A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-10-26 / 43. szám

Eszményképünk

a művelt ifjúság

kevés dologról van tuö’wiása, mert köztudott: a „Család és Iskola“ tervezetét a Tankönyvkiadó a felettes iskolai szervek javaslata alapján jóváhagyás végett az illetékesek elé terjesztette. Azonban hiába volt kinevezve már a szerkesztőbizottság is, mert közben az 1987-es évben tervezett, az egész sajtó átszervezését célzó jelentés megakasztotta a „Család és Iskola“ ügyét. Majd az 1968-as év eseményzuhataga pedig elterelte a figyelmet a sajtó átszervezéséről. Más egy kissé a helyzet a szlovák nyelvoktatás céljait szolgáló, a tanulók számára írt lapról. Ennek jóváhagyása már előzőleg megtörtént, megalakult a szerkesztőbizottság és az előkészítő csoport is — sajnos, nem akadt nyomda, amely az új lapot elvállalta volna. Még a miniszteri beavatkozások sem segítettek. A nyomdák kapacitás hiányával magyarázható a Vychovávatel, a Jednotná skola és a Szocialista Nevelés nagy késése is (tehát: nemcsak a magyar lap késik 4—5 hetet!)

A Szocialista Neveléshez a tanítói kérések százai érkeztek és mind azt kérték, hogy az iskolák és a pedagógusok életéből is közöljön híreket. A lapnak megvan a szilárd koncepciója, melyet a 10 éves ünnepi szám Céljainkról, feladatainkról c. cikkben közölt [Szocialista Nevelés, 1966, 226. oldal. A cikket a Köznevelés is átvette és közölte). A rövid, tömör hírek szüksége felmerült, mert az élet sokoldalúbbá vált, s ezt egyelőre az egyetlen lapnak vissza kell tükröznie. Persze, jobb lenne a hetilap, és még jó néhány lap is elkelne — de az 1500—2000 példányszámú lapok erősen rátizetésesek. A lap egyre javuló színvonala ellenére is azonban nyilván akad kifogásolni való a Szocialista Nevelésben, hasonlóan, mint a többi folyóiratban is. Nem akarok részletekbe menő vitába szállni a szerzővel szakmai kérdésekről egyszerűen azért, mert ezt már helyettem sokka! illetékesebbek elvégezték. A szlovák nyelvoktatás új koncepcióját minden eddiginél nagyobb körültekintéssel, tudományos alapossággal körvonalazta Eudovít Smelík főiskolai docens a Szocialista Nevelés 1968 októberi számában. A három szocialista ország összefogásával készült Képes Nyelvkönyv első a maga nemében és Jugoszláviában, Magyarországon, de nálunk is az egyik legnagyobb könyvsiker. A könyvből 17 nyelvet tanítanak eredménnyel, és a jugoszláviai meg a magyarországi partnerek már a mű második kiadását kérik. A nemzetközi kiállításokon a nyelvkönyv iránt nagy az érdeklődés. Tárgyalások folynak az olaszokkal és a nyugat németekkel, a műnek, illetve alapgondolatának átvételére. A könyvet, főleg a francia tapasztalatok alapján tudományos kutatás előzte meg Jugoszláviában, melyről Brunet Elemér tanulmánya számol be részletesen (Tanulmányok a szlovák nyelv tanításáról, SPN, Bratislava, 139—164. oldal). A szerző a tévedhetetlenség pózában tetszelegve, mindent becsmérelve véleményt mond szakmai kérdésekről... A kérdés az, hogy ki, hogyan gazdálkodott a kor társadalmilag adott lehetőségeivel azon a poszton, ahol áll — s erre Sági Tóth Tibor maga adta meg a választ egyszerre az idézettel meg érvelésével. Az idézettel, mert „jó mulatság, férfimunka“ a magyar pedagógiai „körhinta“, és érvelésével, melynek meghatározó módszere az elhallgatás, a tájékozatlanságból (ha nem is rosszindulatból) eredő bizalmatlanság, ami sajnos a cikk íróját nem dicséri.

A bizalmatlanság atmoszféráját árasztó demagógiának időszaka múlófélben van. Társadalmunknak becsületes és tudományosan is megalapozott munkára van szüksége. Az egy oldalúan szándékos féligazságok hangoztatása és az alaptalan vádaskodás ugyanis nem használ az eredményes alkotó tevékenységnek. A csehszlovákiai magyar pedagógia ismét egy nagy erőpróba előtt áll. A tankönyvek százait kell kiadni az új alapiskola és a gimnáziumok tanulói számára. Reméljük, hogy ezek a tankönyvek is annyival lesznek jobbak, szebbek, mint a jelenlegiek a régiekhez viszonyítva. Tehát ismét egy nagyot léphetünk majd előre. Ennek az előkészítése azonban sok-sok munkát, alapos tudást igényel.

Sajnálom, de ki kell mondanom: Sági Tóth Tibornak ez az írása inkább az általa Idézett Intimpistára emlékeztet, mint eddigi írásainak hitelt érdemlő hangjára.

WERDENICH JŰZSEF

a Szlovák Tankönyvkiadó

Magyar Szerkesztőségének vezetője

Ez nevelésünk legfőbb célja.

Művelt ifjúságot akarunk: olyat, amelyre büszkék lehetünk, olyat, amely bárhová megy is, mindenütt kitűnik helyes magatartásával, megállja helyét a tudományok terén, az iparban, a földművelésben és a munka bármely szakaszán; olyat, amelynek egyetlen cselekedetéért, egyetlen megnyilatkozásáért sem kell szégyenkeznünk.

Olyan ifjúságot akarunk, amely politikai öntudattal ki akar szabadulni a kisebbrendűségi érzés bilincseiből, amely tudatában van annak, hogy kevesen vagyunk, sokat kell produkálnunk, amely következetesen, bátran tud harcolni jogaiért, boldogságáért, a békéért, a haladásért, a humanizmus eszméiért, amely az eléje tornyosuló feladatok megoldásából, a jövőt építő munkából, minden erejével ki akarja venni a részét.

Ahhoz, hogy ifjúságunk Ilyen legyen, fel kell vérteznünk a legmagasabb rendű erkölcsi tulajdonságokkal, mégpedig nem üres szólamokkal, hanem lelkesítő példaadással, vonzó erejű tettekkel. Ifjúságunk jövője iránti aggódó szeretetünk egyetlen jelszava: embert nevelni! Ez mindannyiunk küldetése és kötelessége. Kölcsey intése szerint kell cselekednünk, aki így figyelmeztette kortársait: „Nézzetek előre, s fiaitokat küldjétek tanulni, hogy jobbak lehessenek, mint mi valánk.“ Ez mai reális életszemlélettel azt jelenti: ügyeljünk arra,

hogy minél több jól képzett orvosunk, pedagógusunk, mérnökünk stb. legyen. Ha meg akarjuk állni helyünket a körülöttünk folyó versenyben, ne azt nézzük, hogy a gyermekünk minél előbb „keressen“, hanem azt, hogy minél műveltebb legyen, miné! többet tanuljon, minél jobban készüljön fel az életre.* Csak így tudjuk biztosítani gyermekünk boldogulását, kulturális és gazdasági színvonalunk emelkedését.

Minden tekintetben felelések vagyunk az új nemzedékért. És nemcsak a szülők meg a tanítók felelősek, hanem az orvosok, az újságírók, az írók, a művészek, az ifjúsági és társadalmi szervezetek is — mindenki, aki kapcsolatba kerül az ifjúsággal, aki hatással van rá. Ez elöl a felelősség elől nem lehet kitérni. A problémákat — az ifjúság problémáit is beleértve — elkendőzni nem lehet, és nem is tanácsos. Ha kell, áldozatok vállalásával is harcolni kell minden ellen, ami cinikussá züilesztheti gyermekeinket. Azokat az ifjakat, akiknek felbillent a lelki egyensúlyuk, akik nem látják tisztán a célt, amelyet el kellene érniük, meg kell óvnunk a kiábrándulás veszélyétől, a lelki válságtól, a kudarcoktól.

A kor követelményeinek megfelelően olyan ifjúságot kell nevelnünk, amely célratörő, amely megbízhatóságával és jól végzett munkájával megállja a helyét, bármelyik minisztériumban, egyetemen, főiskolán, kutatóintézetben, klinikán, az államigazgatásban vagy egyéb kulcspozíciókban. Az ifjúságnak, ha célját el akarja érni, meg kel) tanulnia legyűrni a külső és belső akadályokat, kemény önfegyelemmel napról napra meg kell erősödnie a küzdéshez. Nem szabad engednie, hogy az esetleges kudarc megtörje. Tudatában kell lennie annak hogy az érvényesülés erőfeszítést, erkölcsi szilárdságot, határozottságot, fegyelmezett séget, szorgalmat és kitartást kíván. A mun kát nem lehet félvállról venni: minden meg kezdett munkát be kell fejezni. Csak így lesz látszatja, kézzel fogható eredménye munkájának. Ehhez azonban erős akaratra van szükség. Az életben sokszor az dönti el az ember sorsát, kiben milyen akarat lakozik. A szülők gyakran panaszkodnak gyermekük akaratgyengeségére. Nem ok nélkül. A mai ifjúság egy része nem tulajdonít nagy jelentőséget az akarat fejlesztésének, az akarat nevelésének.

Felelősek vagyunk azért, hogy milyen műveltek lesznek az apák örökébe lépő fiatalok. Tisztán kell látnunk azokat a feladatokat, amelyeknek a megoldása a fiatalokra vár, s tudatában kell lennünk annak, hogy ezeket a feladatokat csak művelt, tettre kész, erős akaratú ifjúság tudja megoldani, S mert ezek a tényezők biztosítékai ifjúságunk és népünk boldogulásának, ezért eszményképünk a sokoldalúan művelt, erős akaratú, jellemes ifjúság Tudjuk, hogy az Ifjúságban sok kezdeményező erő és képesség lappang, sok benne az érték, a lendület, a lelkesedés, de azt is tudjuk, hogy tehetségét sokszor parlagon heverteti, nem tud megbirkózni a problémákkal, a nehézségekkel, mert nem tanult meg keményen, kitartóan küzdeni. Vannak fiatalok, akik szorgalmukkal, törekvésükkel szép sikereket értek el, de sajnos, szép számmal vannak olyanok is — és ez aggasztó tünet —, akik alig ismerik a szerénység fogalmát, akik túlzott mértékben csak a szórakozást keresik és a kényelmet, akik megszokták a szülői babusgatást, az állam részéről az ösztöndíjat, akik megszokták, hogy készen, tálcán kapjanak mindent. Akik nemigen tanultak meg lemondani, akiknek a szemében értelmetlen dolog az áldozatok vállalása, pedig — a szórakozás nem lehet életcél. Sok példa bizonyítja, hogy gyermekeink csak azért hagyták abba tanulmányaikat az egyetemen, mert megriadtak a nehézségektől. Nem gondoltak arra, hogy megfutamodással nem lehet csatát nyerni. Ezekből a fiatalokból hiányzik a felelősségérzet, ezek még nem tudatosították magukban, hogy cselekedeteikért előbbutóbb számot kell adniuk önmaguknak, szüleiknek és a közösségnek. Ezek még nem tanulták meg, hogy vállalniuk kell magatartásuk következményeit. Meggondolatlanságuk, felelőtlenségük leggyakoribb forrása az a körülmény, hogy nem tudnak az idővel gazdálkodni, nem használnak ki minden percet az életre való felkészülésre, önképzésre, sportra, testedzésre. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyon fontos a képességek kifejlesztése az ifjúkorban, és azt, hogy a fiatalok rendszeres, szívós munkával tanuljanak idegen nyelveket, és itt nemcsak a szlovákra vagy a csehre gondolunk, hanem elsősorban a világnyelvekre: az angolra, a franciára, a németre, az oroszra, a spanyolra. Napjainkban szinte elengedhetetlen követelmény, hogy gyermekeink tudjanak idegen nyelveket. Ezért gyermeknek, szülőnek minden áldozatot meg kell hoznia. A nemzetközi politikai, kulturális, gazdasági kapcsolatok során a biztos nyelvismeret boldogulásuk egyik legfontosabb előfeltétele.

Az ifjúságnak bátran kell szembenéznie a problémákkal, és helyes önértékeléssel meg kell keresnie, meg kell találnia helyét és boldogulását az életben. Ha boldog akaf