A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-18 / 2. szám

„Hogy a jövő generáció számára ne vesszen el Vlagyimir lljics színtisz­ta, hamisítatlan képe, hogy az idő ne törölje le róla sajátosan egyéni vo­násait, hogy ne torzuljon el igazi arculata azoknak a legendáknak özö­nében, amelyek biztosan összeforr nak majd Lenin nevével P. N. Lepesinszkij Nem, nem szándékom megfesteni Leninnek, mint egy az egész világra kiterjedő mozgalom zseniális vezérének portréját, inkább köze­lebb szeretném hozni az olvasóhoz kora em­berének, Vlagyimir Uljanov polgártársnak ké­pét. Mozaikdarabok — amelyekből egyszer összerakják „Vlagyimir lljics színtiszta, hami­sítatlan“ és teljes képét — azonban vannak ezerszám, tőképp Lenin kortársainak emléke­zéseiben. Megpróbálkozhatok néhányat feleleveníteni közülük. Azt, hogy kiválogatásukban Lenin éle­tének kiváló ismerői voltak a segítségemre, jelentős mértékben egy szerencsés véletlen­nek köszönhetem Vita egy fényképről' Az egyik moszkvai levéltárban kezembe ke­rült egy fénykép, amely azután ámulatba ej­tette az SZKP KB Marxizmus—leninizmus In­tézetének szakértőit is. Ez a fénykép állítólag a húszas évek elejé­ről származik — de hát nézzük meg jobban: Az állami Rolls Royoe. Valóban Lenin ült a volánnál? A Kreml udvarának belső útján egy gépko­csi, nyilvánvalóan egy Rolls Royce, kormányá­nál pedig — maga Lenini Ismeretes, hogy Lenin szeretett gépkocsin utazni, és szerette a sebességet. De senki (Le­nin személyi sofőrje, Gil sem), soha és sehol sem említi, hogy Lenin valaha is maga vezet­te volna a kocsiját. S így azután, amikor megmutattam a fényképet M. J. Pankratova, D. Sz. Kiszlikova tudományos dolgozóknak és másoknak, nagy izgalmat és vitákat keltett a dolog. Valódi a felvétel? Valóban maga Lenin ül a volánnál? Talán odaült volna Lenin a volán hoz, anélkül, hogy valóban tudott volna ve­zetni — csak azért, hogy „pózoljon“ a foto­gráfusnak? Ezt azok, akik ismerik a természe­tét, kizártnak tartják, legfeljebb azt lehetne feltételezni, hogy Lenin szerette a tréfát, s ta­lán ez indokolná, hogy odaült a volánhoz. Végül is azonban a szakértők erre a követ­keztetésre jutottak: A felvétel valódi s a legnagyobb valószí­nűséggel 1923-ban készült a Kreml udvarán; a Rolls Royce az az állami kocsi, amellyel Lenin gyakran utazott; de — a volánnál ülő személy nem Lenin, csak nagyon hasonlít hozzá. Azonkívül: a képet már számtalanszor közölték a Szovjetunióban. Nem titkolom, hogy nekem csalódást oko­zott az autoritativ szakértői vélemény. De „kár­térítésképpen“ azután kezembe kerültek Le­nin életére vonatkozó eredeti dokumentumok, és sok mindent megtudtam Vlagyimir Uljanov polgártárs személyéről; ezekből az emlékekből most legalább néhányat közre bocsátók. Természetes, hogy előnyben részesítem azo­kat a mozaikdarabkákat, amelyek valamelyest kiegészítik vagy helyreigazítják a Lenin sze­mélyére vonatkozó elképzeléseket, és talán sikerül néhány kevéssé ismert apróságot is hozzátennem az összképhez. Ásványvíz és vodka A Leninről készült művek szerzői rendsze­resen mintha illetlennek találnák megemlékez­ni olyan apróságokról is, mint például, hogy mit evett és ivott Lenin, hogyan öltözködött, hogyan bánt a pénzzel ... Nem állítom, hogy ez különösebben fontos lenne, de hát végül is miért ne mondhatna valami érdekeset egy nagy államférfi étlapja vagy ruhatára? Mit ivott Lenin? Ásványvizet és bort is, azon­kívül szerette a sört. Inkább whiskyt ívott, mint konyakot, de nem vetette meg a vodkát sem. De mindegyiket mértékkel fogyasztotta ... Volt egy rossz szokása: evés közben olvasott. Nemcsak, hogy nem volt válogatós (egyedül a szamócától óvakodott, mert csalánkiütést kapott tőle), de az sem okozott gondot neki, ha véletlenül több napon át egymás után zab­­pehely-kását kellett fogyasztania. S volt olyan időszak is, amikor csaknem naponta nem ke­rült más, mint lóhús, az asztalra. Alaposan fűszerezte az ételt, sok borsot használt, és olykor a kenyeret is bemártogatta a csípős orosz mustárba. Öltözködéshez, vetkőzéshez állítólag igen kevés időre volt szüksége. Ha nem néz a tü­körbe, aligha tudta volna megmondani, mi­lyen színű a nyakkendő, amit éppen megkötött, s bár hordta, de nem szerette a nyakkendőt. A róla megjelent fényképek és később ké­szült rajzok, festmények azt a hiedelmet ter­jesztették, mintha Vlagyimir lljics egy lépést sem tett volna a„ nélkül a jellegzetes lapos sapka nélkül. De ez téves elképzelés, ezt a fajta sapkát semmiképpen sem részesítette előnyben például a kalappal, vagy télen a fü­lessapkával szemben. Esős időben sárcipőt hú­zott és esernyőt vett magához. Ha sétálni ment, botot vitt magával. Vlagyimir lljics ruhatárának legkedvesebb darabja egy gyapjútakarő volt, ezt mindenüvé magával vitte. Nem mintha fázékony lett vol­na. De ezt a plédet az édesanyjától kapta, amikor emigrációba ment, és elbúcsúzott tőle. A lakással és a berendezéssel szemben szin­tén meglehetősen közömbös volt. Lakásában — bárhol is tartózkodott — a fő helyet mindig az íróasztal és a könyvszekrény foglalta el, ez egyébként lényegesen szerényebb volt, mint feltételezhetnők, a legtöbb könyvet ugyanis kikölcsönözte. Szeretett egy bronz levélnehe­zéket, amely egy hamleti gesztusú majmot ábrázolt. De nem lehet azt mondani, hogy nagyon sok műalkotással vette volna körül magát. Nem tűrte a szobanövényeket és illatukat. Viszont gyakran vitt haza zöld ágat vagy mezei virágót, s előfordult, hogy tavasz köze­ledtével maga termesztett borbálafüvet Vlagyimir lljics egyáltalán nagyon szerette a természetet: a hegyeket és erdőket, a folyó­kat és tavakat. Szeretett bolyongani „csak úgy" céltalanul a szabadban, de szenvedélyes gomhász és vadász is volt. Szerette a vadászku­tyát és a macskát is. Kitartó gyalogló volt, jól korcsolyázott és úszott, párizsi tartózkodása idején naponta másfél órát kerékpározott. Hogy szeretett sak- *4 kozni, az közismert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom