A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-28 / 51-52. szám
Emesa városában egy követ tmádtak, amelyet a napisten küldött az égből. Ezt a követ Közép - Kelet nomád népei nagy tiszteletben tartották. Még a római császárság korában kialakult ünnepségekkel, melyeket a Nap születésének megünneplésére ültek, sem merítették ki a keresztény karácsonyt megelőző Időkben virágzó téli napforduló ünnepségek sorát. Legfontosabb ünnepüket ugyan-Izlsz, a gyermek Hörusszal ezen a napon ülték például a gallok Is. Ezen ünnep leglényegesebb elemei, a fagyöngy és a tűz ma Is elevenen'élnek az észak-európai népszokásokban. Olaszországé egyes vidékein még a múlt században Is máglyát gyújtottak karácsonykor, ős a 'hamvát a mezőkön elhintették, hogy a következő évben ezzel védjék a földeket la Jégverés ellen. S a fenyőfa, az európai karácsony elengedhetetlen tartozéka, mér a germánoknál Is a napfordulót ünneplő szertartások középpontjában állt, mint ahogyan a fagyöngy, az örökzöld is az örök, a megújuló, le> győzhetetlen élet szimbólumai voltak. Az ókorban, Izisz istennő hívei Alexandriában december 24-ről 25-re virradó éjszaka a flát, Höruszt karjában tartó Istennő szobra köré gyűltek, s így kiáltoztak: .^Örvendezzetek, fiúgyermeket szült a szűz, győzött a fény!" Egyiptom más vidékein és Kelet különböző területein nagy kivilágítással kísért ünnepet ültek, mégpedig Január 6-án. A kivilágítás a Nappal való kapcsolat kihangsúlyozására szolgált. Tény, hogy a kereszténység első századaiban január 6-án ünnepelték a karácsonyt, s csak a IV. században tették át december 25-őre ezt a napot, s január 6-ből másodrangú Ünnep lett, a Vlzkareszt, azaz a hároiriklrályok napja, de több nyelven máig megőrizte régi nevét: Eptphanla, azaz görögül „kinyilatkoztatás“, „az Istenség megjelenése“. A kereszténység nemcsak a dátumokat vette át az ősi vallásoktól, bár vallástörténetlleg maga ez a tény Is döntő Jelentőségű. Róma a vallásos életének rekonstrukcióját majdnem kizárólag a szertartási naptárak értelmezésének köszönhetjük: a naptár őrizte meg a különböző Istenségek egymás közötti kapcsolatát, ez Ismertette az Istenek eredeti szerepét és Jelentőségét. A mítoszokat ugyanis, amelyekből mindez kideríthette volna az utókor, Jóformán teljesen elpusztították a köztársaság korában. A kereszténység csak úgy tudott megerősödni, hogy a dátumokkal együtt a konkurrens hitek elemeit is elfogadta. Hogy ez milyen mértékben és mélységben következett be, ahhoz elégséges lzlsz Istennő kultuszát bemutatni. lzlsz, aki az egyiptomi uralkodócsaládok szokásának megfelelően Ozlrisz nővére és egyben felesége — addig járja Egyiptomot, míg férje és egyben fivére testének darabjait össze nem szedi, hogy Ozlrisz feltámadhasson. Sok földművelő nép mítoszában találunk hasonló elemeket: Ozlrisz a kalász, amely összezúzva és szétszórva, a Hold erejénél fogva újjászületik (lziszt, az egyik földistennőt gyakran ábrázolják félholddal a fején). lzlsz, áki miután megkeresi Ozlrlsz testének darabjait, és összerakja őket, megtermékenyül és megszüli flát, Hóruszt, ám a szüzesség attribútumait továbbra Is megtartja, bár legendakörének egyes változatai — az ősi vallások gyakran tartalmaznak erősen eltérő változatokat —, kizárják szüzességét. E változatok egyesítése a keresztény világ, az erősen centralizáltan szervezett papság műve. Alexandriában lziszt mint szüzet tisztelik, s fiával, Hörusszal együtt imádják. Jelzői majdnem szó szerint megegyeznek a MárHalltánlákban felsorolt jelzőkkel: hajnalcsillag, a tenger csillaga, a föld királynője, hajósok patrónusa, a hadsereg vezérlő csillaga stb. lzlsz az egyik változat szerint, akkor termékenyül meg, amikor Ehnaton fáraó képmása, akt Aton nuptsten kóré akarta egyesíteni Egyiptomot ölyv képében repül a Nílus vízéi fölött, ahová férje testét szórták. Ozlrlszt és Hóruszt gyakran ábrázolják sólyom alakjában, s a sólyom a Nap Jelképe. Szűz anyától született Buddha is, ez esetben a megtermékenyítő egy fehér elefánt. A buddhizmus és a kereszténység között egyébként is sok a hasonlóság: az evangéliumok, a kánál menyegző, a vizen járás, a tanítványok megfelelői előfordulnak a néhány évszázaddal Krisztus születése előtt Irt írásokban. Egyébként Buddhából is keresztény szentet alkotott az Egyház Szent Jozefát néven; története híven követi Buddha legendás életrajzát. A ml naptárunkban más-más dátumokon és neveken szereplő karácsony, újév, vlzkereszt és farsang ünnepei eredetileg a Földközi-tenger medencéjének különböző területein mind egyazon ünnepet Jelentették: a napév kezdetének évfordulói ezek. Mint ahogyan a zsidó húsvét Is eredetileg a pásztorkodó zsidóság újévi ünnepe volt. A hagyomány szerint ezeken az ünnepeken megajándékozták a gyerekeket. És csak főleg mostanában koncentrálódott ez karácsonyra. Észak-Olaszország számos vidékén a közelmúltban még december 13-án, Luca napján volt szokás ajándékot adni a gyermekeknek. Közép-Európában Szent Miklós napján, vagyis Mikuláskor. Ez a bizonytalan eredetű szent, hagyományos öltözékében Karácsony Apó néven egyébként az utóbbi Időben már Olaszországban is megjelent. Rómában és számos más helyen vízkeresztkor szokás ajándékokat adni. Szicíliában pedig a gyerekek a november másodlkába forduló éjszakán, a „halottak napján“ kapnak ajándékot. Ilyenkor a gazdag ünnepi vacsorából a „holtak szellemének“ kiengesztelésére egy tányérnylt az ablak közé Is szokás tenni. Több vidéken karácsonykor a szőlőtőkéket borral meglocsolják, vagy édességet dobnak rájuk, az ősi áldozatok maradványaként. Karácsony, mindenszentek, farsang vagy Szent János napján (nyári napéjegyenlőség) lerakásokat szoktak meggyújtani, de nem öngyújtóval gyújtják meg a tüzet, hanem a hagyományos módon kovával csiholják. S ősi, sok ezer Buddha, t. e. V. században élt, és sohasem tagadta embert mivoltát. A legendákban mégis Istenként, Illetve Istenemberként szerepel. éves szokás a felesleges tárgyakat újév napján az ablakon kidobni. Számos népszokással találkozunk Európában és másutt Is, a legkülönbözőbb etnikumba tartozó népek esetében, ..amelyek meglepő hasonlóságot mutatnak a kereszténységgel. Az ősök szellemének minden újévi ünnepségen az első termékekből, a zsengékből áldozatokat mutatnak be, tüzeket gyújtanak, ajándékokat adnak, az élelmet valósággal tékozoljdk. Ma, a kereszténység kétévezredes egyengető befolyása után ei’jk az ősi bonyolult mítoszok és szertartások már csak nyomaikban léteznek. E sok ezeréves hitek a modern élet gyors változásaival, a földművelő társadalmiak elszigeteltségének megszűnésével már fokozatosan elhalnak. De még a múlt század végén gyűjtött néphitek és szokások tanulmányozása Is elégséges adalékkal szolgál . Az ősi ünnepek általában megfeleltek az újévnek. Az adott terület földrajzi fekvésének megfelelően változó dátumainak, s egyes népességek esetében a napév kezdetével estek össze, másokéban 3 mezőgazdasági vagy pásztorkodásl ciklusok kezdetével. A keresztény Jelképek alatt mindenütt megtaláljuk az újév felszabadító, megújulást hirdető Jellegének nyomait. A Nap Ismét feljön az égboltra, a tűz segítségével legyőzi a hideget és a sötétséget. Ajándékok és zsengék felajánlása, élelmiszerek bősége, a holtak lelkét kiengesztelő szertartások, a bűnbak feláldozása, a telet Jelképező báb elpusztítása, a feleslegessé vált tárgyak eldobálása mind a kultúrák különbözőségéből fakadó különböző megnyilvánulásai az ünnep eredeti jelentőségének és céljának: az élet folyamatosságának biztosítása, termékenység kérése az új évben, a gonosz elűzése. Persze, ezek az ünnepük fokozatosan elvesztik eredeti Jelentőségüket, mint például a karácsony Is, hogy végül is csupán profán, világi alkalmakká váljanak, amikor a család a karácsonyfa körül összegyülekezik, mert a modern élet mindennapjaiban erre egyébként ritkán adódik alkalom. (Antonio Moscato cikke nyomán: „VIE NOUVE“)
