A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-12-14 / 50. szám

Évtizedekkel ezelőtt )a cím­ben idézett mondattal bo­csátották útra a mesterek az iíjú segédeket, hogy vándorbottal a kezükben, az lnasévek alatt megszerzett tu­dással a tarsolyukban nekivágja­nak a világnak, és Így tökéletesed­jenek a szakma Ismeretében. &n is e mondattal kérem a ked­ves Olvasót, hogy most velem együtt álljon meg pár percre egy mérföldkőnél ott, hol az ezerka­­nyarú Ipoly folyó Int messzi üd­vözletét a Szltnya hóslpkás ormá­nak. Huszonöt évvel ezelőtt is ilyen hűvös decemberi szél süvített vé­gig e tájon, mint ma. A halál, a pusztítás ülte torát, s a háromives kőhíd felrobbantva, szétzúzva fe­küdt hullámslrjában. Telefonosz­lopok és összegubancolódott vll­­lanydrótok, gránáttölcsérek zárták el az utakat, dehát ki akart vol­na akkor utazni? ... Az Ipoly men­ti magas topolyafák kopár ágai között fekete varjak károgtak gyászosan. Maga a város olyan néma, olyan csendes volt, mintha csak egyszerre kihalt volna. Az ágyúdörgések egyre köze­lebbről hallatszottak, s a váro­son keresztül fej veszetten mene­kültek a németek. A város néma­ságba burkolódzott, lent a pin­cék mélyén emberek ezrei várták a felszabadulást. A szabadság utá­ni vágy tartotta a lelket az embe­rekben, ez adott erőt a kitartásra. Huszonöt évvel ezelőlt, 1944. december 14-én végre megjöttek a felszabadítók. Ipolyság felszaba­dult! Huszonöt év, egy negyed szá­zad ... Igen, ez a mai ünnep nagy mérföldköve, ahol megállni köte­lesség! Az egyének, családok, nem­zetek mindig valamilyen számve­tést, visszapillantást készítenek, amikor ilyen kerek évfordulóhoz érnek. Szabadjon hát most egy város életének megvonni negyed­évszázados mérlegét. Ámde ha reá­lisak akarunk lenni, e számvetés­ben vessünk egy-két pillantást a régmúlt időkre, eseményekre, ame­lyeket Immár csak a történelem sárgult lapjai őriznek az utókor számára. Az első írásos feljegyzéseket Ipolyságról a IV. Béla király ide­jéből származó ún. zólyomi kó­dexben találjuk, bár maga; a tele­pülés sokkal régebbi keletű. A „sághl premontrei prépostságot“ már a XII. század elején említik Írott krónikáink, és egyes hagyo­mányok szerint a „sági" monos­tort még I. (Szent) István alapí­totta. Bár a városnak földrajzilag kitűnő fekvése 1806 óta biztosítot­ta azt, hogy Hont vármegye szék­helyévé lépett elő, mégis történel­mében messze elmarad a vele egy­korú ' városok fejlődése mögött. Hogy miért? £ppen azért, mert túl jók a földrajzi adottságai, útkeresz­teződésnél fekszik.' Nem volt há­ború, amely meg ne tépázta vol­na. A tatárjárás és a törökdúlás szinte a földdel tette egyenlővé. Rákóczi kurucal, Görgey Artúr és Guyon Rlchárd 48-as honvédéi ismerték e tájat, jártak a város macskaköves utcáin. Az 1919-es tavaszi hadjáratban hadszíntérré vélt az egész Ipolyvölgye. Május­ban elfoglalta a várost a Magyar Tanácsköztársaság vörös hadserege és Július 1-ig tartotta. Ipolyság minden korban ott volt a haladás oldalán. S ma, amikor a város felszabadulásénak 25. év­fordulóját ünnepli, ml lehetne szebb csokor, mint az elmúlt 25 év eredményeinek kimutatása. Mielőtt azonban rátérnénk a részletekre, hadd kattlntsuk fel az emlékezés reflektorát, a köszönet fényét azok előtt, akik az elmúlt negyed évszázad alatt hozzájárul­tak ahhoz, hogy az eredménye­ket ily szépnek, ily büszkének mondhatjuk. Itthon, Ipolyságon született. Gyerekkorában ott rúgta a labdát a „Kiskút pástja“ réten, mint a többi vele egykorú. Szorgalma, akarata csodát müveit, mert az egykori szegény gyerek később a szegények orvosa lett, akit az egész város tisztel, becsül. Ami­kor hullottak a bombák, süvítettek a gránátok, ő akkor Is Itthon ma­radt, mert tudta, hogy orvosi es­küje erre kötelezi. Elsőként kap­csolódott be az egészségügy vér­keringésének felélesztésébe. Ejt nappallá téve dolgozott, fáradt, mind.en rászorulón segített. Ma pedig éppúgy nap, mint nap fel­­ölti magára az orvosi köppenyt, sorra látogatja betegeit, mint az elmúlt negyed század minden nap­ján. Csak annyi a különbség, hogy haja fehérebb lett, léptei kissé fá­radtabbnak tűnnek, de szemei most Is fiatalosan csillognak és ontják mindenkire a szeretet fé­nyét. Dr. Baráti Béla bácsit ma is úgy szeretik betegei és polgártár­sai, mint hosszú évek alatt mindig. A város felszabadulásának 25. évfordulója egybeesik a Csemadok városi szervezete megalakulásá­nak 20. évfordulójával. És ha már ha mérföldkőhöz érsz! Ipolyság főtere Bolyai felvételei .... y a Csemadokról beszélünk, akkor kötelességünk megemlíteni azt a sok nagyszerű eredményt, ^amlt Ipolyság az elmúlt két évtized so­rán elért az öntevékeny, műkedve­lői előadások terén. Szinte nin­csen olyan jelentősebb színpadi alkotás, amit Ipolyságon be ne mu­tattak volna. S ha a színpadi be­mutatókat említjük, akkor ismét felbukkan egy név. Bulla Tibor foglalkozására néz­ve a Vendéglátóipari Vállalat cuk­rásza. Hogy. mikor lett szerelme­se Thállának? Nagyon-nagyon ré­gen, még ifjú segéd korában. Amikor megalakult a Csemadok szervezete, Bulla Tibor az elsők között volt, akik megindították az építő, alkotó munkát. Már 1949- ben bemutatkozik a Bulla Tibor által vezetett szlnjátszócsoport, és azóta több. mint húsz bemutató­val gazdagította Ipolyság kultú­ráját. Ámde Bulla Tibor nemcsak a színpad szerelmese, sok éven át ő volt az elnöke is a Csemadok városi szervezetének. Most pedig beszéljünk egy fia­talról, aki egyidős -a szabadsággal. A magyar általános iskolában találom meg Varga Józsefet. Asz­tala fölé hajolva az egyes szak­körök munkatervét rendezgeti, mint az iskola úttörő vezetőjét Mindig siet, mindig rohan, most is alig pár percet tud szánni a be­szélgetésre, mert egy értekezletre kell mennie. Varga Jóska december 17-én született, mint nevetve mondja — a gyertyafényes pince mélyén. A háború borzalmait csak hírből Ismeri. Életútja? Nincs sok mon­danivalója erről. Itthon érettségi­zett, majd a nyltral Pedagógiai Fakultáson végzett, s most ismét itthon van. 0 is olyan, mint a többi fiatal. Szereti az életet, a vidámságot. „Minden jóban benne vagyok“ — mondja, és ezt Igazolják tettei is. Kívánsága? Olyan, mint a többi fiatalé — békében, és biztonság­ban akar élni. Lehet-e szebbet ál­modni, nagyobbat kívánni a mai kor Ifjú nemzedékének? Most pedig megkérem a kedves Olvasót, tartson velem, sétáljunk együtt a mai évfordulón Ipolyság utcáin. Ha az utas a T—7 jelzésű nem­zetközi műúton érkezik Ipolyság felé, az első, ami a szemébe tű­nik az a minden igényt kielégítő, modern üzemanyagtöltő állomás, amelynek jelentősége január 1 után csak fokozódni fog, ugyanis akkor adják át a forgalomnak az újonnan épült vámházat, s ezzel a város ténylegesen is Csehszlová­kia legdélibb kapujává válik. A benzlnkúttal szemben épült ki az üzemek hálózata, Itt van az építkezési vállalat telepe, az autó­javító üzem, az Autóközlekedési Vállalat garázstelepe, a tejüzem, a bútorgyár, és már alapozzák az új kenyérgyár épületcsoportját Is. Külön említést érdemel az új sportstadion, amelyhez hasonló­val bizony még kevés ilyen kis­város büszkélkedhet. Kár, hogy mire a stadion felépült, az Ipoly­sági labdarúgás bizony eléggé le­hanyatlott. A volt kaszárnyában elhelyezett Piéta üzemben remekszép szvette­­rek és pulóverek készülnek szor­gos női kezek munkája nyomán. A közszolgáltatások háza és az új posta harmonikusan illeszkedik az új városrész képébe. Szemben velük, a főút mentén húzódik a lakásépítő szövetkezet négyemele­tes háztömbje, ahol közel 100 csa­lád talált kényelmes otthonra. A posta épülete mögött található a mintegy 2500 személy befoga­dására épült szabadtéri színpad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom