A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-19 / 42. szám
Bucsecsig — ez a kicsiny kis székely íalu, a Keleti- és Déli-Kárpátok találkozásánál. S vajon nem gondolunk-e rögtön e kis falu nevének hallatára — Mikes Kelemenre, a Fejedelem sírig hűséges íródeákjára? Van-e, akit nem indított meg e tragikus sorsú kancellista életútja, aki ne tisztelgett volna némán a hűség ily páratlan, mondhatnánk hősies tanúságtétele láttán? Hányszor megcsodáltuk emberi nagyságát, s mily magasan áll ma is előttünk, mim a hűség, a ragaszkodás, az odaadás szimbóluma. „Zúgon jelé mutat egy halovány csillag", mondja a kései krónikás, s e csillagot követve en is elindultam, hogy néma főhajtással tiszteleghessek a halhatatlan Mikes Kelemen emléke előtt. Estére hajlott már az idő, amikor kocsink megállt a zágonl református templom előtt. Az esti harangszó csilingelve kelt táncra a Hargita felett lenyugvó Nap utolsó sugaraival. Költői kép, költői fogadtatás. Méltó Zágonhoz, amely Mikes Kelemen egyedülálló alakját adta a magyar irodalomnak. Mintha régi barátot üdvözölne, köszönt a templomból kilépő lelkész, és otthonába invitál, kedves szóval, meleg szeretettel. Megosztja velünk szerény vacsoráját, és hajlékot ad elfáradt testünknek. Másnap — meghallgatva a jó tanácsokat, s az útbaigazítást — elindultam, hogy Mikesnek, az íródeáknak nyomait kutassam. A falu bölcséhez, a 87 éves Baka Andrásnéhoz vezetett első utam, kinek elődei a Mikes családnál mint tiszttartók szolgáltak. Megkérem az ősz matrónát, hogy beszéljen nekem a Mikes családról. Csodálatos szellemi frisseséggel mondta el az apáról fiúra szálló történetet, a Mikes család tragédiáját. „Ősi zágoni família volt a Mikeseké, talán a leggazdagabb Háromszékben. Mikes Kelemen édesapja, Mikes Pál részt vett a Thököly féle szabadságharcban, mint ezerés kapitány. Thököly Imre hírét vette, hogy Zágont megszállta a labanc, s erre hű emberét, Mikes Pált küldi seregével saját falujuk felszabadítására. A kurucokat feltüzelte a hír, s vad elszántsággal vágtattak a falujuk felé. Erre a hírre azonban a labanc eltakarodott. A harci láztól elvakított kurucok rabolni, fosztogatni kezdtek, és az egyik előkelő nemest, Jankó Boldizsárt — mivelhogy ellenállt hekik — felszabdalták. A Thököly-mozgalom bukása után a Jankó család feljelentése alapján Mikes Pált Heister generális elfogatta, és nehéz vasban Fogaras várába viteti. Itt rettentő kínzásoknak vetik alá. Naponta egy-egy ujját vágják le, majd a tizedik nap után kiszúrják szemeit. Amint tudott, Mikes Kelemen részt vett a Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharcban, és annak veresége után a fejedelemmel együtt emigrál. Innen visszatérhetett volna, azonban nem volt hajlandó urát elhagyni. A fejedelem halála után egyre inkább erőt vesz rajta a honvágy. Két alkalommal próbál visszatérni hazájába. Előbb Rákóczi józsef fejedelem indít a török porta támogatásával hadat Erdély ellen. A kis kuruc sereg már a határon áll, amikor a porta megvonja tőlük a támogatást. Mikes 146. levelében ezeket írja. „Ha Erdélyt meg nem láthatom is, de a köpönyegit meglátom, mert az erdélyi havasok mellett megyünk el. Ha Zágonban sert nem ihatom is, de iszom a Bozza viziből“. 149. levelében pedig már reményvesztetten a következőket írja: „Elitélheted néném, micsoda sóhajtásokat bácsátottam, mikor az édes hazám havasi mellett mentem el. Örömest bémentem volna Zágonba, de az Or béfödte előttem az oda vivő utat, mert az egész föld övé.. Még egy halvány reménysugaruk volna a bujdosóknak. Mária Teréziához folyamodványnyal esedeznek kegyelemért. Az ifjú uralkodónő, azonban hajlani sem akar róluk. „Ex Turcia nulla redemptio.“ (Törökországból nincsen viszszatérés.) Az elutasító választ Mikes a Kárpátok előterében kapja kézhez, és végképp feladva a reményt visszafordul. Katonái azonban titokban átkelnek a Kárpátokon, hogy bosszút álljanak Mikes Pálért. A Jankó családból már csak Jankó Péter volt életben, aki mikor hírét veszi a közelgő veszedelemnek, az erdőbe bujdosik. Mikes hívei azonban hosszas keresés után ráakadnak, és az erdő egyik tisztásán felakasztják. Ezt a tisztást azóta is Jankó Péter tisztásának nevezik. A katonák pedig Mikes után indulva, visszatértek Rodostóba.“ Eddig szól a falu bölcsének visszaemlékezése, és én megköszönve a hallottakat, elindulok, hogy felkeressem az Íródeák szülőházát. Sajnos, a Mikes kúriából semmi nem maradt. Kastélyukat lerombolták, birtokukat pedig — valószínűleg labanc szolgálataiért — Szentkereszti András kapta meg. A falu túlsó szélén Gyilkos tó Békás szoros a Keleti-Kárpátok kapuja állt a nevezetes kúria, melyről most egy emlékmű tanúskodik, a következő magyar és román szöveggel. „Az e helyen épült házban született MIKES KELEMEN 1690—1761 II. Rákóczi Ferenc íródeákja, a Rodostóba száműzött szabadságharcos, a régi magyar széppróza kiváló művelője.“ Itt született tehát a hűség megtestesítője, Mikes Kelemen. Csak állok az emlékmű előtt és gondolatban felevelenedik előttem az íródeák, a kancellista, aki életével szolgálta a nagyságos fejedelmet. Hányszor gondoltam romantikus életútjára, és hányszor tűnődtem el jelleme nagyságán annak, akinek a leikéből csak a halál tudta kioltani a haza s a szülőföld szeretetének lángját. Mikes Kelemen 16 éves korában került Rákóczi udvarába apródnak, íródeáknak. Elkíséri a fejedelmet Lengyel- és Franciaországba, innen Törökországba vándornak, s onnan vissza sohasem térnek. Bujdosása közben írja 1717 és 1758 között „Törökországi leveleit“. A levelek nemcsak gyönyörű műalkotások, hanem egyben remek korképet is adnak menekülésük történetéből. Első leveleiből az ifjúkor mindent megszépítő és átfogó bizalma csendül ki, míg a 30 évvel későbbiekből az öregkor hervadó panasza, elhagyatottsága zokog föl. „Egyedül hallgatom tenger mormolását, Tenger habja jeleit jutó szél zúgását. Egyedül, egyedül A bujdosók közül, Nagy Törökországban. Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugvó Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó Tenger haragjában." (Lévay: Mikes) Leveleiben megírja Köszeghy Zsuzsa iránt táplált reménytelen szerelmét is. Minden gondolata Erdély, s még leírásai is színesebbekké, melegebbekké lesznek, ha csak leírja hazája nevét. Ilyeneket ír: „Az erdélyi vér nem adómért szolgál, hanem becsületért“. Mintha önmagát mintázta volna meg. Erdélyre gondolva állandó lelki megindulásban van. Vágya szülőföldje felé sodorja, de sorsa fejedelme mellé rendeli. Hazaszeretete Erdély felé ösztönzi, becsülete Rákóczihoz láncolja. Fejedelmére mint Istenre tekint ez a hűséges székely íródeák, és csendes kietlenségben éli nagyrahivatott életét. 1761. október 2-án hal meg, pestisben. Később közös sírba temetik. 1906-ban hazahozzák Rákóczi Ferenc és társai hamvait. Mikes Rodostóban marad — jeltelen sírban. SZÉNÁSSY ZOLTÁN
