A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-03-22 / 11. szám

Szabadság és szükségsierőség

A szabadság és elnyomás fogalmának megértése az emberiség történelme folyamán döntően befolyásolta az emberek küzdelmét a szabadságért, az elnyomás, a rabszolgaság és a kizsákmányolás ellen, amelyek az osztálytársadalmak történetét kiegészítették.

A szocializmus győzelmesen került ki ebből a harcból, ahol az embert lealacsonyították és a társadalom értékeit pusztították. A szocializmus győzelme az ember lealázó helyzetét megszüntette, és ez a szocialista forradalom nagy erkölcsi fölénye. De tudjuk, hogy a szocialista társadalomban is, több évi tapasztalatok után, új kérdések merültek fel. Ma már tudjuk, hogy a szocialista társadalomban sem olyan egyszerű a szabadság fogalma, mint ahogy azt leegyszerűsített elméleteink alapján elképzeltük.

Nagyon sok irodalmi mű, publicisztikai termék és tudományos mű látott napvilágot, ez igaz. Ezt itt egy írásban összefoglalni nem lehet. S ez nemcsak papírelmélet, hanem reális valóság is. De a valóság sokkal összetettebb. A szabadság utáni vágy az emberekben nemes cselekedeteket váltott ki, de ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a történelem folyamán mennyi erőszakot követtek el a szabadság szólamai alatt. Ennek hatását ma is érezzük; az emberek jobban tudják, hogy mi az elnyomás, és erre érzékenyebben reagálnak, mint arra, hogy mi a szabadság.

Nagyon érdekes figyelemmel kísérni a „szabadság“ fogalmának fejlődését a történelem folyamán, hogy hogyan magyarázták és értelmezték, sokszor ellenkező jelentéssel a szabadságot az emberek. Például az ókori görög filozófia — sem az idealista, sem a materialista filozófia — sohasem foglalta a szabadság fogalmába a rabszolgaságot. Politika c. művében Arisztotelész is elismeri a természettől szabad embereket és a természettől származó rabszolgák társadalmát.

Milyen volt a helyzet a középkorban? A kereszteshadak és a jezsuiták „az isten szavának szabad terjesztése“ jelszava alatt mennyi emberéletet oltottak ki, hány embert égettek el máglyán mint a „szabadság“ ellenségeit.

j. J. Rousseau, a nagy francia felvilágosult filozófus — és előtte sokan mások — a polgári társadalom hajnalán a szabadság fogalmának új értelmet adott. A Társadalmi Szerződésben kijelentette, hogy „az ember szabadnak születik .. . Csak a nem kívánatos körülmények teszik az embert függővé és rabszolgává“. A XVIII. század végén a Nagy Francia Polgári Forradalom a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség“ jelszava alatt készült fel a harcra. Ma már két-három évszázad tapasztalatai után tudjuk mérlegelni, hogy a szabadság és a szabad vállalkozás jelszava alatt mit valósított meg a programból a kapitalizmus. Például a gyarmati rendszer létrejöttét. A nemzeti elnyomást a függő országokban. De a szabadság jelszava alatt harcolnak a vietnami partizánok, a világ összes elnyomott nemzetei, és a munkásmozgalom harcosai is. Mi is akkor a szabadság és hol a szabadság? Figyeljük meg a szabadság fogalmának értelmét népeink történelmében az első világháború előtt. Az Osztrák- Magyar Monarchia felbomlása után nálunk ál-A Hét társadalompolitikai melléklete 11

Felelős szerkesztő: M á c s lőzsef

falában a szabadságról beszéltek. De csak a polgári rétegek szociális szabadsága valósult meg, a dolgozó elnyomása lényegében nem változott. Azután jött a fasizmus, annak ellenére, hogy a népek többsége tudta, hogy szabadságát elveszítette, de a fasiszták mégis azt magyarázták, hogy a nemzetek eljutottak a szabadsághoz.

1945 után a szabadságról beszélünk általában és állandóan a szabadságról írunk. A nézetek szabadságáról írunk, és általában a társadalom szabad fejlődéséről beszélünk a mi feltételeink között. E rövid történelmi ismertetés után megállapíthatjuk, hogy a szabadság, amelynek érdekében annyi sok minden történt, az emberiség előtt még sok vonatkozásban mindig csak program. Ez így van a szocialista társadalomban is, amelyről joggal mondjuk, hogy történelmileg a legmagasabb fokon biztosította a szabad fejlődést. Ez a törekvés és a felmerülő akadályok újból és újból arra kényszerítenek bennünket, hogy a „szabadság“ fogalma felett elgondolkozzunk, hogy keressük, felfedezzük és elmélyítsük jelentkező új oldalait. Hogy tiltakozzunk az ellen, hogy a szabadságot elnyomják, rajtunk kívül, de soraink között is. Ez a folyamat törvényszerű azért is, mert a történelmi ismeretek és a tudomány eredményei bebizonyították, hogy a szabadság sohasem abszolút, hogy egyszer s mindenkorra adott és kiharcolt.

Amikor azt állítjuk, hogy a szabadság relatív, akkor nem azt értjük ez alatt, hogy minden említett szabadságban van valami helyes. Ez egyáltalán nem így van. Létezik több filozófiai séma, amelyek a szabadságot magyarázzák. Legszélsőségesebb a szubjektív-idealista magyarázat, amelyben az ember akkor szabad, amikor a körülményektől és tekintet nélkül embertársaira „szabadon“ rendelkezik cselekedetei felett. Ez csak fikció, követői nem látják világosan és reálisan a világot. Ennek ellenkező magyarázatával lép fel a vulgáris determinizmus, amely szerint minden a „ természetben és a társadalomban sorsszerűén bekövetkezik, ez a nézet a fatalizmusban jut végső kifejlődésre, formája vallásos objektív idealista, de jelentkezhet materialista — me chanikus materialista formában is. Történelmi paradoxon, hogy a mechanikus materializmus a vallás elleni harcban született, de a szabadságról és a törvényszerűségről vallott fatalikus álláspontjáról egységes következtetésre jutott a vallással, s végeredményben megnehezített minden szabadságot, mert az embert alárendelte a sors akaratának, ami ellen nem tej hét semmit.

A marxizmus, amely összegyűjtötte az emberi tapasztalatot és tudományosan továbbfejlesztette a szabadság és szükségszerűség fogalmát, ezért elveti az idealista, de a vulgáris materialista felfogást is. Utóbbit a dialektikus determinizmussal j>ótolta, amelyben a szükségszerűség és szabadság fogalmai nem állnak egymással szemben. Hogyan magyarázzuk meg Engels -ismert tézisét, hogy „a szabadság ismert szükségszerűség“. — „A szabadság tehát a természeti szükségszerűségek megismerésén alapuló uralom magunk és a külső természet felett, így szükségképpen a történelmi fejlődés eredménye.“ (Engels: Anti Dühring, llö. old.l Külön ki kell emelnünk, hogy ha a szabadság marxista értelmezéséről csak 'ennyit tudnánk mondani, az nagyon kevés volna. Tudjuk, hogy a múltban a szabadság fogalmát a szükségszerűség fogalmára leegyszerűsítve magyarázták, s ez a magyarázat nem volt mentes a szabadság vulgáris magyarázatától. A személyi kultusz idején „szükségszerűséggel“ igazolták, elméletileg is, az emberi szabadságjogok korlátozását, pedig szabadságjogok nélkül a szocialista társadalom a szocializmus elferdített karikatúrája lenne. Ha a szabadság ismert szükségszerűség, akkor nagyon fontos a következő, kérdés, hogy mi a szükségszerűség? Hogyan ismerjük fel? Mondhatjuk-e egy adott társadalom fejlődését szükségszerűnek, ha az út nem reális és tudományosan nincs alátámasztva, ha nem vesszük figyelembe a feltételeket, körülményeket? Akkor az ilyen szükségszerűség elsikkadhat. Ilyen esetben minden törekvés felesleges, mert a következmények az ellenkező eredményhez vezetnek. A metafizikus feltétel

tudatosan vagy tudatlanul abból a szabályból indul ki, hogy a szükségszerűség adott, ismert, többé-kevésbé vissza nem fordítható. Ebben az esetben csak meg kell értenem, vagyis alá kell rendelnem magam a „szükségszerűség“nek. Ha ezt a gyakorlatban bebizonyítom, szabad vagyok. De ennek az álláspontnak semmi köze sincs a marxizmushoz. Ez végül is fatalista és nem dialektikus magyarázat. Misztifikálja a törvényszerűséget, az emberből vak szolgát csinál, aki nem tud uralkodni a természet felett és a társadalomban.

A szabadságról csak .az emberrel összefüggésben beszélhetünk. A szabadság nem az emberen kívüli objektíve adott kategóriaként, valamiféle abszolút eszmeként jelentkezik. A társadalom fejlődésében semmi sem létezik az emberek aktív tevékenységén kívül. Saját maguk teremtik meg a szabadságot, átalakítják és módosítják a természeti, de a társadalmi szükségszerűséget is. Most felmerül a kérdés, hogy ha elméletileg ismerjük a szabadság szó jelentőségét, akkor miért nincs ez így a valóságban? Miért van az, hogy csoportok, vagy egyének azzal az érzéssel éltek, hogy elnyo mást vagy diszkriminációt alkalmaznak velük szemben. Ez csak azért lehetséges, mert nem öntudatosak, nem ismerték fel a szükségszerűséget? Biztos, hogy nem ezért. Ennek a valóságnak több oka van, a kérdésre nem lehet csak egyféle választ adni. Egy biztos, hogy az egyik fő forrása annak a valóságnak, hogy a létező munkamegosztáson kívül, amely lehető vé teszi a harmonikus személyiség kifejlődését, létezik a társadalomban az emberekkel való manipuláció. Még létezik olyan légkör, amelyben olyan feltételek jöhetnek létre, amelyek elferdítik a jellemet, visszaélnek az erkölcs elemi normáival, az elvtársiassággal. Létezik nagy társadalmi szabadság, de léteznek „kis“ emberi szabadságok, mindennapi szabadság. Ezt sem szabad elhanyagolni. A nagy szabadságot is csak a mindennapi emberi szabadság, biztosításával lehet fenntartani, nem úgy, hogy a mindennapi szabadságot elnyomják, vagy rendszeresen kétségessé teszik a munkahelyen, az üzemben. Ha ennek számára kialakulnak a gazdasági és egyéb feltételek, akkor a „nagy szabadság" csak szólam marad — ünnepélyes deklaráció, a valóság ellentmondásos képmása.

Az embereknek jogos a hiányérzetük a szabadsággal szemben, ha például tehetségüket nem tudják érvényesíteni, tudásukat, kezdeményezésüket akadályozzák. Amikor az ember látja a lehetőséget, de ezt a bürokrácia képvise lói elnyomják. Érzéketlen emberek, akik visz- Szaélnek tisztségükkel, egyrészt a szakember nem tud érvényesülni, másrészt a bürokrata akadékoskodik. Hangsúlyozni kell itt, hogy a szabadság küldetése a legmegfelelőbb alternatívák keresése a különféle lehetőségek kivá lasztása a sok közül. Ezért programszerűen meg kell teremteni az egészséges szocialista társadalmi légkört. Ez mindenekelőtt azt je lenti, hogy maximálisan ki kell fejleszteni a szocialista demokráciát, támogatni kell az egészséges nézetek szabad kicserélését és fel kell számolni a bürokratikus opportunizmust, meg kell valósítani az emberek „kis“ mindennapi szabadságát.

Sokan úgy vélik nálunk, hogy azért vaunak nehézségeink, mert szabadság van és demokrácia, néha sok is. Ehhez a kérdéshez csak annyit teszünk hozzá, hogy sok ember összetéveszti a szabadságot és a demokráciát a felelőtlenséggel. Összegezve megállapíthatjuk, hogy szükség van a szocialista demokrácia fejlődése törvényszerűségeinek felismerésére, de több felelősségtudatra és fegyelemre is. Mind a termelésben, mind a politikai közéletben, ez összefügg a szabadság és a társadalmi demokrácia fejlődésével is. Ezek a követelmények nem állnak szemben egymással. Ebben áz esetben dialektikus és nem metafizikus ellentmondás van közöttük, öntudatos felelősség ott van, ahol együtt fejlődik tovább a nem formális, hanem igazi szocialista demokrácia és a marxista értelemben vett szabadság. A szocializmusban a marxista párt vezette naptömegek képesek arra, hogy egyre inkább alárendeljék akaratuknak a törvényeket, és ezzel mtin}lObban elérjék obijaikat. HAMAR KAl.MAN