A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-11-09 / 45. szám

HÁZTARTÁSÁBA MINDENT A DOMACE POTREBY Járom a keleti országrészt. Az új magyar színház felőli vélemé­nyeket kutatgatom. Beszélek fa­lusiakkal, diákokkal, hivatalnokok­kal és kérges tenyerű munkások­kal. A vélemény mindenhol ugyan­az: A színház szükséges, és ha kell, a két kezünk munkájával Is segítjük, hogy hallgathassuk a szép magyar szót Kassán! Íme, néhány példa: A Kassa környéki Somodl köz­ségben 15 kőműves felajánlotta, hogy« hajlandó részt venni a szín­ház építésében. Egy másik faluban éppen kol­lektív levelet fogalmaztak. A MA­TESZ igazgatójától kérték, hogy mindent tegyen meg az új színház érdekében. — Ha azonban másképp hatá­roznak — Írták utóiratként —, so­ha többé ne lépjen fel községünk­ben a MATESZI Találtam olyanokat Is, akik anyagilag szeretnék előmozdítani Thália szentélyének felépítését. Vaszlly Erzsiké, a Vasmű postájá­nak alkalmazottja például gyűjtést Is vállalna. — Klskövesdi vagyok — mondja kifényesedett szemmel. — Hozzánk csak ritkán látogatott el a komá­romi színház. Ml falusi fiatalok szívesen vállalunk bármit, csak megépüljön a színház s így gyak­rabban lehessen részünk színházi élményekben! Bubenko Gyurka harmadéves mérnökkari hallgató nem rajongó típus. Jól megrágta a szót, mielőtt válaszolt volna. — Nálunk diákoknál nagy foga vau a pénznek — mondta elgon­dolkozva. — Mégis elvállalnám a közönségszervezést, bérletjegye­ket árusítanék diáktársaim között. Báky Zdena több mint nv«olc órát ül naponta az egyik vállalat telefonközpontjának kapcsolótáb­lája mellett. Így aztán nem sok alkalma van magyarul beszélni. S lám, mégis meleg fény bujkál a szemében, amikor a színházat ho­zom szóba: — Ha kétkezi munkámmal segí­teni tudok, bármilyen társadalmi munkában részt veszek — mondta egyszerűen. — Olyan jó lenne ma­yarul hallani a régi és a mai rámái müveket! De ugyanígy nyilatkozott a kis Kolár Zsuzsika Is, aki a gazdasági iskola harmadikosaival együtt a színház takarítását Is szívesen vállalná! No persze, akadtam azért „ne­gatívumokra" is. — Nehézségek merültek fel a színház helyiségeinek átvétele kö­rül! Ilyen és hasonló híresztelések is fokozzák a szlnházvárók aggo­dalmait. Egyetlen konkrét esetet mesélek al csupán. Meg szerettem volna szólaltat­ni a kassai szlovák színház két magyar származású művésznőjét, Cséfalvay, Katót és Szalay Rózsi­két Is. Felesleges fáradság lenne! — figyelmeztettek több helyen. — A színház egyik híressége, Hodo­­rovsky József színművész, nagy el­lenzője a magyar színháznak! Biz­tosan nem engedné meg, hogy nyi­latkozzanak. Hát ez már mégis Csak több a soknál! — gondoltam nekikesered­ve. És a színésznők helyett egye­nesen Hodorovskyhoz fordultam: — Mondja művész úr, mi a vé­leménye önnek a magyar színház­ról? Nos, Hodorovsky József ekép­­pen válaszolt: — Én, mint régi kassai színész, csakis őrülhetek annak, hogy még egy színházat kapunk. Persze, ez konkurrenciát is jelent. A konkur­­rencia azonban olyan az igazi mű­vésznek, mint a verseny* a vérbeli sportolónak. Minél erősebb a me­zőny, annál többet ad ki az ember magából! És még egy adalék Hodorovsky színművész beállítottságáról. Inter­júm végén szóban és írásban üd­vözölte lapunk magyar olvasóit! Hát szabad hinni a suttogások­nak?! * Mit mond azonban Beke Sándor, a kassai magyar színház államilag kinevezett művészi és ügyvezető igazgatója? — Kelet-Szlovákiában még eb­ben az esztendőben megkezdjük működésünket. Minden feltételünk megvan ehhez. A helyiség, egy 357 férőhelyes központi fekvésű kis­­szinház, biztosítva van. Ezt restau­ráljuk a közeljövőben. A minisz­térium és a kassal városi hatósá-Beke Sándor: Hogy miért megyünk Kassára? Mert hív a Vasmű, vár a Bodrog­köz. Déryné szelleme űzi a mai színészt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom