A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-10-05 / 40. szám

festettek műtermeikben (már akinek van).

A Montmartre fölött is eljárt az idő, vége a múlt században Indult aranykornak, amikor úgy emlegették ezt a romantikus városnegyedet, mint a Művészet templomát.

Itt lakott Picasso, Modigliani, Van Gogh, Dufy, Cézanne, Toulouse- Lautrec, Gaugtn és számos más nagy művész, köztük Jean-Louls Barrault, a nagy színész és rendező. E párizsi utcák költője, a festő Maurice Utrillo utánozhatatlan színekkel varázsolta vászonra a Montmartre szűk utcáit, a kiskocsmákat, a mulatókat.

Több meredek utca vezet föl a Montmartre-ra. Az egyik kanyargós utcát, a Rue Lepic-et III. Napóleon építtette, hogy a lehető leggyorsabban fel lehessen vontatni a hegyre a császár ágyúit s szükség esetén innen tarthassa kézben a várost az ellenséggel vagy — a felkelőkkel szemben. Tudjuk, hogy ez nem sikerült neki. A Kommün idején éppen a Montmartre volt az ellenállás központja. A felkelők az 1871-es forradalom leverése után életüket áldozták meggyőződésükért.

A Montmartre kétszáz évvel ezelőtt még önálló község volt, saját városbíróval. A negyed központjában, a Place du Tertre-en ma is ott áll Montmartre szabad község városháza. A negyed lakói — tiltakozásul a központi városi tanács ellen — még most is évről évre nagy népünnepélyen megválasztják, amúgy tréfából, a maguk polgármesterét, rendszerint valami Jellegzetes figurát.

A negyedet, mely kétszáz évvel ezelőtt falusias kis település volt, ligetekkel, szőlőkkel, szélmalmokkal, ma minden oldalról körülöleli a nagyváros. Ódon házacskák, műtermek, műkereskedések, ahol értékes alkotásokat, de ugyanúgy giccseket, kontármunkákat is árulnak, rengteg mindenféle emléktárgyat árusító festői boltocskák, s köztük elszórva számtalan kis kávéház, bisztró és kocsma, bárok, lokálok és mulatóhelyek. Egyszóval bohém környezet, az utcákon rengetek kíváncsi, nézelődő, vásárló és festő. Ezekből van a legtöbb: rendelésre ott, a nyílt utcán lerajzolják, megfestik a „kuncsaftot", s kínálják valahol másutt, más környezetben, más évszakban festett képeiket.

A képekről, filmekből ismert lépcsősorok mind ide vezetnek erre a térre, mely olyan, mint egy nagy mflkereskedés: művészek és kontárok, kíváncsiskodók gyűrűjében, Párizs innen föntről kitárulkozó gyönyörű panorámáját festik. Nem sokat változott a kép azóta, hogy Ady Endre és József Attila itt keresték a művészetek Mekkáját. Karrikaturisták és árnyképkivágók ugyanúgy keresik a kenyerüket, mint egykoron. Kíváncsiak csoportjai figyelik, hogyan alkudoznak a festők főképp az amerikai turistákkal, akiknek körében a bontonhoz tartozik, hogy legalább egy képet hazavigyenek a Montmartre-ról vagy itt festessék meg a portréjukat. A mal Montmartre ma már csak idegenforgalmi attrakció. Az igazi művészek az első világháború után elköltöztek a Montparnasse-ra, de húsz évvel ezelőtt itt is hiába kerestük volna a „Parnasszust“. Ez megint máshova költözött. A művészetek központja ma a Boulevard Saint- Germain-des-Prés, hangulatos kis kávéházalval, műtermeivel, melyek a művészeti és szellemi erjedés gócai.

Szöveg és képek:

GROSSMANN IGOR

Igén vegyes közönség látogatja a kis kávéhdzakat.

Negyed óra alatt kész a portré.

Az emberrablás kultusza Dél-Amerikában

Egy nagy amerikai llmuxln előkelő utasával a kora délutáni órákban a hivatal felé tart Egy kla kocái, tele fegyverei diákokkal, ax ót axálére kénytxerltl a limuxlnt. Ax utas feltartja a kexít, ét átsxáll a kisebb kocsiba. A sofőrt mugsxégyenltOen ott hagyják. Késs ax emberrablás.

Csütörtökön, sxeptember 4-án Rio de janelrőban, ás múlt évben Guatemala Clty-ben ax előkelő amerikai az Egyesült Államok nagykövete volt A korábbi guatemalal és venexuelal áldozatok az amerikai katonai küldöttségek vezetői voltak. Az emberrablók majdnem mindig ugyanazok: nem kommunisták, hanem olyan forradalmi szervezetek tagjai, amelyek Kubától kapnak Ideológiai ösztönzést. Indítékaik különbözőek. 1883-ban Venezuelában — ez az áv látványos emberrablások és zsarolások éve volt — a Nemzeti Felszabadítást Haderőhöz tartozó gerillák kizárólag azért ejtettek foglyul kiválóságokat, hogy reklámozzák magukat. Az Egyesült Államok katouai küldöttségének helyettes vezetőjét nyolc napig tartották fogva, majd végül bekötött szemmel, clpökrámes hajjal letették az amerikai nagykövetség közelében.

Guatemalában a gerillák kíméletlenebből jártak el. Ahelyett, bogy az át szélére szorították volna az amerikai limuzint, kis kocsijukkal utolérték, gépfegyvert dugtak ki az ablakon és tüzeltek: 1963-ben lelőtték az amerikai katonai küldöttség vezetőjét, 1868-ban a haditengerészeti attasét ás a katonai küldöttség vezetőjét.

Az első esetben a „jenki Imperializmus észak- és dél-vietnami bűncselekményeire“ reagáltak, a másodikkal pedig az „amerikai utasításra létrehozott" guatemalal katonai csoportok akcióira, melyek során „több mint 4D0Ü guatemalal“ pusztult el.

Múlt évben az Egyesült Államok guatemalal nagykövetének lelövése valószínűleg véletlen volt. El akarták őt rabolni, hogy kiszabadítsanak egy gerlllavexelőt, akit a rendőrség az előző héten őrizetbe vett. A nagykövet, Igazi diplomata-fölénnyel kiszállt gépkocsijából, amint arra felszólították, majd kezdett eltávolodni a kocsitól. E váratlan fordulat láttán a gerillák elvesztették hidegvérüket, ogyikük pánikba esett és lelőtte a nagykövetet.

Charles Burke Elbrick nyilvánvalóan nem akarta követni ezt a bátor, de hibás példát, ezért hagyta, hogy elfogták, anélkül, hogy Igénybe vette volna a telefont és ax egyéb olyan biztonsági berendezéseket, amelyekkel az Egyesült Államok latin-amerikai nagykövetségeinek gépkocsijait ma már felszerelik.

Ainig népszerűtlen rezslmek lesz nők Dél-Amerikában, s amíg az Egyesült Államok továbbra Is támogatja ezeket, az emberrablás mindaddig folytatódik. Ha ez a módszer beválik, és az áldozatot szabadon engedik, a gerillák óriási publicitást kapnak (a latin amerikai lapok, jóformán kivétel nélkül, sohasem közölnek pontos híreket a gerillák tevékenységéről). S egy olyan kontinensen, ahol csodálják a bátorságot, a gerillák ily módon hírnevet szerezhetnek maguknak, mint találékony, ügyes emberek.

A brazillal gerillák, az uruguayi, az argentínai és ma már a guatemalal gerillákhoz hasonlóan, városokban tevékenykednek. A múlt évben Brazíliában bankrablások látványos sorozata zajlott le, a ezeket általában Carlos Marlghella volt képviselő nevéhez kapcsolják, aki egy Klnabarát kommunista frakció ólén áll. A hangsúlyt most a városi akciókra helyezik — ax olyan típusú gerillaharc helyett, amilyet Che Guevara folytatott —, s ez azt Jelenti, hogy az emberrablások és másfajta rablásuk valószínűleg egyre gyakoribbak lesznek.