A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-05 / 14. szám
A Csemadok helyi szervezetek évzáró közgyűlései után lezajlottak a járási aktívák is. Nem véletlen, hogy a két akciót mindig együtt emlegettük és együtt emlegetjük ma is. Ami az évzáró közgyűlés a helyi szervezet életében, ugyanaz a járási aktíva a Csemadok járási szervezetének életében. Mégis ha ma elsősorban a járási aktívákra fordítjuk a figyelmünket, annak meg van a maga külön értelme. A Csemadok új szervezeti szabályzata értelmében ugyanis csak minden második évben hívhatunk össze járási konferenciákat. A közbeeső években a szervezet szükségleteinek és a társadalompolitikai körülményeknek megfelelően a Központi Bizottság járási aktívákat hívhat össze; ezeken a járási bizottság tagjain kívül részt vesznek a helyi szervezetek vezetői és a járás legjobb Csemadok-aktivistái. Ebben az évben a járási aktívák egyik legfontosabb célja és egyben tartalma is a jelenlegi belpolitikai helyzetből adódott. Az aktívákon elhangzott vitafelszólalások és az ott hozott határozatok a párt konszolidációs politikájának egyöntetű támogatását tükrözik. Tagságunk megértette, hogy e politika sikerétől és mielőbbi megvalósulásától függ a csehszlovákiai magyarság kulturális, társadalmi és államjogi kérdéseinek megoldása. Köztudott, hogy a Csemadok 1968. augusztusa előtt és utána is mindig hangsúlyozta, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásához, nyugalom, társadalmi béke kell. Zilált és szenvedélyektől fűtött politikai légkörben, nemzeti indulatoktól feldarabolt társadalomban ezt a kérdést rendezni lehetetlen. Ezért a konszolidáció a csehszlovákiai magyarság számára nemcsak a szocializmus létének a kérdése, de legsajátosabb nemzetiségi érdek is. Nőm árt ezt tudatosítani! Az eddig napvilágot látott dokumentumok az 1968-as évet és 1969 tavaszát valódi lényegükben mutatják meg. Az 1948 februárjában vereséget szenvedett reakciós erők 1968-ban ismét próbálkoztak. Természetesen modern fegyverekkel és a helyzetnek, a kornak megfelelő eszközökkel. Mi, csehszlovákiai magyarok nagyon jól tudjuk, hogy mit jelentett számunkra 1948 februárja. A munkáshatalom győzelme hozta meg számunkra a végleges felszabadulást, elhárította a nemzeti pusztulás veszélyét. Tehát mindazok, akik a politikát ismét ott akarják folytatni, ahol 1948-ban abbahagyták, halálos veszedelmet jelentenek számunkra. Nem kétséges, hogy Szlovákiában a szovjetellenességgel együtt magasra csapó magyarellenesség, a nemzetiségi politika húsz évvel ezelőtt csődött mondott törekvéseinek újraélesztése felfedte a reakció valódi céljait, azt, hogy mit szántak számunkra a „humánus“ szocializmusban. „Az eredmény már előre egyértelműen eldőlt volna, ha csak a belső erők konfrontációjára került volna sor“ — írja a nyugatra szökött Jirí Pelikán. A Varsói Szerződés öt tagállama fegyveres erőinek bevonulása előtti utolsó hetekben a helyzet valóban válságosra fordult. A jobboldal bomlasztó tevékenysége, a párt vezetőségének gyengesége folytán a szocialista erők védekezésre kényszerültek és külső segítség híján aligha védhették volna meg az államhatalomban betöltött pozicióikat. A Hét társadalompolitikai melléklete 14 9 Felelős szerkesztői Mács József Mindezek olyan tények, amelyek felett aligha hányhatunk szemet. 1968 nyarán, a kilátástalan védekezés hónapjaiban mi is éreztük tehetetlenségünket. A szétzilált párt nem nyújthatott segítséget. Szervezetünk a nemzetiségi kérdésről vallott marxista—leninista álláspontjával egyre inkább magára maradt, elszigetelődött. Ismételten bebizonyosodott, hogy csakis a kommunista párt vezető szerepének érvényesülése mellett, csakis a párt internacionalista politikájának talaján oldhatók meg legsajátosabb nemzetiségi kérdéseink. Számunkra a párt internacionalista politikája létkérdés. Érvényesülésétől függ a jövőnk, sorsunk alakulása. 1968-ban nemegyszer tapasztalhattuk, hogy a nacionalizmus, a sovinizmus halálos veszede lem. Ha az országban elszabadul ez a szellem, nem tudjuk magunkat megvédeni. A kisebbséget a legteljesebb nemzetiségi összefogás sem mentheti meg a diszkriminációtól, az üldözéstől és az elnyomástól, ha az erősebb nemzet vagy nemzetek nacionalizmusa szabadon rázúdulhat. Igaza van Fábry Zoltánnak, amikor a Csemadok Központi Bizottságának küldött levelében ezeket írja: „A párt és a magyar kisebbség egymást erősítő ügye és viszonya jelenti ma az első napirendi pontot. És itt mindjárt in médiás rés ki kell jelentenünk: kisebbségünk sorsa, léte a jelen adottságok között a párt sorsával áll vagy bukik ... Amit kisebbségi síkon elértünk, azt a párt segítségével értük el... Jogaink és kötelességeink internacionalizmusunkból fakadnak. Nem is lehet másképp. A marxizmus—leninizmus törvénye e tekintetben megmásíthatatlan és értünk szól. A kisebbségi jogok rendezése a párt erkölcsi velejárója. Ha kisebbségi síkon a többség átlépi: az internacionalizmus fizeti meg az árát. Internacionalista kötelességeit és jogait csak az a kisebbség tudja teljesíteni és gyakorolni, amelynek jogait épp az internacionalizmus biztosítja és garantálja. „Ma Csehszlovákia Kommunista Pártja internacionalista politikájának megteremtése nemcsak a mi ügyünk, nemcsak a cseh és a szlovák kommunisták érdeke, megvalósulását nagy érdeklődéssel figyelik az egész nemzetközi munkásmozgalom és a szocialista országok népei. Ügyünk és érdekeink itt ezen a ponton összefonódnak a szocialista erők nemzetközi érdekeivel. Járási aktíváink egyöntetűen és egységesen kifejezésre juttatták, hogy támogatják a párt konszolidációs politikáját. Külön említést érdemel az érsekújvári, a dunaszerdahelyi, a komáromi és a lévai aktíva, ahol konkrét határozatokat hoztak a Csemadok kulturális népnevelő munkájának fellendítése érdekében, a hazánk felszabadulása 25. évfordulója tiszteletére Indított munkaverseny támogatására. A komáromi aktíva résztvevői hangsúlyozták: „A mai ülés azt bizounyítja, hogy az a passzív magatartás, amit az utóbbi hónapokban tapasz taltunk, eltűnőben van. Az aktivitás, amelyről a felszólalók is beszámoltak, azt bizonyítják, hogy munkánk nem céltalan, mert alapját ké pezi szocialista kultúránk felvirágoztatásának.“ Idézhetnénk a dunaszerdahelyiek határozatát, amely a szervezeti élet minden területére kiterjed, vagy a kassai járás határozatát, amely a járás Csemadok szervezeti munkájának megjavítását tette fő feladattá — az idézetek azonban fölöslegesek. Minden felszólaló magasfokú politikai érettségről tett tanúságot, minden elfogadott határozat konkrét és frázismentes. Külön kell szólni a viták során felmerült kulturális-népnevelő munka problémáiról. Kétségtelen, hogy a Csemadok ma már szinte minden járásban olyan kulturális megmozdulásokat szervez, amilyenekről évekkel ezelőtt nem is álmodhattunk. Gondoljunk csak áz érsekújvári Czuczor Gergely napokra, a Szenei Molnár Albert napokra, a rimaszombati Tompanapokra, a losonci Madách-napokra, a rozsnyói Czabán-napokra stb. Ezek és az ehhez hasonló akciók az egész járás lakosságát megmozgatják és egyre inkább országos hírre tesznek szert. Megemlíthetjük a népdal- és táncdal■ énekesek országos versenyét, a' galántai Ko dály-napokat, Kassa város tömegeket mozgató kulturális akcióit, a zselízi népművészeti fesztivál felújítását, az országos szintű irodalmi színpadokat, a Jókai-napok növekvő színvonalát, de ezek annyira közismert tényei és mozzanatai a Csemadok kulturális munkájának, hogy ma már mindenki előtt ismert. Ha mégis megemlítjük őket, akkor azért tesszük, hogy hangsúlyozzuk: a Csemadok kulturális akciói színvonalban és jellegükben minőségi vátozáson mentek keresztül. Növekedett a színvonaluk és növekedett a tömegalapjuk. Ez olyan eredmény, amelyre méltán lehetünk büszkék. Ugyanakkor nyugtalanít, hogy a Csemadok néhány hagyományos kulturális munkaformája nem mutat kellő fejlődést. Az irodalmi szín padok mellett háttérbe szorul a színjátszás, az esztrádműsorok mellett a néjnnűvészét, a tánckultúra. A járási aktívák beszámolóiban és a vita során sok szó esett a Csemadok népművelési munkájáról. Meg kell mondanunk, hogy ezen a téren kevésbé látványosak az eredményeink. Az a törekvés, hogy megtörjük a népművelési munka egysíkúságát, hogy sokoldalúan segítsük a falusi és városi lakosság műveltség szintjének emelését, csak részleges eredményeket hozott. A népműveléshez népművelők kel lenek, különböző szakemberek, akik egy-egy területen konkrét segítséget nyújthatnak a népművelési teendőkben. Sajnos a magyar értei miség ma még kis létszámú és sokszor társa dalmi aktivitása is alacsony. Ezen próbáltunk segíteni, változtatni a különböző tudományos jellegű társaságok szervezésével és a járási népművelési szakbizottságok megalakításával. fiz eredmények nem lebecsülendők ezen a téren sem. Az értelmiség új erői kapcsolódtak bele a munkába: orvosok, jogászok, közgazdászok, mezőgazdasági szakemberek, nyelvészek, irodalmárok, történészek és mérnökök. Kétség télén, hogy segítségükkel sokrétűvé tehetjük a népművelési munkát. A politikai felvilágosí tó munka mellett egészségügyi, közgazdasági, jogi, technikai, mezőgazdasági, pedagógiai fel világosítást is végezhetünk. De mindennek a megszervezése és tervszerű irányítása rendkívül igényes feladat. Több helyen kétkedve és idegenkedve fogadják törekvésünket, az értei iniség túlpreferálásáról beszélnek, nem értik, hogy az értelmiség segítsége nélkül nem le hét színvonalas népművelési munkát végezni. Az értelmiség, de különösen a szocialista értelmiség egyik fő társadalmi funkciója a népnevelés, a felvilágosítás. Ha ezt nem végzi, nem teljesíti társadalmi küldetését. Ahhoz, hogy ezt teljesíthesse, meg kell teremteni munkájának feltételeit, társadalmi kereteit, anyagi alapját. Kétségtelen, hogy a Csemadok valójában csak akkor teljesítheti feladatát, csak akkor töltheti be társadalmi funkcióját, ha e feltételek megteremtésén és megjavításán fáradozik. Ez nem jelenti és nem is jelentheti a többi szó ciális csoport, a munkások és a parasztok hát térbeszorítását, hiszen az egész népművelés valójában az ő érdekükben történik. A népművelés új formáinak keresése és tartalmának megjavítása állandó feladat, de nem lehet öncél. Mindenről a gyakorlat mondja ki az ítéletet. De nem a kényelem és a rövidlátás gyakorlata. A népművelési szakbizottságok munkájáról lehet és kell is vitatkozni, de nem úgy, hogy közben megfeledkezünk a teendőinkről. Itt is tudni kell, hogy a forma az másod - lagos, a cél megvalósításán kell fáradozni az arra legalkalmasabb formák és eszközök fel használásával. Hiba az, ha az egyes formákat szentírásnak veszik, de hiba az is, ha értékű két nem mérik le a gyakorlatban, ha előre ki mondják róluk a végső szót. Móricz Zsigmond írta, hogy aki megtanítja a falusi embert jó házat építeni, az ugyanolyan jót tesz vele, mint aki földet ad neki. Azóta a falusi emberek többsége egészséges, tágas és kényelmes házat épített magának, de aki meg tanítja őket az új lakásban kultúráltan, egészségesen és higiénikusan élni, az ugyanolyan jót tesz velük, mint aki lehetővé tette, hogy új házat építhessen. Ismétlem — segítünk, mert a Csemadok nem vállalhatja magára az egész népművelés gondját. Ez a szocializmusban állami ügy. A Csemadok feladata: elősegíteni, egyengetni az útját annak, hogy a csehszlovákiai magyarság népművelése is állami üggyé váljon, hogy a mi népművelésünket is jól képzelt szakemberek Irányítsák. , SZŐKE JÓZSEF
