A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-26 / 17. szám
Édes élet Payer András—S. Nagy István szerzeménye Copyright hy Zeneműkiadó Vállalat, Budapest Itt ját ■ kö - ze-lemben, mégsem lét. El • né • zem ű - két én az ab ■ lak • nil. Más - nak any • nyl min ■ den , si • ke-É • le ■ te • met vé • gig - gon - dosem • mi - be ke-tűi, Hé rósz • szül, nem tu - dom. Mért Jut ne- kém tö • led csak a rom? rém is gon - dőlj né • ha- né • ha Ne légy hoz - zém I - lyen mos -to - ha. A-kérmi • lyen fur-csa is az é - let. El - vi- sei- ném, ne- ve- tck nafCCtá/'ť kapu „Nézzék csak, esik“ — csodálkozott a hotelportás, aki a lifttel felvitt minket, és gyanúsan szemlélte, ahogy csorog rólunk a víz; a Jóember talán attól félt, hogy elárasztjuk a liftaknát. De aztán — úgy látszik, leküzdötte magában a katasztrófa előérzetót, mert elkezdte a részvét húrjait pengetni. Bizalmasan közölte velünk, hogy még sohasem volt Moszkvában Ilyen hűvös, esés a nyár. S közben cinkos kifejezéssel az arcán elárulta, hogy hallotta, hogy élnek Oroszországban öregek, akik állítólag emlékeznek rá, hogy nyáron meleg volt, télen meg hideg, de hozzátette, hogy ebben nem hisz, mert ilyen öreg emberek nem élnek, talán még a Kaukázusban sem. Megnyugtattuk egy régi kiránduló mondással, hogy nincs jó vagy rossz Idő, csak jó vagy rcssz öltözék. Kétségtelenül nem azért Jöttünk Moszkvába, hogy az öregeket az Időjárásról faggassuk; hiszen mindannyian tudjuk, hogy olyan nyarakat és olyan teleket, amilyenek fiatalkorunkban voltak, sohasem élünk már meg; mindazonáltal az alatt a néhány — Jóakarattal mondjuk, nyári — nap alatt, amit itt töltöttünk, még számos leckét kaptunk a turista meteorológiából. Amolyan szakmabeli kötelessége az Intourlstnak gondoskodni arról, hogy ne csökkenjen azoknak a nyelveknek a száma, amelyeken a Szovjetunióba látogatók beszélnek. Amikor Bojcsenko elvtárssal, az Intourlst vezérigazgatójával beszéltünk, kifejezte azt a reményét, hogy csakhamar visszatér minden a régi kerékvágásba. Végigböngésztük azokat az útvonalakat, amelyeket az Intourlst ajánl a ml Cedokunknak és turistáinknak: ahhoz, hogy valaki megszakítás nélkül végigjárja őket, három év szabadsággal kellene hogy rendelkezzék. Sokszor hallhatjuk, hogy „Minek menjek oda, hiszen úgysem engednek cda, ahová én akarok menni“. Közben nincs másról szó, mint a tudatról, hogy oda mehetek, ahová akarok, mert ha választhatok Karlsbad és Kutyabagos között, akkor n”llván Karlsbadot választom. Erről a témáról beszélgettünk egy úrral, akinek asztalánál egyedül volt két üres hely a zsúfolt szállodai étteremben. Próbálgattuk, mennyire Iható számunkra a zslgulevl sör; a próba azzal a megállapítással végződött, hogy minden országban csak azt kell inni, amiről az Illető ország híres. És hogy ezért csak otthon Iszunk majd sört. Asztaltársunk bemutatkozott: George Manner Angliából, If you understand. Igen, először jár a Szovjetunióban, kereskedő és elhatározta, hogy meg kell Ismernie az országot, amellyel kereskedik. Nem, ezúttal szabadságát tölti Itt. „Azt mondtak otthon, hogy csak rrm* oda mehetek, ahova az oroszok engednek. Well, hát elmegyek legalább boda. Otthon Is csak szép helyekre járok nyaralni. Remélem, hogy Itt sem mutatnak nekem rosszabb helyeket.“ Mr. Manner már évekkel ezelőtt kezdett oroszul tanulni: „Business with Russia Is very Interesting foi me, you know.“ A moszkvai hotelokban, képtárakban, a Kreml Múzeumban és a népgazdasági kiállításon léptennyomon angol s ameríRai, svéd, finn, francia, dél-amerlkal spanyol és német szót hall az ember. A világ Igénybe veszi a kaput, amit az Intourlst nyitott. A sznobok azért jönnek Ide, mert a Nyugaton most divatos ellátogatni a „bolsevikokhoz". A külföldiek nagy többsége — s nemcsak gazdag idős hölgyek és urak, akik orosz egzotikummal akarják fűszerezni hátralevő napjaikat — azért Jön Ide, hogy lásson és megismerjen. S ezt logikusnak tartják. Egyszer Moszkva peremén Jártunk egy beszédes taxisofőrrel. Elbeszélgettünk erről-arról, dicsekedett, hogy járt nálunk (akkori útja negyvenötben Dél-Morvaorszégban ért véget, ahol megsebesült) és hogy olykor levelet vált rég' cseh barátaival. „Egyszer megállított két férfi a Manézs téren, mindketten rövid bőrnadrágban, hogy a Volokalamszkl soszéra akarnak menni. Így hét elindultunk, bár mehettek volna az Intourlst kocsijával Is. Rövid távolságra az emlékműtől (ez hatalmas méretű tankcsapdára emlékeztet és azon a helyen áll, ahol a szovjet hadsereg 1941 telén megállttota a
