A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-15 / 6. szám
Az egész ember közéleti ember is A zágrábi egyetem fennállásának 300. évfordulóján számos hazai és külföldi tudóst avatott díszdoktorrá. A marxista filozófia fejlesztésében elért eredményekért az egyetem a DOCTOR HONORIS CAUSA címmel tisztelte meg Lukács György magyar és Ernst Bloch német filozófust. A jugoszláviai 7 Nap szerkesztősége ez alkalomból megkérte Lukács György elvtársat, válaszoljon néhány kérdésére. Lapunk kivonatosan közli a válaszokat. BESZÉLGETÉS LUKACS GYÖRGY VILÁGHÍRŰ MARXISTA FILOZÓFUSSAL 7 Nap: Egy személyes, vallomásra serkentő kérdéssel kezdenénk. Hogyan látja Lukács elvtárs a maga korát és életét? Mi az, amivel elégedett és amivel elégedetlen a maga munkásságában? Hiszen öt évtized forradalmi és tudományos munkássága alatt része volt megtiszteltetésekben és megalázásokban Is. És úgy tudjuk, hogy Kun Béla letartóztatása után az Űn élete is kockán forgott 1937-ben. Ha önéletrajzot, vagy hasonló vallomást Írna, milyen végső tanulságot vonna le ebből? Mit jelent tehát öt évtizeden át harcos marxistának lenni? LUKÁCS GYÖRGY: Ha röviden felelnék, azt mondhatnám, hogy óriási szerencsém volt, hogy egy ilyen mozgalmas, nagy fordulatokban gazdag életet élhettem át, és különös szerencsémnek tartom azt, hogy a tizcnhetes-tizenkilences időket átélhettem, mert hiszen én a burzsoáziából származom, az én apám Budapesten bankigazgató volt, és ha a Nyugatban egy bizonyos sajátos ellenzéki álláspontot foglaltam is el, azért lényegében mégis a polgári oppozicióhoz tartoztam. Hogy most az első világháború, annak rám gyakorolt teljesen negatív hatása elég lett volna ahhoz, hogy belőlem szocialistát csináljon, ezt ma nem merném, nem tudnám megmondani. Bizonyos, hogy az orosz forradalom és az azt követő magyar forradalmi mozgalmak, szocialistát csináltak belőlem, és emellett kitartottam egész életemben. Ezt életem egyik legpozitívabb oldalának tartom. Más kérdés, hogy életem a maga egészében mozgott fölfelé és lefelé, mindenféle irányban, de azt lehet mondani, hogy itt volt egy bizonyos egység. Ha most utólag visszatekintek, akkor ez a kérdés, hogy önmagamat kifejezni, és tizenhét után a szocialista mozgalmat — úgy, ahogy én azt mindenkor fölfogtam — szolgálni, két olyan tendencia volt, amely konvergált egymással. Ebben a tekintetben soha nem volt konfliktusom. Utólag bizonyos elégtétellel állapítom meg, hogy minden egyes szakaszban igyekeztem mondanivalómat olyan jól kifejezni, ahogy tudtam. Nagyon sokszor kiderült utólag — már az én számumra is —, hogy helytelen volt, amit csináltam, és ezt megint bizonyos nyugalommal állapítom meg. Helyesnek tartom, hogy magam is elhatároltam magamat saját régi nézeteimtől, amelyeket most helyteleneknek tartok. Végeredményben azért nyugalommal mondhatom: mindenkor megkíséreltem mondanivalómat a legjobban kifejezni. Most, hogy a mondanivalómnak értéke és formája milyen, afölött nem én fogok dönteni, az nem az én gondom. Ezt majd valamilyen formában a történelem elintézi. A magam részéről ezzel az igyekezettel meg lehetek elégedve, s ennyiben mondhatom, hogy ebből a szempontból elégedett ember vagyok, aminek persze az a következménye, hogy magukkal a dolgaimmal elégedetlen vagyok. És abban a rövid időben, ami még hátra van számomra, igyekszem bizonyos gondolatokat még jobban, még pontosabban, még tudományosabban, a marxizmusnak megfelelőbben kifejezni. 7. Nap: Korunk marxizmusa napirendre tűzött sok aktuális kérdést, amelyre csak most válik lehetővé az adekvát felelet. És ezek közé tartozik korunk polgári filozófiájának a sokkal józanabb, objektívebb értékelése is. Hogyan viszonyuljon hát a marxista filozófia korunk hatalmas filozófiai gazdagságához? Mi az, amit a polgári filozófiából értékként elfogadhat, vagy serkentő hatásként továbbfejleszthet? LUKÁCS GYÖRGY: Engedje meg, hogy itt én meglehetős eltérő választ adjak az Ön kérdésére. Én a modern polgári filozófiát nem sokra becsülöm. Az emberek nálunk, amikor csalódtak a marxizmus sztálini eltorzulásában, érthető módon a nyugati filozófia felé fordították szemüket, úgy, ahogy egy férjében csalódott asszonnyal könnyen megesik, hogy este bárkinek a karjai között találja magát. Én a mai polgári filozófiát nem nagyon sokra becsülöm, be kell vallanom, sőt be kell vallanom, hogy Hegelt tartom az utolsó nagy polgári gondolkodónak. És ha ma az amerikai, vagy a német, vagy a francia sajtó X.-t vagy Y.-t kinevezi nagy gondolkodónak, és ennek következtében azután a sztálinizmusban csalódott emberek azt hiszik, hogy például a sztruktura' lizmussal rendbe tudják hozni a marxizmust, ne haragudjon, hogy nyíltan kimondom — ezt én illúziónak tartom. Helytelenítem, hogy a sztálini időben a hivatalos marxizmus teljesen elzárkózott a nem szovjet fejlődés eredményeitől. Ez helytelen volt, nem is marxista. Mert Marx, Engels és Lenin mindig a legnagyobb figyelemmel kísérték koruk filozófiáját es tudományát, de tegyük hozzá: a legnagyobb kritikai figyelemmel kisérték azt. Ha Marxnak a pályáját megnézi, akkor látni fogja, hogy nemcsak az olyan nagy jelenségek, mint Darwin vagy Morgan hatottak gondolkodására. Például szenvedélyesen érdeklődött a Liebig agrokémiai kísérletei iránt, rendkívül érdekelték a Maurer történelmi kutatásai stb. stb. De ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy Marx korának úgynevezett nagy embereiről — Comtera, Herbert Spencerre gondolok — másképp, mint elutasító iróniával nem beszélt. Most én a mai marxistáknál pszichulógiailag meg tudom érteni azt, hogy mindenfelé Nyugaton keresnek támaszt a reform számára, de objektíve helytelennek tartom. Én azt tartanám szükségesnek, hogy értsük meg jól a marxizmust és térjünk vissza annak igazi módszeréhez, s ennek a módszernek segítségével próbáljuk megérteni annak a kornak a történetét, amely Marx halála után lejátszódott, mert ez teoretikusan, marxista szempontból még nincs feldolgozva. A marxizmus egyik legnagyobb bűne, hogy Leninnek az imperializmusról írott könyve óta — amely tizennégyben Íródott — igazi ökonómiai analízis nem készült a kapitalizmusról. Ugyancsak hiányzik egy igazi történelmi és ökonómiai analízis a szocializmus fejlődéséről. Én tehát a marxisták részére ezt a föladatot látom: kritikailag megvizsgálni, hol van az, amiből a nyugati irodalomban tanulhatunk. Nem kétséges, hogy például a természettudomány nem egy területén óriási eredményeket értek el, amelyekből igenis tanulhatunk. Másrészt az a véleményem, hogy azt az irodalmat, amely a szoros értelmében vett filozófiában, a társadalomtudomány terén jött létre, nekünk kritikailag kell tanulmányoznunk. Illúzió volna azt hinni — amit sajnos nálunk is tapasztalok —, hogy a sztálini marxizmusban csalódott emberek azt hiszik, hogy még Nietzschétől is tanulhatnak valamit. Holott Nietzschétől legföljebb azt lehet megtanulni, hogyan nem kell filozofálni, és mi veszélyes és rossz a filozófia számára. Ennélfogva meg kell mondanom, hogy én ehhez a Nyugattól tanulás kérdéséhez nagyon kritikailag viszonyulok és azt kívánnám a marxistáktól, hogy ők is sokkal kritikusabban viszonyuljanak hozzá, és az igazi marxi módszer felújításával igazi bírálatot gyakoroljanak a nyugati áramlatok fölött is. 7 Nap: Lukács elvtárs különös szeretettel említette a beszélgetés során kétszer is Lenin nevét. Az Ön életében személyesen mit jelent ez a név? LUKÁCS GYÖRGY: Ha úgy fogja föl, hogy személyes érintkezésben mit jelent, akkor borzasztó keveset. A mi személyes érintkezésünk abból állott, hogy a húszas években Lenin rendkívül gorombán megírta, hogy az én parlamentarizmusról írott cikkem rossz és nem marxista cikk. Bevallom, ez egyike volt azoknak a kritikáknak, amelyekből nagyon sokat tanultam. Mert Lenin ugyan nem ebben a kritikában, de ugyanerről a kérdésről, a gyermekbetegségről írott könyvében, kiemeli azt a különbséget, ami a között van, hogy valami intézmény világtörténelmileg elavult-e, vagy pedig úgy elavult, hogy annak gyakorlati következményei is legyenek. Én ezt a két dolgot a cikkemben összetévesztettem. És nagyon sokat tanultam abból, hogy Lenin erre a differenciára rámutatott, s ennélfogva módúmban volt ezt és hasonló kérdéseket jobban tárgyalni, mint addig. Tulajdonképpen a személyes érintkezés Leninnel ezzel kimerült. Én ugyan találkoztam Leninnel a Komintern III. kongresszusán, de ue felejtse el, én akkor egyike voltam egy kis illegális párt, a magyar párt központi bizottsági tagjainak, és ha valaki ott Leninnek, engem a folyosón bemutatott, neki a III. kongresszuson más gondjai voltak, minthogy egy „másodosztályú“ magyarral részletesen tárgyaljon. Ennek ellenére, Lenin egész magatartása a III. kongresszuson óriási benyomást tett rám. Műveinek a tanulmányozása ezt csak megerősítette. Azt, hogy Leninben látjuk az igazi forradalmárnak egy lényegében új típusát. Ezzel a régi forradalmárok jelentőségét nem akarom kétségbe vonni, de azt lehetne mondani, hogy a Polisz fölbomlása után az antik sztóában létrejött egy kísérlet, az állampolgári erkölcsöt újjal helyettesíteni, így kénytelenek voltak a bölcs szemében egy új arisztokráciát teremteni, amely képes helyesebben cselekedni, a tömegek helytelen cselekvésével ellentétben. Ennek a maradványa és visszatérése a tizenhetedik és tizennyolcadik század polgári forradalmaiban jelenti, hogy a nagy forradalmárokban egy bizonyos aszkétái vonás nyilvánul meg. Ha például Robespierre személyére gondol, akkor ezt az aszkéta vonást nagyon világosan lehet látni. És ez kiterjed a mi időnkre is. Ha a mi forradalmi időnket vesszük, s olyan kiváló jelenséget, mint Kurvin Ottó volt nálunk Magyarországon, mint Max Lewiné Münchenben. Max Lewiné azt mondta a kommunistákról, hogy szabadságolt halottak. Ez tulajdonképpen az aszkétizmusnak legmagasabb foka. Ezzel szemben már Engels, és különösen utána Lenin reprezentálják a forradalmárnak nem aszketikus jellegét. A forradalmi jellem abban nyilvánul meg, hogy se Engels, se különösen Lenin életében az ő emberi partikularitása semmi szerepet nem játszott és még ha a döntéseit, a saját közvetlen emberi hajlamai ellen hozta is, nem aszketikus formában tette ezt. Ha elolvassa Gorkijnak Leninről szóló megemlékezését — különösen, például, azokat a nagyon szép sorokat, ahol Lenin Beethoven Appassiunátájáről beszél —, akkor világosan látja, hogy szemben a Robespierre-Lewiné típussal, Lenin a forradalmár új típusát képviseli, aki éppen úgy közéleti, éppen úgy önfeláldozó a saját privát sorsát illetőleg, mint azok, anélkül, hogy ennek az önfeláldozásnak aszketikus jellege volna! És én azt hiszem, hogy a jövő fejlődésében ez a lenini példakép óriási szerepet fog játszani. 7 Nap: A Gyermekbetegségek szemszögéből a mai nemzetközi munkásmozgalomról esetleg volna egyéni véleménye? LUKÁCS GYÖRGY: Nézze, ez nagyon komplikált kérdés. Kétségkívül, valami szerepe van. Csak itt megint nagyon kell vigyázni arra, hogy a klasszikusoknak a maguk koráról szóin műveit mekkora óvatossággal és milyen átalakításokkal alkalmazzuk a mostani időre. Aki azt hiszi,
