A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-25 / 3. szám
Gál Sándor versei A televízió és onyonyelv * Magyarul és németül is sugároz műsort újabban a bukaresti televízió, s ez a szó szoros értelmében korszerű fényekkel gyarapította Románia nemzetiségi politikáját. Az osztatlan öröm és lelkesedés, ami ezt a jelentős politikai és művelődési faktumot kíséri, nemcsak annak a ténynek szól, hogy az együttlakó nemzetiségek anyanyelvükön számolhatnak be a képernyőn is életük eseményeiről, hanem elsősorban abból a felismerésből fakad, hogy a fontos állampolitikai tett még szorosabban fűzi a román nép és a hazai nemzetiségek barátságát és testvériségét. Hiszen a kép, amelyet pontokra bont századunk csodálatos találmánya, hogy a másodperc töredékeivel sem mérhető idő alatt újra összerakja az ország valamennyi táján, közös és mindenkié, közös sorsunk, közös életünk, közös törekvéseink tükre. Közös az a művelődési mozgalom, amelyet szolgál, közös a kincs, amelyhez minden percnyi sugárzásával hozzáad valamit. Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy így az ország valamennyi tévénézője még teljesebben, még bővebben ismerheti meg a képernyőről is az együttlakó nemzetiségek szellemi arculatát, mindennapi életét, munkáját. Legújabb nemzetiségi intézményünk, a tévé nemzetiségi műsora éppen ezért országos jelentőségű, jő vagy rossz szerkesztése nem lokális jellegű, hanem általános fontosságú ügy. Ünnepi volt a pillanat, amikor anyanyelvűnkön szólalt meg a tévé hangja, amely legigazibb lényegét, a képet kíséri. Híradást, tájékoztatást, szórakozást nyújt ma már sok százezer, milliónyi nézőnek a tévé: ezt most már magyarul is kapjuk hetente kétszer. El nem hanyagolható, fontos része ez a tévé közvetítésének, hiszen a sajtó és a rádió mellett a gyors és átfogó informálás eszköze, sőt, ma már a leghatásosabb eszkö ze. De a tévé magyar műsora nem hanyagolhatja el azt a nagyon fontos, korunk életére annyira jellemző, a technikai haladásból fakadó körülményt, hogy a televízió ma már nemcsak a tájékoztatás, hanem a kultúrateremtés egyik modern eszköze is. A tévé lehetővé teszi, hogy a színdarabokkal például egyszerre rekordszámú közönség ismerkedhessék meg, soha nem hallott „példányszámban“ sugározhat szét egy verset, mégpedig a költő szájából is, ha kortársunkról van szó, ugyanakkor be is mutathatja a maga élő valóságában, elvezethet bennünket művészeink lakására-műhelyébe, mintegy bensőséges tanúkként műveik status nascendi-jéhez, de mindezeken kívül — legjobban közelítve meg igazi hivatását — olyan lehetőségei is vannak, amelyek a meglévőkkel versenyezve, azokat túlhaladva gyarapíthatják a kultúrateremtés útjait. Olyan művekre gondolunk, amelyek sajátosan a tévének készülnek, színdarabok, forgatókönyvek, riportok, ankétok — s ki tudja még, hányféle meglepetéssel szolgálhat a tévé az idők folyamán! Nagyon fontos kérdésünk tehát a tévé magyar műsora, országos szempontból tartjuk fontosnak azt, hogy milyen általános színvonalon fogja fel hivatását a közvetítéséhez megszabott időn belül. Tessék-lássék számoknak, szurrogátumoknak nincs és nem is lehet helye a tévé magyar adásában. Ez azt jelentené, hogy üressé és tartalmatlanná tennők azt a nagy lehetőséget, amelyet legújabb nemzetiségi intézményünk rendelkezésünkre bocsátott. Szívből kívánunk tehát jó munkát a műsorszerkesztőknek, munkatársaknak, kívánunk nekik méltó eredményeket a nagy várakozáshoz, amely adásaikat kíséri. Mint eddig, a jövőben is örömmel kísérjük figyelemmel mindazt, amit szétsugároznak a képernyőre, mindig azzal a gondolattal, hogy az anyanyelvűnkön beszélő televízió megbecsülhetetlen értékű, az egész országhoz beszélő fórum. a nyár lépcsői az út megnyílt sebei lásd jöttem hívatlanul a tenger meghempergett bennem só és keserű napfény a bőröm színén tudtad te tudtad és láttad te láttad ahogy a cápák falánkul szétmarcangolják az eget meghalt csend a szőke búzatáblák füstjét felitták a fekete habok hát ne mondd hát ne kérdezd miért ölöm meg a kagylók csendjét menj a tenger vár fehéren tenger él bennem is a tenger lángoló kék és vörös habokkal sós lüktetéssel sirályokkal láthatár mögé bukó hajókkal viharok csendes ködök himbáló árnyain magamban a tenger magamban örök elérhetetlensége a valóság szétpergő cseppjei napjaim a tenger győzelmem és vereségem ■ és már látom ez nem Perse tengere ez már a sziklák tengere a fehér halált felidéző a leroskasztö a megkorbácsoló húsomat lebontó tenger ez már a nyitott szépia-száj lüktetése nyújtózó polip-csáp földemet habzsoló jelen-idejű tenger örök zuhanás kék lépésekkel a szavak elindulnak hűvös szél seper át a sorok között lassú folyók úttalansága semmi-ég fák s füvek nélküli tájak pereme hozóttalan sivatag minden ív papír élükre állított négyszögek libegnek tántorognak a szívenlőtt partok torz emlékeipi zizegő lángjai alatt elforgott az ég szeme-fehérje éhes csillagok öngyilkos tűzhalála zuhanás az örök zuhanásban fel le előre vissza hova merre kéket lépő szavak sorain át bizonytalanságból a bizonytalanságba születésem percétől halálom órájáig a semmiből talán egy tisztább semmibe az éjszaka ajtaja előtt ahogy a madarak szárnya ahogy a felhők kinyílt előttem belépni? , itt állok félelem nélkül * két szál gyertya lobog felgyújtott karjaim Megjeleni a romániai Gj Elel 23. számában LÜRINCZI LÁSZLÓ 10
