A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-03-08 / 9. szám

t

Olyan helyeken, ahol színház még nem járt, ahol a közönség igénye esztrádmüsorokkal kielégül, Ibsen Kísértetek-jével berobbani legalábbis merészség. Beke Sándor a MATESZ kassai részlegének, a Tháliának rendezője nem volt híján e merészségnek és — nyert.

Ez, a rideg észak jegébe, ködébe átültetett görög sorstragédia fokozatosan felizzította a nézőtér lvegőjét és ebből az izzásból bizonyára megmarad a nézők idegeiben valami, legalább annyi, amennyi majd újra és újra elviszi őket a színházba, ha a Thália ismételten ellátogat.

Ezúttal a Kísérteteken kívül még egy bemutatót tartottak, mégpedig hazai magyar szerző darabjából. Gál Sándor, a színház dramaturgja A szürke ló címen verses mesejátékot írt. A délutáni gyermekelőadásokat este követte a városkák, faluk kulturházainak többé-kevésbé megfelelő színpadain a Kísértetek előadása.

Mint már említettem, Beke Sándorból nem hiányzott a darabválasztásnál a merészség, de hogy benne is éltek bizonyos kétségek afelől, milyen fogadtatásban részesül a nézők gondolatait, emócióit felkavaró, gyakorlatlan színházlátogatók számára túl igényes darab, arról a rendezés árulkodik.

Beke intenciói szerint a szereplők egy árnyalattal túljátsszék a szerepet — nyilvánvalóan azért, hogy az esetleg kevésbé fogékony közönséget is felrázza és bekapcsolja az előadás áramába.

Ha nem is értek egyet ezzel a rendezői fogással, beismerem, hogy az eredmény igazolja Bekét. Pedsze az is lehet, hogy ha a játékben inkább érvényesül a civilizmus, a siker akkor sem lett volna kisebb.

Az Ibsen-bemutató különben nemcsak a közönség bátor felmérésére volt alkalmas, ha nem a Thália erőinek felmérésére is. Az együttes kisebbik felét alkotják a MATESZ törzstagjai, a népesebb felét a gondosan összeválogatott fiatal erők teszik ki, akik tapasztalatnak ugyan még híjával vannak, de tehetségnek — az első lépések után ítélve — nem.

A Kísértetekben Ibsen bírálatot mond a hipokrita társadalom fölött, amelyhez a darab öt alakja mind másképpen viszonyul. A lázadást, a haladó eszmék felé való vonzódást itt is, akárcsak a Nórában egy nő — Alvingné — képviseli, aki azonban — saját bevallása szerint gyávaságból — nem marad konzekvens és végül minden áldozata hiábavalónak bizonyul, a tragédia feltartóztathatatlan.

Lengyel Ilona mint Alvingné, derekasan megküzd az óriási fizikai igénybevételt is jelentő szereppel. A három felvonáson át csaknem állandóan színen van és alakítása különösen Manders tiszteletessel való jeleneteinek abban a részében sikerült, ahol egy-egy mozdulatában, hangsúlyában felvillan az érzelmeit évek óta elfojtó asszony hamvadó szereimének szelíd parazsa.

Osvald Alving rendkívül gondosan felépített szerepében Csendes László végig kiváló teljesítményt nyújt. Már első mgjelenésével, mikor elgondolkodva, belépdel a színre, atmoszférát tereint. Mielőtt még egy szót is szólna, a nézőt megcsapja a tragédia előszele.

A tiszteletes, Lengyel Ferenc alakításában nagyon tetszett. A darab alakjairól való elképzeléseimet ő fedte leginkább. A képmutató társadalom kialakult szokásain, érdekein teljes jóhiszeműséggel őrködő naív tiszteletest nagy-A Hét társadalompolitika: melléklete 9

Felelős szerkesztő Macs |ózsef

IBSEN*

szerű hitelességgel formálja meg. Játékstílusában dicséretesen mértéktartó, anélkül azonban, hogy az erőteljesebb eszközökkel játszó együttesből kirína.

Váradi Bélát arról ismerem, hogy minden szerepéhez szerencsés kézzel nyúl. Annál a végénél fogja meg azokat, ami a figurának és az ő színészi egyéniségének a legkiválóbb ötvözetét biztosítja. Kénytelen vagyok határozottan megvédeni azzal a szakmai körben elhang zott véleménnyel szemben, mely szerint a részeges asztalos szerepét tévesen fogta fel és egy magyar parasztfigurát vitt színpadra. Váradi nem magyar paraszt és nem norvég paraszt. Nemzetisége nincs, ezt az író nem is kívánta tőle. Engstrandt egy mindenütt fellelhető típus, a kiábrándult, cinikus, ravaszkodásaival, ahol lehet, hasznot húzó kisembert testesíti meg, aki gátlástalansága ellenére nem mentes minden rokonszenves emberi vonástól sem, és akit tízezrével termelt és termel ki minden álszent társadalom.

Az asztalos alakja oldja fel időnként a színpadon egyre növekvő feszültséget. Váradi játékának nemcsak ellenállhatatlan humora van, hanem bizonyos perspektívát is éreztet. Könynyen elképzelhető, hogy az ügyeskedő és romlott Engstrandt, ha a szerencse kicsit is kezére játszik, külszínre tisztes, jómódú polgárként fejezi be életét. Váradi alakítása ezeket a lehetőségeket előrevetítette. Minden további dicséret felesleges.

A komor hangulatú darab ötödik szereplője a fiatal Regina, aki még tele van életörömmel és nem sejti, hogy a végzet elkerülhetetlen. Szerepe a legrövidebb, de könnyűnek egyáltalán nem mondható. Nagyobb rutinnal rendelkező színésznőt is komoly feladat elé állítana, s ez fokozottan érvényes a fiatal, a színházi tűzkeresztségen még alighogy átesett Varga Zsuzsára, játékát nem lehet még a többiek teljesítményéhez mérni, de a harmadik felvo násban a többiek mellé nő. Itt nyílik alkalma látványos alakításra, és itt jól megállja a he lyét, míg a szordínósabb, nagyobb játéktapasz falatokat igénylő jeleneteknél kevésbé. Sejtet ni engedi, hogy rendelkezik a jó drámai hősnő kvalitásaival s ez — bízunk benne — a Tliáliában majd teljes egészében kibontakozhat. Szépsége a színpadon jól érvényesül, ezt külön pluszként könyvelhetjük él.

Summa summámra Ibsen kétségtelenül hódítást végzett a kelet-szlovákiai községben és ez

Jelenet a Kísértetekből (Nagy László felvétele)

GÁLlTbál"

műsorán

a Thália tagjainak — kivétel nélkül nem kis

érdeme.

Gál Sándor darabja, A szürke ló mindennél ékesebb bizonyítékát adta annak, hogy két évtizede fennálló égető hiányosságot pótol. A délutáni gyermekelőadások, amelyeket faluról falura végignéztem, arról győztek meg, hogy sürgősen szükség van hasonló mesejátékokra.

A színészek őszinte kedvvel alakítottak szerepeiket, hiszen a nézőtérről olyan frenetikus visszhang felelt játékukra, amilyennel még aligha találkoztak.

A történet jól pereg, nincs kihagyott helyzet, drainaturgiailag ügyesen megoldott darab, érezni rajta, hogy a szerző maga is nagy él vezettel írta. A színház fiataljainak nyújt al kaimat elsősorban alakításra. A törzsgárda közül csupán ketten játszanak, Gyurkovics Mi hály, aki a szegény molnárt alakítja meleg líraisággal és Szabó Rózsi az Okos bagoly sze repében. A molnár figurája mintha valamelyik mesekönyv megelevenedett illusztrációja lenne. Magával ragadja a gyerekeket. Ha bána tos, a nézőtéren is együttérzően csillognak a színpadra kerekedő szemek, ha vidám, lent is elszabadul a jókedv.

De senki sem okozott csalódást. A farkas olyan vérszomjas félelmetes és kegyetlen volt, a varjú olyan kárörvendő és bajkeverő, a mackó olyan kedvesen behemót és torkos, a rókák olyan huncutok és játékosak, a bagoly olyan megfontolt és bölcs, a mókus olyan ked vesen szeleburdi és végül a rokonszenves szürke ló olyan szerény és dolgos, ahogy az a gyermekfantáziákban többnyire él.

Nehezen lehetne a szereplőgárda közül bárkit is kiemelni, az előadás igazi kollektív siker volt.

Amint viszont feltétlenül meg kell említeni, az a nagyszerűen megoldott mozgás. Úgy tudom, jórészt Thirring Violának köszönhető, hogy az állatokat alakító színészek egy mozogtak, hogy nagyszerű maszkjaik, ruháik nélkül is tökéletes illúziót tudtak volna kelténi a nézőben egyedül kitűnő karakterisztikus mozgé sukkal.

Az első lépések már a Thália mögött vannak, és ezek arra engednek következtetni, hogy Keiet-Szlovákia magának érzi és vallja máris a Tháliát és hogy a további lépések növekvő erkölcsi és anyagi sikert jelentenek majd.

ORDÓDY KATALIN