A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-15 / 6. szám
Lebukott a virágcsokrai lovag Q Higany' nyal a határon át # Ott szereztem, ahol lehetett # Az ablakon kidobott valuta ^ Nemcsak a sxépfiáknak van sikerük # — Van valami elvfimolnl valója? A térfl nemet Intett, dideregve húzta be nyakút kabátja prómgallőrjába. Olyan ember benyomását keltette, akinek nagyon sletűs a dolga ás a vámvizsgálatot mindenképpen csak kellemetlenkedésnek tartja. — Nyissa kt, kérem, a bőröndjét! A bőröndben csak a legszükségesebb holmi volt. Tehát minden gyanún felül állt, és pár perc múlva már a szomszédos Ausztriában lehetett volna. Valami mégis gyanús volt a vámőrnek. Az autó hátsó ülésén, celofánba Ízlésesen becsomagolt, gyönyörú vörös szegfúcsokor dl szelgelt. Az utas <a kezébe vette, fent kissé szétcsomagolta és úgy nézte meg a virágokat, hogy milyen állapotban vannak. A vámőrön hirtelen átvlllant: miért csomagolj ez ki a virágokat, hiszen e celofán teljesen átlátszó?! Az utas nem Is tette vissza a szegfúcsokrot a hátsó illésre azután sem, amikor meggyőződött róla, hogy a virágok olyan üdék, szépek, mintha most szakították volna őket. Kissé magához szorította a csokrot, várt és most még sokkal türelmetlenebbnek látszott. — Nincs semmi elvámolni valója? — ismételte meg a kérdést a vámőr, közben ez agya lázasan működött: Virágcsokor... mire Is emlékeztet engem ez a virágcsokor?... Vörös szegfűk ... Igen, valami már rémlik ... Talán egy hete?... Vagy két hete, esetleg még előbb. Annál az úrnál szintén vörös szegfűcsokor volt és ugyanilyen türelmetlennek látszott. Akkor megértettem a türelmetlenségét, s mondtam is neki — a kisasszony már bizonyára türelmetlen... Az órájára nézett és mosolyogva mondta: Igen, kissé megkéstem, a menyasszonyom biztosan neheztel már rám, azért hoztam ezt a csokrot, hogy kiengeszteljem. Ugyanez a férfi volt? Ugyanez az Opel? Csakhogy akkor ez az úr Ausztriából Jött Ide hozzánk és most éppen ellenkezőleg — tőlünk megy Ausztriába. Es ez a virágcsokor... Egy kis szódabikarbónán üvegben agy kiló, az eredeti csomagolásban több mint harmincnégy kg higany van. Végre valamire elhatározta magát: Rámutatott a virágokra és megjegyezte: — A kisasszony már bizonyára türelmetlen... —• Igen, már biztosan neheztel rám — Jegyezte meg a férfi. — S csak azért visz neki virágot, hogy megbékítse — tette hozzá a vámőr és kivette kezéből a csokrot. — Igen! — válaszolta az szórakozottan, de a tekintete már nem volt olyan magabiztos. — Gyönyörű virágok. Addig vízbe tesszük a csokrot. — Hogy-hogy addig? — értetlenkedett az úr. — Elhervadhatnának és kár lenne értük! — mondta a vámőr, közben a férfi Ijedt arcát nézte és hivatalos hangon szólt: — Vámvizsgálat. A menyasszony, azaz a menyasszonyok, Pozsonyban és Bécsben (mivel több Is volt belőlük) azóta Is türelmetlenül várnak szegfücsokros lovagjukra. Azaz — ezek a hölgyek nem Is szerették olyan nagyon a virágot és az igazat megmondva, nem is nekik kellett az a szegfűcsokor. Nem, a csokorban nem találtak semmit, ahogyan ezt a vámőr eredetileg gyanította. Az autó stoplámpája mögé volt elrejtve az elvámolni való. A csokor csak „falazás'' volt, a figyelem elterelésének eszköze, egy „gáncsnélküll lovag“ dekorációja, akinek egyetlen gondja az, hogy mielőbb megölelhesse a kedvesét... És hát Ilyesmit Igazén megérthetne minden férfi, még akkor is, ha véletlenül a vámőrök egyenruháját viseli! Az említett űr csupán egy azon sokak közül, akikre már régen felfigyeltek á határon. Van ugyanis egy közös ismertetőjelük: mindnyájan Jugoszláv állampolgárok ős feketéznek mindennel az égvilágon, amit Jó haszonnal lehet tovább adni. Nálunk nagyon nagy gavallérok és az Itteni leányokkal Igazén a „legkomolyabb“ szándékaik vannak. Higany... Nagyon drága, Kínéból és Spanyolországból hozzuk be. Mivel Igen súlyos, egy közönséges kis szódablkarbónás üvegbe egy kilogramm, egyliteres üvegbe pedig tizenhárom és fél kg higany fér bele. Kis helyen elfér, tehát könnyen csempészhető — a bőröndben, a hűtőben, vagy a kocsi lámpái mögött. De hogyan lehet beszerezni a higanyt? Nem elég, ha bemegyünk egy üzletbe és kérünk egy kiló higanyt, mivel egy közönséges halandó nem kaphat Ilyesmit nálunk. Csak bizonyos üzemek vásárolhatnak, mivel valutával fizetünk érte, s ezek az üzemek meg úgy vigyáznak ré, mint a szemük fényére. Lássuk csak, hogyan sikerült mégis „maszeknak“ higanyhoz Jutni. — Kérem szépen, az üzemben nem Is tudták, hogy mennyi higany volt raktáron. Körülbelül tíz évvel ezelőtt nálunk hagyta egy másik üzem. Olyan régen volt már, hogy nem Is emlékszem, melyik üzem volt az. Ott volt a fűtőhöz mellett, az üvegeken ujjnyi vastag porréteg. Eszembe sem jutott, milyen értéke van. ■ — Először csak egy keveset vittem el belőle. Aztán mikor láttam, hogy senki sem vette észre, nekibátorodtain. Hülye lettem volna, ha nem használom ki a kínálkozó lehetőséget. — Ugyanis valaki megkérdezte tőlem: Mond ja, nincs a maguk üzemében higany? Mire én: Dehogy nincs, amennyit csak akar. Mire ő: Akar keresni? Tény az, hogy abból a bizonyos üzemből harminckét kiló higany tűnt el, s a higany kiskereskedelmi ára 787 korona kilogrammonként. S az üzem dolgozói közül senki sem tudta, hogy mennyi higanyuk is volt tulajdonképpen. Az egyik megkérdezett azt mondta, hogy ezer gramm, a másik 9,20 kg-ról tudott, a harmadik 5,43 kg-ról beszélt. A lopást sem fedezték volna fel talán, ha a közbiztonsági szervek nem hívják fel rá az Illetékesek figyelmét. S ami még szintén figyelemre méltó: ezek a jugoszláv csempészek, nagyon jól Ismerik az itteni embereket, szinte mesterek abban, nogyan lehet a derék csehszlovák állampolgárokat „él'jjtenl". Nemcsak higanyt csempésznek, hanem autókat is hoznak be, méghozzá csupa kitűnő márkát. Azt már kevesebben tudják, hogy az autóknak csak a külsejük ér valamit, tulajdonképpen mér az ócskavasban lenne a helyük. Egy becsapott csehszlovák állampolgár (gy panaszkodik: — Harmincnégyezer koronát adtam egy Vauxhallért, és a szakértő vőleménye szerint négynél egy fillérrel sem ér többet. S Így folytathatnánk a végtelenségig. De van Itt még érdekesebb is. Ausztriában dolgozó Jugoszláv „barátainknak“ ig<3n nagy sikerük van az Itteni nőknél. Pedig nem csupa szépfiúk. A legtöbbjük úgy néz ki, hogy nem szívesen találkoznánk velük éjszaka egy elhagyatott utcán. Nem Is öltöznek elegánsan és mégis! Nemcsak a „vásárlók“ bizalmát nyerték meg. hanem a hölgyekét Is. Hogy azután milyenek ezek a hölgyek, azt megítélhetjük a válaszaikból: Csak üzleti szempontból ismerkedett meg vele, vagy valóban szerelmesek voltak egymásba? — Igaz, hogy már teljesen kopasz volt és ráncos, de a csúnyaságában is volt valami vonzo és csak francia konyakot ivott. — Kukszl ügyes ember volt, sokat keresett, s aki ilyen emberhez megy feleségül, annak aligha lesznek anyagi gondjai. Azt Ígérte, hogy az Azúr-partra megyünk nészútra. — Ügy látszik, hogy becsapott. Nagyon ravasz volt, de olyan végtelenül kedves ... — Mindjárt azzal kezdte, hogy elvált ember, és feleségül akar venni. Ezen azután Jót nevettünk, s azóta együtt járunk. — Nem, soha egy koronát sem kaptam tőle, annál sokkal jobban becsült engem. De el tudják képzelni, milyen isteni érzés, ha olyan férfi van egy nő mellett, akinek nincsenek anyagi gondjai? — Annyira egyedül éreztem magam, s Így azután boldog voltam, amikor megismerkedtünk. — Az én dolgom, hogy mit szerettem rajta. Sainmi közük hozzá! Ha száz évre zárnák be, akkor Is megvárnám ... Hát ilyenek ezek a „hölgyek". NADA SCHNEIDEROVA Tibor Borský felvételei
