A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-24 / 21. szám
MÁVF^ A XIX. századi cseh művészet kiemelkedő alakja. Főleg a nép s a népi élet ábrázolásával emelkedett fantasztikus magaslatokra. A polgárság kialakulásával egyidőben születik. Nyugaton — s az egész világon — az 1789-es polgári forradalom és az 1830-as újabb francia forradalom érezteti hatását. Hozzávetőlegesen ekkor kezd komolyabb politikai mozgalmakba a cseh nép is. Az új életstílus s az új osztály törekvései egyre jobban teret hídótanak a művészetben is. A fiatal, alakuló polgári osztály szinte semmit sem állíthatott szembe a feudális urak abszolutizmusával. Csak érzéseit s ideális, romantikus jövőlátását. A polgári osztály a technikai fejlődés és a demokratikus vezetés prioritásában bízott. A festészet két pólus között mozgott: I. Romantikus optimizmus. II. A realista valóságlátás s a faktumok szigorú ismerete. Josef Mánes 1820. május 12-én született Prágában. Belenőtt a nemzeti megújhodás korába, s átélte azt. Nagybátyja, Václav és apja, Antonín — mindketten festők — voltak első tanítói. Václav még a felvilágosodás normál szerint dolgozik, meglehetősen rövid ideig nyűgözi le az ifjút. Apja, Antonín viszont tájképfestő volt, s így maradandóbb hatást tudott elérni fiánál. így a gyerek az apa hatására tájképekkel debütál, mint leendő művész. 15 éves korában kerül az Akadémiára, melyet abban az időben nagybátyja, Václav Igazgat. Nemsokára azonban az Itáliát járt Václav Igazgatói pályafutásának vége sza kadt. Helyére egy új, nagy egyéniség, Frantiőek Tkadlík került. Tőle a fiatal Mánes szolid technikai alapoknál többet nem kapott. Utána Christian Ruben — akinek ugyan Mánes pályáját illetőleg nem sok érdeme van — lesz az Akadémia igazgatója, ö volt a Belvedere történelmi tárgyú freskóinak tervezője, amelyeknek kivitelezését tanítványaira bízta. Ekkor kezd aztán elterjedni a történelmi zsánerfestészet. A család egyáltalán nem volt jó viszonyban Rubennel. Az apát lebecsülte és negatív véleményt nyilvánított a fiú „Kolumbusz" című festményéről Is. És ezekután elég volt a legkisebb nézeteltérés ahhoz, hogy a fiatal Mánes Münchenbe távozzon. Ifjúkori tájait szinte lehetetlen megkülönböztetni apja képeitől. A Sasfészek, a Sírásó és még egy sor más kép a német romantizmus vo násait hordozza magán. Aztán következik a váltás: a romantikus konvenciók fokozatos levetkőzése. (Krkonoál kunyhó). Később azután táj már csak mint dekoráció szerepel. A Kirándulás c. képen is már csak egy csoport szórakozásának célja, helye. Ebben az időszakban a portré is jelentős. Még azonban valamiféle romantikus máz érződik rajtuk. Fia, Quido ős Anna Beövafovová portréi. Sokszor skiccel többet mondanak egy arcról, mint kész képei. Azonban a romantikus effektusok sokszor bizony rontanak a vázlaton még frappásul megfogott jellemvonásokon. (Leydeni Szt. Lukács te), Petrarca és Laura találkozása, Zsiska halála.) Imádta a napfényt, éppúgy, mint Turner, még a halált is úgy ábrázolja a Szt. Lukács halálán, ahogy ő szeretett volna meghalni: napfényben, szemben a nappal. Alakjai kompozíciói mentesek teátrálls beállításoktól. Nem áll meg csak a fénynél és az atmoszféránál, igyekszik az ábrázolt jelenségek organizmusába behatolni. 1848-ban megjelent Ludvík Rittersberg tanulmánya: „Gondolatok a szláv festészetről", amit úgy könyveltek el, mint Mánes későbbi útjának teoretlkai előrejelzését. Aki nemsokára a népi életet kezdi ábrázolni. A nép volt a polgárok legfőbb támasza a feudális urak elleni harcban. Antonín Puchernán, valamint Antonín Dvofákon keresztül vezet az út Ménesig. Dvofák Anyám c. képét tartják az első igazi parasztábrázolásnak. Rittersberg kritikája haladó, s így sokban segít Mánesnak. A népet helyezi előtérbe, mert azt tartja a nemzeti kultúra és élet legfontosabb pillérének. Azonban Rittersberg hibát követ el ott, ahol azt állítja, hogy a külsőségeken a hangsúly, pedig a nemzeti életnek s annak fejlődésének kell létrehoznia a nemzeti művészetet. A festők lázasan kezdik festeni a népmese! Ihletésű képeket. Nem illusztclószerű képek ezek, hanem népmeeseszerűen idealizált népábrázolások. Mánes azonban nemcsak a külsőt vette figyelembe — viselet, folklór stb. — hanem az embert is. Ugyan idealizál ő Is, de ez érthető az akkori közhangulatban. Ennek ellenére meg tud maradni a valóság talaján. 1854-ben bejárja Morvaországot és Szlovákia egy részét. Néprajzi tanulmányokat készít. Népi típusokat rajzol. A történelmi festészetben is újat hoz. Nemcsak új történelmi típu sait teremti meg, hanem elveti egy új történelemszemlélet magját is (Oldfích ős Boíena). Népies típusokkal ábrázol; a régi mondát. Kéziratok — az ehhez készített Illusztráció nemcsak történelmi harcokat ad elő, hanem abban a korban Is — Bach-korszak — aktuálisak voltak, legalábbis szimbolikájuknál fogva. Az Orloj adja meg addigi törekvéseinek szintézisét. A tizenkét hónap szimbolikus ábrázolása az európai realizmus nagyságához viszonyítva is jelentős mű. Az egyszerű élet monumentális tipizáclója. Etnográfus szemmel nézve ezek az alkotások nem élethűek. Apolittkusan dolgozik. Ilyenfajta művei egy kicsit vádiratok az akkori polgári társadalom ellen is. Magánélete ős művészete közt is volt némi összefüggés. Egy vidéki szolgálólányt szeretett volna feleségül venni, akit azonban nénje, Amália ellenzett. Itt találkozik ős kötődik össze a való a művész magánéletével. (Elbamenti táj, Rípi táj). Tájai is emberközpontúak, a táj csak, mint dekoráció szerepel. Az ötvenes években egy új Időszak kezdődik Mánesnál. Az ún. „rokokó". (Csillagos éj, Élet az úri portán, Négy évszak) Ez a „stílus" végigvonul egész további életén. A második rokokó elválaszthatatlan az alakuló polgári osztály életstílusától. Általános megelégedés tapasztalható a polgári osztálynál. A Sílva Tarouc család fűzi szorosra a művész és az osztály kapcsolatát. A Haná síkságon levő kastélyuk földi paradicsomot jelentett a művész számára. Ez a vidék ihlette a „Vörös napernyő ős a Holdfénynél című képeit. Zsánerképeiről sem feledkezhetünk meg, ha életművét tárgyaljuk. (Látogatás, Parkban, Találkozás az utcán stb.). Ezeken a műveken érezhető némi irónia. Portréi hűen tükrözik a polgárt: Vendulák házaspár, Heggertey nővérek, Luisa Belská, Jozefa Scluwarzová. Intim hangulat, individuálisan különböző pszichikai megjelenítés jellemzi ezeket a portrékat. Még mielőtt meghalt volna, eljut Oroszországba és Itáliába. Moszkvába mint egy néprajzi kiállításra utazó küldöttség tagja utazik, míg Itáliába mecénása, Lanna juttatja el. Még meglátogatja Michelangelo, Ghiberti, Donatello, Raffaello műveit, de az élő testben, amit Amália Prágába visz 1871-ben, már halott a művész. Nem sok újat hozott, főleg technikai vonatkozásokban nem —- de művészetének lélektani pozitívumai a legnagyobb cseh festők sorába emelik. TALIGA ISTVÁN Hantik nö I színes tusrajz, 1849—50j Reggel — a Zene ciklusból (lavírozott tusrajz/
