A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-15 / 10. szám
Tavasz elé (rtfszlet) Dárdáit mär rizsa valahol a nap. Haliad az arany fanfárokat? Itt az Ünnepe a ragyogásnak, a fényben szinte kigyúlnak a házak: kigyúlok én is a fény előtt s ahogy a zöldülő mezők visszaverik és üldözik a tél fehér seregeit, ágy ébredek a magam erejére, ágy tölt be a március melege, vére, ágy Járom a várost ittasan s szivemben a nap arany arca van. SZABÓ LŐRINC Manapság szokás szidni a kereskedelmi dolgozókat. Rosszmájú szidalmazó lehet az olyan ember, aki egy kalap alá veszi az összes dolgozót, viszont lehet jószéndókú, jóindulatú figyelmeztető az, aki csak egyes dolgozókat, illetve nem dolgozókat pellengérez ki. Nem akarok előre mentegetőzni, miért is tenném, viszont ártatlan, angyali bárényka sem akarok lenni, aki a nyakamra feszített borotva éle alatt is jóságosán, mindent megbocsátóan, elnézően mosolygok. Alaptermészetem, hogy szeretem a barátságot, szeretek emberek közé járni. Azt sem tagadom, hogy alkalomadtán megnézem a szép ős csinos nőket, sőt mi több: megcsodálom, büszkeséget érzek, s arra gondolok — lám, a nagy és bölcs természet milyen csodálatos, milyen tökéletes emberpéldánnyal ajándékozott meg minket, egyszerű, szürke, földi halandókat! Véleményem szerint (a statisztikusok véleménye szerint is) mi, egyszerű földi halandók, a változatosság kedvéért — vásárolók, sokkal többen vagyunk, mint a kereskedelmi dolgozók, kevés kivétellel szintén dolgozók ... Legtöbbször azért megyünk az árúházba, hogy vásároljunk. Igaz, néha csak azért, hogy körülnézzünk, mit kínál eladásra a kereskedelem, s mit vennénk meg szívesen, ha lenne pénzünk. Pénzzel, vásárlási szándékkal léptem be a minap egyik nagy áruházunkba. Régi zakóm könyöke szitásodott, kézelője rojtosotíott. Menet közben új dalt költöttem, s dúdolgattam magamban: „Rojtos zakót visel a babám.. Ott, a zakók birodalmában pillantottam meg őt, a szőkített hajú tündért. Tündöklőit a jól eltalált hajszíne, amit a neonok fénye még árnyaltabbá tett, s még tökéletesebbé formálta remekbeszabott kontyát. Festett szempillája, mint megannyi apró, hegyes dárda. Szemének környéke kéklett, mint a tavaszi égbolt. Feszes mellel, arányos csípővel, sudár-karcsún állt a formás ívelésű lábán. — Csodálatos, elbűvölő! — szökkent ki belőlem majdnem hangosan az elragadtatás és elismerés. Ugyanakkor azonban meghökkentem. Meg kellett hökkennem. Magatartásában volt valami megközelíthetetlenség, rideg elutasítás. Szinte fölibém emelkedett és lenézett, illetve átnézett rajtam, mint a levegőn. Mintha egy nagy, tornyos felhő tornácán sütkérezett volna. Elállt a lélegzetem: Uramisten, vajon mire gondolhat most ez az égi tünemény? ... Figyeltem és megpróbáltam kitalálni a gondolatát. Talán egy világhírű párizsi divatszalon manökenjeként lépked a bűvös „hídon“ filmesek és fotósok pergőtüzében ...? Talán Marina Vlady, vagy Brigitte Bardot valamelyik világhírű film-címszerepét játssza ezekben a pillanatokban ...? Talán a jól ismert hófehér kocsiban ül Simon Templar oldalán, aki éppen tüzet villant cigarettája alá mosolyogva ...? Furcsa gondolat villant fel az agyamban: talán egy ötletes táncdallal lehetne őt megközelíteni, s visszacsábítani a földre fellegjáró útjáról. Valahogy így: „Kicsi lány, kicsi lány, ma estére mit csinál? Ha nincs is sportkocsim — találkozhatnánk...“ Amint azonban riasztó hangszínemre gondoltam, nyomban elvetettem az ötletet, s torokköszörülőn léptem feléje kettőt vagy hármat. (Nem emlékszem rá pontosan, nagy zavarban voltam.) Aztán kissé dadogva kinyilvánítottam vásárlási szándékomat. Rám se hederített. Istenem, szorult össze a szívem a megdöbbenéstől, csak nem süket ez a gyönyörű teremtés!?... Gyors logikai következtetéssel azonban csakhamar korrigáltam magam: eleve lehetetlen, hiszen akkor nem alkalmazhatnák. Apropó: alkalmazás! Itt, ezen a ponton álljunk meg egy pillanatra. Ügy vélem, még a kereske delemben is vannak bizonyos játékszabályok. Nyilván senki, az égvilágon senki nem világosította őt fel, nem ismertette vele a játékszabályokat, s nem közölto vele azt az egyszerű tényt, hogy havonta azért veszi fel készer a fizetését (előleg és elszámolás), hogy alkalomadtán kiszolgálja a vásárlókat. Kedves szó, esetleges röpke mosoly nem okvetlenül melléklendő, de ha akad raktáron, azt is szívesen elfogadjuk és megköszönjük, mi, az egyszerű, szürke, földi halandók, mi, a keservesen meg keresett pénzünkért vásárlók. LOVICSEK BÉLA 3
