A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-26 / 17. szám
7. Teherántól Párizs felszabadításáig A nagy világégés A teheráni konferencia 1943. Június 19-én Churchill angol miniszterelnök „személyes és titkos“ üzenetet intéz Sztálin marsallhoz. Üzenetében újra felveti a három szövetséges kormányfő találkozásának szükségességét és hasznosságát. A nyugati szövetségesek a találkozás színhelyéül először Scapa Flow észak skóciai tengerészeti támaszpontot, majd az alaszkai Fairbankset javasolják. Sztálin egyiket sem fogadja el, s javasolja, hogy Iránban legyen a három kormányfő találkozója. A konferencia első plenáris ülésére 1943. november 28-án du. 4 órakor kerül sor a teheráni szovjet nagykövetségen. Nagy-Britanniát Churchill, Eden, Dili, valamint Ismay tábornok és a három vezérkari főnök képviseli, Roosevelt kíséretében van Hopkins, az elnök politikai tanácsadója, Marshall és Arnold tábornok, Leahy és King admirális, a Szovjetuniót Sztálin marsall, Molotov külügyminiszter és Vorosilov tábornagy képviseli. A konferencia résztvevői először ismertetik a hadihelyzetet, majd a nyugat-európai partraszállásról tárgyalnak. Itt, ezen a konferencián kerül szóba először a háború utáni rendezés kérdése. Roosevelt azt javasolja, hogy az USA, a Szovjetunió, Nagy-Britannia és Kina legyen a világ négy „csendőre“, ez a négy nagyhatalom igazgassa az egész világot. A nyugati kormányfők elismerik a Szovjetunió jogos igényeit egész Ukrajnára és Fehér-Oroszországra, ugyanakkor elfogadják Sztálinnak azt a javaslatát, hogy Lengyelország nyugati határait — kárpótlásul keleti területeinek elvesztéséért — valahol az Odera mentén kell megvonni. Itt, ezen a megbeszélésen Németország jövendő sorsa tekintetében még nem születik azonban végleges megegyezés. Végül a legfontosabb döntés: az „Overlord“ hadművelet, a normandiai partraszállás legkésőbb 1944. május 1-én megkezdődik. Az „északi sánc“ összeomlása 1944 január elején a keleti fronton Kijevtől nyugatra és délre folynak a legelkeseredettebb harcok. Egyes helyeken, így például Vinnyicánál a németek komoly ellentámadásokat indítanak, viszont olyan fontos városokat, közlekedési csomópontokat, mint Kirovográd, Zsitomir, Cserkasszi, kénytelenek kiüríteni. A kezdeményezés szilárdan a szovjet hadsereg kezében van._ Január 15-én a szovjet hadsereg válogatott egységei ellentámadásra indulnak Leningrádtól északra, nyugatra, délnyugatra és Novgorodtól északra. Január 19-én kiverik a németeket Krasznoje Szelóból, Ropszából és Peterhofból, átvágják a Leningrad—Novgorod vasútvonalat, egy nappal később pedig visszafoglalják Novgorodot. Január 26-án a leningrádi fronton a vörös hadsereg elfoglalja Gacsinát, másnap kiverik a németeket Toszno városából — és ezzel az a védelmi vonal, amelyet a németek éveken át erősítettek, és amelyet leküzdhetetlen „északi sáncnak“, a leningrádi blokád „acélgyflrűjének“ neveztek, összeomlik. Leningrád szabad. A szovjet csapatok az egyhónapos harc folyamán szétvernek 10 német hadosztályt, 150—200 kilométert nyomulnak előre, megtisztítják a Finn-öböl partvidékét a Narva folyó torkolatáig, valamint a Narvától és a Csud-tótól keletre eső egész területet, visszafoglalnak 15 várost és 400 helységet; teljes hosszában zavartalanul a közlekedés a Leningrád—Moszkva vasútvonalon. A keleti front többi szakaszán is súlyos csapások érik a Wehrmachtot: 1943—44 telén a vörös hadsereg három hónap alatt mintegy 200 000 négyzetkilométernyi terület foglal vissza a Wehrmachttól; fontos mezőgazdasági, továbbá gazdag vas- és mangánérctartalékokkal rendelkező iparvidékeket kénytelenek kiüríteni a németek. Február 23-ig a szovjet csapatok a Dnyeper jobbpartján befejezik a kijevi dnyepropetrovszki és a zaporozsjei területek felszabadítását, megtisztítják Leningrád és Kalinyin területét a németektől, csaknem teljesen felszabadítják a gomeli és a polesszai területet, megkezdődik Bjelorusszia felszabadítása. Bombázások, Magyarország megszállása A szövetséges angol—amerikai légierő 1944 január-február hónapokban 74 200 tonna bombát zúdít Németország fontosabb ipari és közlekedési gócpontjaira; különösen súlyos éjszakai bombázások érik Berlint, továbbá Lipcse, Stuttgart, Schweinfurt, Brunswick, Klagenfurt, Steyr, Frankfurt, Kiel, Wilhelmshaven, Hannover ipartelepeit, elsősorban a repülőgépgyártó üzemeket. Március 4-én az 1. Ukrán Front csapatai offenzívába mennek át, március 8-án Zsukov tábornok csapatai a román határt 120—130 km-re, a magyar határt 150—160 km-re közelítik meg. Március 5-én támadásba lendül a 2. Ukrán Front s ugyanabban az időben a 3. Ukrán Front is, Malinovszkij tábornok vezetése alatt, Krivoj Rog közelében. Néhány nap alatt ott is áttörik a német védelmi vonalat, visszafoglalják többek között a Fekete-tenger két fontos kikötővárosát, Herszont és Nikopolt. A harctéri helyzet súlyosbodása drasztikus lépésre készteti a német katonai vezetést: megfelelő előkészületek után kiadják az utasítást a „Margareta“, a Magyarország megszállását célzó akció végrehajtására. A Wehrmacht és az SS egységei 1944. március 19-én megszállják Magyarországot, hogy megakadályozzák az 1943-as őszi olaszországi események magyar változatát, azt, hogy a háború elvesztésétől félő magyar uralkodó osztálynak az angolszászokkal hónapok óta folyó tárgyalásai — melyekről a német hírszerző szervek pontos adatokkal rendelkeznek — konkrét eredményre vezessenek. A krími csata Március 19-én a 2. Ukrán Front csapatai mintegy 80 kilométeres szakaszon elérik a Dnyesztert, 20-án felszabadul Mogiljev—Podoiszk és Vinnyica, 22-én Pervomajszk. Március 30-án a Malinovszkij marsall parancsnoksága alatt álló 3. Ukrán Front megkezdi hadműveleteit a keleti front déli szakaszán és április 10-én kiűzi a németeket Ogyesszából. Április 8-án kezdődik a krími csata, három nap múlva a 4. Ukrán Front csapatai elfoglalják Keres városát. Május 9-én, 35 napi ostrom után, a szovjet csapatok rohammal visszafoglalják a német és román csapatoktól Szevasztopolt. A Dnyeszter elérése, Ogyessza és Szevasztopol elfoglalása után nyitva áll az út a szovjet csapatok előtt a román kőolajmezők, a Balkán felé. A cassinói csata, Róma felszabadul Január 24-én Rómától alig 50 km-re délre, Anziónál, erős flotta-fedezett mellett, komoly angolszász erők szállnak partra. Rövid időn belül egy páncélos és öt gyalogos hadosztályt sikerül Alexander tábornoknak a hídfőben összpontosítania. A németeket meglepi a partraszállás, de csakhamar felocsúdnak: Kesserling tábornagy ellentámadásba megy át. Az új fegyverekkel, nehéztüzérséggel, távolból irányítható páncélosokkal és a 2. légiflottával megerősített német hadsereg támadást kezd az anzio—nettunói hídfő ellen, de amikor a német páncélosok már elérik a tengerpartot, és Alexander tábornok főhadiszállásán már a partra szállt csapatok behajózását tervezik, váratlan jelentés érkezik: a német csapatok megszüntették a támadást... A hídfő megszilárdítása után a szövetségesek lassan feltöltik a cassinői fronton az ott küzdő hadosztályokat, s hatalmas tüzérségi és páncélos erősítések beérkezése után újabb offenzívát indítanak a Monte Cassinőt védő német egységek ellen. Március 15-én az angolszász légierő 1000 tonna robbanó- és 1200 tonna gyújtóbombát szór a cassinói német állásokra. Amikor a nyolcórás szörnyű bombázás után rohamra indulnak az új-zélandi, kanadai és szabad-francia csapatok, Alexander tábornok meg van győződve róla, hogy nem maradt élő ember Cassinő romjai között. A támadó szövetséges csapatok azonban az 1. német ejtőernyős hadosztály egységeibe ütköznek, és szinte utcáról utcára, házról házra, emeletről emeletre kell súlyos harcot folytatniok. Alexander tábornok kénytelen átcsoportosítani haderőit. Május 11-én este 11 órakor 2000 ágyú irtózatos pergőtüze zúdul a német állásokra, a levegőből a Tactical Air Force támad, a Tirréntengertől Monte Cassinóig remeg a föld a becsapódó bombáktól. Harminchat óra múlva a németek ellenállása gyengülni kezd, a szövetséges csapatok széles fronton áttörik a Gusztáv-vonalat: az amerikaiak elfoglalják Santa Maria Infantét, a szabad-francia egységek beveszik Ausoniát. Május 17-én a lengyelek indulnak rohamra Cassino romjai között, nagy veszteségeket szenvednek, a németek visszaverik őket, de a lengyelek újra és újra megrohamozzák a német állásokat. Május 18-án hajnalban Cassino fölött lengyel és angol zászlót lenget a szél. Május 23-tól 24-re virradó éjszaka elszabadul a pokol az anzio— nettunói hídfőben is: hat szövetséges hadosztály tör észak felé, Róma irányában. Néhány nap alatt teljesen szétverik a 14. német hadsereget, június 2-án elfoglalják Volmontét, az utolsó megerősített helyet az olasz főváros előtt. 1944. június 4-én délután 19 óra 15 perckor az amerikai 8. hadosztály előőrsei elérik a Piazza Veneziát, Róma szívében. A normandiai patraszállás Miután hatvan napig bombázta az angol—amerikai légierő a francia partvidék védelmi berendezéseit, a szövetséges főparancsnokságon megszületik a döntés: a „D-Day“, az „Overlord“ hadművelet megindulásának napja — június 6. A Csatorna fölött nem júniusi, hanem inkább decemberi az időjárás, azonkívül Izland felöl újabb viharok várhatók. A német meteorológusok szerint 5-én és 6-án lehetetlen az invázió, s júniusban legközelebb 14 nap múlva lesz ismét kedvező a hajnali dagály és apály a partraszálló erők szempontjából. Június 5-én hajnali 4 órakor még dühöng a vihar a La Manche felett, de az angol meteorológusok prognózisa már javulást jelez. És június 6-án, amikor röviddel éjfél után megérkezik az első hír Rundstedt marsallnak, a nyugati front főparancsnokának Saint Germain-i főhadiszállására, senki sem akarja komolyan venni. Rundstedt habozik, újabb partraszállást vár Calais-nál; az OKW keletporoszországi főhadiszállásán, Rastenburgban Hitler és tanácsadói szintén várnak; a német ellentámadás szempontjából értékes órák múlnak, és Hitler csak 16 óra múlva ad parancsot, hogy két páncélos hadosztály induljon harcba a partra szállt inváziós erők ellen. De ekkor, június 6-án délután 4. óiakor az 1. és 3. amerikai hadsereg Bradley tábornok, továbbá az 1. kanadai és a 2. angol hadsereg Montgomery tábornok parancsnoksága alatt már szilárdan megvetette lábát a normandiai partokon. A német hadsereg főparancsnoksága hosszú évekig készült a nyugat-európai invázió elhárítására, ennek ellenére a Westwall, az anynyit reklámozott Nyugati Fal alig volt kiépítve. Rundstedtnek és Rónáméinak légierők alig, páncélos egységek is csak nagyon korlátozott mértékben álltak rendelkezésére. Légifölény A hatalmas tengeri- és légiflotta védelme alatt partra szállt angolszász inváziós haderők 24 óra alatt megszilárdítják állásaikat a normandiai partokon, június 9-én, az eiözönlés harmadik napján 14
