A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-05 / 14. szám
Közhírré tétetik Tardus Péter és Htulxár Erika szerzeménye Copyright by Zeneműkiadó Vállalat, Budapest D.S.aJ Finei JÄN RESŰTIK: indiai anya gyermekével IiM)IAIíAi\ fáurtáunt A telusl asszonyok többnyire még mindig meztelen felsőtesttel járnak s néhány garasért hagyják magukat lefényképezni. A csupasz gyere kék körülveszik az idegent és pénzt kunyerálnak tőle. Az asszonyok, főként a fiatalok, egyenesek mint a gyertya és karcsüak, pedig gyermekkoruk óta nehéz terheket cipelnek a fejükön. Itt a lányok ezt a fejen egyensúlyozást már szinte a járással együtt tanulják. Ez a tudás itt az alap, ha a leány nem eléggé jártas benne, nem érvényesülhet és férjet is aligha talál. Vidéken azonnal szembetűnik, hogy mennyire megőrzik a hinduizmus hagyományait, szokásait. A tamtamok dübörgő ritmusára egész éjsaka táncolnak a falusiak, mikor csak tehetik. A hinduk ugyan tartózkodnak a szeszes italoktól, ennek ellenére azonban kitűnően elszórakoznak és nagyokat nevetnek olyan jelentéktelen Kis tréfákon is, amelyek hallatára mi még csak mosolyogni sem tudnánk. Megünnepelnek itt mindent: menyegzőt, temetést, a fiúgyermek születését, s az ilyen ünnepekről senki sem hiányozhat. Rendszerint részt vesz rajtuk az egész falu, s táncolnak este, éjszaka, a teljes végkimerülésig. Az a turista, aki csak néhány napot tölt indiai környezetben, egészen másként látja e dolgokat, jobban mondva, csak az élet felületét látja. A tapasztalataimról és élményeimről nem állítom, s nem is akarom állítani, hogy teljesen pontos ős a legmélyebbreható megfigyeléseken alapszanak, viszont óvakodtam mindenfelé előítélettől. A falvakon a gyarmatosítás hatása még mind a mai napig mezőgazdasági téren nagyon is érezhető. A földet még mindig a lehető legprimitívebb módszerrel művelik meg. Nincs viz, gépesítés és nagyon sok esetben a legszükségesebb, a munkakedv is hiányzik annak ellenére, hogy az indiaik. közül még a parasztság számít a legszorgalmasabb rétegnek. A mezőgazdaságban hatalmas ugrást jelentene, a termőföldek mesterséges öntözése.