A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-26 / 17. szám
Varga Pétr csoportvezető nagyon szegény családból származik. Tizenegyen voltak testvérek. Most megvan mindene: szép háza, három fia. Azt mondják róla az emberek, hogy túlságosan Is becsületes. Szivén viselt a szövetkezet gondjait, és határozottan visszautasít mindent, ami ellenkezik az Igazságérzetével. Megtörtént egyszer, hogy az egyik csalafinta tag megkörnyékezte: — Te, Péter, Írhatnál néhány munkaegységet a nevemre Isten nevében, hiszen jó katolikusok vagyunk I — Már csak nem szed rá ekkora bűnre Isten nevében, hallja-el? — felelte Varga Péter nevetve, és faképnél hagyta az embert, aki nagyot káiomkodva eloldalgott. Ebben az évben tizenhat hektáron telepítenek szőlőt, ami néhány milliós beruházással jár. A korszerű szőlőtelepítést és a szőlőművelés Irányítását nem szabad laikusra bízni, ahhoz kiváló szakember szükséges. E célból került Nagylégre egy fiatal mérnökházaspár. Úgyszólván egyenesen a főiskoláról cseppentek a faluba. A férj most katona, s a flatalaszszony szalmaözvegyen birkózik a feladatokkal, de annál több akarattal és lelkesedéssel. — A férjem Hradec Králové», én pedig Myjaván születtem. A főiskolán ismerkedtünk meg, összeházasodtunk, aztán eljöttünk Dunaszerdahelyre állást keresni, ott találkoztunk össze a szövetkezet vezetőségével. Hamar megkötöttük az egyességet. Kaptunk háromszobás, központi fűtéses lakást. A szülők segítségével szépen be Is rendezkedtünk. Túlontúl elégedetvagyunk sorsunk alakulásával. Legmerészebb álmunkban sem gondoltunk Ilyen mesés kezdésre, Indulásra. Reméljük, hamarosan sikerül megtanulnunk magyarul — nagyon akarunk —, hogy tökéletesen megérthessük egymást munkatársainkkal. Minden kényszer nélkül választottam ezt a pályát, szeretem, nem bántam meg. Apám tanító ember, de kertész Is, talán tőle örököltem a vágyat és az adottságokat. — Terveik? — Szeretnénk úgy dolgozni és olyan eredményeket elérni a munkában, hogy ha egyszer elkerülünk Innen, úgy emlékezzenek ránk, s azt mondják rólunk, hogy ezek az emberek jól dolgoztak, minden elismerésünk az övék, kór, hogy elmentek. — Vágyai? — Az a legnagyobb, hogy gyerekeket szüljek, de kettőnél többet nem akarok ... Aztán szeretnék egy kocsit is, hogy elérhetőbb legyen a kultúra, s hogy könnyebben megláthassam és megismerhessem hazánk értékelt, tájait, szépségeit... V. T. tizenhat éves lány. Négy testvér közül a legidősebb. Szomorúsága benne van a tartásában, ott ül a szája szegletében, leginkább talán mégis a szemében, a legárulkodóbban. Eddig hatan szoroskodtak egyszobás lakásban. Építeni kezdtek újat, tágasat, háromszobásat. V. T. kitűnően tanult kilenc éven át. Igaz, a kilencedikben már nem nagyon Igyekezett. Akkor már tudta, hogy nem tanulhat tovább, pedig minden vágya az volt, akart, nagyon szeretett volna. Kellett a pénz a házra, a háromszobásra. Hiába sírt, könyörgött, hiába pártolta az édesanyja, nem tanulhatott. Édesapja szerint semmi szükség arra, hogy egy lónygyerek tovább tanuljon, kár az elpocsékolt évekért, pénzért, előbb-utóbb úgyis férjhez megy ... Matematikus, fizikus /agy kémikus szeretett volna lenni. Mind a három tantárgy a szivéhez nőtt. Hiába. Most a kertészetben dolgozik, s ezer koronát keres havonta. — Tervem? Nincs... Volt, nem sikerült... Nagyon nehéz megbékélni a sorssal... Hogy ml lesz velem, ki tudja?... Talán, ha akadna egy olyan fiú, aki minden tekintetben megért — feloldódnék, talán... Nem Járok sehová Minek? Eltemetkeztem otthon. Rengeteget olvasok. Ml mást tehetnék? ... Az öcsém ötödikes, jól tanul. öt biztosan tovább taníttatják a szüleim. Legalább neki sikerüljön, s vigye többre, mint én ... Tompán kopognak a szaval, s verődnek hozzám, mint őszi esőcseppek az ablaküvegre. Keserűséget érzek, megérint a fájdalma, mert akárhogy rejti, tudom, hogy fáj a szive, s azt is tudom, hogy szavai között ott bújkál a vágya, s talán egy kicsit a reménye is. KI Is mondja: — Ha ma azt mondaná valaki, hogy menjek, hogy mehetek tovább tanulni, hát én, én... repülnék! Jegyzetfüzetem következő oldala már üres. Bennem azonban tovább él az elégedett, gazdag és jókedvű nagylégi emberek emléke. Fényre lépett a falu népe, s én láttam a szemükből, kiéreztem a szavukból, hogy biztos talajon állnak, s azt is tudom határozottan, hogy vissza nem lépnek sohasem, csak előre. Arra kötelezi múltjuk és jelenük, s hogy úgy Is lesz, annak biztosítéka az életbe vetett hitük. LOVICSEK BÉLA PRANDL SÁNDOR felvételei Karácsonyi István, az elnök A csinos jelszolgálók A fiatal mérnöknó Varga Terézia, fiatal dolgozó Jól szelei a pipa
