A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-29 / 12-13. szám
A nagy világ-IFolytatás a 17. oldalról.) esetleg arra is lehet gondolni, hogy délről rendítsék meg a németek keleti frontját. Az észak-afrikai partraszállás terve tulajdonképpen kompromisszum volt az angol és az amerikai álláspont között. Churchill kijelentette, hogy ez a második front legjobb módja 1942-ben, ez lehet az egyetlen és méreteit tekintve jelentős hadművelet az Atlanti-óceán felől A szovjet kormányt érthetően megdöbbentette ez azállásfoglalás, és 1942. augusztus 13- án kelt memorandumában teljes nyíltsággal szövegezte le: ,,A szovjet főparancsnokság nyári és őszi hadműveleteinek tervét az európai második front 1942-ben megvalósuló létrehozására számítva dolgozta ki. Könnyű megérteni, hogy Nagy-Britannia kormányának lemondása az európai második front létrehozásáról — erkölcsi csapást jelent az egész szovjet közvéleményre. amely számított a front létrehozására, megnehezíti a vörös hadsereg helyzetét a fronton, és árt a szovjet főparancsnokság terveinek." Partraszállás Észak-Afrikában Közben folynak a ,,Fáklya" előkészületei. Az észak-afrikai tisztikar és a gyarmati közigazgatás vezetői azóta, hogy 1940 július 3-án brit hadihajók Orannál és Mers-el-Kebirnél megsemmisítették a francia flotta ott állomásozó egységeinek' legnagyobb részét, ami miatt a Pétain-kormány megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Nagy-Britanniával, angolellenesek ugyan, de Amerika hadhalépése után nem utasították el az angolszászokkal való együttműködés lehetőségét. így érthető, hogy amikor a „Fáklya“ terv előmunkálatai megkezdődnek, amerikai diplomaták puhatolózó lépéseket tesznek annak felderítésére, hogyan fogadnák az észak-afrikai francia polgári és katonai vezetők a szövetségesek partraszállását és — nem találnak elutasításra. Wey^and marsall, az észak-afrikai csapatok főparancsnoka habozik, de Juin tábornok, Algír katonai parancsnoka és több magasrangú tiszt megígéri támogatását. . Közel fél évi előkészület után — szinte ugyanabban az időben, amikor Montgomery csapatai támadásra indulnak El-Alámeinnél, amerikai és angol kikötőkből, erős hadiflotta-kísérettel, kifutnak az első csapatszállító hajók, hogy az Atlanti-óceán közepén találkozzanak. Kilenc amerikai és négy angol hadosztályt szállít Gibraltár felé ez a mintegy 800 szövetséges hajóból álló flotta. November 7-én Dwight Eisenhower amerikai tábornok, a hadművelet parancsnoka Londonból Gibraltárba teszi át főhadiszállását. A „Fáklya“ hadművelet szinte óramű pontossággal halad — egészen a partraszállás pillanatáig. Az amerikaiak az előzetes tárgyalások alapján diadalkapukat, virágesőt várnak, de bizonyos mértékig csalatkozniok kell. Darlan haboz, de végül — átáll Algírban november 7-én éjfél tájban Murphy amerikai konzul felkeresi Juin tábornokot és közli vele, hogy a szövetséges csapatok partraszállása néhány órán belül megkezdődik, Juin vegye át az észak-afrikai csapatok főparancsnokságát. Minderre már hetekkel előbb megvan a részleges terv, de az utolsó pillanatban egy váratlan esemény megzavarja a végrehajtást. Az történt ugyanis, hogy Darlan admirális, a legtekintélyesebb vichyi katonai vezető, november 5-én váratlanul visszaérkezett Algírba — gyermekparalízisben megbetegedett fiának meglátogatására — és Juin tábornok Darlan |elenlétében nem meri végrehajtani tervét. Hoszszas tanácskozás után Murphy amerikai főkonzullal abban állapodnak meg: magukhoz hívják Darlant és feltárva előtte a helyzetet, csatlakozásra szólítják fel. Éjjel két órakor Juin tábornok arra kéri Darlan admirálist, hogy sürgősen jöjjön a lakására, fontos közölni valója lenne. Miközben folyik a tárgyalás, Vichy-ellenes francia fiatalok körülveszik a házat, minden kijáratot elzárnak; Darlan admirális fogoly. Egy órá múlva változik a helyzet. A helyi mozgó gárda alakulatai szétverik a Vichy-ellenes francia fiatalokat, behatolnak a villába, letartóztatják Murphyt és a kíséretében levő amerikai diplomatákat. Juin tábornok és Darlan tengernagy együtt mennek az algíri főparancsnokságra. Darlan reggel 7 óra 30 perckor táviratban értesíti Pétain marsallt: amerikai és angol csapatok több helyen partra szálltak, az algíri helyőrség parancsot kapott az ellenállásra. Délután 5 órakor, amikor az amerikai csapatok behatolnak a városba, Darlan felhatalmazza Juint, hogy kezdjen tárgyalásokat a megadás feltételeiről. Clark tábornok Eisenhower főparancsnok megbízásából tárgyalásokat kezd Darlannal. Felajánlja neki Észak-Afrika főbiztosi tisztségét, ha a szövetségesek mellé áll. Darlan a fogság helyett a főbiztosi pozíciót választja, november 11-én kiadja a „tüzet szüntess! ‘ parancsot, a Toulonban állomásozó flottának pedig meghagyja: vagy fusson ki a tengerre, vagy ha ez nem lehetséges, akkor minden eszközzel akadályozzák meg, hogy a francia hadihajók német kézre kerüljenek. Darlan „tüzet szüntess!“ parancsa után megszűnik a harc Oranban és Casablancában. De Tuniszban a németek erősen megvetik a lábukat A tuniszi hadjárat A német hadvezetőség ugyanis, miután felocsúdott meglepetéséből, azonnal ellenakcióba kezd, és alig 24 órával az észak-afrikai szövetséges invázió megindulása után, november 9-én, légi úton szállított első német őrzászlóaljak birtokukba kerítik Tunisz egyik legfontosabb repülőterét. El-Alouimot, majd néhány nap leforgása alatt a Tunisztól alig 200— 250 km-re fekvő Szicíliából erős, nagy létszámú német— olasz egységek érkeznek Tuniszba és elfoglalják a legfontosabb repülőtereket és kikötőket. A német—olasz ellenakció második része: 1942 november 12-én végrehajtják a már régóta előkészített „Attila“ tervet: német és olasz csapatok megszállják Dél-Franciaországot és Korzikát, a vichyi kormány lemond, Pierre Lava], a hírhedt tengelybarát politikus kerül az új bábkormány élére. November 22-én a németek kézre akarják keríteni a touloni hadihajókat, de a francia tengerészek elsüllyesztik hajóikat: 14 tengeralattjáró, 28 torpedóromboló és 10 cirkáló, mintegy 225 000 tonna űrtartalomul, a tenger fenekére jut. A líbiai sivatagban ezalatt a 8. angol hadsereg fáradhatatlanul üldözi Rommel Afrlkakorpsát, amely visszavonul a Mareth-vonal mögé és Tuniszban egyesül von Arnim tábornok csapataival. 1943 elején negyedmilliós német— olasz sereg áll szemben az Eisenhower főparancsnoksága alatt álló amerikai, angol és szabad-francia seregekkel. Az erőviszonyok a szárazföldön nagyjából egyenlők, de a tengeri és légi fölény a szövetségeseké. A „Fáklya“ eredménye: Algéria és Marokkó szilárdan a szövetségesek kezére került; a negatív oldal: Tuniszban az angolszászok elkésnek, a tengelyhatalmak haderőinek sikerül erős hídfőállást kiépíteniök. Az eredeti terv szerint 28 nap alatt egész Francia-Északi Afrikát el kellett volna foglalatok, 1942 november végén azonban még semmi remény sincs a hadművelet gyors befejezésére. Az Afrikakorps harcait jelentős mértékben befolyásolják a keleti front eseményei. Miután 1943. február 2-án az utolsó német egység is leteszi a fegyvert Sztálingrád romjai között, Hitler a 0. hadsereg helyére szervezett új sereget nem Észak-Afrikában, hanem a keleti fronton dobja harcba. A tengelyhatalmak szempontjából tehát rendkívül kedvezőtlen a harci helyzet Észak-Afrikában és a keleti fronton 1942—1943 telén. A casablancai értekezlet Az észak-afrikai Casablancában 1943. január 14-én összeül Roosevelt amerikai elnök és Churchill angol miniszterelnök, hogy katonai tanácsadóikkal meghatározzák azokat a hadműveleteket, amelyeket az amerikai és brit fegyveres erőknek végre kell hajtaniuk 1943 első kilenc hónapjában. 1943. február 12-én közük Sztálinnal: az angolszász hatalmak a legközelebbi jövőben három harci feladatot kívánnak megoldani. Ezek: 1. A Kelet-Tunéziában levő német és olasz csapatokat április folyamán, ha nem előbb, megsemmisítik vagy kiűzik, 2. A tuniszi hadjárat befejezése utón júliusban, vagy ha lehet, még korábban elfoglalják Szicíliát. 3. A nyugat-európai partraszállásra augusztusban vagy legkésőbb szeptemberben sor kerül. A szovjet államfő válaszában határozottan állást foglal a nyugati frontnak jóval az említett időpont előtt való megteremtése mellett. „Tartozásunkat Dunkerque-ért letörlesztettük“ A tuniszi hadszíntéren ezalatt Rommel kihasználja a szövetséges haderők tétlenségét és február 14-én váratlanul támadásba megy át a harci tapasztalatokkal még alig rendelkező amerikai és a gyengén felszerelt francia csapatok ellen. Az amerikaiak súlyos vereséget szenvednek: elvesztenek 155 páncélost és 55 löveget, Rommel csapatai elfoglalják a stratégiai szempontból döntő fontosságú Kasserinehágót; nyitva az út az algériai Constantine városa, Eisenhower tábornok főhadiszállása felé. A már-már kritikussá váló helyzetet Alexander tábornok, a köze'-keleti haderők új főparancsnoka az angol gárdahadosztályok harcbavetésével menti meg: lassan, nagy erőfeszítések árán sikerül az amerikai arcvonalat stabilizálni, Rommel offenzívája elakad, február 22-én kénytelen megkezdeni a visszavonulást. Március 6-án Rommel még egyszer támadásba küldi csapatait: ezúttal régi ellenfele, Montgomery frontját akarja felszakítani, Montgomery azonban — ellentétben az amerikaiakkal — felkészülten várja a német támadást, és hiába vet harcba Rommel három páncélos hadosztályt, a brit csapatok a tankelhárító ágyúk tömegével megállítják a támadást, a német páncélosok súlyos veszteségeket szenvednek. A márciusi sikertelen offenzíva után megpecsételtnek látszik a tunéziai német—olasz haderő helyzete. Hitler hazarendeli Németországba Romme! marsallt, a német páncélos Afrika-hadsereg Messe olasz tábornok parancsnoksága aló kerül.. Március 21-én a 8. angol hadsereg támadásra indul a Mareth-vonal ellen, s hét napig tartó súlyos harcok után elfoglalja. Április 7-én a 4. indiai hadosztály 2000 mérföldes előnyomulás után találkozik a nyugatról közeledő 2. amerikai hadtesttel. A légifölényt a szövetséges légierő lassan kivívja a tuniszi hadszíntéren, a tengelycsapatok utánpótlása napról napra nehezebbé válik. Április 22-én indul meg a 8. hadsereg fő támadása. Ötnapi harc után észrevehetően csökken az ellenség ellenállása, de igen nagyok az angolok veszteségei is. Május 7-én az angolok elfoglalják Bizertát, majd a páncélosok gyors előretöréssel benyomulnak Tunisz városába. Május 12-én indiai csapatok St. Marie du Zit repülőterén elfogják a menekülni készülő Arnim tábornokot. Másnap leteszik a fegyvert az utolsó még harcoló tengelycsapatok, köztük a sivatagi harcokban híressé vált 90 német könnyűhadosztály alakulatai. 252 ezer német és olasz foglyát ejtenek a szövetségesek. Nem kerül sor nagyarányú kiürítésre, egyrészt az olasz flotta szűkölködik fűtőolajban, másrészt a flotta parancsnokai nem merik harcba vetni a megmaradt egységeket. Alexander tábornok május 13-án jelenti: „A tunéziai hadjárat befejeződött. Minden ellenséges ellenállás megszűnt. Birtokunkban tartjuk az észak-afrikai partokat.“ A tuniszi győzelem megünneplésére Angliában elrendelik, hogy — először a második világháború folyamán — lobogózzák fel a házakat, kondüljanak meg a templomok harangjai... VI. György angol király Eisenhower főparancsnokhoz intézett táviratában büszkén szögezi le: „Tartozásunkat Dunkerque-ért letörlesztettük.“ t
