nulmányokból ismerik, melyekben az idegen nyelvek oktatásának korszerű módszereit fej­tette ki (Az idegen nyelvek tanítása a felnőttek nyelvoktatásának szemszögéből, Budapest 1957, Tankönyvkiadó stb.). Ezek a termékenyítő írá­sok továbbra is biztosítják a kitűnő nevelő itteni hatásának folytonosságát, és élővé teszik a kisebbségi közöségünkkel való kapcsolatát, a fizikai értelemben vett elszakadás ellenére is. Örülünk, hogy ezt a megállapítást nem a het­venedik évforduló ünnepi bókjaként, hanem reális tényrögzítésként tehetjük. Köszönjük Krammer Jenőnek mindazt, amit értünk tett és tesz, és a lövő évekre jó egészséget és töret­len munkakedvet kívánunk neki. TURCZEL LAJOS Krammer /enő unokájával Venbéjfzeretet Beszélgetés Szombatliy Gyulával, a Szolnoki Szigligeti Színház mű­vészével. Az évad utolsó bemutatója: zenés vígjáték. Címe: Szerelmem Donna Rita. A Thália Színház erre az alkalomra meghívta vendégszereplésre a Szolnoki Szigligeti Színház kitűnő művészét, Szombathy Gyulát, aki a vígjáték főszerepét játssza majd. Egy rövid beszélgetés keretében arra kértünk meg őt, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre. — Legelőbb is arra szeretnél megkérni, hogy mondj valamit ma­gadról. — Budapesten születtem 1945-ben, ott is diákoskodtain. Az érettségi után jelentkeztem a Színház és Filmművészeti Főiskolára. Nem vettek fel. Egy évet ezután tanítóképzőbe jártam, de a következő felvételi vizsga akadályait már sikeresen vettem. 1968-ban végeztem, közben, harmadikos koromtól több kisebb szerepet kaptam a Nemzeti Szín­házban, velük kerültem ki Varsóba és Prágába is. — Azt mondod, a Nemzetiben játszottál főiskolás korodban. Nem csá­bított a lehetőség, hogy esetleg ott maradj? — Valóban, maradhattam volna Budapesten is. Hogy mégis vidékre szerződtem, az teljes mértékben tudatos volt. Ugyanis azok a nagy szín­művészek, akiket példaképemül választottam, sorra mind ezt az utat járták végig. Én is ezt az utat akartam, akarom végigjárni. Vidéken kedvezőbb a szerepellátottság, és a pályája kezdetén álló színész szá­mára ez egyáltalán nem közömbös. Számomra sem volt s ma sem az. Röviden: játszani akartam. — Milyen darabokban játszottál, melyek voltak a legsikerültebb sze­repeid? — Szolnokon néhány operettben táncos-komikus szerepet játszottam. Például az Éjféli randevú Peppinöját. De sok zenés vígjátékban is sze­repelem. Ezek közül úgy érzem, legsikerültebb alakításom az Imádok férjhez menni Bilije volt. A drámai szerepek közül számomra művészi szempontból eddig a leglényegesebb szerepet Morlowe—Brecht: II. Ed­ward c. drámájában játszottam. — Milyen érzéssel fogadtad a vendégszerepelésre való meghívást? — Őszintén szólva, nagyon meglepett, de ugyanakkor nagyon boldog vagyok, hogy részt vehetek egy új, alakuló, most formálódó együttes munkájában. Most az első drukk és ismerkedés után úgy érzem, nagyon jól együtt tudok majd dolgozni a Thália Színház tagjaival, akik ked­vességükkel és figyelmességükkel átsegítettek az első izgalmakon. S még valamit el szeretnék mondani, ami külön öröm számomra. Nagyapám Érsekújvár mellett, Kamocsán született, így anyai ágon egy kicsit ide tartozónak érzem magamat. Szeretném remélni, hogy egyszer Kamocsá­­ra is eljutok az együttessel. — Köszönöm a beszélgetést. Remélem Szombathy Gyula jól fogja magát érezni továbbra is közöttünk, és azt is remélem, hogy együtte­sünk őszi nyugat-szlovákiai körútja során eljut Kamocsára is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom