A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-13 / 28. szám
Kollár Béla erdész hajnalt lesen Grój István kedvenc kutyájával Európa egyik ritkasága a 17 kilós túzok — Ébresztői Negyed három van márl Indulás a lesrel — harsogta a fülembe. Amikor azonban hazulról hozott szappanommal mosakodni kezdtem, úgy kiütötte a kezemből, mintha viperát tartottam volna a markomban. — Elment az esze, les előtt szagos szappannal mosdani, — -kiáltott rám. — Kilométernyire megérzi azőzbaík a szappanja szagát! — Veigye tudomásul, hogy a vadász sohasem mosdik vadászat előtt szappannal! Hajnali lesen Június ide, június oda, bizony eléggé didergett az ingem Ilyen korai hajnalon. S hozzá még lábujjhegyen Is kellett menni, még a suttogást sem engedte meg a két erdész. Szerencsére azonban közel volt az erdő, ennek szélén egy tisztás előtt rejtőzködtek a lesállások. Gyurosek a tisztás eleijén, Kollár és én a közepén kapaszkodtunk fel a fák tetejére épített szűk kis karámba. És itt kellett guggolnom reggel 7 óráig, s még jó arcot is kellett vágnom a kis tyúkketrecben. Puskát Is kaptam, egy öreg Winchestert, arra is vigyáznom kellett, nehogy elsüljön. Hanem ez a pár óra gyönyörű volt azért, ezt el kell ismernem. Feledhetetlen volt, ahogyan pirkadt az ég, s ébredezni kezdett a mező, az erdő. Hol egy fácánkakas rikácsolt tyúkjának, hol kedves őzikék merészkedtek elő, hol meg a vadgalamb kezdett bele hajnalt szerelmes, bugásába. S emellett az az izgalom, hogy mikor jön már a bak? Dideregtem ugyan, mint a miskolci kocsonyában a béka, de kezdtem kapiskálni már, hogy • — miért vadász a vadász... Hanem őzbak csak órák múlva merészkedett elő. Majdnem a leshelyünk elé sétált, s mégsem lőtt rá sem az igazgató, sem az erdész. — Miért nem lő már — súgtam Kollár felé —, rám vár a lövéssel? — Isten őrizzen — súgta vissza az erdész. — Nem látja, hogy ez szép példány, mi pedig csak korcsokra lőhetünk! Később tudtam meg aztán, hogy az igazi vadász nem bántja ilyenkor a kifejlett magas vadat, Így gondoskodik arról, hogy minél derekabb, szebb legyen az utód. Emiatt kell hajnali szürkületben távcsöves puskával cserkészni, Jól meg kell figyelni, milyen a zsákmány. Hanem reggel felé mégiscsak megszólalt a puska. Gyurcsek Ernő durrantott le egy -bakot. S ami ezután történt, azt sem hittem volna el, ha nem a saját szememmel látom. Kollár Béla lemászott a fáról, letépett két kis gallyacskát s a zsákmányhoz szaladt. Az egyik „töret-et“ beletette az űzecske szájába, hadd legyen ez szegénynek az „utolsó harapás“. A másik galylyac&kát a sebhez érintve bevérezte, majd a kalapjába téve az igazgatóhoz vitte. „Tisztelet a vadásznak. — mondotta. — Tedd el trófeául!“ Annyit szeretnék még céak elmondani, hogy egy kissé beugratott azért a kedves Gyurcsek Ernő. Rögtön észrevette ugyanis hogy sohasem vadásztam, de az illúziómat sem akarta elrontani. Hazafelé menet mutatták meg, hogy estétől reggelig olyan puskát szorongattam a lesen, ami -meg sem volt töltve. A vadászat hónapja Hazafelé aztán elmesélte az igazgató, hogy mi is a jelentősége a vadászat hónapjának. — A vadász a júniust a vadak védelmének szenteli. Ilyenkor tisztítjuk ki a téli etetőket és a vadak sózóit. A falvak hangosanbeszélőjén keresztül és iskolai előadásokon ismertetjük a vadvédelem fontosságát és mibenlétét. Mérgezett tojásokkal és fészek-kilövésekkel irtjuk a vízimadarak legnagyobb ellenségét, a tojásrabló szürkevarjút. Óvatosságra intjük a kaszáló földműveseket és a géppel aratókat, hogy vigyázzanak a gabonában rejtőző nyúl- és fácánfiókákra. Ugyancsak tyúkürülékkel bekent mérgezett tojásokkal irtjuk a rókákat meg a kártékony borzokat. És végül szinte hetente vadászbá- Iokat rendezünk, melyeken közvetlen szóval, érdekes vadásztörténetekkel igyekezünk híveket toborozni a vadak védelmére. A Királyréten Másnap a Csallóköz egyik leghíresebb vadászánál, a Királyrét nevű erdőterület „gazdájánál“, Gróf István erdésznél voltam vendégségben. Mi sem jellemzőbb erre r* ' 4 / * * fj' 4 # J& A r wM ► C kW. _ -wl'Möf.s;: iFl ÉWrNk * Gyurcsek igazgató rekordlövése: egy 260 kilós vadkan a 17 dunai szigettel is „rendelkező“ 55 éves (33 éve erdész) emberire, mint hogy volt olyan hónap, amikor 24 szarvast terített le. Főképp azonban az tetszett rajta, hogy szinte gyermekként szereti a kutyát. Olyan saját idomítású vadászkutyái voltak, melyeknek csodájára jártak a szomszéd járás vadászai is. S hogy milyen szíve van, egy példával illusztrálom csak. Egyik legkedvesebb vadászkutyája, Rex, három esztendeje pusztult el. S lám, még most is, amikor mesélni kezdett róla, bizony könnybe lábadt a szeme. Másik nevezetessége még Gróf Istvánnak, hogy Innycsiklandozóan tudja süint-főzni a halat. Ha valami külföldi nagyúr vadászik az erdejében, bizony a Gróf-sütötte hal ízét viszi haza legszebb emlékeiként. S emellet egy kis borozgatás közben olyan vadásztörténeteket mesél, hogy gurul az ember tőle. Gróftól hallottam például azt a megtörtént esetet is, amelynek egy közeli falu kocavadászai voltak a hősei. Egy szürke, derengő hajnalon, öt vaddisznót pillantottak meg eizek a „vadászok“ a Duna magyar partjáról feléjük úszni. Nosza, nem voltak restek, egytől egyig ledurrantották, amikor lőtávolba kerültek. Csak a patra vonszolásuk után döbbentek meg azon, hogy ezek a vadkanok — ki voltak heréivel Gróf István felesége — még mindig szép és fiatal asszony — igazi erdészfeleség. Ha vendég érkezik és nincs otthon a férjei, nemcsak megsüti, de ki is fogja a Dunából a halat. Gróf egyik szigeténél, a Rékő szigetnél figyeltem meg egyébként a természet egy másik érdekességét. A kárókatona nevű vízímadaraik valósággal emberi ravaszsággal fogják a halat. Egy csoport kárókatona csatárláncban helyezkedett el az öböl közepén, míg a másik csoport nagy szárnycsapkodásokkal feléjük hajtotta a halakat. A nagy halakat aztán elengedték, a kicsiket lenyelték. A Büdös Kirándulásom harmadik napján gondoskodott a legszebb élményekről Gyurcsek igazgató. A Büdös nevű erdészetbe vitt el, ahol annak fiatal erdészére, Benkó Károlyra bízott. Nos, ennek a Benkónak olyan birodalma van, amelynek láttán valósággal ájta'tos lesz az ember. Vízből kinövő, összeboruló fák, templomi csend, s valóságos paradicsomi táj. S az a rengeteg vízimadár, amely minden gyanakvás nélkül elibünk tárja élete intimitásait. Valóságos vízi rezervátum ez, legszebb része talán a Csallóköz szűzi erdőinek. Itt értettem meg végre teljes igazában, hogy igenis gyönyörűség a vadászok élete. Mert nemcsak a vad elejtésének izgalma teszi széppé napjaikat, hanem a természet örök csodálata. Köszönöm az élményt, csallóközi erdészek, Csallóköz vadászai, sohsern felejtem el. NEUMANN JÄNOS Prandl Sándor felvételei 7
