A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-11-09 / 45. szám
lett az életből. Bizony, ha a mai lányok jobb nevelésben részesülnének, több... szóval., békét hagynának a nős férfiaknak. A legutóbb apukája különösen szomorú és zaklatott lelkiálla pótban volt. Lehet, hogy meghatotta a közelgő szalagavató híre, az övé, aminek annyira örült. Ajándékot is hozott anyukának, egy gyönyörű sálat Péter két napig hordta a táskája ban, nem tudta, mihez kezdjen vele. Aztán támadt egy ötlete: meghentergette a csomagot az utcán és azt mondta anyukának, hogy találta. Miután hiába keresték a károsultat, anyuka elhatározta, hogy hordani fogja. Amikor anyuka föltette azt a sálat, a legszívesebben agyoncsókoltam volna. Ahányszor csak a nyakában láttam, akaratlanul is boldogságtól sugár zott az arcom. Egyszer aztán észre is vette és faggatni kezdett. Majdnem megmondtam neki az igazat, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Nem, ezzel elronthatnám az egészet. Magam sem tudom, miként történt, hogy a szalagavatóra két helyet foglaltam az asztal nál. Akaratlanul buggyant ki a számon .. . mindenki mondta sorjában: anyuka, apuka . ■ és akkor fölülkerekedett bennem a dac. Nekem talán nincs jogom az apámra? Semmi közöm ahhoz, ami köztük történtI Nekem, a fiuknak szalagavatója van és azt akarom, hogy a szüleim itt legyenek együtt, mint a többieknek. Amikor megszülettem, volt apám, anyám, és azt akarom, hogy most is legyen. Születés és szalagavató csak egyszer van az életben. Három éjjel nem aludtam utána, egyre azon tépelődtem, ugyan mi lesz ebből. Anyuka mit sem sejtett az egészből. Meglepődni is alig volt ideje, amikor apu odajött az asztalhoz, csak annyit láttam, hogy elsápadt, mint egy szobor. Dadogtam valamit, már magam sem emlékszem pontosan, hogy mit. .. valami olyasmit, hogy tizennyolc éves vagyok és mindenkinek ... aztán tekintetem elhomályosult, összefolyt előttem az asztalok sora, és én akkor szentül meg voltam győződve, hogy jól végződik minden. Amikor kedves tanárom felfűzte a szalagot, keményen megszorította a kezem. Megértett, és én is megértettem őt. Az első tánc a mamáké volt. Istenem, anyu, bocsáss meg apunak, gondolj rám, hiszen én nem tehetek róla! Érzem anyuka meleg kezét, látom a szemében a könnyeket és várom türelmetlenül, vajon mit válaszol. Nem szólt. Aztán vége lett a táncnak, s akkor anyu melegen megszorította a kezem és csak két szót súgott a fülembe: Légy nyugodtt Ö, milyen jó, milyen nagyszerű dolog, hogy akkor nem választották el őket...! Vércse Miklós fordítása LADÁNYI MIHÁLY Lenin Szavaidat gyűrt sapkaként itt forgatom a kezemben, Lenin, oly esetlenül, mint öreg zsellér az esőtől cserzett kalapot, mert annyiszor kioktattak nevedben, mikor beszélgetni szerettem volna csak veled, pedig nem vagy le isten, hogy kövér papok dübörögjék szerteszét igéidet, nem vagy te bonviván, hogy minden operettben énekelj, és nem vagy népszínművek díszparasztja sem. Tudom, te voltál, akit nem ismétel meg már a század. Ügy fáj, hogy éles hangod hanglemezről hallhatom ma már csak. Pedig ha visszajöhetnél egyetlen napra is a mi Jeruzsálemünk templomaiba! Naponta erre gondolok, hisz nem balzsamozva vágylak látni én sem, hisz ember voltál, aki bujdosva élt és rozskenyéren — Szavaidat gyűrt sapkaként itt szorongatom szívem fölött, Lenin, azzal köszönök a jövőnek majd, ha véletlenül felém tekint. *__________________________ Kocsis Kálmán, s hogy, orosz asszonyt hozott. Ez tette kíváncsivá a falu népét. — Jézusmárja, hogy még orosz asszony! — Vajon milyen lehet az? — Kosszarvú, tigriskörmfi? Olyan volt, mint bárki más a faluban, csak éppen magyarul nem tudott. Azonkívül vad és félénk volt, mint az erdei nyúl. — Hová tetted az eszed, azt a nagymarha eszed, Kálmán? — mondta Kocsis Péterné fenyegető haraggal. Szinte félni lehetett tőle. — Mi az anyád valagát kezdel itt ezzel a muszka kurvával!? Kálmán hallgatva tűrte egy ideig, ahogy anyja szórta rá az áldást, végül felpattant. — Fodgja be már az! a nagy pofáját! Magammal hoztam, mert nem tudtam tőle megszabadulni, no!... Mi az Istent csinálhattam, ha egyszer úgy rám akaszkodott, mint a bogáncs... Meg ami igaz, az igaz: neki köszönhetem, hogy élek, hogy hazakerülhettem. Hol a fehérek, hol a veresek elől rejtett el. Mit gondol, a kutya Istenit, ott tán kócpuskával lődöztek!?... Tudom, annak örülne, ha most már magára maradna ezzel a vastag nyakú paraszttal, szarik az urára, gyerekeire, mindenkire ... Kocsisnénak felrándult az ökle, de lenyelte a mérgét, csendesebbre fogta a hangját. — Hagyd, ne bántsd ezt az embert, hallod! Jobb ez a falat kenyérnél. Azt is vedd tudomásul, te tetves, hogy nem egyetlen rongyos gatyában jött hozzánk, hanem minket hozott magához, a vagyonába, aminek egyszer te is hasznát veheted, ha nem jártatod örökké azt a marha nagy pofádat... Ezt a kurvát meg vidd, ahová akarod, én nem szívok vele egy levegőt, nem kerülgetem az udvaromban! Hát ehhez tartsd magad, te szarházi, a nyavalya jönne rád! Tányér levest lökött Kálmán elé, később az orosz elé is, ellenségesen villogó szemmel. Az idegen asszony nem nyúlt az ételhez, összekuporodva ült a lóca sarkán, mintha minden pillanatban el akarna szaladni. Ijedt keserűség ült az arcán. Kálmán letette a kanalat. — Nem mondaná meg, hová menjek? — Az a te dolgod. — Nemcsak az én dolgom, a magáé is. A fia vagyok. Jogom van itt lakni. Különben, amíg be nem rukkoltam, hazaadtam a keresetemet. Hazaadtam, vagy nem? — Haza. De be is etted. Meg ruháztalak, bagóra valót adtam. Órát Is vettem, citerát csináltattam ... Eh, menj a francba, ne haragíts engem! Kovács János a tűzhely mellett pipázgatott. Sűrűn pislogott a vizenyős szemével, és megköszörülte a torkát, jelezvén, hogy szólni akar. Ránéztek. — Nem ülhet ki a patakpartra, beláthatja, Irma. — Maga engem ne tanítson, tudom mit csinálok! 13 f£ oly tatjuk) V. MacháCek felvétele
