A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-20 / 29. szám
CZABÁN Irodalmi és történelmi hagyományaink so rá ba u egy névvel többet régisztrálunk. Ma már nemcsak Jókai Mórra, Szenczi Molnár Albertra, Erdélyi Jánosra, Tompa Mihályra, Kazinczy Ferencre, Madách Imrére, Kármán Józsefre, Rákóczi Ferencre, Steiner Gáborra, Krúdy Gyulára, Petőfi Sándorra, Kodály Zoltánra vagy Bihari Jánosra emlékezik a csehszlovákiai magyarság, hanem a történelmi, irodalmi, zenei, politikai nagyságok után egy kiemelkedő pedagógiai személyiséget is felkutattak azok, akikhez legközelebb áll, a rozsnyóiak: Czabán Samut, akiről eddig a csehszlovákiai magyarság viszonylag keveset hallott, de aki a hazai neveléstörténetnek és forradalmi mozgalomnak adott annyit, hogy méltóképpen rászolgál a megemlékezésre, a bizonyságtételre, az utódok hitvallására. \'em szándékom, hogy az életrajzát mondjam el. Bár önmagában ez is tanulságos volna az utókor számára. Inkább életének máig ható tanulságait szeretném levonni. Emberi, pedagógiai és politikai magatartásának azokra a vonásaira szeretnék utalni, amelyek máig érnek, ma is érvényesek, ma is követendő példaként szolgálhatnak. Életét párhuzamba hozhatjuk a mi életünkkel. Mert Czabán Samu szót kért, hogy szót érthessen. Ma szintén szót kérünk, hogy szót érlsünk. Czabán Samu először Rozsnyón kért szót, ahoi 90 és egy évvel ezelőtt született. Aztán eperjesen kért szót, ahol tanítóképzőt végzett. Itt is alig kapott szót. Majd Albertiirsán kér szót, ahol iuteránus iskolában segédtanítóskodott, ahol azonban egyáltalán nem értettek vele szót. Kecskeméten, Szentendrén, Nagyszebenben gazdasági, szőlészeti és gyümölcsészeti tanfolyamot végzett — ezek is életének egyegy állomásai — de mire szakismereteit érvényesítette volna, nem szakmai, hanem politikai okoknál fogva beléfojtották a szót. Győry Dezső „A veszedelmes ember“ címmel regényt írt Czabán Samuról. A szerző így látja hősünk rozsnyói gyermekkorát: „Sokszor, de nagyon sokszor nem laktak jól. Nem úgy, hogy kopogott volna a szemük az éhségtől, csak egyszerűen így: nem voltak jóllakva. A hideg pedig, a Pozsálóról lezúduló szél: nem is jó rágondolni, mennyit fáztak. Nem, ezek nem derűs és nem boldog emlékek. Mikor az édesanyja meghalt, az apja elküldte Eperjesre, a tanítóképzőbe. Samu négy évig tanult itt. Tiszta kitűnő volt. De bizony még Eperjesen is gyakran korgott a gyomra. Ezekhez az évekhez fűződik Czabátn Samu egyik olyan emléke, amely határtalan becsű letességéröl tanúskodik. Győry Dezső regényéből tudjuk A Hét társadalompolitikai melléklete 29 Felelős szerkesztő: Mács József Samunak évekig nem volt elég pénze ahhoz, hogy az eperjesi szatócsüzletben vásárolt kenyered, túrőt, kolbászt kifizesse. A bolt német származású vezetőnője rendszeresen hitelkönyvecskébe jegyezte Samu apró vásárlásait, amelyek azonban lassan, de biztosan összegyűltek. A képző elvégeztével Samu megígérte, hogy első tanító keresetéből kifizeti a tartozást. Ez a nyár elején történt. Ősszel, mikor Czabán mint irsai segédtanító megkapta az első félhavi fizetést, két napi szabadságot kért, felutazott Eperjesre, s megjelent a bodega ajtajában, mire a boltosnő álmélkodással kiáltott: — Ach, Herr Tzabán — unmöglich! Sam« mosolyogva mondta: — Nem lehetetlen semmi. Megígértem, hogy kifizetem amivel tartozom. Csak azért utaztam ide, hogy megköszönjem, hogy idáig segített ... Az első tanítói keresetemet hoztam el. A boltosnő eleinte nem akart hinni a szemének és a fülének. De amikor Samu elkérte a telíró könyvecskét és kirakta a bankókat, elérzékenyült, elsírta magát. — Csak ezért jött vissza Eperjesre? Becsületszavára? — Csak ezért. A bodégásnéni megtörölte a szemét, és a fejét csóválva nézegette a kis noteszt. Aztán maga elé nézett, és lassan, nagyon lassan mondta: — Akkor maga nagyon becsületes ember, Herr Tzabán . . De akkor maga mindig nagyon szegény ember lesz ... Csak a felét fogadom el. De Samu az utolsó krajcárig lefizette a diákköri tartozást. Már ez az epizód is érzékelteti, mennyire egyenes jellem volt Czabán Samu. Minél inkább éretté válik tanítói pályáján, annál inkább’ kitűnnek erkölcsi pozitívumai. Erős, határozott egyéniség, kemény, harcos férfi volt. Vezérelve, hogy „aki gyenge, elbukik.“ Egy választási kampány folytán összeütközésbe kerül a kormányhű vezetőkkel és képviselőikkel ... Azt vallotta többek között, hogy az alfödi magyar képviselők ugyanúgy nem a magyar néptömegek képviselői voltak, mint ahogy a nemzetiségi képviselők sem a nemzetiségi néptömegek érdekeit képviselték. S amikor megtagadta egy választási csalásról szóló jegyzőkönyv aláírását, s ebbe belebukott — ugyanis rögvest áthelyezték, barátai így „okosították“: — Samukáin, te párbajt akartál a kormánynyal. Megütötted a sokkezü kormány egyik kezét, a belügyit. A kormány most visszaütött, a másik kezével, a tanügyivel. Czabán Samu tudatosan, szántszándékkal nem tért ki az összeütközés elől. Vállalta az igazságot. A harcot. De vállalta a következményeket Is. Bármennyire is méltánytalan volt, amit vele szemben a hatalom elkövetett, azt mondta: „Nem fogják a sebemet látni!“ Czabán Samu tehát ismételten szót kért, de nem értettek vele szót. Igazságérzete azonban nem hagyta nyugodni. A harcot egy igazságosabb társadalmi rendszerért, s benne egy igazságosabb oktatásügyért, a szocialista magyar pedagógus-szövetségért és egy szocialista szellemű magyar pedagógiai lap létrehozásáért nem adta fel. A hatalommal való sorozatos összecsapása, a sok-sok igazságtalanság a következő álláspontot érlelte meg benne: „Én csak egyféle igazságot Ismerek, a szinigazat.“ Az ország egyik sarkából a másikba dobálták, fegyelmi büntetésekkel sújtották. Czabán azonban állhatatos volt szocialista elveiben és népszeretetében egyaránt. S végül akkor is szólt, ha nem kapott szót. Mert nem hallgathatott. Nem maradhatott néma a hajdani magyar tanító kiszolgáltottsága láttán. Keserű iróniával állapította meg: „A magyar tanító a nemzet példás napszámosa... Jön a parancs a tanfelügyelőtől, jön a parancs a polgármestertői, jön a parancs a főispántól... a magyar tanító ugrik és kiszolgál...“ Nem tudott megbékélni ezzel a lealázó helyzettel. Ezért hirdette: „A néptanító ne csakaz ábécét verje a gyermekek fejébe, de a nép tanítója is legyen: a falu tanácsadója, a közösség nevelője!“ Ö, bárcsak ma már elmondhatnánk, hogy így van! Néhány további gondolata a pedagógiáról: „Optimizmusra és harcra kell nevelni az ifjúságot.“ „Én nem a harcot szeretem, hanem a célt. De tudom, hogy harc nélkül nem lehet semmilyen célt elérni. A népmilliókat kell fölemelni a műveltség olyan fokára, hogy a nép minden fia egy-egy Petőfi legyen. „Tanítottam az igazságot: az életnek, mint legnagyobb emberi értéknek a megismerését és megbecsülését, s öntudatot ébresztettem ... Én nyílt, őszinte, bátor, igazságot és szabadságot szomjúhozó embertípust igyekeztem nevelni. A nemzetiségi vidéken éppenúgy, mint az Alföldön; a szeretetet és az emberek megbecsülését hirdettem, és tördeltem a faji és vallási elfogultság béklyóit.“ Mennyire időszerű ma is Czabán Samu! És mennyire megdöbbentő, hogy ezeknek az igéknek a hirdetéséhez hiába kért szót, nem kapott. Megvolt a véleménye a hajdani Apponyi féle magyarosító iskolapolitikáról is. Ezt mondta: „Apponyi magyarosítani akar. Egy pár ezer nemzetiségi gyereket megtanít majd tán úgyahogy magyarul, de közben elfeledkezik a magyarok millióit az életre és műveltségre megtanítani ... Egész tragédia ez. Egy országé lesz egyszer, emlékezzünk rá!“ És igaza volt. Máig ható és intő mememtó ez! Igaza volt, mégsem jutott szóhoz. Nem csoda, hogy amikor vezércikket ír a tanácsköztársaságról, a proletárforradalomról, elhallgattatják. Jelszavai voltak: „Védjük meg a forradalom vívmányait! Veszélyben a proletárhaza! Itt a döntő perc, a magyar munkásság tegye félre panaszait és hajtsa ki a rablókat!“ Ezt hirdette gyűléseken, konferenciákon, beszélgetéseken. De az ellenforradalom nem sokáig tűrte sem ezeket a jelszavakat, seru hirdetőit. így került Czabán Samu ismét tájainkra. Egy Fábry Zoltánhoz küldött levelében írta: „Tudnotok kell, hogy mindig tiszta ember voltam. A régi Magyarországon is az elsők között voltam: a lelkiismeretes munkában. Itt sem, lehettem rosszabb (Csehszlovákiában. | Nagyon fáj, hogy felfüggesztettek. A tanítástól való eltiltás: megszégyenítés... Működik pedig itt olyan tanító, akit el kellett vezetni az iskolából, mert részeg volt .. Fábry Zoltán így vonja le a Czabán élet tanulságát: „Czabán Samu nem akart, nem tudott bűnrészes lenni. Harcolt akkor Is, amikor keserűségg szívét facsarta: »Töretlen úton kell járnunk, harcot akarunk, küzdelmet mindaddig, amíg ki nem vívjuk mindazt, amiért zászlót bontottunk.«“ Nem véletlen, hogy Czabán Samut mind a magyar, mind a csehszlovák polgári hatalom veszedelmes embernek -tartotta. Hogy miért, azt ugyancsak Fábry Zoltán fogalmazta meg a legfrappánsabban: „Az igazság: veszedelem. Az ember tehát veszedelmes ember. Veszedelmes, mert igaz ember csak tiszta ember lehet. Vele szemben csak egy védekezés van: elgáncsolni, bemocskolni, elhallgattatni, a hatalom segítségével semmivé, hatástalanná törpíteni. Ha író: kiütni a tollat a kezéből, ha tanító: lelökni a katedráról.“ És még egy jellemzés Fábry Zoltántól: „Ha van tiszta ember, akkor Czabán Samu a kalaplevételre késztető példa; Tiszta volt: tisztességes, tehát naív. Tisztaságot követelt és tisztességet keresett egy olyan társadalomban, melynek megnyilvánulásai csak képmutatásban és frázisban merülhettek ki.“ TOLVAI BF.RTAl.AN
