A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-11-09 / 45. szám
Katarina KnSková iszületett 1944 november 4-én/ édesanyjával és férjével Müller Ferenc nyugdíjas jegyző, a Peter Szteblla volt ejtőernyős partitjglt Stefánlk partizánbrigád tagja tán szabad sjlnOftkai harcok következtében. A visszavonuló német csapatok 55 hidat röpítettek a levegőbe, kétszázötven polgár halt meg és — már a felszabadulás után — az elásott ős felrobbant aknák 180 embert sebesltettek meg súlyosan." Szerencsére, az anyák mindenre emlékeznek. Ók nem ilyen szárazon, nem ilyen adatszerűén mondták el gyermekeiknek — ős nekünk is — azt, ami 1944 novemberében történt. Katarina Ferková novemberben lesz huszonöt éves, mint a szabadságunk. Elárusítónő az élelmiszerboltban. Amikor édesanyja beszélni kezd, befogja a fülét: — Hallani sem akarok a héborúróll Nekem fiam van ... Édesapja és édesanyja felváltva mondják el leányuk születésének történetét. A mama sir, ezen nem lehet csodálkozni. — Körülbelül két héttel a szülés előtt az erdőbe menekültünk, a légitámadások elől. Egy bunkerban született meg Katka. A szülésnél az egyik szomszédasszonyom segédkezett, mivel orvosról vagy bábáról akkor nem is álmodhattunk. Abban a hideg novemberben először a szabad ég alatt háltunk, magunkra csavartunk minden ócska rongyot, amit házunk romjai alatt találtunk. Még csak tüzet sem gyújthattunk, nehogy a repülőkről észrevegyenek bennünket. Mezítláb jártam át a patakon, mert a hidat őrizték a németek. Azóta ilyen a lábam, azóta beteg vagyok — sír Kata édesanyja és alaktalanra dagadt lábát mutatja. — Hát Így volt ez velünk ... A madárnak van ideje1, hogy költés előtt fészket építhessen, nekem nem volt rá időm, mert állandóan változtatnunk kellett a rejtekhelyünket. Jaroslav Coplk. Novemberben lesz huszonöt éves, mint a szabadságunk. Mérnök, a járási Vízgazdálkodási Igazgatóság igazgatóhelyettese. Három éve nős, ezidáig gyermektelen. Kedvenc időtöltése a fényképezés és a sízés. — Talán az édesanyám többet mondhatna, mint énl — szabadkozik. Szép kertes családi házban laknak Copík mérnök szülei. Mamája az unokákra vigyáz, hiszen öt nős fia van, jaroslav a második. Mindegyiket iskoláztatták, az öt közül kettő mérnök már. — Mi is az erdőbe menekültünk, mint az egész falu. A patakpart oldalába akartunk kunyhót építeni. Engem nem engedett segíteni a férjem, mert tudta, hogy bármelyik percben elővehetnek a szülési fájdalmak. így hát ő maga látott munkához. A kunyhó teteje még meg sem volt, amikor vajúdni kezdtem. A férjem rohant a bábáért, aki a közelben tartózkodott. Amíg ő oda volt, szakadni kezdett az eső, de ügy, hogy a patak kilépett a medréből és szekereket, fatörzseket sodort magával. Akkor született Jaroslav fiam. Feketeároknak, Cierny járok-nak hívták azt a patakot, amelyiknek a partján született, ezért neveztük el Jaroslavnak. A fiam egészséges volt, de én annyira megbetegedtem, hogy a férjem a karján hordott még sokáig. Másnap egy német megállt mellettünk, megnézte a fiam és azt mondta, hogy ha másnap csak egyetlenegyszer lőni merészelnek a partizánok, az egész falut felgyújtják. És mi nemsokára egy hatalmas robbanást hallottunk. A visszavonuló németek akkor robbantották fel a hidat. Hazajöhettünk — fejezi be és a szemét törölgetí. — Ne sír] mamai — vigasztalja a fia. — Hiszen, egyhamar aligha lesz háború ... — Biztos? — ragyog fel az anya könnyfátyolos szeme és látom, hogy hinni akar a fiának. Katarina KriSkové. Novemberben lesz huszonöt éves, mint a szabadságunk. Az önkiszolgáló élelmiszerboltban üzletvezető-helyettes, öt éve ment férjhez, van egy négyéves gyermeke. Férje a Vihorlát Nemzeti Vállalat technikusa. Helyette is inkább az édesanyja beszél: — Amikor annyira közeledett a front, hogy már hallottuk a lövöldözést, mi is kimentünk az erdőbe. Nagyon megnehezítette a dolgun<at az, hogy ke*, nettel a szmes előtt eltört mindkét lábam, egy kocsikerék ment át rajtam, egy megrakott kocsi kereke. Egy bokor alatt szültem és a bábaaszszonynak nehéz dolga volt velem, hiszen a lábam teljesen béna volt. Talán nem is nekem köszönheti a kislányom az életét, hanem Anna Trepková bábasszonynak. — Nekünk soha semmiben nem volt szerencsénk. Amikor végre hazakerültünk, a házunknak csak a romjait találtuk meg, de hadisegélyt nem kaptunk. A magunk erejéből kezdtünk építkezni és mindmáig nem fejeztük be a házat, mert a férjem , éppen egy évvel ezelőtt halt meg. Mindig nagyon nehezen éltünk, nagyon nehezen — motyogja maga elé. Hatvan éves, de sokkal többnek látszik. amint nagy nehezen feláll a székről és hibásan összeforrt lábain hazafelé indul. A huszonöt éves Kata utána néz, majd beszélni kezd: — Naponta reggel hattól este hatig dolgozom az üzletben és ha hazajövök, itthon is munka vár: a gyerek, a férjem, a kert. Ezt a házat negyvenötezerért vettük, s mindent azóta szereztünk. Senkitől nem kaptunk még öt fillért sem, de azért nem panaszkodom, mert nagyon Jó férjem vanl — mondja és már mosolyog. Körülnézünk ebben a ragyogóan tiszta lakásban, ahol a padlón tésztát lehetne gyúrni és tudjuk, hogy igazat mondott a férje: — Van televíziónk, vannak könyveink, mindenünk van, de időnk nincsen semmire, mert itthon is csak a munka vár ránk. Amikor elkészülünk, azonnal lefekszünk, mert reggel korán munkába kell menni. Beszéltünk öregebb emberekkel is: Müller Ferenccel, aki akkor jegyző volt és segített a partizánoknak meg az üldözött zsidóknak. Német eredetű neve ellenére is magyar és talpig becsületes ember. Peter Sztebila ruszin ejtőernyős partizánnal, akit az elmúlt évben árulónak neveztek azért, mert tudta a kötelességét. Akinek az élményeiből kitelne egy három kötetes regény ... fis még sok mással is. S a sok beszéd alapján kialakult bennünk egy kép ezekről az emberekről, szlovákokról, ukránokról és magyarokról egyaránt: Nem volt könnyű életük, ezért lettek a vasnál keményebbek. Nem lelkesednek egykönnyen és a hálájukat tettekkel mutatják ki. S ezt legjobban bizonyltja az, amit huszonöt év alatt csináltak! Beszéltünk fiatalokkal és beszéltünk öregekkel, s az az érzésünk, hogy mindannyian huszonöt évvel ezelőtt születtek, akkor, amikor szabadságunk. Köztársaságunk területén soksok helyen domborodnak katonasírok, azoknak a katonáknak & sírjai, akik életüket áldozták a szabadságunkért. Nem tudjuk, hányán voltak, nem tudjuk, hányán siratták meg őket, csak azt tudjuk, hogy mit köszönhetünk nekik. N. LÁSZLÓ ENDRE Stubnya Arnold felvételei Épül Szinna új lakónegyede
