A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-10 / 19. szám
••• Tavasz voll, 1845 tavasza. Március, április, május... naptári tavasz. Napsütés, kellemes tavaszi fuvallat... Igen, de ágyúdörgés is, haldoklók Jajkiáltása Is ... Az igazság, az emberség vivja harcát, csikarja ki gyűzelmét a pusztítás erfii felett ... A Csallóközben, GflmOrben, a Bodrogközben az emberek a frissen kihajtott veteményt kapálták. Ét akkor, amikor az ember kezében a kapa a fOldet porhanyósítóttá, hogy fejlődhessen a vetemény, növekedjen az élet — megkondultak a harangok. A bókét, a háborús pusztítás megszűnését, az élet újrasarjadását jelezték. Ekkor is születtek emberek, csecsemők jöttek napvilágra, akik most huszonOt évesek... Egy család fészket rak ' Huszonöt évvel ezelőtt, amikor a világra lőtt; mindjárt táncra perdült. No nem a maga lábán, hanem a Felsöpatonyban állomásozó szovjet katonák egyikének a karjában. Az Ural vidéki fiatalember éppen akkor kapott értesítést falujából, hogy fia született. — Ha már a saját fiamat nem dajkálhatom, legalább a magáénak örülök — mondta az akkor négycsaládos Tátiménak, s megemelve a bepólyázott gyereket, vidáman perdült vele néhányat a szobában. Ez volt Tóth Lajos belépője az életbe. Két hét múlva, május 9-én az egész'világ Ujjongva ünnepelte az élet győzelmét a háborús pusztítás felett. A csecsemő persze erről mit sem tudott, jóllehet 6 maga Is egy bizonyíték, egy érv volt: jövővel terhes élei. A csöpp Lankából La/oska, Lajoskából jól megtermett slheder — Lajos lett. A csecsemőből kisdiák, a diákból gépszerelő tanonc, a tanoncból mezőgazdasági gépszerelő-segéd, lett. Nem lehet örökké javítani az ekéket, a kombájnokat, forrasztant az eltört alkatrészeket — szabad Idő Is van a világon. Táncmulatság. Es lányoki Felsőpatonyból Dtóspatonytg ló öt kilométer az út, de ha egy legény valakire sokat gondol, munka közben Is 0 Jut az eszébe, munka után, ha lehetne, akár repülne utána — akkor az öt kilométer nem több egy ugrásnál. A rugó neve Szalag Erzsiké... volt. Most már Tóth Lajosné a neve. Tavaly május 10-én történt ez a névváltozás. Nemcsak névváltozás: két ember közös cél mellett döntött, hogy megosztják gondjaikat örömeiket. A felsőpatonyl Tóth Lajos egyelőre dlóspatonyt lakos lett, mert felesége szüleinél lakik. Szülőfalujából, gyermekkori barátaitól, munkahelyt tsmerőseltól azonban nem akarna, nem Is tudna megválni. Nem Is kell megválnia. Ha lói megy minden, hamarosan lakást kap a szövetkezettől. A leendő Ifjabb Tóth Lajos (mert fiúnak kell lennie, s ha fiú lesz, akkor Lajos lesz a neve) talán már ebben a lakásban látja meg a napvilágot. Az sincs kizárva, hogy édesapja, Tóth Lajos születésnapján, április 21-én „hozza el a gólya", s akkor Tóthéknál kétszeres ünnep, kétszeres vidámság lenne ezen a napon (Minden vendégnek kétszer kellene koc ctntania.) A fiatal házaspár olyan tervet dédelget, amely a mai építkezést lehetőségek mellett ugyan nem újdonság, de mégis igényes feladat. Saját házat akarnak építeni Felsöpatonyban. Kíváncsi voltam rá, milyen házat épít magának egy mezőgazdasági gépszerelő. Va/on a nagyon elterjedt sátortetejüt, emeleteset? A válasz tömör és mégis sokatmondó volt. Olyan lesz Tóth Lajosék háza — amilyen a divat. Nos, tudjuk, hogy manapság falcainkon amolyan vlllaépltés a divat. Tágas pince, korszerűen berendezett konyha, három-négy szoba, központi Iütés, vízvezeték, fürdőszoba .,. Tóth Lajos esetében természetesen nem szabad elmaradnia egy otthont műhelynek. Tóth Lajos 25 éve „pottyant" a családi fészekbe. Most legdédelgetettebb terve, hogy családjának fészket rakjon. PETR1K JÓZSEF Iskolában tanultam a háborúról A dunaszerdahelyl városi nemzeti bizottságon az anyakönyvvezetőkhüz kopogtattunk be. Meglepő szívességgel kerestek, kutattak az anyakönyvekbén azok után, akik 25 évvel ezelőtt látták meg a napvilágot. Rövid várakozás után kézhez kaptuk a névsort, és talá lomból kiválasztottunk belőle egy nevet. Gaál Ilonáét. Gaál Ilona akkor született, amikor utolsót dördültek a fegyverek az öreg Európában, amikor az egész világ ünnepelni készült, amikora szörnyű háború befejeződött. Győzelmet ünnepelt Moszkva, New Vork, London, Prága. De nemcsak azt. A békét köszöntötte a világ, a nagybetűs BÉKÉT. Duna szerda helyen Gaálék kicsi házában akkor sírt fel egy kislány először, és az Ilona nevet kapta. Szabad hazában kezdte az életét. Édesapját nem ismerhette meg, mert öt elvitte a könyörtelen háború. A még meg nem született gyermek nem érez fájdalmat akkor, ha elveszti a legkedvesebbek közül az egyiket. Ahogy növekszik, úgy kérdőjeleződnek meg benne a gondolatok. Másnak van apukája, nekem nincs? Másnak erős kézzel szorítják a kezét, az enyémet nem? Más lányokat az édesapjuk visz az első bálra, engem nem? Miért, miért??? Mennyi nagy kérdőjel egy ember életében. Amikor szemtől szemben ültünk egymással, láttam, de Inkább éreztem, hogy Ilonka szemében ott bujkál a szomorúság. Valakit már akkor elvettek tőle, amikor ö még meg sem született. Édesanyja nevelte. Ilonka lett a Gaál családban az élet folytonossága. Ahhoz, hogy az ember embar legyen, béke kell. Ahhoz, hogy Ilonka Dunaszerdahelyen leérettségizzen, majd tévúton Pozsonyban hároméves felépítményi Iskolát végezzen, béke és akarat kellett. S még valami: édesanyja megértése és segítsége. Ma elégedett kész ember. Otthon van, munkahelye az Állami Bank dunaszerdahelyt fiókja, ahol szépen keres, és apránként viszonozza édesanyjának azt a szeretetet, odaadást amit Iránta tanúsított, a nevelésével járó soksok anyagi áldozatit. Egy gyermek sohasem tudja mindazt visszaadni, amit a szüleitől kapott. Még egy fedél alatt élnek, de Ilonka is elindul egy napon a maga útján. Ez az élet megváltozhatatlan törvénye. Szerette és szereti a verseket, szavalóversenyekre járt, Puskint szavalta oroszul, és nem Is kevés sikerrel. Dijat nyert, volt Pozsonyban is a kerületi versenyen. Szabad Idejében rádiót hallgat, könyvet olvas, tévét néz vagy moziba megy. A mai 25 évesek élete olyan, mint a többi emberé. Dolgoznak, szórakoznak, barátkoznak. Valamiben azonban mégis különböznek az Idősebbektől. Amikor Ilonkát megkérdeztük, mit tud a háborúról, így válaszolt: Azt tudom, amit az Iskolában tanultam, és azt, amit az édesanyám mesélt róla. Bárcsak soha senki ne Ismerné másként a háborút, mint történelemkönyvek lapjairóll CSIKMAK IMRE
