A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-07-13 / 28. szám

A gíijántai Kodály napok legmeghatóbb pillanata: gyermekek és felnőttek közösen éneklik a Forr a világot. Szíjjártó Jenő vezényel

Vélemények 0 KODÁLY-NAPOKRÓL

Aa idei első Kodály napoknak igen élénk a visszhangja Dél-Szlovákiában. A sok sikeresen szereplő gyermek- és felnőttkórus joggal töltötte el a sajtót és a nézőket optimizmussal. A szlovákiai magyar kórusmozgalomnak van jövője, Kodály Zoltánnak, a nagy zenepedagógusnak a mi tájainkon is megvan a hatása. Ám helytelen lenne, ha a lelkendezés hangján tennénk pontot a Kodály-napok után. Azt szeretnénk, ha a következő kórusfesztiválon még több lenne az igényes énekkarok száma. Ez pedig mind a kórusok, mind a karnagyok részéről szívós, gondos, köröltekintő munkát igényel. Azért lordultunk Schleiehcr László, Szijjártó Jenő és Janda Iván karnagyokhoz, valamint Mácza Mihályhoz, a Csemadok KB tudományos és népnevelő osztálya vezetőjéhez, hogy a Hét hasábjain beszélgesse nek, vitatkozzanak a Kodály-napok eredményeiről és hiányosságairól.

Szíjjártó Jenő: Engedjék meg,

hogy én itt néhány hiányosságot is megemlítsek. Véleményem szerint a Csemadok többévi erőfeszítése még nem hozta meg a maga gyümölcseit. Az énekkari mozgalom nálunk összehasonlítva az első Csehszlovák Köztársaságbelivel meglehetősen szegényes. Hogy mik az okok? Mindenekelőtt ma már nincsenek kántortanítók, akik valamikor az énekkari mozgalmat irányították, akiknek zeneileg saját érdekükben képezni kellett magukat Az egyházi kórusénekléstöl a világiig mindössze egy lépést kellett megtenniük. Mindenekelőtt ennek volt köszönhető, hogy akkor több énekkar működött, mint ma. Sajnos a legaktívabb kántortanítókat 45 után kikapcsolták ebből a munkából. A második ok: szervezetileg még nem sikerült a magyar vidékeken kulturális téren összefogni az embereket. Sok helyen az emberek nem igen bíznak a Csemadok funkcionáriusaiban. Ezt a bizalmat még az ötvenes évek elején sikerült megingatni, amikor a helytelen kultúrpolitika révén a Csemadok vezetőknek a tojásgyűjtéstől kezdve egészen a baromi (összeírásokig mindent kellett végezniük, csak kulturális munkát nem.

Harmadszorra említeném a rádiót és a tévét, amelyek az embereket elvonják a közösségi kulturális élettől.

A felszabadulás óta a kórusokat arra kényszerítik, hogy szabad színpadokon énekeljenek, ahol pedig, ha rossz az erősítés, ha nincsenek jól széthelyezett mikrofonok és erősítők, akkor bizony a kóruséneklés minden szépsége nem érvényesülhet. így nem is jön létre a közönség és énekesek között az a kapcsolat, amely nélkül nincs igazi műélvezet.

Véleményem szeirint pedagógiai intézményeink (a hajdani ped. iskola, főiskola és a nyitrai Pedagógiai Intézet) nem produkáltak és nem produkálnak olyan tanítókat, akik valaha is elsajátították volna a kóruséneklést; zenetechnikai szempontból nincsenek felkészülve, nem ismerik a kottát, a szép előadást, helyes kiejtést, dinamikáról stb. sejtelmük sincs. A galántai Kodály-napok legfőbb eredménye véleményem szerint, hogy megmutatták: az emberekben van akarat, elsősorban az énekkarok felnőtt- és gyermek tagjaira gondolok. Sajnos, még mindig sokkal több az énekkarokban az idős ember, mint a fiatal. Továbbá az is megmutatkozott, hogy kis falvakban is lehet szervezni énekkart, ha van hozzáértő, ambiciózus tanító. Viszont a karvezetőknek több segítséget kell nyújtanunk olyan hoszszúlejáratú énekkari tanfolyamok rendezésével, amelyeken legalább a karvezetés alapelemeit elsajátítanák. Véleményem szerint a tanítók központi énekkarának is ez lenne egyik legfontosabb feladata. A legjobb énekkari vezetők munkáját is jobban kellene értékelni, nem elég az, ha egy-egy alkalomkor valamiféle blankettát nyomunk a kezükbe, munkájukat a sajtó jobban kiemelhetné. Viszont az ilyen cikkeket hozzáértő embereknek kell írni. Sajnos, többször előfordult, hogy a felelős funkcionáriusok a lelkes, odaadó karvezetők munkáját megköszönni is elfelejtették. így aztán néhány magyar szakember úgy véli, jobban jár, ha

szlovák vonalon próbál érvényesülni. ,

Még csak annyit, hogy szerintem furcsálni való, hogy Léván, Losoncon, Kassán, Királyhelmecen, Nyitrán nincs énekkar. (Valamikor pl. Komáromban négy énekkart tartottunk számon.)

Mács József: Ügy értesültünk,

bogy a Kodály-napok két évenként fognak ismétlődni. Mit lehetne tenni a színvonal emelése érdekében? Véleményem szerint nagy szerepe lesz a tanítók központi énekkarának. Különben a legtöbb embernek — akikkel beszélgettem — egészen jó véleményük volt a galárttai Kodály-napokről.

Schleicher László: Rám nagyon kedvező benyomást tett a galántai ünnepség. Az 1961-es zselizi fesztivál óta nem volt ilyen megható élményben részem. Hiszen Pozsonytól Nagykaposig valamennyi énekkar eljött a szép magyar dal ünnepére. Megható volt a gyermekkórusok szabadtéri bemutatkozása, nemzeti és dalkultúránk szempontjából igen nagy jelentőséget tulajdonítottunk ennek, s külön dicséretre méltó, hogy mindez Galántán történt. Elégedett voltam a rendezéssel és a koncepcióval, s annak ellenére, hogy az első nap rossz idő volt, mégis azt mondhatjuk, hogy a fesztivál szép eredménnyel zárult. Külön élmény volt a találkozás Budapest és Kecskemét város képviselőivel és Kodálynéval. A hiányosságról én nem beszélek, akadt ilyen is természetesen (például nem tartották be a műsor harmonogramját), de ezt majd megvitatjuk a zenei szakbizottság ülésén. Nagyon tetszett a gyermekkórusok felkészülése, ámbár a következő alkálomkor idejében közölni kell velük, hogy mit fognak közösen énekelni. Nagyon tetszett a komáromi, diószegi, bátorkeszi és a pozsonyi énekkar.

Az egész fesztivált ünnepélyesebbé is lehetne tenni. Arra gondolok, hogy a következő fesztiválon még a szabadtéri előadás előtt magnetofonról Kodály dalokat lehetné játszani s néhány szép verssel is hozzájárulhatnánk a Kodálynapok színvonalának az emeléséhez. A kórusoknál jobban kell ügyelni a szép kiejtésre. Én nem vagyok a szabadtéri fesztivál ellen, nagy tömegeket vonz egybe, az akusztikán lehetne még javítani, meghosszabbítani az oldalfalakat, fákat ültetni stb.

Janda Iván: Galánta, ahol Kodály Zoltán népdalgyűjtését is elkezdte, az egész világé lett. Szimbólum, a magyar és a szlovák nép összefogásénak a jelképe és a jövőben még inkább azzá tehetnénk.

Én ellentmondanék Szíjjártó Jenőnek, hiszen soha nem volt még nálunk annyi gyermek- és felnőtt kórus együtt, mint ezen a galántai fesztiválon. Nagy hálával tartozunk a szervezőknek és rendezőknek, azoknak, akiket talán nem is láttunk, akik kiválogatták, meghívták a kórusokat, akik lehetővé tették, hogy a kórusok Nagykapostól Pozsonyig bizonyíthassák, már egész komoly színvonalat képviselnek.

Az énekkar vezetői tapasztalhatták, hogy igenis, van értelme a karéneklésnek, hiszen nemcsak komoly ízléses muzsikát kapnak és adnak, hanem a gyermekkórusok esetében a fegyelmet is szilárdítják. Mindez természetesen elsősorban Kodály Zoltánnak, a magyar kórusmozgaloin atyjának köszönhető.

Szeretném még azt is megjegyezni, hogy a tanítók központi kórusa esetében mi a Szíjjártó által említett feladatot, a kórusvezetők képzésének a feladatát is igyekeztünk teljesíteni, habár ennek az énekkarnak egyéb feladatai is vannak. Ennek ellenére Galántán is megállapítottuk, hogy az énekkar tagjai sok mindent megtanulnak, ami az énekkar vezetéséhez szükséges. Hiszen talán valamennyi kórusvezető tagja a központi énekkarnak.

Szeretném még megdicsérni a szervezőket, akik egy ilyen igényes fesztiválnak neki mertek vágni, a szövetkezetek, üzemek, gyárak . vezetőit, akik mindent megtettek, hogy az ünnep sikerüljön.

Végül még azt ajánlanám, hogy a karnagyképzést valóban igyekezzünk nemcsak a tanítókórus keretében végezni, hanem mondjuk a nyitrai főiskolán vagy a pozsonyi, - _ Zeneművészeti Főiskolán, esetleg