A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-12-28 / 51-52. szám

Ilyen öl abhex hasonló klipekkel illusztrálta cikkeit Plchard locke a New York-i Sünben. nyék őse. S elhihetik, hogy ezek a könyvek sokkal érdekesebbek voltak, mint a mai űrhajósok szí­nes 8 a valóságnak megtelelő be­számolói. Hogy csak néhány pél­dát említsek: Domingo Gonzalest, Francis Godwin „Ember a Hol­don“ című regényének hősét hu­szonöt óriási hattyú vitte fel a Holdra, ahol 28 láb magas embe­rekkel találkozott. Vagy például, a francia Cyrano de Bergerac, az Ismert párbajhös és szatirikus, csil­­lagszórókkal hajtott kocsin jutott fel a Hűldra, ahol tüstént bör­tönbe Is vetették, mivel csökönyö­sen azt állította, hogy a Földön emberek élnek. Ám a holdkutatás hosszú törté­netében semmi sem villanyozta és bosszantotta fel az amerikaiakat és európaiakat úgy, mint az a híres, állítólag tudományos alapo­kon nyugvó cikksorozat, amely 1835 augusztusában jelent meg a New York-i Sun című folyóirat hasábjain. Sir John Herschel, a Jogtudományok doktora, a Királyi Tudós Társaság tagja stb., stb. a Jóreménység fokán korszakalko­tó felfedezést tett a holdkutatós terén — röpítette világgá a szen­zációs hírt a szóban forgó folyó­irat, A cikk szerzője szerint az általa szerkesztett óriási távcső segítségével 18 hüvelyk nagyságú tárgyakat Is fel lehet ismerni a Hold felületén. A Sun arról Igye­kezett meggyőzni olvasóit, hogy a cikksorozatot az Edinburghban megjelenő Journal of Science című tudományos folyóiratból vette öt. Az emberek tömege nap, mint nap kíváncsian várta a Sun légfrissebb kladősőt, s közben sejtelmük sem volt róla, hogy a hivatkozott edin­burghi folyóirat egyáltalán nem létezik. Arról sem volt tudomásuk, hogy a cikksorozatot nem John Herschel tudós, hanem a Sun egyik szerkesztője, Richard Adams Locke Irta. Könnyen megérthetjük az újsá­­olvasók hiszékenységét, ha figye­lembe vesszük azt a körülményt, hogy az Írásnak valóban tudomá­nyos színezete volt, mivel szerző­je képesítését a cembrldge-l egye­temen szerezte s Így kitűnően Is­merte az akkori holdkutatással kapcsolatos valamennyi tudomá­nyos elméletet. A cikk szerzőjé­nek állítása szerint Herschel csil­lagász a Jóreményság fokán egy olyan hatalmas távcsövet állított fel, melynek súlya 14 820 font, lencséjének átmérője pedig 24 láb volt. Ezzel a csodatávcsővel állí­tólag negyvenkétezerszeres nagyí­tást is el lehetett érni. A cikkben szereplő adatok oly részletesek és „tudományosan megalapozottak“ voltak, hogy a Holdról szóló koholmányokat a New York-l olvasók az utolsó be­tűig elhltték. A 'Sun gőzsajtója éjjel-nappal üzemben volt, hogy kielégíthesse a szenzációra éhes olvasók végletekig felcsigázott ér­deklődését. A Hold felszínének Ismertetése kétségkívül nagyon érdekes volt. Többek között az olvasók megtud­hattak belőle, hogy a Holdon fel­mérhetetlen mennyiségű a kincs — a blborszlnű hegyek mei.odéke telis-tele van szlnarannyal, az óriási katedrállsok fala szabályos háromszögűre csiszolt zafírból épült. Hasonlóan érdekes volt a holdlakók külsejének leírása is. Sir John szerint ezek az emberek körülbelül négy láb magasak le­hettek, arcuk kivételével egész tus­­tűket rövid, rézszlnű szőrzet borí­totta, hátukon pedig vékony hár­tyaszerű anyagból levő szárnyak fityegtek. A csillagásznak az volt a velük kapcsolatos benyomása, hogy az orangutánoknál valamivel tökéletesebbek, mivel arckifejezé­sük intelligensebb. Vége a mesének .. . Szerencsére ma már ismerjük, a tv-készülókek képernyőjén a sa­ját szemünkkel láttuk, milyen a Hold felszíne a valóságban. Am ennek ellenére valóban meg va­gyunk győződve róla, hogy a Hold­nak nincs semmi hatása a Földün­kön levő élő szervezetekre? Ho­gyan is áll a dolog azokkal a Suez környéki tengeri sünökkel, ame­lyek ikráikat csupán holdtöltekor képesek lerakni? És ml a helyzet azzal a furcsa hallal, amely csak a holdciklus befelezése utáni há­rom egymást követő napon jelenik meg a kaliforniai partok mentén? Miért rakja petéit a Samoa szi­getcsoporton élő paloo féreg pon­tosan a novemberi holdtölte utáni hőt utolsó napjának hajnalán és soha, de soha máskor? Erre csu­pán egy válasz lehetséges: bizo­nyára nem Ismeri még az Apollo­­programot, mely egyszeriben szét­oszlatja a Holddal kapcsolatos va­lamennyi Illúziót. Ám az Is nagyon valószínű, hogy a jó öreg Hold tartogat még szá­munka, földi halandók szamára néhány hátborzongató meglepetés' Kevesen tudják ugyanis, hogy vala­ha a Hold bolygónkat ötóránként kerülte meg, és a Földtől való tá­volsága csupán 15 000 mérföld volt, Hogy attól az Időtől kezdve százévenként öt lábnyl sebességgel távolodik Földünktől. Azzal Is ke­vesen törődnek közülünk, hogy a Föld forgási sebessége százéven­­ként kétezred másodperccel csök­ken. Azonban néhány száz évmil­lió múlva ezek a ma még elha­nyagolható Jelenségek katasztro­fális következményekkel járhat­nak. Végül Is bekövetkezik az az Idő, amikor a földi és a Hold­hónap egyforma lesz — hozzáve­tőleg 47 ipaf naP- A Hold lassacs­kán egyre közelebb és közelebb kerül hozzánk, mígnem ... Nem, nem kell félnünk — mm ütközik össze a Földdel; legalábbis tudó­saink ezt állítják. Csupán milliárd, nyi apró darabra robt'in szét, hogy aztán újból egy afféle ke­ringő kozmikus porgyűrűvé sűrű­södjék, melyben űrhajósaink ké­sői unokői fognak majd „bogarász­ni“, (LIFE, Amsterdam) hét 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom