A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-19 / 42. szám
Királyhelmec látképe Molnár János felvételei ség, mintha csak valami mesebeli lakomára csöppentünk volna be. S a bőséghez ízlés és kedves kínálgatás járul. A kiadós reggeli után megnézzük a mezőgazdasági termékek kiállítását. Először azt hittem, hogy valami unalmas látnivaló lesz, amit az ember csak kötelességből néz meg, azután szégyenkeznem kellett. Mintha itt Bodrogközben a gyümölcs, a szőlő, a káposzta és a hagyma is legalább kétszer akkorára nőne, mint másutt. .. Volt mit nézniük a vendégeknek. Az „Ispán“ jelmez Parádés lovasfogatok felvonulása A helmeci bennszülöttek büszkén mutogatták termékeiket: — Nézzék csak ezt az őszibarackot! Láttak már ilyet? Hát még az ize! Ott van a neve is annak, aki termelte. — És ez a malomkeréknyi káposzta? — Ez is a jó bodrogközi földben termett. A földnek és az emberi szorgalomnak, tudásnak a gyümölcse mindaz, amit itt láthatnak. A szomszédos helyiségben borkiállítás és borkóstoló. Hatvanegy féle bort állítottak ki, s aki Ínyenc vagy szakértő, hát kedvére kóstolgathatta az ízes borokat... Az ünnepi ebéden egymást érték a köszöntők. Az asztalok körül a szlovákok és a magyarok testvéri egyetértésben ültek egymás mellett, mintha soha semmi ellentét nem lett volna közöttük. S így van ez rendjén. Bízzunk benne, hogy ezután mindig így lesz! Délután olyan zsúfolt volt a program, hogy alig győztük szuszszál. A szabadtéri színpadon először a szlovák együttesek léptek fel szépen kidolgozott tánc- és énekszámokkal, majd a magyarországi vendégművészek mutatták be, mit is tudnak valójában. A közönség lelkes tapssal jutalmazta őket. De kik is jártak itt Magyarországról? Lássuk csak: Bilicsl Tivadar és Mária, Csala Zsuzsa, Béres Ferenc, Félix Györgyi, Dóry József, Bojtor Imre, Urbán Katalin, Boros Jolán, dr. Dalmady és mások. Kora délután kezdődött a műsor, s eljött mindenki, aki csak tehette. Nemcsak Helmecről vagy a járás területéről, hanem még az ország túlsó feléről is. Lassan besötétedett, hűvösebb lett a levegő, de a műsor még egyre tartott és a közönség csak nem ritkult meg. A kultúrműsor utón következett a népmulatság, melyen ismét felléptek a magyarországi művészek. A közönség tapsa újra és újra dobogóra szólította őket. A legtöbb tapsot talán mégis Béres Ferenc kapta. Ragyogtak a szemek, a leányok, asszonyok arca • kipirult. A hétszáz éves város megfiatalodott a dalnak, zenének, gondtalan kacagásnak, az emlékezésnek, barátságnak éá’ a jövőbe vetett hitnek nagy őszszeölelkezésében. Amikor pedig a magyarországi vendégek elfáradtak, helmeci énekesnő állt a dobogóra, a kis Oláh Éva, mert a fiatalság táncolni akart. Nagyon kitett magáért. Megmutatta, hogy az itteni magyarság között is akadnak igazi tehetségek. Akik nem fértek be a terembe, a tűzijátékban gyönyörködtek, hiszen egy ilyen nevezetes évforduló megünneplésénél ez sem hiányozhat. Tarka-barka tüzvirógok Íveltek a bársonyosan fekete szeptemberi ég felé, majd lassan víszahullottak Bodrogköz termékeny földjére. Szeptember 28. Már a kora reggeli órákban meg teltek az utcák. S olyan vidámak, frissek voltak az emberek, mintha átaludták volna az egész éjszakát, pedig nagyon kevesen aludtak akkor Királyhelmecen. Az ünnepi emelvény készen várta a kormány képviselőit és a Járási küldötteket. Innét-onnét felvirágozott kocsik tűntek elő, siettek a gyülekező helyre. S az ünnepi felvonuláson mutatkozott meg igazán, hogy a helmeciek ennek is a nagymesterei. A korabeli viseletbe öltözött városatya, a kuruzsló, a gatyás csősz, A felvonulók régi népviseletben
